Geekz, képregény
Mega Marvel #2: Venom
Geekz, képregény
A Halálos védelmező és a Sötét múlt.
Amerikához hasonlóan a hazai képregényes paletta is méltó módon ünnepli minden idők egyik legismertebb Marvel-es antihősének, Venomnak a harmincadik születésnapját. Kezdődött az egész a Venom születése című kötettel, és folytatódott jelen cikk tárgyával, azaz a Kingpin második Mega Marvel gyűjteményével, a sor viszont korántsem ér ennyivel véget: nemsokára érkezik a régóta várt Maximum Carnage és a Venom vs. Carnage minisorozat. Az évfordulót pedig természetesen az ősszel bemutatásra kerülő mozifilm koronázza meg, melyet ugyan már most komoly fenntartásokkal kezelünk, remélhetőleg fel tud majd nőni a karakter nagyságához és jelentőségéhez. Ami, lévén, hogy Venom már 1988 óta borzolja a kedélyeket, és az eltelt idő alatt igazi képregényes ikonná nőtte ki magát, valószínűleg cseppet sem lesz könnyű mutatvány. Mindazonáltal volt miből szemezgetnie a forgatókönyvíróknak: a figura jónéhány fontos és mostanra klasszikussá nemesedett történetben szerepelt, nem egy minisorozatot kapott már karrierje során, szóval mondhatni bérelt helye lett a legnépszerűbb képregénykarakterek halhatatlan panteonjában. Na de visszatérve a Kingpinre: a kiadó a kellő tisztelettel vezényelte le a ceremóniát, egy vaskos, majdnem 300 oldalas kötetben hozott el nekünk két, a karakter szempontjából igencsak fontos sztorit, a szokásos profi kivitelben. Nyers, groteszk, vérgőzös, és nem utolsósorban sötét stílusban, ahogy az egy Venom kaliberű őserőtől elvárható. Most sem okoztak csalódást: kézhez véve a kiadványt valószínűleg nincs olyan rajongó, aki ne nyalná meg mind a tíz ujját, és ne jönne rögtön izgalomba az oldalakat lapozgatva. A múlt klasszikus miliője keveredik a modernebb idők földhözragadtabb képi világával, két eltérő felfogás találkozik egy kötetben, mégis egy teljes kört ír le a történetek íve, mely végeredményben tökéletesen definiálja, nem feltétlenül a földönkívüli szimbiótát, inkább annak gazdatestét, Eddie Brock-ot.  



A Titkos háborúból származó szimbiótanak nem csupán egy tulajdonosa volt, de kétségkívül Brock közülük a legnépszerűbb – mármint Pókemberen kívül ugye. Az ambiciózus, sikerre éhező újságíró, aki már-már elkeseredetten áhítozik az elismerésre és a megbecsülésre, viszont közben egy rendkívül esendő, valahol még szánni való figura is, akibe gyakorlatilag bele van kódolva a bukás. Ámde mégis jókor volt jó helyen, és az idegen életforma egyesülésével megszületett Venom, a megtestesült szörnyeteg, akinek segítségével Brock elég nagy erőre tett szert ahhoz, hogy bosszút állhasson Pókemberen, akit minduntalan hibáztat karrierje tönkremenéséért és egyéb magánéleti kudarcaiért. A Falmászó gonosz tükörképeként nagyon rövid idő alatt nagyon közkedvelt lett, így nem meglepő, hogy a siker meghozta egy önálló képregénysorozat gyümölcsét is, még 1993-ban. Ennek első felvonása a Halálos védelmező volt (ami jelen esetben a Mega Marvel #2 első fele is), ahol Venom ezúttal nem vérszomjas antagonistaként, hanem valamiféle furcsa, ellentmondásos becsületkódexszel rendelkező antihősként jelenik meg. Bármennyire is fura, ez a megközelítés egyáltalán nem áll messze a karaktertől: ezidőtájt éppen elásták a csatabárdot Pókemberrel, vagy legalábbis megegyeztek, hogy „ha te nem piszkálsz engem, akkor én sem piszkállak téged” alapon megpróbálják békén hagyni egymást. Így Eddie szülővárosába, San Franciscóba költözött, hogy új életet kezdjen. Mi sem lenne egyszerűbb, ha egy átlagos, hétköznapi fickóról lenne szó, aki csak tiszta lappal szeretne elindulni.    



Csakhogy Eddie Brock se nem átlagos, se nem hétköznapi: hamar összeakad a bajsza a helyi erőkkel, aminek következtében egy földalatti városban találja magát, melynek közösségét egykori hajléktalanok alkotják. Egy befolyásos nagykutya nagyon nem akarja őket békén hagyni, ezért mindent bevet, hogy szétzúzza a lakosságot, Eddie azonban úgy dönt, kiáll mellettük, és a védelmükre kel. Így történik meg, hogy az amúgy szociopata jegyeket mutató karakter egy jó ügyért kiálló mecénássá lényegül át, aki, ha arra kerül a sor, szíves-örömest bemocskolja a kezét lelkiismeret nélkül, ártatlanokat azonban nem bánt. Utóbbi mondjuk egy kicsit hirtelen váltás, ha azt nézzük, hogy Venom szimbióta csápjaiba korábban vétlen emberek is belefutottak, de a karakter egyik kiagyalója és egyben a Halálos védelmező írója, David Michelinie mindent megtesz annak érdekében, hogy hiteles formában adja elő ezt a különös „pálfordulást.” És sikerül is, hiszen egyrészt, ha Venomról volt szó, akkor mindig a Pókember iránt érzett mérhetetlen gyűlölete képezte a karakter legfontosabb aspektusát, másrészt miután fegyverszünetet kötött örök nemezisével, és elhagyta New Yorkot, magától értetődik, hogy valamilyen új életcélt kell találnia. Az alaptéma pedig, hogy szeretne tartozni valahová, egy zárt közösség megbecsült tagjaként, jobban átgondolva nem is annyira hiteltelen, mint első hallásra.  



A Halálos védelmezőből ugyan nem vált megkérdőjelezhetetlen klasszikus, mégis fontos mérföldkövet jelent Venom történelmében, ráadásul minden ízében rendelkezik a ’90-es évek képregényeinek megfoghatatlan bájával. Egyik nagy húzóereje Mark Bagley jelenléte (gondolom, nem kell megmagyaráznom ki is az úriember), akinél csak kevesen ábrázolták jobban a címszereplőt, viszont sajnos csak az első három számot rajzolta ő, a folytatásban Ron Lim próbált meg a helyébe lépni – tegyük hozzá, kevés sikerrel, de ez nem feltétlenül az ő hibája, inkább Bagley nagyszerűsége az oka annak, hogy kifejezetten zavaró ez az éles váltás félúton. A Mega Marvel #2 második sztorija, a Sötét múlt már egy egészen más korszak szülötte: címéhez híven Eddie Brock életét követi nyomon, kisgyermekkorától kezdve, a diákévein át, újságírói kudarcáig, és Venommá válásáig. Nyilvánvalóan elsősorban a fiatalabb olvasóközönséget akarták ezzel kiszolgálni, akiknek már túl régen volt a karakter debütálása, ehhez jön még az abban az időben is hódító eredettörténet mánia, azaz, hogy mindent meg kell magyarázni, szinte már kényszeredetten – ezt Venom esetében annak ellenére is megtették, hogy anno az alkotók elég tisztességes hátteret rittyentettek össze neki. 



A Sötét múlt azonban félig-meddig retconálja a jól ismert eseményeket, amivel az a legnagyobb a probléma, hogy ellent mond, mind a ’80-as évekbeli történeteknek, mind a Halálos védelmezőnek. Brock ebben az értelmezésben egy született vesztes (kb. mint az akkori Pókember 3 mozifilmben), aki magán viseli a sanyarú gyermekkor jellemzőinek összes nyűgét-baját: egy elhunyt anya, egy rideg apa, szeretethiányos légkör, folyamatos verések és megaláztatások az iskolában. Ezek a kellemetlen atrocitások pedig egy zavart lelkű, elismerésre szomjazó manipulátorrá formálják őt, aki, mivel tudja, hogy nem fogja tiszta módszerekkel megkapni mindazt, ami vágyai tárgya, ezért hazugságokkal, és mások befolyásolásával próbál előrébb jutni az életben. A stílus egy Marvel képregényhez képest kifejezetten nyers és brutális: Zeb Wells minden addiginál groteszkebb formában ábrázolja Brock-ot, Angel Medina rajzai pedig kellően betegek, néhol direkt eltúlzottak – elsősorban Venom alakjánál veszíti el teljesen a mértéket, de Eddie egész oldalas vigyora is megér egy misét. Továbbá a Sötét múlt nemcsak a szimbióta gazdáját, de magát a szimbiótát is kissé újra akarja értelmezni. Amíg a klasszikus változatban inkább egy konkrét célok nélküli parazita volt (gyakorlatilag csak a bosszú hajtotta, miután Pókember levetette magáról), itt kifejezetten az elesetteket segíti, olyanokat, akik segítségre szorulnak, hogy aztán képességei által erősebbé és szívósabbá tegye őket.  



Meg kell hagyni, ebben van némi logika, ugyanakkor jó kérdés, hogy mindez mennyire egyeztethető össze például a Titkos háborúban látható eseményekkel, legfőképp azzal, hogy a szimbióta ilyen célkitűzésekkel miért pont Peter Parkert választja társául. Mindenesetre érdekes, egyben ironikus végkövetkeztetés, hogy Venom tulajdonképpen egy gyengéket támogató létforma, és egy minden lehetséges értelemben megbukott ember keresztezése. Hovatovább, a szimbióta és a gazdatest összekapcsolódásába több más dolgot is bele lehetne magyarázni, kezdve azzal, hogy az idegen parazita épp ugyanannyira manipulálta Eddie-t az akadálymentes befogadás érdekében, mint Eddie a körülötte lévőket, bezárólag azzal, hogy az organizmus titkon előző tulajdonosához ragaszkodik leginkább. A Sötét múlt érdekes dolgokat tesz hozzá a Venom mítoszhoz, és bár igazából nem értjük meg sokkal jobban a karakterben lejátszódó folyamatokat, mint az eredeti, ’80-as évekbeli sorozatban, mindenképp egy remek kiegészítése, egyben modernizálása a klasszikus eredettörténetnek – ahogy az egész Mega Marvel #2 is egy hatalmas, igényes formába csomagolt ajándék.

Mega Marvel #2: Venom (2018)
Venom: Lethal Protector #1-6 (1993)
Venom: Dark Origin #1-5 (2008-2009)
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Star Wars: Az utolsó Jedik
A zabolátlan Erő kifürkészhetetlen útja.
Az Igazság Ligája
Kell egy csapat.
Friss kritikák
Meg - Az őscápa (The Meg)
A film, amiben Jason Statham lenyom egy Megalodont.
Mission: Impossible - Utóhatás (Mission: Impossible - Fallout)
A leglehetetlenebb küldetés: teljesítve.
Jessica Jones: Második évad (Jessica Jones: Season Two)
A tökéletes egységes egész és a halvány árnyék tipikus esete.
A Hangya és a Darázs (Ant-Man and the Wasp)
A kicsi, a kisebb és a legkisebb.
Szupercella 2: Hades (Escape Plan 2: Hades)
A ZS-kategória börtönéből nincs menekvés.