Tavaly év végén megkaptuk a 2017-es esztendő utolsó hónapjainak egyik legpöpecebb képregényes megjelenését, mely egy csapat lelkes arc szenvedélyes, mérhetetlen
rajongásától duzzadó, nagyszerű munkája, és ami, mint derült égből
villámcsapás, úgy érkezett meg a hazai képregényes piac amúgyis burjánzó
palettájára. Lassan már nem lesz olyan népszerű szuperhős itthon, aki ne kapna
saját kötetet, füzetet, vagy ne szerepelne ezek egyikében (legalábbis a
különböző magán és nagyobb háttérrel rendelkező kiadók nagyon igyekeznek, hogy
erősítsenek ezen megállapodáson), akkor már miért ne legyen egy retro X-Men is
a polcokon? A mutánsok egyébként is népszerűek Magyarországon, 1992-ben indult,
első sorozatuk óta („Pókember barátai” – micsoda elképesztő marketing szöveg!),
tehát semmiképp sem lehet azt mondani, hogy ne lenne igény egy ilyen
kiadványra, főleg, hogy a Képkocka a Semic-es sorozat elébe megy, és ott jelöli
meg a kiindulópontot, ahol voltaképp kirajzolódott, majd pedig elkezdődött a
csapat egyik legdicsőségesebb korszaka. Ennek a nagyszerű érának a képviselői
voltak a nálunk megjelent széria számai is, még a ’90-es években (nagyjából tíz
esztendős késéssel az eredetihez képest), egyértelmű tehát, hogy ha valaki old
school X-Men-t akar kiadni, akkor valahol itt kell elkezdenie.
Az Új nemzedék egy viszontagságos, ínséges kor szülötte, egyben egy ambiciózus próbálkozás, mely arra volt hivatott, hogy kihúzza a sorozatot a sikertelenség mély és sötét gödréből. A ’70-es évek első felére enyhén szólva is borzalmasan megfeneklett a széria, a 66. számtól kezdve voltaképp csak a régi történeteket adták ki újra, de a számozás folytatásával, és nagyon úgy tűnt, szép lassan véget ér a mutánsok pályafutása. Ám a Marvel úgy döntött, ad még egy esélyt az X-Men-nek, ezért 1975-ben, a Len Wein és Dave Cockrum páros felkérésével megreformálta a tetszhalott sorozatot, és a Giant-Size X-Men című új történet képében vissza is hozta az áldatlan állapotból Xavier professzor csapatát. Wein tette mindezt úgy, hogy Küklopszon kívül lecserélte az eredeti csapattagokat, és egy sor, a világ minden szegletéből érkező, ellentétes jellemvonásokkal rendelkező mutánst tett a helyükre, akik gyakran civakodnak egymással, származásuknak megfelelően pedig sztereotip ismertetőjegyeket rendelt hozzájuk. Rozsomák például az ő olvasatában egy viszonylag fiatalnak mondható kanadai különleges ügynök, akit ekkor még nem láthattunk a jelmeze nélkül, képességeivel sem vagyunk tisztában, továbbá adamantium karmai elvileg a két kesztyűjéhez vannak erősítve, nem pedig a csontváza részei. Ez a vázlatos performansz egyébként Wein képregényének egészére jellemző, kezdve a mutánsok ki nem fejtett szuperképességeivel, a csapattagok suta módon történő bemutatásán át, azzal bezárólag, hogy Xavier néhány rövid, gyermeteg mondattal meggyőzi a főszereplőket, hogy csatlakozzanak az újjáalakult X-Men-hez.
Szóval ilyen és ehhez hasonló pongyola koncepciók és ötletek tengerében nem csoda, hogy a Giant-Size X-Men inkább vízválasztó jelentősége miatt lett klasszikus, és nem azért, mert ténylegesen jó sztori lenne. Nagyon fontos szerepet játszott a széria több mint 50 éves történelmében, ugyanakkor ez még nem az a dicsfényben tündöklő X-Men, amire a címe és írói engednének következtetni – attól függetlenül, hogy az Új nemzedék kötete további hét számot is tartalmaz, amiket már Chris Claremont mester jegyzett. Akár hosszú folyamatnak is lehetne hívni azt, ahogy Claremont szép lassan és gondosan finomította a karaktereket, de ez még nagyon az eleje. Bár természetesen már itt kezdetét vette egy, a jövőben osztatlan elismerést ígérő éra, viszont ez még bőven messze van az író későbbi klasszikusaitól – kvázi minden takaréklángon ég. Egy saját hangját kereső képregény az Új nemzedék, melyben a karakterek még nagyon-nagyon sok finomításra szorulnak, ellenben a később mélyebben kifejtett témák és a retro megfoghatatlan bája már félig-meddig itt is kifejtik a hatásukat. Különösen utóbbi, és ebből a szempontból nem árt megint felvenni a régi iskola képregényeinek megértő olvasószemüvegét, mivel az Új nemzedék túlságosan régi ahhoz, hogy a mai generáció be tudja fogadni – és talán a Semic-es korosztálynak is meggyűlhet vele a baja.
Mindazonáltal ez a halovány kezdet nem szegheti a kedvét a rajongóknak abban, hogy ezt a kiadványt is a polcukra tegyék. Hiszen, mind a Giant-Size X-Men, mind a későbbi, Claremont által írt folytatások fontos alapköveket raktak le, és ennek köszönhetően nemcsak maradandóak lettek, hanem az akkori, majd pedig a jövőbeni képregényes szuperhőscsapatok szinte egészére is kifejtették hatásukat. Megvannak a hibái, nem is kevés, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy korszakalkotó képregényt foghat a kezében az, aki befizet az Új nemzedékre.
X-Men: Új nemzedék (2017)
Giant-Size X-Men #1 (1975)
The X-Men #94-100 (1975-1976)
Az Új nemzedék egy viszontagságos, ínséges kor szülötte, egyben egy ambiciózus próbálkozás, mely arra volt hivatott, hogy kihúzza a sorozatot a sikertelenség mély és sötét gödréből. A ’70-es évek első felére enyhén szólva is borzalmasan megfeneklett a széria, a 66. számtól kezdve voltaképp csak a régi történeteket adták ki újra, de a számozás folytatásával, és nagyon úgy tűnt, szép lassan véget ér a mutánsok pályafutása. Ám a Marvel úgy döntött, ad még egy esélyt az X-Men-nek, ezért 1975-ben, a Len Wein és Dave Cockrum páros felkérésével megreformálta a tetszhalott sorozatot, és a Giant-Size X-Men című új történet képében vissza is hozta az áldatlan állapotból Xavier professzor csapatát. Wein tette mindezt úgy, hogy Küklopszon kívül lecserélte az eredeti csapattagokat, és egy sor, a világ minden szegletéből érkező, ellentétes jellemvonásokkal rendelkező mutánst tett a helyükre, akik gyakran civakodnak egymással, származásuknak megfelelően pedig sztereotip ismertetőjegyeket rendelt hozzájuk. Rozsomák például az ő olvasatában egy viszonylag fiatalnak mondható kanadai különleges ügynök, akit ekkor még nem láthattunk a jelmeze nélkül, képességeivel sem vagyunk tisztában, továbbá adamantium karmai elvileg a két kesztyűjéhez vannak erősítve, nem pedig a csontváza részei. Ez a vázlatos performansz egyébként Wein képregényének egészére jellemző, kezdve a mutánsok ki nem fejtett szuperképességeivel, a csapattagok suta módon történő bemutatásán át, azzal bezárólag, hogy Xavier néhány rövid, gyermeteg mondattal meggyőzi a főszereplőket, hogy csatlakozzanak az újjáalakult X-Men-hez.
Szóval ilyen és ehhez hasonló pongyola koncepciók és ötletek tengerében nem csoda, hogy a Giant-Size X-Men inkább vízválasztó jelentősége miatt lett klasszikus, és nem azért, mert ténylegesen jó sztori lenne. Nagyon fontos szerepet játszott a széria több mint 50 éves történelmében, ugyanakkor ez még nem az a dicsfényben tündöklő X-Men, amire a címe és írói engednének következtetni – attól függetlenül, hogy az Új nemzedék kötete további hét számot is tartalmaz, amiket már Chris Claremont mester jegyzett. Akár hosszú folyamatnak is lehetne hívni azt, ahogy Claremont szép lassan és gondosan finomította a karaktereket, de ez még nagyon az eleje. Bár természetesen már itt kezdetét vette egy, a jövőben osztatlan elismerést ígérő éra, viszont ez még bőven messze van az író későbbi klasszikusaitól – kvázi minden takaréklángon ég. Egy saját hangját kereső képregény az Új nemzedék, melyben a karakterek még nagyon-nagyon sok finomításra szorulnak, ellenben a később mélyebben kifejtett témák és a retro megfoghatatlan bája már félig-meddig itt is kifejtik a hatásukat. Különösen utóbbi, és ebből a szempontból nem árt megint felvenni a régi iskola képregényeinek megértő olvasószemüvegét, mivel az Új nemzedék túlságosan régi ahhoz, hogy a mai generáció be tudja fogadni – és talán a Semic-es korosztálynak is meggyűlhet vele a baja.
Mindazonáltal ez a halovány kezdet nem szegheti a kedvét a rajongóknak abban, hogy ezt a kiadványt is a polcukra tegyék. Hiszen, mind a Giant-Size X-Men, mind a későbbi, Claremont által írt folytatások fontos alapköveket raktak le, és ennek köszönhetően nemcsak maradandóak lettek, hanem az akkori, majd pedig a jövőbeni képregényes szuperhőscsapatok szinte egészére is kifejtették hatásukat. Megvannak a hibái, nem is kevés, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy korszakalkotó képregényt foghat a kezében az, aki befizet az Új nemzedékre.
X-Men: Új nemzedék (2017)
Giant-Size X-Men #1 (1975)
The X-Men #94-100 (1975-1976)
