Kritika
Venom
Kritika
Pókember-univerzum Pókember nélkül, avagy a gumiszörny közbelép.
Attól függetlenül, hogy egyáltalán nem lepődök már meg rajta, rendre elcsodálkozom azon, amikor kijön egy olyan új film a mozikban, melyet hónapokkal a premier előtt nem győztek úton-útfélen reklámozni, úgy, hogy ráadásul az agresszívan pörgő marketing-gépezet munkája egy kifejezetten merész, vagány és bűnös szórakozást vetített előre, aztán amikor végül tényleg bemutatják az adott alkotást, és hirtelen kiderül, hogy mégsem úgy sültek el a dolgok, ahogy arra rajongók számítottak, hirtelen ezrével indulnak meg az internet korlátlan világa felé, mint a veszett kutya, hogy az általuk a sztratoszféráig felszopott filmet úgy védjék, mintha csak a legféltettebb kiskedvencük testi épségéről lenne szó. Persze nem feltétlenül csak a magyarokra jellemző, de mégis egy kicsit a sajátunk ez a fajta mentalitás, hogy ha valakinek nem tetszik egy film, amit mi vártunk és kedvelünk, akkor az egy idióta; ha a kritikusok negatívan nyilatkoznak róla, akkor rögtön hozzá nem értő, dilettáns barom az összes, akik csak fikázni tudnak mindent, amire ráteszik a kezüket, és isten óvja az összefüggő tudatként működő bedühödött fórumozóktól-kommentelőktől mindazokat, akik becsmérelni merik a „szent és sérthetetlen” kedvencünket. Ilyenkor általában két nagy táborra oszlik a jónép: az egyik totálisan mások véleményétől-kritikájától függ (teljes letargiába is esik, amikor rosszat olvas valamiről), a másik meg a szólásszabadság-elvét kimaxolva lehülyéz mindenkit, aki mást gondol – mondjuk utóbbihoz sem kell feltétlenül látni az adott művet.  



A klaviatúra a Venom esetében is igencsak megszaladt (ha még 5 milliárd éve lenne ennek az országnak, meg ennek a világnak, akkor sem sikerülne megtaláltatni vele az arany középutat), és már csak azért is volt fontos ezzel a gondolatmenettel kezdenem a cikket, mert mintha a Sony szándékosan arra alapozott volna, hogy ha már maga a film nem sikerül jól, akkor majd a karakter népszerűsége, illetve Tom Hardy neve majd eladja az egészet. Már-már művészet, amit összetöketlenkedtek szegény Pókemberrel a Sam Raimi rendezte második rész óta, és miután a jogokat átdobták a Marvelnek, hogy ők végre kezdjenek valami értelmeset a megtépázott Falmászóval, a nagy képregényadaptációs dömping közepette pont kapóra jött a Venom, ami amúgy egy tipikusan olyan filmnek tűnt, amit annak ellenére, hogy nagyon-nagyon meg akarnak csinálni, olyan 2-3 évente előbukkan a feledés homályából, és történik egy-egy fontosabb lépés a projekttel kapcsolatban, de végül mégsem lesz az egészből semmi. De azért néha-néha akadnak ritka kivételek, ahogy a mellékelt példa is mutatja: szóval a Sony saját világépítésbe fogott a Hálószövő kihagyásával, külön bejáratú Pókember-univerzum, de Pókember nélkül – ez pedig épp akkora marhaság, mint amilyennek elsőre hangzik.  



Mert (ha eddig még nem jöttetek volna rá) a Venom nem lett jó film, igaz kifejezetten rossz sem, csakhogy az élvezetéhez pont az kellett volna, aminek hiánya miatt a legtöbben utálni fogják. A premier előtti és utáni vélemények tetemes része nem győzte kihangsúlyozni, hogy a lehető legjobban el kell vonatkoztatni a képregénytől, és voltaképp, ha úgy ül be rá az ember, hogy ez nem egy Venom-film, akkor akár még egész jól elszórakozhat rajta. Ezzel csak az a probléma, hogy akkor mégis hogyan nézzünk egy ilyen produkcióra, mi a fenét várjunk tőle, amikor nemcsak címében, de koncepciójában és karaktereiben is elvileg a füzetekből merít(ene)? Ezen elképzelés nyomán mintha visszarepültünk volna a múlt évtized első felének miliőjébe, amikor a stúdiók teljesen hibásan úgy gondolták, hogy az ilyesféle adaptációknak semmi szükségük nincs arra, hogy bárminemű hasonlóságot mutassanak a képregények felé, és csak néhány laza kötődés is elég ahhoz, hogy önmagukban véve sikert arassanak – Hollywood azóta is minden idők legrosszabb filmjei között tart számon ezek közül néhányat. De vessünk egy pillantást a naptárra: 2018-at írunk, amikor szerencsére már eljutottunk addig, hogy a filmkészítők egy képregényadaptációnál nem fossák teljesen telibe az alapanyagot, és azért hébe-hóba a gondolnak a rajongókra (tudom, tudom, mi mindig kevesebben vagyunk, de akkor is…), erre a Venom szinte minden szempontból minimum kétszeres visszalépés.  



Ez az identitás- és időzavar a főszereplőre is átragadt. Tom Hardy, generációjának egyik leghíresebb és méltán egyik legjobb színésze mintha itt nem az a Tom Hardy lenne, aki karrierjében már túl van pár jelentőségteljes mérföldkőn, inkább egy olyan színészre emlékeztet, aki szerepelt néhány felkapott, a szakma és a közönség által is körbedicsért filmben, és most fejest akar ugrani a kommersz műfajba, így minden hülyeséget elvállal, amit csak az orra alá dugnak. Öröm az ürömben, hogy ennek ellenére azért hozza, amit kell: a szakmailag ellehetetlenített és magánéletileg is mélyponton lévő Eddie Brock kapcsolata a földönkívüli szimbiótával a film legjobb pillanatai közé tartozik, és még a szokásos primitív poénkodás mellett is sikerült kellő morbid, fekete humort csempészni a figurába, ami legalább már alap szinten emlékeztet arra a Venomra, akit a képregényekből megismerhettünk. Csak egy nagyon-nagyon lényeges pont hiányzik, de az nagyon: a Sony a fél világot sikeresen megszívatta a finoman belengetett lehetséges R-kategóriával, hogy aztán az általában ilyenkor bevett PG-13-as korhatárra sorolja be a filmet. Összességében az elmondható a Venomról, hogy itt a stúdió nem volt annyira impotens, viszont a legjobb esetben is csak félmerevre szintre sikerült felhoznia magát, mivel nem volt elég mersze a szükséges döntésekhez.  



Ez több szempontból is butaság. Az utóbbi évek olyan nagysikerű alkotásai, mint például a Deadpool, vagy a Logan bizonyítják, hogy attól mert valami képregényadaptáció, vagy szuperhősfilm (bár a Venom rohadt messze van utóbbi kategóriától), még simán lehet benne vér, főleg, ha azt a koncepció és a főszereplő megköveteli. Mégpedig Venom eléggé megköveteli, nem is konkrétan azért, mert már a képregényekben sem győzött gerincvelőket és agyakat kiszívni (eredetileg a cselekvésig nagyrészt nem is jutott el soha, mindez megmaradt említés-szinten), hanem mert a filmben miután igazán beindulnak az események, sorra követik egymást az olyan jelenetek, ahol embereket tépnek szét, vágnak egymáshoz, szelnek ketté, csontok törnek, fejeket harapnak le, de ilyenkor gyorsan behúzzák a kéziféket, és a bátortalan koncepció jegyében vagy egy vágás következik, vagy a kamera keres egy másik beállítást, ahol természetesen csak sejteni lehet, hogy éppen mit csinál kedvenc szörnyetegünk éppen a szerencsétlen delikvenssel. Felesleges azt gondolni, hogy attól még, hogy véresebb egy film, automatikusan jobb is lesz, de azért dobott volna valamicskét a végeredményen – arról nem is beszélve, hogy ez megint csak a producerek inkompetenciájának bizonyítéka.  



Az mindenesetre a kevés pozitívum mellett még a Venom számlájára írható, hogy saját folytatásán kívül nem akar még féltucat másik filmnek megágyazni, ez kifejezetten üdítő egy olyan korban, amikor az univerzumépítés már nem előny, hanem inkább hátrány, ha azt nem a Marvel stúdió csinálja. Ettől függetlenül, mivel anyagilag egész szép sikereket arat (ami viszont tényleg meglepő a lesajnáló kritikák mellett), minden bizonnyal a közös Silver Sable és Black Cat filmtől sem fog megmenteni minket az Álomgyár, ahogy Venom MCU-ba való beintegrálására is várhatunk még egy darabig. Nem mintha annyira katasztrofális lenne a helyzet, egész nézhető amúgy, igazi unalmas vasárnap délutáni film, de hát ez mégsem az, amit vártunk és az sem, amit megérdemlünk. Nincs jobb szó rá, ezt megint szépen elbaltázta a Sony papírforma szerint, ahogy kell – és ezek után belegondolni sem merek, milyen lesz majd a második részben a gyerekbarát Vérontó, mert lehet rögtön zokogni kezdenék.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Star Wars: Az utolsó Jedik
A zabolátlan Erő kifürkészhetetlen útja.
Az Igazság Ligája
Kell egy csapat.
Friss kritikák
Halloween
Michael Myers visszatért, és negyven éve nem volt ilyen jó formában.
Luke Cage: Második évad (Luke Cage: Season Two)
Ha nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás.
Halloween III: Boszorkányos időszak (Halloween III: Season of the Witch)
Ünnepi rémálom.
Halloween II
Kórház a rémület szélén.
Venom
Pókember-univerzum Pókember nélkül, avagy a gumiszörny közbelép.