Bár a múlt évtized X-Men füzeteinek minőségéről erősen megoszlanak a vélemények, abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a Messiáskomplexus a
2000-es évek második felében a legjobb dolog volt, ami a mutánscsapattal
történhetett. A 13 részes, hatalmas, epikus crossover egyszerre négy
X-sorozatot rántott össze egyetlen egy, összefüggő eseménnyé, ami ráadásul
többé-kevésbé sikeresen küzdötte le az ilyen nagyszabású történetek
gyermekbetegségeit, és valóban voltak következményei a karakterekre, illetve a
későbbi történésekre nézve. Tekintve, hogy lényegében egy akcióközpontú,
durrbele-koncepcióról van szó, ahhoz képest hosszú esztendők óta a
legzseniálisabb alkotás kerekedett ki belőle, ami az egész X-frencsájz égisze
alatt született. Ehhez persze az akkori időszak legjobb írói és rajzolói közül
is kellettek páran: Ed Brubaker, Mike Carey, Peter David, Craig Kyle,
Christopher Yost mind-mind bámulatos dolgokat vittek végbe a mutánsokkal az
általuk írt szériákban, a Messiáskomplexusban pedig olyan nagyszerű
alkotók asszisztáltak hozzájuk, mint Marc Silvestri, Billy Tan, vagy Scott
Eaton – meg még néhányan, de róluk majd később. A rengeteg kreatív elme
ellenére a különböző sorozatok, karakterek és párhuzamos mozzanatok remekül
működnek egy összefogott, egységes egészként, egyik történetszál sem lóg ki a
többi közül. Enyhe kifejezés tehát, hogy egy modern klasszikusról beszélünk, amit
ráadásul immár magyarul is élvezhetünk a Kingpin kiadó jóvoltából.
Kronológiailag a Mutánsvilág történései után járunk. A régóta rebesgetett, eddig csak elméleti síkon létező katasztrofális tragédia végül bekövetkezett. Skarlát Boszorkány valóságtorzítása a mutáns faj szinte teljes kihalásával végződött: milliók képességei tűntek el, a megmaradtak, akiknek száma még a kétszázat sem éri el, kisebb-nagyobb csoportokban még mindig versengenek egymással – mindegyikük a maga módján akarja túlélni a Mutánsvilág utóhatásait, melyet ráadásul nem is valami külső hatás okozott, hanem voltaképp saját fajuk tehető érte felelőssé. A „homo superior” ilyen állapotok mellett kénytelen élni mindennapjait, ám nemsokára egy hirtelen és váratlan esemény kavarja fel a szebb napokat is látott közösségek sebnyalogatását, egy kisbaba képében, aki az M-nap eseményei óta az első újszülött mutáns a világon. A gyermek képességei már születésekor manifesztálódnak, így egy csapásra boldog-boldogtalan felfigyel rá: feltűnnek a Tisztogatók, akik bármi áron meg akarják ölni, és emiatt nem restek mindent és mindenkit elpusztítani maguk körül, miközben az X-Men természetesen a csecsemő megmentésén fáradozik – ha ez nem lenne elég, még a Mister Sinister vezette Martalócok is meg szeretnék őt kaparintani, saját gonosz céljaik miatt. Megindul tehát a brutális hajsza, a háború tétje pedig nem csupán egy gyermek élete, hanem a komplett mutáns faj jövője is.
A Messiáskomplexus nem különösebben aprózza el a kívánt koncepciót, rögtön az első oldalakon elkezdődik az egész képregényt meghatározó bunyómaraton, melyet olykor-olykor párbeszédek és egyéb elmélkedések szakítják meg, de azok legalább valóban elmések. Az írók remekül variálnak a párhuzamos eseményekkel, hibák persze akadnak bőven, ez elkerülhetetlen, de mégis, példásan kapcsolták egymás mellé a különböző szériákat, az alkotók pedig saját karaktereik történetszálait szövik tovább, egyben illesztik bele a crossover sztorijába. A negatívumok kérdése már csak azért is érdekes, mert a narratíva annyira kellemesen lendületes, hogy az úton-útfélen elejtett gikszereken vagy könnyen átsiklik az ember a fékevesztett tempónak köszönhetően, vagy észre sem veszi őket. Az élmény majdhogynem végig folyamatos, a képregény tökéletesen fogyasztható egyben, csak a rajzok néha-néha ingadozó színvonala vet ennek egy kicsiny gátat. A fent említett úriemberekkel egyáltalán nincs is probléma, mindegyikük hűen idomul egy ilyen, nagy volumenű esemény jelentőségéhez, a kommerszebb, nagyobb olvasótábort megragadó stílusuk kiszolgálja a koncepciót, ugyanakkor ebbe a príma felhozatalba sajnos a sokak által (egyébként nem alaptalanul) utált Humberto Ramos is „belepofátlankodott” (meg a hozzá hasonló Chris Bachalo, de ő még nagy ímmel-ámmal, úgy ahogy rendben van), akinek enyhén szóval is érdekes stílusa erősen megosztó. Itt sincs másképp.
Szerencsére még Ramos, egyenletes színvonalat meg-megtörő rajzai sem álltak útjába annak, hogy a Messiáskomplexus kis híján felérjen a modern klasszikusok szintjére. Attól függetlenül, hogy a történet nem nagyon áll másból, mint látványos csihi-puhiból, kifejezetten elegánsan kezeli az akcióközpontúságot, amolyan old school módon, a ’90-es évek hasonló illetőségű képregényes crossovereinek stílusát felidézve. Egy trilógia első részeként nyilván „csak” felvezetésként szolgál a nagyobb volumenű folytatásokhoz, így sok kérdés megválaszolatlanul marad – de ettől eltekintve önmagában is tökéletesen élvezhető olvasmány.
Mega Marvel #3 – X-Men: Messiáskomplexus (2018)
X-Men: Messiah Complex #1 (2007)
The Uncanny X-Men #492-494 (2008)
X-Factor #25-27 (2008)
New X-Men #44-46 (2008)
X-Men #205-207 (2008)
Kronológiailag a Mutánsvilág történései után járunk. A régóta rebesgetett, eddig csak elméleti síkon létező katasztrofális tragédia végül bekövetkezett. Skarlát Boszorkány valóságtorzítása a mutáns faj szinte teljes kihalásával végződött: milliók képességei tűntek el, a megmaradtak, akiknek száma még a kétszázat sem éri el, kisebb-nagyobb csoportokban még mindig versengenek egymással – mindegyikük a maga módján akarja túlélni a Mutánsvilág utóhatásait, melyet ráadásul nem is valami külső hatás okozott, hanem voltaképp saját fajuk tehető érte felelőssé. A „homo superior” ilyen állapotok mellett kénytelen élni mindennapjait, ám nemsokára egy hirtelen és váratlan esemény kavarja fel a szebb napokat is látott közösségek sebnyalogatását, egy kisbaba képében, aki az M-nap eseményei óta az első újszülött mutáns a világon. A gyermek képességei már születésekor manifesztálódnak, így egy csapásra boldog-boldogtalan felfigyel rá: feltűnnek a Tisztogatók, akik bármi áron meg akarják ölni, és emiatt nem restek mindent és mindenkit elpusztítani maguk körül, miközben az X-Men természetesen a csecsemő megmentésén fáradozik – ha ez nem lenne elég, még a Mister Sinister vezette Martalócok is meg szeretnék őt kaparintani, saját gonosz céljaik miatt. Megindul tehát a brutális hajsza, a háború tétje pedig nem csupán egy gyermek élete, hanem a komplett mutáns faj jövője is.
A Messiáskomplexus nem különösebben aprózza el a kívánt koncepciót, rögtön az első oldalakon elkezdődik az egész képregényt meghatározó bunyómaraton, melyet olykor-olykor párbeszédek és egyéb elmélkedések szakítják meg, de azok legalább valóban elmések. Az írók remekül variálnak a párhuzamos eseményekkel, hibák persze akadnak bőven, ez elkerülhetetlen, de mégis, példásan kapcsolták egymás mellé a különböző szériákat, az alkotók pedig saját karaktereik történetszálait szövik tovább, egyben illesztik bele a crossover sztorijába. A negatívumok kérdése már csak azért is érdekes, mert a narratíva annyira kellemesen lendületes, hogy az úton-útfélen elejtett gikszereken vagy könnyen átsiklik az ember a fékevesztett tempónak köszönhetően, vagy észre sem veszi őket. Az élmény majdhogynem végig folyamatos, a képregény tökéletesen fogyasztható egyben, csak a rajzok néha-néha ingadozó színvonala vet ennek egy kicsiny gátat. A fent említett úriemberekkel egyáltalán nincs is probléma, mindegyikük hűen idomul egy ilyen, nagy volumenű esemény jelentőségéhez, a kommerszebb, nagyobb olvasótábort megragadó stílusuk kiszolgálja a koncepciót, ugyanakkor ebbe a príma felhozatalba sajnos a sokak által (egyébként nem alaptalanul) utált Humberto Ramos is „belepofátlankodott” (meg a hozzá hasonló Chris Bachalo, de ő még nagy ímmel-ámmal, úgy ahogy rendben van), akinek enyhén szóval is érdekes stílusa erősen megosztó. Itt sincs másképp.
Szerencsére még Ramos, egyenletes színvonalat meg-megtörő rajzai sem álltak útjába annak, hogy a Messiáskomplexus kis híján felérjen a modern klasszikusok szintjére. Attól függetlenül, hogy a történet nem nagyon áll másból, mint látványos csihi-puhiból, kifejezetten elegánsan kezeli az akcióközpontúságot, amolyan old school módon, a ’90-es évek hasonló illetőségű képregényes crossovereinek stílusát felidézve. Egy trilógia első részeként nyilván „csak” felvezetésként szolgál a nagyobb volumenű folytatásokhoz, így sok kérdés megválaszolatlanul marad – de ettől eltekintve önmagában is tökéletesen élvezhető olvasmány.
Mega Marvel #3 – X-Men: Messiáskomplexus (2018)
X-Men: Messiah Complex #1 (2007)
The Uncanny X-Men #492-494 (2008)
X-Factor #25-27 (2008)
New X-Men #44-46 (2008)
X-Men #205-207 (2008)
