Kritika
Halloween 4 - A rémület visszatér (Halloween 4: The Return of Michael Myers)
Kritika
Az Alak újra itt van!
Halloween III történelemkönyvekbe illő fiaskója után úgy döntöttek a producerek, hogy ideje egy kicsit pihentetni a frencsájzt. A film, bár a kasszáknál nem szerepelt annyira rosszul, a hízelgőnek egyáltalán nem nevezhető, a Katrina-hurrikán pusztításával egyenértékű nézői, illetve kritikusi sárdobálás miatt még csak sovány vigasznak sem illett be a mérsékelt anyagi siker - a stúdiónak tehát le kellett vonni a megfelelő következtetéseket, és el kellett gondolkodnia a lehetséges jövőbeli irányon, ha még akar valamit kezdeni a branddel. Márpedig nyilván akartak, hiszen a sorozatot ekkoriban még korántsem facsarták ki annyira, mint majd később, ráadásul a slasher műfaj ezidőtájt épp hódításban volt (bár már mutatkoztak a fáradtság jelei). Hat hosszú év telt el a harmadik epizód óta, amíg végül megszületett a Halloween 4 – A rémület visszatér, melynek előkészületeikor a stúdió úgy határozott (és ez volt az egyetlen értelmes döntésük is a filmmel kapcsolatban), hogy visszahívják John Carpentert és Debra Hillt is. Ámde sajnos hamar dobva lettek, ugyanis ők eredetileg egy kísértetsztorit képzeltek el, ami azt vizsgálta volna, hogy az első két Halloween-film eseményei miként hatottak Haddonfield kisvárosnak lakosaira. Nyilván a Halloween III kudarca után nem fért bele egy újabb kísérletezés, így biztosra kellet menni, ezért feltámasztották halottaiból Michael Myerst (és Dr. Loomist), Carpenterék pedig azzal a lendülettel eladták a jogokat Moustapha Akkadnak, aki amúgy aztán egész szépen megélt ebből a frencsájzból, tragikusan korán bekövetkezett haláláig. Dennis Etchinson szkriptje is a kukában landolt, a forgatókönyvet és a rendezést pedig csupa olyan arc kapta, akik a Halloween 4 előtt és után is B és Zs-kategóriás filmek egész sorához asszisztáltak, így tehát jól sejthető a végeredmény.



És mindezek ellenére végeredményben a Halloween 4 még egészen nézhető folytatás. Tíz évvel járunk a haddonfieldi gyilkosságok után, Michael Myers azóta kómában van, súlyos égési sérülései miatt. Ám őt ez nem akadályozza meg abban, hogy újabb gyilkos kiruccanást tegyen szülővárosába, miközben átszállítják egy másik állami intézménybe, az egyik mentőstől hallott félmondat után rögtön gatyába rázza magát, és elindul, hogy végleg befejezze családi ügyeit. Ugyanis, bár Laurie Strode már elhunyt egy autóbalesetben, előtte még született egy kislánya, akit most nevelőszülők nevelnek Haddonfieldben. És hát ugye mit ad isten, mindenki Halloween ünnepére készülődik.



Már a második epizód idejében is tapintani lehetett a slasher elszabaduló divathullámát, ami azzal járt, hogy a különböző másolatok mind-mind többet, nagyobbat, rémesebbet és durvábbat akartak nyújtani Carpenter klasszikusánál, ami igazi megkerülhetetlen hivatkozási alapként forradalmasította a zsánert. Így ha minőségben nem is tudták soha felülmúlni az első Halloweent, goreban azért elég sok vetélytársa akadt. A Halloween 4 viszont még szerencsétlenebb helyzetben volt, mivel 1988-ban jött ki, amikor már a slasher alműfaja majdhogynem elhasználódott, és nem állt messze attól sem, hogy az utolsókat kezdje el rúgni. A közönség addigra már mindent látott, nem lehetett nekik újat mutatni. Ráadásul az olyan, Michael Myers álarca alól kibújó ikonok, mint Freddy Krueger, vagy Jason Voorhees már sokkal fogyaszthatóbb és véresebb szórakozást kínáltak a zsáner szerelmesei számára, ráadásul ugyanebben az évben került mozikba az első Gyerekjáték film, amiben a gonosz baba, Chucky tizedelte a népet, mellettük szegény Michael sajnos kicsit a háttérbe szorult, és nem igazán tudott komolyabban labdába rúgni. Az a rémalak, aki egy évtizeddel korábban beindította és ezzel együtt lefektette a slasher klisét, immáron maga is egy követővé, halvány másolattá silányult, ennél fogva a Halloween 4 sem más, mint egy átlagos, kissé felvizezett darabolós horror, és így tökéletesen is illeszkedik a többi széria sokadik, egyre rókabőrszagúbb folytatásainak hosszú sorába. Ettől függetlenül még egész nézhető darab, ráadásul a Michael unokahúgát játszó Danielle Harris meglepően jó és hiteles színészi teljesítményt nyújt (pár évvel később már Bruce Willis lányát játszotta Az utolsó cserkészben, ugye rémlik?), és a szintén sírból visszarángatott Dr. Loomis, alias Donald Pleasence is menti, ami még menthető. 



Néhány feszült jelenettel, néhány közepesen brutális gyilkossággal, emellett egy parádés szegmenssel (amikor a haddonfieldi redneckek megtudják, hogy Michael a városban van, és épp a populációt ritkítja, felfegyverkezve elindulnak a keresésére, de véletlenül rossz embert lőnek szitává) megspékelve a negyedik rész igazából el is adja magát. És még a bevett sablonjai és az ezerszer látott kliséi ellenére is sikert aratott a pénztáraknál (na nem akkorát, de azért szépen hozott), ami természetesen további folytatásokat szült, és tulajdonképpen innentől datálható Michael Myers karakterének kiherélése, és sírba lökése.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Űrdongó
A Transformers-film, amire vártál - majdnem.
Alita: A harc angyala
A CGI-szem a lélek tükre.
Friss kritikák
Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far from Home)
Európai vakáció.
Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül (Men in Black International)
Ezek a zsaruk tényleg sötétek!
Csernobil (Chernobyl)
A szovjet módszer gazdaságosabb.
Aladdin
Egy nem annyira új élmény...
Halloween H20 - Húsz évvel később (Halloween H20: 20 Years Later)
Vérszegény osztálytalálkozó.