Kritika
Démonok között (The Conjuring)
Kritika
Ördögűzős tiszteletadás.
Ördögűzős mozifilmekből, könyvekből, képregényekből és tévésorozatokból egy időben szinte már Dunát lehetett volna rekeszteni, habár a témában kevés olyat tudnak mutatni, amit ne látott azelőtt az ember száz másik helyen, ilyen-olyan formában. Mégis néhány éve, Az utolsó ördögűzés és a Sinister szerű produkciók tengerében volt egy alkotás, amit még a szokásosnál is nagyobb figyelem kísért (már ami a horror műfaj képviselőit illeti), részben rendezője, részben pedig amiatt, hogy a története elvileg (erre majd még visszatérünk) valós eseményeken alapult. Előbbi ténnyel kapcsolatban a magyarázat mi sem egyszerűbb: James Wan, az első, egyben legjobb Fűrész epizód direktora egy csapásra robbant be a mozgóképes köztudatba, és nyerte el a műfaj rajongóinak tiszteletét, majd néhány kétes (Halálos ítélet, Halálos hallgatás) és jól kezdő, ámde az utolsó harmadára végképp kifulladó (Insidious) munkával tovább öregbítette hírnevét – érdekes paradoxon, de ezek a filmek még a langyos kritikai fogadtatásuk ellenére is népszerűek voltak a nézők körében. Másrészt meg, ha egy produkció megtörtént eseményeket dolgoz fel, akkor azt már eleve nagy fenntartásokkal szokták kezelni az emberek, különösen, ha egy olyan esetről van szó, melyben jókora szerep jutott egyes paranormális, természetfeletti jelenségeknek, kísérteteknek, meg egyéb elátkozott históriáknak. Ugyanakkor ennek úton-útfélen való hangoztatása alaposan megdobhatja a film marketingjét, ezt már Az ördögűző óta tudjuk: William Friedkin időtlen klasszikusa sem volt rest minden egyes alkalomkor a néző arcába tolni, hogy a benne látott dolgok bizony nem alaptalanok, a mozitermekben ennek köszönhetően generációk pisálták össze magukat, és ezen a téren a Démonok között sem különbözik eme ’70-es évekbeli alapvetéstől.  



Az nyilván más kérdés, hogy ki nyeli be a jól hangzó, ámde kissé ingatag alapokon nyugvó reklámszöveget. Százezrek, sőt milliók hisznek például istenben, a sátánban, a jetiben, a földönkívüliekben, vagy a tökéletes feleségben, ámde létezésüket még nem sikerült száz százalékban bebizonyítani senkinek, ahogy ezeknek ellenkezőjét sem. De az tény, hogy Ed és Lorraine Warren minden idők leghíresebb démonológusai, akik több mint 10 ezer esetet vizsgáltak ki karrierjük során, és az ő munkásságuk, konkrétabban egyik kirívó ügyük inspirálta a Démonok közöttet. Nyilván nem kötelező elhinni zokszó nélkül mindent, de az is igaz, hogy ebben az esetben nem magát az eseményt ajánlott „osztályozni”, amiről a film szól, inkább, mint fikciós műként érdemes tekinteni rá – utóbbinak viszont nem is annyira rossz, sőt. Adva vannak a zsáner évtizedes kliséi, azaz egy amerikai idillt megtestesítő, jelen esetben héttagú család, egy nagy, vidéki ház, ahová a népes família beköltözik, majd néhány félelmetes kísértet, akik hamarosan elkezdik borzolni a kedélyeket, ahogy az a műfaj bőrkötéses nagykönyvében meg van írva. A vidéki helyet természetesen valami ősrégi átok kerítette hatalmába, így jön a képbe a paranormális jelenségeket vizsgáló házaspár, hogy úgy két pillanat múlva megállapítsák, hogy itt valami marhára nincs rendben, majd elkezdjék kiűzni a földöntúli gonoszt, aki könyörületet, félelmet és kegyelmet nem ismerve próbálja megkeseríteni a ház lakóinak életét.  



A Démonok között ebben a témában, még ha akarna, sem nagyon tudna újat mutatni, de szerencséjére egyáltalán nincsenek ilyen ambíciói. Ellenben a zsáner klasszikusai előtt egyértelműen tiszteleg, egyszerre hommage ez az olyan filmeknek, mint az előbb említett Ördögűző és A rettegés háza, vagy a Poltergeist – Kopogó szellem, és egyszerre hódolat egy olyan horror-recept előtt, ami nem elsősorban a fizikai brutalitásra, na meg a patakokban folyó vérre építkezik. Pont ellenkezőleg, Wan az érzelmi és a lelki terrorra gyúr rá, szemben a nyolcvanharmadik Fűrész folytatás túltolt, és ezáltal teljességgel súlytalan, paródiába hajló trancsír-pornójával. Akár még egyfajta művészi fejlődésként, vagy alkotói szintlépésként is fel lehet fogni azt, ahogy Wan, nélkülözve a modern horrorfilmek naturalisztikus stílusát, a cselekményt a műfaj pszichikai és spirituális ágához tereli. Elsődlegesen a hangulatteremtésre hagyatkozik, ügyesen, apránként és szép lassan adagolja a feszültséget. Mivel nem rest jelentről-jelenetre fejet hajtani korábbi, műfajbeli társai nagyszerűsége előtt, ezért átveszi azok ráérősebb tempóját, és az azoknál megszokott formai követelményeket, kompozíciókat veti be, így egészen hétköznapi dolgokat tesz félelmetessé (néha egészen ötletes módon), mindenféle túlerőltetés nélkül. Habár a kötelező jump scare-ek nem maradnak ki, és sokszor a hirtelen bevágott lármás hangeffektekkel próbálják megtelíteni a néző pelenkáját, de közben eltekintenek az ilyenkor szabályszerű határok átlépésétől.  



És valahol ebben rejlik a Démonok között legnagyobb erénye: a mértéktartásban. Sosem túl sok, sosem túl tolakodó, még akkor is megőrzi komótos ütemét, amikor papírforma szerint elszabadul a pokol (különösen a fináléban), emellett pedig a közhelyeket is kivételes rátermettséggel kezeli. Mindazonáltal, bár a film egyenes belépőként szolgált Wan számára a hollywoodi élvonalba (azóta már Halálos irambanokat és Aquamaneket rendez), egy tisztességes iparosmunkánál csupán egy leheletnyivel nyújt többet. Legnagyszerűbb tulajdonsága egyben legnagyobb gyengesége is: nem tartalmaz igazán egyedi és újszerű elemeket, melyek miatt hosszabb idő után visszaemlékezhetnénk rá. Ettől függetlenül persze ott van a műfaj utóbbi néhány évének nevesebb képviselői között, ha nem is kirívósága okán, de stílusa folytán mindenképp, hiszen régi hagyományokat újra felelevenítő zsánerfilmnek kiváltképp jópofa.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Star Wars: Az utolsó Jedik
A zabolátlan Erő kifürkészhetetlen útja.
Az Igazság Ligája
Kell egy csapat.
Friss kritikák
Predator - A Ragadozó (The Predator)
A sportvadászat és a gerinckitépés filozófiája.
Meg - Az őscápa (The Meg)
A film, amiben Jason Statham lenyom egy Megalodont.
Mission: Impossible - Utóhatás (Mission: Impossible - Fallout)
A leglehetetlenebb küldetés: teljesítve.
Jessica Jones: Második évad (Jessica Jones: Season Two)
A tökéletes egységes egész és a halvány árnyék tipikus esete.
A Hangya és a Darázs (Ant-Man and the Wasp)
A kicsi, a kisebb és a legkisebb.