Kritika
Halloween 5 (Halloween 5: The Revenge of Michael Myers)
Kritika
Michael Myers bosszúja.
Manapság már, a számos mítoszgyalázás közepette kicsit nehéz megválaszolni, mikor is kezdődött voltaképp a Halloween sorozat megerőszakolása és sárba tiprása, de a vég kezdete valahová a negyedik epizód utánra datálható. A Halloween 4, bár nem tette zsebre azt a hideg fogadtatást, amit a kritikusoktól kapott, a mozipénztáraknál mégis megháromszorozta költségvetését, így Moustapha Akkad producer, „addig fejjük a tehenet, amíg bírja a tőgye” alapon már a film vetítési ideje alatt megrendelte a következő részt. És így lőn Halloween 5: Michael Myers visszatérése láthatóan bejött a közönségnek (még annak ellenére is, hogy a ’80-as évek végére a slasher műfajt szarrákoptatták), ezért Akkad nyilván egyáltalán nem akart változtatni a megszokott recepten, helyette újra csatába küldte aranytojást tojó gyilkológépét, még ha az előző epizód befejezése egy kissé más megközelítésű folytatással kecsegtetett. A Halloween 4 fináléja ugyanis egész határozottan belebegtette (mit belebegtette, valóssággal a megdöbbent néző képébe vágta), hogy Michael halála (na persze…) után a Myers vérvonal legfiatalabb képviselőjét, Jamie-t is megszállta valamiféle sötét erő, amitől végül kést ragadott, és meggyilkolta nevelőanyját, így logikusan a Halloween 5-ben a gonosz szerepét is betölthette volna, ami minden bizonnyal vitt volna egy érdekes új színt a sorozatba. De mivel ugye Michael volt az egyetlen betonbiztos pénzmágnes, ráadásul a harmadik rész árnyéka még mindig kísértett, minden olyan tervet, mely komolyabban eltért a slasher sablonoktól, és a megszokott Myers-gyiloktól, végül a kukában landolt.



Így az ötödik felvonás csupán lefutja a kötelező köröket, hozza az elvárt kliséket, emellett megismétli a Halloween 4 azon elemeit, amik ott még működtek, itt viszont már csak nyögvenyelősen gördítették előre a cselekményt, és hát minden, ami egy kicsit is egyedi vonalat vihetne a filmbe, az már a forgatás előtt ki lett gyomlálva, azzal a nyugtalanító feszültséggel együtt, ami meghatározta például az eredeti filmet is. Már a kezdés is frappáns: miután Michaelbe a haddonfieldi rendőrség és a felfegyverkezett helyi erők egy tölténygyár egész havi mennyiségét lövik bele, hírhedt gyilkosunk egy földalatti járaton keresztül elkínlódja magát a folyóig, ahol aztán elsodródik egy kicsit. Végül egy helyi paraszt fogadja be az eszméletlen Myerst, és egy teljes évig ápolja. Érzékenyebb ízlésű néző már itt kapkodják a fejüket, nyilván a pali egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy egy megállíthatatlan sorozatgyilkost pesztrál, de hát miért is gyanakodna, amikor arrafelé a Michael Myers név egy fogalom lett, de még ha el is volna zárva a külvilág információitól, a golyókkal telenyomott, fehér maszkos félhulla okán azért csak feléledhetne benne a gondolat, hogy talán a környéken valami nincs egészen rendben. Nem mintha amúgy a forgatókönyv erre még csak minimálisan is kitérne: Michael Halloween napján ismét erőre kap, persze azonnal kinyírja ápolóját (a film egyébként annyit sem foglalkozik ezzel a szálal, mint tettem én azt most), és elindul, hogy leszámoljon unokahúgával, Jamie-vel, aki a legutóbbi ünnep óta megnémult, és egy intézetben kezelik. 



Dominique Othenin-Girard rendező (Debra Hill személyesen javasolta) ezután a film első 10 percében látható, vagy annál borzalmasabb színvonalat produkál a játékidő többi részében is, a fent említett elbaltázott reprodukálással, Michael karakterének csipetnyi kiherélésével, gügye, levágásra váró kirakatbábukkal és körülbelül nulla feszültséggel – mondjuk az már az előző három epizód sem igazán működött, itt viszont még nyomokban sem fedezhető fel. Egyébként a korábbi témára visszatérve, nem ez az első eset a szériában, mikor egy új rész előkészítési fázisánál felmerültek olyan ötletek, amik megvalósításával új vonulat került volna a Halloween filmek egyre monotonabb és önismétlőbb porondjára. De sajnos valahányszor felpislákolt egy kis esély, hogy többet kapjunk egy halovány slasher élménynél, Tiszavirág-életű mértékkel mérve vetettek véget egyetlen huszárvágással az összes ilyen törekvésnek. Szomorú, mondom ezt a Halloween III kudarca és annak ellenére, hogy a folytatások rendezői és írói valószínűleg még akkor sem tudtak volna semmi értelmeset kiizzadni ezekből az ötletekből, ha beledöglenek. Mindazonáltal talán nem ártott volna valami mással próbálkozni, mert így megint végignézhetjük ugyanazt többedszerre, csak épp rosszabb formában. Az üresfejű tinédzser-szereplők a szokásosnál is kreténebbek, pedig muszáj lenne megkedvelnünk őket, mert a film nagyobb részében (értsd: nagyjából a legvégéig) az ő hülyéskedésüket kell nézni. 



Ezen kívül a cselekmény úgy 5 percenként próbálja meg ránk hozni a frászt egy kis blöff-ijesztgetéssel: sejtelmes kameramozgás, hátborzongató, fokozatosan hangosodó zene, hogy az aktuális delikvens szívrohamot kapjon, mert azt hiszi, hogy a gyilkos van mögötte, de aztán kiderül, hogy mégse. És ezt az unalomig túltolják, viszont idővel megpróbálják néhány erőszakos gyilkossággal ellensúlyozni: kellően véres mindegyik, néha még egész brutális szintig merészkednek, de miután két ölés között is tíz, vagy húsz percek telnek el az idegesítő karakterek ökörködéseivel, ez inkább csak olyan, mint halottnak a csók. Ami Michaelt illeti, vele sem sokkal jobb a helyzet. Nem elég, hogy ide-oda kocsikázik a városban, mint egy idióta (ezzel, illetve maszk-váltogatással próbálja átverni, egyébként sikerrel a féleszű áldozatait), de egy ponton átmegy érzelgősbe is, ami tökéletesen ellentmond annak, amit már három film óta szajkóznak róla. De Dr. Loomis sincs túlságosan a toppon, még miután, hogy az előző részekben golyók tucatjait lőtte bele Michaelbe, sem jött rá, hogy pisztollyal maximum csak néhány percre képes őt megállítani, legyőzni viszont nem. Ehhez képest itt fémhálót dob rá, és jól fejbeveri, mintha lenne bármi esélye – Donald Pleasence-en látszik, hogy filmről-filmre nehezebben bírja az iramot, de azért megteszi, ami a szerény keretek közt telik tőle. Továbbá, bár nyilván a Halloween franchise univerzuma a mi világunktól kissé eltérő szabályrendszerrel működik, enyhén nevetséges, hogy Haddonfieldben évről-évre halomra ölik a város tini-populációját, a szülők és a rendőrség pedig nem is nagyon csinál mást, minthogy hagyja ezt. Hasonló ez a Péntek 13 széria Kristály-tavához: csoda, hogy nem dózerolták még le az egészet, akinek volt egy kis esze, az már rég lelépett onnan, illetve a terület közelébe sem megy, ennek ellenére mindig akad friss hús, aztán amikor elszabadul a pokol, mindenki bambán bámul, hogy akkor most mi van, és vonyít, hogy meg fog halni.



Azzal kapcsolatban mondjuk lehetne vitatkozni, hogy melyik rész állt a legtávolabb Michael Myers karakterének lényegétől, de Rob Zombie két, emberiség ellen elkövetett merénylete után talán a Halloween 5 hozza a legrosszabbul a figura sajátosságait. De, hogy valami jóról is szó essen: közel sem ez a legrosszabb epizód (mármint a Myers-sagaból, a harmadik részt most hagyjuk), a jövőben jócskán vertek még szöget ebbe a koporsóba. Szóval ennyi mindenképp a számlájára írható a Halloween 5-nek – csak kár, hogy mindez egy sovány és keserű alibinél nemigen jelent többet.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Star Wars: Az utolsó Jedik
A zabolátlan Erő kifürkészhetetlen útja.
Az Igazság Ligája
Kell egy csapat.
Friss kritikák
Daredevil: Harmadik évad (Daredevil: Season Three)
A kör bezárul (?)
Iron Fist: Második évad (Iron Fist: Season Two)
A dobozokat pakoló milliárdos csemete és a neonszínekben pompázó vasöklök.
Transformers 3 (Transformers: Dark of the Moon)
Hollywood sötét oldala.
Pókember: Irány a Pókverzum! (Spider-Man: Into the Spider-Verse)
Bárkiből lehet Pókember!
Aquaman
Hidrofóbiások kíméljenek!