Kritika
Halloween III: Boszorkányos időszak (Halloween III: Season of the Witch)
Kritika
Ünnepi rémálom.
Két sikeres film után John Carpenter úgy döntött, hogy bár Michael Myers meghalt a Halloween II-ben, az nem jelenti automatikusan, hogy a franchise-nak is véget kell érnie, így arra a következtetésre jutott, hogy a Halloween név nyugodtan roboghat tovább a maga (elviekben) lehetőségekkel és elismerésekkel teli útján, maximum csak más formában. Carpenter saját bevallása szerint már a második epizód írása közben sem tudott mit kezdeni az általa teremtett karakterrel (ekkor még senki sem tudhatta, hogy szerencsétlen Michael Myerst még vagy több, mint féltucatszor rángatják majd vissza a halálból), viszont a brand túlságosan új és túlságosan értékes volt ahhoz, hogy csak úgy annyiban hagyják a dolgot, ezért működésbe lépett a jó öreg hollywoodi ötletgenerátor, ami aztán rögtön ki is dobta a megoldást. A franchise jövőjét egy, minden filmben más-más horrortörténetet felvonultató antológiasorozatként képzelték el (hasonlóan a Night Gallery és az Alkonyzóna című tévésorozatokhoz, csak „nagyobb formában”), mely középpontjában mindig a Halloween ünnepe áll. Ennek nyomán született meg a Halloween III: Boszorkányos időszak című képződmény, azaz minden idők egyik legrosszabb filmje (a „film” szót is már csak erős jóindulattal lehet mellébiggyeszteni), a klinikai agyhalál mozgóképes megfelelője, a „Fogalmam sincs, hogy kerültem bele, mit miért csináltam, totális felfordulás volt az egész, bocsánatot kérek miatta minden nézőtől” egyenlet példázata (lásd Joel Schumacher Batman és Robin című esetét), amit bemutatása óta ki akarnak törölni a tér-idő kontinuumból. És aminek az az egy pozitívuma, hogy legalább Michael Myers karakterét nem csúfolja meg – azt is csak azért, mert a maszkos gyilkos egyáltalán nem is szerepel benne.



Ezt a kannibalizmus és a tömeggyilkosság bűnével azonos mértékű borzalmat Tommy Lee Wallace, a Sötét csillag és A köd című Carpenter-mozik látványtechnikusa követte el (ha akkor lett volna internet, azonnal nyugdíjba is vonul a premier után), aki íróként és rendezőként is részt vett a projektben, Carpenter ezúttal csak a produceri, illetve a zeneszerzői feladatokat látta el. Emberünk nem mondhat magáénak túlságosan fényes pályafutást, karrierje csúcspontja talán akkor jött el, amikor néhány évvel később tévéképernyőre adaptálta Stephen King Az című könyvét, minisorozat formájában. Bár a regény rajongói majdnem agyhúgykövet kaptak az eredeti finálét megcsúfoló befejezéstől, összességében elégedett volt a közönség, sokan még meleg szívvel emlékeznek rá, ami már önmagában hatalmas teljesítmény, mivel csoda, hogy Wallace-t a Halloween III óriási bukása után nem tiltották ki örökre az Álomgyárból. Ugyanis eme film teljes egészében borzalmasan kevés kompetenciáról és hozzáértésről árulkodik: a Művészúr egyáltalán nem ért hozzá hogyan ábrázolja a karaktereket, hogyan vezesse színészeit, és egyáltalán, hogyan hozza össze úgy a sztorit, hogy azt el lehessen adni legalább egy minimális szinten – ezek után nem meglepő, hogy halványlila gőze sincs arról, hogy mitől horror egy horror. Mert félreértés ne essék, a Halloween III nem slasher (ez mondjuk egy antológiasorozat esetében nem is baj), de a horror műfajához is körülbelül annyi köze van, mint Michael Myersnek egy középiskolai szavalóversenyhez. Elméletileg inkább egy misztikus krimi szeretne lenni, nyomozgatással és sötét titkot felderítésével, gyakorlatilag meg egy jól marketingezett halloweeni tréfa, aminek a végén mindenkit átbasztak, akit csak lehetett.



Mert bár az előzetesek és a korai promóciós anyagok valami sokkal félelmetesebbet ígértek, lényegében a film már az első 10 percben lefekteti alapjait, hogy aztán a játékidő további részében csúcsra járassa a teljesen komolyan vett és előadott infantilisabbnál-infantilisabb marhaságok egész tárházát. Főhősünk Tom Atkins alakításában (egy orvost játszik) néhány furcsa és megmagyarázhatatlan haláleset után eljut egy félreeső kisvárosba, ahol az utcákat bekamerázták, a lakosok nem hajlandóak beszélni semmiről, csak mit sem törődve hajtják le fejüket, ha turistákat látnak, kijárási tilalom van, a településen pedig a helyi játékgyár tulajdonosa, Mr. Cochran (az öreg fószer a Robotzsaruból) uralkodik, igazi megbecsült kiskirályként. Az elcseszett Willy Wonka klónról nemsokára kiderül, hogy valójában egy több ezer éves kelta démon, akinek az a mesteri terve, hogy különleges halloweeni maszkokat dob piacra, amikkel elpusztíthatja a gyerekeket. Ehhez a bámulatos taktikához mintegy „árukapcsolásként” jár még egy agymosó, tudatot befolyásoló és irányító tévéreklám, valami olyan irritáló zenével, amitől habzó szájjal, üvöltve nyúlsz a konyhakésért, hogy felvágd vele az ereidet – a biztonság kedvéért kb. 5-10 percenként bevágják, hogy garantáltan agyvérzést kapjon tőle a néző. És higgyétek el, mindez még csak a jéghegy csúcsa: a film elején lenyúlják a Stonehenge egyik darabját, ami aztán lézersugarakat lövöldöz, a főgonosznak öltönyös, embernek kinéző, de valójában a játékgyárban összetákolt robotok dolgoznak, bár az a halál-jelenet is megér egy misét, amiben egy kék lézerkardpenge öl meg egy középkorú nőt úgy, hogy egyetlen másodpercre felvillan a szájában. 



Egyébiránt nem csoda, hogy az alaptörténet megtetszett Carpenternek (az interneten egy időben azt pletykálták, hogy valójában a filmet is ő rendezte, de még legrosszabb formájában sem tudna ilyen szart kitolni magából), hiszen a Halloween III még egy kis társadalomkritikát is bele akar csempészni a cselekménybe, a nagyüzemi tömeggyártásról, a romlott fogyasztói társadalomról és a televíziók gondolatformáló erejéről szeretne valamiféle bíráló véleményt közvetíteni, amit más formában Carpenter később meg is tett az Elpusztíthatatlanokban. Csakhogy amíg az egyedi ötleteivel, ütős karaktereivel és frappáns humorával kultuszfilm lett, addig Wallace véresen komolyan veszi azt a rengeteg ökörséget, amit a „történet”, „mögöttes tartalom”, „háttérüzenet” címszavak alatt összehord. Közben pedig onnan lop, ahonnan csak lehet: A testrablók támadása, Charlie és a csokigyár, Wicker Man, stb., de igazából bűn ezekkel a filmekkel egy lapon említeni ezt a rettenetet. A Halloween III olyan, mintha egy, már régóta döglődő franchise utolsó koporsószöge lenne, az a pont, amikor a producerek egy egykor népszerű, de immár megtépázott szériát inkább felküldenek az űrbe, hátha úgy csurran-cseppen majd valami, mert amúgy már nem oszt, nem szoroz egy újabb zakó. Ennek a filmnek meg kellene fogni az összes kópiáját, és elásni a sivatagban, de jó mélyre, hogy még a régészek se találhassanak rá. És az a legdurvább, hogy még Michael Myers ötvenezredik exhumálása is sokkal jobb és értelmesebb lenne, mint ez.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.