Geekz, képregény
Superman/Batman: Supergirl
Geekz, képregény
Az Acéllány.
Nemegyszer a kreativitás hiányára ad okot, és kifejezetten erőltetett benyomással csapódik le, amikor egy népszerű, és már jól bejáratott szuperhősnek megalkotják az ellenkező nemű változatát. Batgirl-től kezdve, Aquagirl-ön át, egészen Arrowette-ig bezárólag lehetne sorolni a példákat (már ha a DC képregényein belül maradunk), persze ezeknek a karaktereknek a jó része még csak közelébe sem került annak a kult-státusznak, melyet eredeti megfelelőik magukénak mondhatnak. Viszont a középszerűség ötlettelen posványában is akadnak üdítő kivételek, mint például Supergirl, aki Superman köpenyéből „nőtt ki” még 1959-ben, az Acélember unokahúgaként, és az évek során, ha nem is jutott a rokonához hasonló magasságokba, azért szép kis karriert futott be a képregények lapjain. Az Otto Binder és Al Plastino agyából kipattant figura hamar közkedvelt lett a műfaj berkeiben, na meg az olvasok körén belül is, a bájos és törékeny tini-lányos külsővel párosuló hatalmas nyers erő pedig elég volt egy önálló mozifilmre (ami ismert úgy is, mint 1984 egyik legnagyobb kritikai és pénzügyi bukása), és egy korrektnek nevezhető önálló tévésorozatra. Ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy női hasonmásról van szó, elég sokra vitte majdnem 60 év alatt, bár klasszikus történetek nemigazán kapcsolhatóak hozzá.  



A Supergirl című sztori sem csinál nyarat, ellenben lendületes, szórakoztató stílusához kétség sem férhet. Egy eredettörténetről van szó, melyben Jeph Loeb megpróbálja újra elhelyezni a karaktert a DC univerzumában a Végtelen világok krízisének eseményei után, ahol Kara Zor-El életét vesztette, ráadásul még a tér-idő kontinuumból is kitörlődött. Nagy átgondoltsággal kellett tehát felvezetnie a figurát, és hozzáigazítania a „post-Crisis” időszámításához, a Superman/Batman néven futó képregénysorozat második fejezetében Loeb többé-kevésbé sikeresen teljesíti is mindezt. Arról a mélyen szunnyadó tehetségéről tesz tanúbizonyságot, ami abban az időben egyre gyakrabban hagyta cserben, és aminek számos maradandó, örökzöld klasszikust köszönhet. Azonban ettől függetlenül mégis elkövetett az évek során néhány kisebb-nagyobb baklövést, melyek jelentősen csorbították megkérdőjelezhetetlen (vagy inkább csak annak tűnő) státuszát a szakmában. Mert hát legyen bármennyire is impozáns és látványos például egy Hush, nehezen lehet egy lapon említeni a ’90-es években készült műalkotásaival. Ugyanez igaz a jelen cikkben tárgyalt történet előzményére, a Közellenségekre, mely kifejezetten érdekes koncepcióval, a két főhős párhuzamos narrációinak hála remek csapat-dinamikával, és súlyos témákkal indított, az utolsó harmadra mégis visszafordíthatatlanul szétesett. A Supergirl sem rengeti meg különösebben az állóvizet (legalábbis nem jobban, mint az elődje), ám az előnyére válik, hogy legalább végig képes tartani az elején felállított olvasmányos színvonalat.  



A cselekmény egyébként nem sokkal a Közellenségek után veszi fel a fonalat: a Földet fenyegető aszteroida veszélyét sikeresen elhárították, ám annak felrobbantása miatt kisebb darabok szóródtak szét a bolygó különböző pontjain. Mivel a Supermanre veszélyes kriptonitról van szó, ezért az Acélembert ideiglenesen pihenőre küldik, amíg össze nem gyűjtik a mérgező kőzet utolsó darabjait is. Ám miközben Batman ezeket kutatja, rálel egy titokzatos űrhajóra Gotham folyójának mélyén, mely Kara Zor-El-t szállítja, az elpusztult Kripton planéta másik túlélőjét, aki Superman unokatestvérének vallja magát. Amíg Superman kitörő örömmel fogadja rokona érkezését, aki az utóbbi évtizedeket mélyálomban töltötte az űrben sodródva, ezért bár külsőleg egy tinédzserkorú lánynak felel meg, azonban képességei az Acélemberhez hasonló mértékűek, addig Batman kétkedéssel viszonyul Kara felé, és csapdát sejt érkezése mögött. Nemsokára az amazonok szigetére kerül, ahol Wonder Woman pártfogásában kezdenek bele a kiképzését, ám az új jövevényre a sötét erők is felfigyelnek, azaz személyesen Apokolipsz ura, Darkseid, aki minden áron a maga oldalára akarja állítani a lányt.  



Mivel hagyományos szuperhőstörténetről van szó, a Supergirl akkor a legjobb, amikor a két főhős mély és erős kapcsolatát boncolgatja, annak minden párhuzamával és ellentétével együtt, illetve amikor a címszereplő saját útkeresésére helyezi a hangsúlyt. Előbbivel már a Közellenségeknél sem volt semmi probléma: szinte minden fontos szituációt narrálnak, véleményük legtöbbször teljesen eltér, másként tekintenek a világra, ettől pedig csak még jobban kikristályosodik, hogy barátságuk ellenére mennyire különböző személyiségek. Superman, mint az amerikai álmot megtestesítő, naiv, fizikailag és erkölcsileg is felsőbbrendű lény, és Batman, mint zord, komorabb, maradandóbb módszereket alkalmazó önbíráskodó – nem is állhatnának messzebb egymástól, ugyanakkor a jóra való törekvés és a világ megmentése bajtársakká kovácsolta össze őket. Egyébként a képregény Christopher Reeve-nek, a leghíresebb mozis Supermannek állít emléket, és ennek megfelelően nem rest minden adandó alkalommal kiemelni a karakter elszántságát, jellemének tisztaságát, emellett nagyrészt még Batman gondolatai is az Acélember nagyságát hivatottak dicsőíteni. Ezek alapján szinte elkerülhetetlennek tűnne, hogy a történet inkább Kal-El-re fókuszáljon, és nem arra a szereplőre, aki kvázi az egész cselekmény katalizátora, de szerencsére Loeb mindvégig Kara-n tartja figyelő szemeit. Amellett, hogy többek közt ő is hozzájárul Superman lényegének érzékeltetéséhez, egyértelműen lerí, hogy ez az ő sztorija, alakját pedig kellemesen integrálják be a DC képregények modern-korszakába.  



Ezzel el is jutottunk a másik nagy pozitívumhoz, azaz a címszereplő jelentőségéhez. Komplex karakterábrázolást ugyan felesleg remélni, ámde Loeb egyszerre szerethetővé és hitelessé teszi Supergirl-t, emberfeletti képességei ellenére is. Lényegében amennyire erős, annyira sérülékeny és tapasztalatlan: az elején nem érti maga körül a világot, próbál megfelelni másoknak, miközben egyszerre hárman akarják különböző szerepekbe belesulykolni (ebből a szempontból Wonder Woman jelenléte is erősen indokolt, sőt, egyenesen remek húzás), folyamatosan próbára teszik mind barátai, mind ellenségei, és a fináléra zavarodott tinédzserből öntudatos hőssé válik, ahogy az a nagy eredettörténes szabálykönyvben meg van írva. Azonban a Supergirl nemcsak sztori-vezetésben, hanem a rajzokban is minimum két fokkal ráver a Közellenségekre, mivel Loeb-nek ezúttal ott volt egy remek, de mára sajnos elhunyt Michael Turner, kinek személyében egy olyan egyéniséget kapott maga mellé az író, akivel a képregényt lapozgatva is hamar egyértelművé válik, hogy mennyire olajozottan tudott együtt dolgozni. Turner a tőle telhető legnagyobb precizitással ábrázolja az eposzi monumentalitást, a látványos akciójeleneteket, na meg a női figurák bájairól sem feledkezik meg, ezeket talán még egy kicsit túlzásba is vitte. Tény, ami tény, a férfiszemnek néhol igencsak kellemes, amikor Supergirl miniszoknyában, feszülős haspólóban, vagy éppen úgy van megrajzolva, hogy csak egy vörös köpenyt tart meztelen teste elé, viszont egy idő után kifejezetten szembetűnő lesz a túltolt szexualitás, ami Kara-t kísérti. Egyes esetekben már-már olyan érzése támadhat az embernek, hogy Turner-hez képest még maga a női idomok erőltetett kihangsúlyozásának bajnoka, Jim Lee is a prűdség mintaképe.  



A Supergirl egyáltalán nem tökéletes képregény, a klasszikustól is mérföldekre van, ellenben ettől még egy nagyon kellemes, lendületes olvasmány, ami már a két főhős párhuzamos narrációin és a címszereplő remek ábrázolásán keresztül is szórakoztat, és akkor még nem is beszéltünk a szép rajzokról, ahogy a drámai töltetről sem. Utóbbi mondjuk gyakran túlcsordul, és átmegy a kellemetlen giccs kategóriájába, valószínűleg Loeb kisfiának súlyos állapota miatt, aki nem sokkal a képregény megjelenése után meg is halt, csontrák következtében. Ennyi érzelmi és színpadias adalék azonban belefér, nem rontja le a pozitív összképet. Egy unalmas vasárnap délutáni darabnál mindenképp jobb élményt nyújt.

Superman és Batman: Supergirl – Egy lány a Kripton bolygóról (2008)
DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény #21 – Superman/Batman: Supergirl (2017)
Superman/Batman #8-13 (2004)
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.