Kritika
Halloween - A rémület éjszakája (Halloween)
Kritika
Eljő a Gonosz!
1963-ban, Halloween ünnepének éjszakáján, a félreeső, csendes és békés Haddonfield kisvárosában a mindössze 6 éves Michael Myers egy konyhakéssel megöli saját nővérét, majd lassan kisétál a családi ház elé, hogy véres jelmezben, álarcban és a gyilkos fegyverrel a kezében megvárja az épp szabadidejüket kettesben töltő szüleit. Amikor azok megérkeznek, és értetlenkedve állnak az addig ártatlannak gondolt gyermekük furcsa viselkedését látva, Michael csak meredten bámul a semmibe, katatón állapotba zuhanva. Hidegvérű tettére nem akar és nem is tud magyarázatot adni, ahogy senki más sem képes értelmesen megválaszolni, hogyan lett egyik napról a másikra egy átlagos gyerekből kegyetlen gyilkos, aki egyébként az eset után már nem szól egy szót sem és csak mozdulatlanul ül az elmegyógyintézet kórtermében, olyan ártatlanul, akár a ma született bárány. Mialatt John Carpenter egyik korai klasszikusának, a Halloween – A rémület éjszakájának hátborzongató nyitójelenete pörög, vizsgáljuk meg eme nem mindennapi filmnek a meghatározó korképét: Nem egészen egy hónappal a Myers-gyilkosság után egy magányos orvlövész egy könyvtár ablakból két golyóval megöli az Amerikai Egyesült Államok akkori aktuális elnökét, John F. Kennedy-t. Véletlen lenne ennek a két esetnek, a valóságnak és a fikciónak az összekapcsolása? Nem feltétlenül.  



Amíg a valóságban az egész nemzet, sőt, az egész világ gyászolja a karizmatikus, erős és addig gyakorlatilag sebezhetetlennek gondolt vezetőt, addig a Halloween fikciós univerzumában Myers kegyetlen cselekedete, majd pedig Kennedy tragédiája együtt jelentette a tradicionális amerikai értékekbe vetett hit meghasonulását. Az amerikai énkép és az amerikai kertvárosi idill csúfos bukásának következtében az egész „amerikai álom”-elgondolás darabjaira hullott, ha úgy tetszik az ország, mely nem győzött úton-útfélen hangot adni nagyszerűségének és hatalmasságának, ennek hatására végképp elvesztette maradék ártatlanságát – vagy, ha nem is teljesen, de ezek után bőszen igyekezett, hogy tényleg így legyen. De ne rohanjunk ennyire előre: 15 év telik el, Haddonfield kisvárosának lakossága hosszú idők kemény munkájával túllépett annak a szörnyű esetnek az emlékén, és sikeresen visszaalakult azzá a békeszerető, unalmas közösséggé, mely egykoron volt. A Myers-ügy az idősebbeknek csupán egy régi história, amit épp ideje volt már végleg elfelejteni, a következő generációnak pedig nem több egy rémtörténetnél, amivel esténként a gyerekeket ijesztgetik, vagy amit a gimis fiatalok mesélnek pár doboz sörrel és néhány slukk füves cigivel kísérve az éjjeli tábortűz körül. Ám az, hogy a csendes település lakóinak többé nincs mitől félnie, merő önáltatás és az, hogy a borzalmak örökre véget értek, maga a gyenge lábakon álló látszat csupán. Michael Myers ugyanis Halloween napján hirtelen aktivizálja magát, megszökik az elmegyógyintézetből, és visszatér Haddonfieldbe, hogy ott folytassa, ahol 15 esztendővel korábban abbahagyta.  



Ugorjunk vissza néhány pillanatra a való világba. 1978-at írunk, Hollywoodnak épp a semmiből jött, de mindent letaroló ifjú titánjai (Spielberg, Lucas, Scorsese, DePalma, Coppola) mutatnak új irányt, miközben egy John Carpenter nevű író/rendező/zeneszerző, aki addig csak két mérsékelt siker, de elismert mozifilmet (Sötét csillag, A 13-as rendőrőrs ostroma) és egy felejthető tévéfilmet (Valaki figyel) dirigált, nevetséges összegből, mindössze 300 ezer dollárból megcsinálja a világ első színtiszta slasherjét, egyúttal lefekteti a zsáner összes, azóta rongyossá koptatott kliséjét. Való igaz, már a Halloween előtt is léteztek gyilkolászós filmek, melyekben felfedezhetőek voltak eme alműfaj bizonyos elemei (A texasi láncfűrészes mészárlás és a Fekete Karácsony), de ezek egyfajta előfutárokként működtek (mondjuk erről a mai napig megoszlanak a vélemények), akkor is csupán underground körökben, a nagyközönség előtt ismeretlenül. A horror pedig, mint olyan, a ’70-es években inkább a paranormális vallási misztikumot (Az ördögűző, Ómen) és a természet csúcsragadozóit (Cápa) részesítette kiemelt előnyben. A Halloween azonban mindent megváltoztatott: ahogy Michael Myers csapott le a felelőtlen, szabadszellemű tinédzserekre, úgy fecskendezett Carpenter friss vért a műfaj vénájába. A film ezáltal lett megkerülhetetlen alapmű, egy azóta agyonhasznált zsáner első vérbeli képviselője, a „Scream Queen” és a „Final Girl” címszavak feltalálója, a szuburb horror előfutára. A kertvárosi közegbe befurakodott borzalmat Wes Craven gondolja majd tovább (Rémálom az Elm utcában) jó 6 évvel később, de már a Halloween is részben erre a témára hegyezte ki a koncepciót.  



A vidéki kisvárosok mindigis külön mikrovilágokat jelentettek. Olyan közösségeket, melyek távol esnek a milliók által lakott zsúfolt metropoliszok zajától, ahol az élet átlagos, unalmas és látszólag biztonságos is. Ideális hely a családalapításra, a gyereknevelésre, így remek alternatíva a szülőknek, hogy megvédjék gyermekeiket az ártó külső behatásoktól és mindattól a romlottságtól, amiről azt gondolják (persze tévesen), hogy azok csakis a nagyvárosok sajátjai. De egyáltalán nem ez a helyzet, és ezért a tévedésért kíméletlenül megfizet mindenki. Michael Myers mindennek a számtalan veszélyforrásnak a fizikai formát öltött manifesztációja, amik ott ólálkodnak minden fiatal körül. Alkohol, drog, szex, erőszak, a rémmesékből ismerős „mumus” egy személyben, aki a szellemvilág rémisztő kísértete, maga a nagybetűs Gonosz, aki türelmesen kivár a legmegfelelőbb ideig, akiről tudod, hogy végig ott figyel a sötétben, hogy végül egy váratlan pillanatban lecsaphasson rád. Futhatsz bárhova, bármilyen gyorsan, ő előbb-utóbb úgyis utolér. És közben fogalmad sincs, miért teszi, miért gyilkol, mitől lett ilyen, nem kapunk rá semmiféle bonyolult és túlfogalmazott pszichológiai diagnózist, nem kezdenek amúgy eleve csak fölösleges magyarázatokba, nincs eredettörténet – de pont ettől annyira zsigeri és durva. Ironikus módon pont a külvárosi környezet terméke. Ezzel együtt pedig a slasher-ikonok megteremtője: Michael nélkül aligha létezne Freddy Krueger, Jason Voorhees, vagy épp Chucky. Nyugtalanító egyszerűsége és megjelenése (a maszkmester által megtépett és fehérre festett William Shatner álarc) kitörölhetetlenül nyomot hagyott a mozgóképes történelmen – ehhez kellett Nick Castle alakítása, aki később a kamera mögött is kipróbálta magát, ő rendezte pl. a ’80-as évek egyik kultuszfilmjét, Az utolsó csillagharcost.  



Myers motiválatlansága és gyilkos gépiessége legjobban persze az áldozatain csapódik le. Nem válogat, így bárki lehet célpont (most szigorúan hagyjuk ki az azóta készült kilenc folytatást, melyekben megpróbáltak ennek hátteret adni, és ezzel szép lassan ki is véreztették a karaktert), jelen esetben a tizenéves Laurie Strode (Jamie Lee Curtis az abszolúte Sikolykirálynő egész karrierjét köszönheti Carpenternek) és barátai kóstolnak bele Michael konyhakésébe. Egy csapat középiskolás tinédzser, akik csak jól akarják érezni magukat, ezért minden egyes adandó alkalmat kihasználnak a bulizásra, a piálásra és a szexuális együttlétekre. A Halloween ünnepe pont passzol ehhez, hiszen egy kis bébiszitterkedés ürügyén nyugodtan mehet az „ereszd el a hajamat” a szülők tudta nélkül, akik lényegében „magukra hagyták” gyermekeiket – nem is sejtve, hogy így önkéntelenül is kiszolgáltatták őket a közvetlen veszélynek. A túlvilágot és a szellemeket kifigurázó, a kísértetekből gúnyt űző népszerű amerikai ünnep tökéletes keret a borzongás plasztikus kifejezéséhez, és annak a fojtogató üzenetnek a kihangsúlyozásához, hogy tényleg senki sincs biztonságban – még Laurie sem, aki barátaival ellentétben sosem nyúlt alkoholhoz, vagy kábítószerhez, és eddig sikeresen gyakorolta az önmegtartóztatást is. A Halloween Donald Pleasence pályafutásában is fontos állomás lett: Dr. Loomis az elszánt gyerekpszichológus pontosan tudja, hogy kivel és mivel áll szemben, így hosszú évek kitartó munkája ellenére is arra a következtetésre jutott, hogy Myers gyógyíthatatlan, és soha nem lenne szabad emberek közé engedni. Ám amikor egykori páciense ámokfutásba kezd, a doki végül pisztollyal megy neki a Gonosznak. Pleasence leghíresebb szerepe ez, legtöbben ebből a filmből ismerik, na meg a gyatrábbnál-gyatrább folytatásokból – tegyük hozzá, hogy sajnos, mert egyébként kivételes tehetségről van szó, akit néha hajlamosak vagyunk alulértékelni. 



Hasonlóan John Carpenterhez: sajnos legtöbb filmje bemutatása idején csúfosan megbukott, majd érdemtelenül eltűnt a süllyesztőben, hogy aztán évek múlva a nagy VHS-dömping, vagy az internet elterjedése alatt előkerüljön, és végre elkezdjék értékelni és a helyén kezelni őket. Szó, ami szó, Carpenter tálentumát és rendezései minőségét később ismerték el igazán (nem egy munkája kultusz-státuszba is emelkedett), miközben saját idejükben vegyesen, vagy negatívan fogadták a kritikusok, a közönség reakciójáról és a bevételekről nem is beszélve. A Halloween azonban egy ritka kivétel. A film több mint 60 millió dollárt hozott a konyhára (a 300 ezer dolláros büdzsével összemérve minden idők egyik legjövedelmezőbb filmje lett), és Carpenter legtöbb rendezésével ellentétben ezt már bemutatásakor keblére ölelték mind a nézők, mind pedig a szakmabeliek is. Óriási sikert aratott minden szempontból, egy sokszor méltatlanul lenézett műfaj még jobban lenézett al-zsánerjének a megteremtője, ennél fogva rengeteg másolat és főhajtás ihletője. És bár ezek nagy részének minősége és értéke erősen megkérdőjelezhető, mint ahogy filmművészeti jelentőségük is körülbelül a nulla felé konvergál, a Halloween minden zokszó nélkül mestermű, amit csak a legnagyobb remekekkel lehet egy lapon említeni. És úgy vált azzá, hogy későbbi társaival ellentétben nem a kreatívan levezényelt gyilkosságokra, nem a literszámra ömlő vérre, kifolyó belsőségekre és a brutalitásra fókuszál, hanem lassan, okosan építkezik, a „kevesebb néha több” elvét követve. Itt látszik Carpenter igazi zsenialitása: erős atmoszférát megteremtve, a megszokott narratívákat sutba dobva borzongatja a nézőt, aprólékosan bemutatva Haddonfield kisvárosát, ami néhány rövid snitt után már valóságos kísértet lakta helynek tűnik, majd a fiatalokra leselkedő és körbe-körbe kocsikázó Myers-szel fokozza az egyre fojtogatóbb hangulatot – és voltaképp a gyilkosságok az utolsó 30 percben kezdődnek el.  



Hosszan lehetne még sorolni a briliáns rendezői megoldásokat és napestig méltatni a film hatásait, szavakban akkor sem lehet igazán kifejezni, milyen pozícióban helyezkedik el Carpenter Halloweenje a mozgóképes történelemben. Azon klasszikusok sorát gyarapítja, amiket bár később rengetegszer lekoppintottak (és koppintanak ma is), ott és akkor annyira el lett találva a recept, hogy egyik-másik film sem ért a nyomába az eredetinek, de még csak megközelíteni sem tudták ezt a színvonalat – na jó, Wes Cravennek talán kétszer sikerült, de arról majd később. A Halloweentől azonban így sem vitatható el semmi. Oké, nyilván az azóta készült slasherek és horrorfilmek tömkelege mellett, illetve az azokban látható vérpermettel és erőszak-maratonnal összehasonlítva csak egy közepesen unalmas, nem túl kreatív kivégzésekkel megszórt retro-mozinak tűnik, és ebben van is némi igazság. De az atmoszféra, a lassú építkezés, a nyugtalanító hangulat és Carpenter bármikor felismerhető, zseniálisan minimalista dallamai miatt különleges egyediséggel emelkedik ki a középszerűség posványából. Nincs mese, a Halloween iskolát teremtett – megismételni azóta sem sikerült senkinek. És idén Halloweenkor, pontosan 40 év után Michael Myers újra visszatér. Mármint az igazi Michael Myers.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Star Wars: Az utolsó Jedik
A zabolátlan Erő kifürkészhetetlen útja.
Az Igazság Ligája
Kell egy csapat.
Friss kritikák
Halloween
Michael Myers visszatért, és negyven éve nem volt ilyen jó formában.
Luke Cage: Második évad (Luke Cage: Season Two)
Ha nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás.
Halloween III: Boszorkányos időszak (Halloween III: Season of the Witch)
Ünnepi rémálom.
Halloween II
Kórház a rémület szélén.
Venom
Pókember-univerzum Pókember nélkül, avagy a gumiszörny közbelép.