Geekz, képregény
Csodanő: Elveszett Paradicsom
Geekz, képregény
A szavak untató ereje.
Újabb fontos tételt pipálhat ki a hazai képregényolvasó a hosszú listáján: megjelent a piacon az első önálló magyar nyelvű Wonder Woman kötet, mondhatni pont jókor, hiszen a karakter gyakorlatilag népszerűbb, mint valaha. Az egy dolog, hogy a múlt hónapban mozikba kerülő Igazság Ligája című filmben is nagyot domborított a szuperhősnő, de az igazi mennybemenetel még nyáron, a kritikai és közönségsikert egyszerre elnyerő szóló-produkciójával történt meg, ami nemcsak megmutatatta, hogy a gyengébbik nem képviselőjével is lehetséges tökös képregényadaptációt csinálni, hanem ezen kívül még jól fel is adta a leckét a Marvelnek, akiknek ezek után nagyon oda kell figyelniük, milyen szellemiségben gondozzák hasonló, jövőbeli filmjeiket. A mozgóképes művészet felé irányuló inspiráló hatását már felesleges is részletezni, ahogy annak a ténynek a további ragozása is lassan már unalomszámba megy, hogy a film nagyszerűségéhez mennyire kellett egy Gal Gadot, aki mind külsőleg, mind fizikailag tökéletesen megtestesítette Diana gyönyörű és erős kisugárzását, istennői mivoltával együtt. Szóval el lett az találva kérem szépen, mondjuk egy 1941 óta létező figurával kapcsolatban ez minimum elvárható, már csak azért is, mert az évek során számtalan író vitte ezerféle irányba a harcos amazont, ez pedig rengeteg emlékezetes és klasszikus képregényt eredményezett.  



Egy ilyen pozitív és sokat ígérő bevezető után nagyon szívesen leírnám, hogy az Elveszett Paradicsom címen futó  Wonder Woman szóló-kaland (mely immár szám szerint a huszonharmadik kötet az Eaglemoss DC-sorozatában) is ezek közé az örökérvényű darabok közé tartozik, de azzal szép nagyot hazudnék. Nem tudom, mi alapján válogatják ki ezeket a történeteket, mivel ha nem számítjuk a valóban remek címeket, akkor szinte csak olyan sztorikkal találkozunk, amiket egy nagyobb eseményfolyamból ragadtak ki, és hiába funkcionálnak látszólag különálló alkotásként, az olvasók mégis váratlanul csöppennek bele a dolgok sűrűjébe. Az előismeret hiánya pedig csak még tovább fokozza a zavarodottságot. Összességében azért igyekezett a kiadó elkerülni azt, hogy túlságosan mélyen beletenyereljen ebbe a problémába, ugyanakkor az Elveszett Paradicsomot lapozgatva elég hamar felsejlik, hogy a sorozat történetében talán még sosem volt ennyire kellemetlen az, ha az olvasó nincs tisztában az aktuális történet előzményeivel. Erős in medias res kezdéssel csöppenünk bele az események közepébe, egy elszigeteltebb konfliktus terebélyesedik egyre hatalmasabb problémák felé, ami nemsokára világméretű fenyegetéssé lép elő – illetve csak lépne, ha nem lenne ott Wonder Woman és bátor barátai, hogy elejét vegyék a gonosz erőinek, és megmentsék a napot.  



Az, hogy az olvasó nincs teljesen tisztában az előzetes történésekkel, talán még nem is akkora probléma amellett, hogy az Elveszett Paradicsom egy kifejezetten tömény és hamar monotonitásba forduló sztori, amit persze az előbb említett gondok csak még tovább tetéznek. Phil Jimenez nem mondható rossz írónak, de itt mintha elfelejtette volna, hogy mi különböztet meg egy képregényt egy könyvtől. Utóbbiban nyilván csak a szöveg dominál, előbbiben viszont a narrációkhoz és a párbeszédekhez erősen kapcsolódnak a látványos rajzok is, melyeknek szintén erős történetmesélési szerepük van, Jimenez azonban gyakran összekeverte a két művészeti ágat. A rajzok mondjuk rendben vannak: Diana ábrázolása remek, a karakterhez híven egyszerre sikerül átadni a természetes női szépségét, a hatalmas, emberfeletti erejével együtt – arca is inkább erős, acélos vonásokat mutat, azzal a hagyományos törékeny, porcelán-fizimiskával ellentétben, ahogy általában a női karaktereket illusztrálják a szuperhősképregényekben. Olyan kevés tulajdonságok egyike ez, amiért szeretni lehet ezt a kötetet, mert sajnos emellett eltörpülnek azok a dolgok, melyek miatt dicséret illetheti az Elveszett Paradicsomot. A kiadvány egyébként három történetet tartalmaz, ezek közül a legutolsó szokás szerint egy retro-sztori (1984-es keltezésű, nem rossz, de nem is túl jó), ám ez most kevésbé fontos a kötet gerincét alkotó szerzemény mellett, melyből az elsőben összemossák a görög isteneket Gotham bűnözőivel, a másodikban az amazonok polgárháborújába nyerhetünk rövid bepillantást.  



A koncepció mondjuk egyik esetben sem rossz, viszont előbbi történet másról sem szól, mint a vég nélküli harcról, melyhez mindig újabb és újabb hősök-gonosztevők csatlakoznak, ami aztán természetesen nem szül mást, csak még több összecsapást, így a hamar monotonitásba fulladó tempó gyakorlatilag garantált. Bár utóbbi sztori sem kanyarodik el komolyabban ettől a megközelítéstől, de legalább egy érdekesebb formát képvisel, sokkal vadabb és brutálisabb stílusban. Mindkét cselekményben volna elég lehetőség, viszont Jimenez mintha nem mindig lenne tisztában azzal, hogy mi tesz egy képregényt képregénnyé. Nyilván nem elsősorban a sok szöveg a probléma, hanem azoknak jelentéktelen tartalma: voltaképp arról szól az egész képregény, hogy nagynak beállított tettek követik egymást, amit a karakterek egyfolytában kommentálnak. Akár egyhelyben állnak, kíváncsian szemlélve az épp zajló eseményeket, akár egy gonosztevőt gyepálnak éppen, állandóan beszélnek, de annyit, hogy csoda, hogy még látni valamit a rajzokból. Akkora a szöveghalom, hogy a panelek felét betölti, és ráadásul a túlnyomó részét tökéletesen ki lehetett volna hagyni, nem tesznek hozzá semmit sem az összképhez, inkább csak elvesznek. Felesleges narrációk és párbeszédek követik egymást, az ellenfél elmondja a nagyra törő terveit, a hősök tanakodnak egy sort, majd bunyóznak, majd ismét tanakodnak, aztán színre lépnek még páran, amitől szintén felesleges, időhúzásnak tökéletesen megfelelő, ámde abszolút üres dialógusok lesznek, és így tovább. Oldalakon keresztül magyaráznak, ennek a fele is elég lett volna, már ha Jimenez-nek nem az volt eleve a célja, hogy ezzel a rengeteg szövegeléssel halálra untassa a képregényben szemben álló feleket, meg egyúttal az olvasót is.  



Az Elveszett Paradicsom az Eaglemoss DC-sorozatának egyik abszolút mélypontja. Egy túltolt, unalmas, tömény szöveggel ellátott borzalom, amit nemhogy értékelni, de még egyhuzamban végigolvasni is nehéz. Érthetetlen, miért pont ez a mű került be a válogatásba, hiszen ennél szinte csak jobb Wonder Woman történetek vannak (nem egy meg is fog jelenni a jövőben), ez maximum csak a rajza miatt érdemli meg a figyelmet, de az sem annyira eget rengető, hogy egy olvasás után még lekerüljön a polcról. Jobb minél előbb elfelejteni. 

DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény #23 – Csodanő: Elveszett Paradicsom (2017)
Wonder Woman #164-169 (2001)
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Star Wars: Az utolsó Jedik
A zabolátlan Erő kifürkészhetetlen útja.
Az Igazság Ligája
Kell egy csapat.
Friss kritikák
Jurassic World: Bukott birodalom (Jurassic World: Fallen Kingdom)
Az élet utat tör.
Solo: Egy Star Wars-történet (Solo: A Star Wars Story)
Egy kezdő csempész kalandjai a messzi-messzi galaxisban.
Deadpool 2
Az év legütősebb családi filmje!
Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War)
Thanos: The Movie.
Ready Player One
Üdv a geek-mennyországban!