Geekz, képregény
Marvel-szuperhősök titkos háborúja
Geekz, képregény
Régi idők háborúi.
Így, több mint harminc év távlatából kissé meglepőnek tűnhet, de a Marvel-szuperhősök titkos háborúja igazi és megkérdőjelezhetetlen képregényes mérföldkő, mely sorsfordító volt a kiadó figuráinak életében, és egyúttal komoly hatást gyakorolt az egész iparra is. Manapság, amikor minden évre jut egy világvége, valamilyen hősöket megmozgató komoly krízis, és egy veszedelmes ellenél, aki el akarja pusztítani az univerzumot, kissé furcsának hangozhat, hogy ezt a tendenciát a Titkos háború indította el, és tette népszerűvé, mindezt a ’80-as évek közepén, amikor újra erőre kaptak a képregények, ez a csodálatos reneszánsz pedig számos klasszikus, örökérvényű darabot fialt – többek közt ezt a sztorit is, ami lényegében az első nagy képregényes crossover volt. És maga az ötlet még csak nem is a Marveltől származott: 1983-ban a világ legnagyobb játékgyára, a Mattel (miután a Kenner Toys-szal szemben elvesztette a DC Comics szereplőinek licencét) megkereste a képregénykiadó akkori főszerkesztőjét, Jim Shootert, és felvázolta azon elképzelését, hogy indítanának egy figurasorozatot a Marvel univerzum hőseivel és gonosztevőivel, mely kölcsönös alapon konkurenciája lehet a DC-nek, mivel, bár a Marvel eladások tekintetében rendre elverte rajtuk a port, a rivális kiadó karakterei mégis sokkal ismertebbek és híresebbek voltak (nemhiába, Supermannel és Batmannel nehéz versenyezni), emellett pedig a cég a Masters of the Universe kollekciójának sikereit meglovagolva súlyos pénzeket hozhat a házhoz.  



Voltaképp ezen elgondolások nyomán (a Mattel unszolására) született meg a Titkos háború, mely elsősorban az árukapcsolás szerepét töltötte be (noha a legyártott játék-modellek nagy része nem a képregényben látható témákon alapult), viszont hatalmas közönségsikere végül nemcsak elhalványította eredeti funkcióját, de egy trendet is elindított, ami a mai napig elengedhetetlen, betonbiztos része a szuperhős-képregényeknek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Mattel végeredményben elég nagyot bukott a kollekciójával (pedig azelőtt egyáltalán nem léteztek ilyen figurák a Marvel szereplőiről), azonban a Titkos háborúból füzetenként 1 millió darabot adtak el, így az üzenet egyértelmű volt. Évtizedenként legalább kétszer, de jobb az, ha többször jönnie kell valami giga-eseménynek, mely megrengeti az univerzumot, összefogásra készteti a hősöket, és olyan események láncolatát indítja el, ami után már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt (többé-kevésbé), szóval lehet mondani, hogy a Titkos háború óta egyfajta hagyomány (és nem utolsósorban remek marketingfogás) lett ebből – előtte viszont nem nagyon történt ilyen. Persze korábban is előfordult, hogy egy-egy hős, vagy akár több hős együtt harcolt, de hogy ennyien részt vegyenek egy közös, nagy sztoriban, ilyenre akkor még nem volt példa. A Titkos háborúban a hősök közül szinte mindenki ott volt, aki számított (a legismertebbek mindenképpen), a kiválogatásuk nyilván tudatos volt, hiszen egy ilyen „reklámanyag” esetében csak a legnagyobbak (Amerika Kapitány, Vasember, Thor, Pókember, Fantasztikus Négyes, stb.) jöhettek szóba.  



Nem véletlen, hogy akkoriban és azóta is úgy tekintenek erre a történetre, mint a nyári blockbuster-mozifilmek képregényes leképzésére, mivel a ’80-as években filmadaptációkkal még nemigen lehetett volna reklámozni a játékokat (akkoriban a DC is nagyon megszenvedett az egyre nézhetetlenebb Superman-folytatásokkal), így „jobbhíján” maradt a képregény, de ahogyan az előbb is említettem, a Marvel a lehető legjobban jött ki ebből az egészből. A Titkos háború alapsztorija szerint egy mindenható kozmikus lény, a Túlontúli elrabolja a Föld legnagyobb szuperhőseit és szuperbűnözőit, azzal a céllal, hogy segítségükkel tanulmányozhassa és megérthesse a „vágy” jelentésé. Ezért a két oldalnak meg kell mérkőznie a Csatavilág nevezetű idegen bolygón, a győztesnek pedig a Túlontúli minden kívánságát teljesíteni fogja. A történet, bár nem hordozz magában akkora fordulatokat, mégis elejétől a végéig képes fenntartani az izgalmat (amire a sztori előrehaladtával egyre nagyobb szükség lesz, de erről majd később), és, bár azért akadnak gikszerek, a különböző hősök nagyjából ugyanannyi figyelmet kapnak – legalábbis minimum annyit, hogy egy-egy figura ne váljon felesleges ágyútöltelékké. Jim Shooter írói vénája megtesz a magáét, Mike Zeck és Bob Layton rajzai természetesen szépek, mint mindig, és ebben az esetben talán még a szokásos, azóta üres és súlytalan ígéretekké silányult „parafrázisok” is úgy-ahogy megállják a helyüket, miszerint „ezután semmi sem lesz ugyanolyan”. Nos, ha ez minden ízében nem is teljesen igaz, az tény, hogy hozott némi változást ez az esemény a szuperhősök életében.  



A legismertebb ezek közül Pókember új, fekete ruhája, amiről aztán később kiderült, hogy valójában egy rosszindulatú szimbióta (ebből született ugye az egyik nagy ősellensége, Venom is), de több más dolog is történt a hősök háza táján (pl. az F4-ben a Lény helyére Amazon került), szóval mondhatni kissé felkavarta az állóvizet, még ha egy idő után minden vissza is tért a normális kerékvágásba. Azonban már itt is jelen volt az a kellemetlen, crossovereknél teljesen bevett szokás, hogy alapvető dolgokban csak nagyon-nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem történhet változás, csupán a kiadó fejeseinek görcsös ragaszkodása miatt (hiszen ugye feltétlenül meg kell őrizniük azt az átkozott status quo-t), ami miatt sokszor pont, hogy túlságosan súlytalanná válnak az ilyesféle események – és a Titkos háború is folyamatosan hasztalan csatát vív ezzel a tétnélküliséggel. Azt a bizonyos gyeplőt azonban sikerül tartani, jobban mondva úgy az utolsó 2-3 epizódig, mert akkorra kissé elnyújtott (lábjegyzet: a 12 rész baromi sok, nyugodtan lehetett volna belőle faragni), karakteridegen, mi több, egészen bugyuta lezárással kecsegtető valami lesz a végeredmény. A hősöknek a történet során egyébként is egy rakás inkompetens ötletük és cselekedetük van, az viszont már egyenesen értelmetlen, amikor hőseink az ismét arrogáns seggfejként viselkedő Reed Richards-szal az élen paranoiától fűtve eldöntik, hogy nekimennek Fátumnak, miután az legyőzte a Túlontúlit, elnyerte annak korlátlan erejét, és ezzel együtt egy sokkal nemesebb lénnyé válva nemcsak rendbe hozta saját szétroncsolódott arcát, de anyja lelkét is meg akarta menteni, tovább helyreállítani az univerzum rendjét – és nagyvonalúan a hősök kívánságait és teljesítené.  



De persze mivel a fejesek szemszögéből nézve ilyen végkimenetel még csak véletlenül sem fordulhatott elő, ezért gyorsan el kellett valamivel varrni a szálakat, így jobbhíján csak egy józanésznek ellentmondó megoldásra futotta, melynek következményeként mi mást csinálnának hőseink, minthogy jó elagyabugyálják a főgonoszt – mármint Fátumot ugye, nem a Túlontúlit, aki egyébként az egész galaktikus hercehurcáért felel, és dróton rángatta őket egész végig, mint egy perverz bábszínházban. Összességében nem is az örökérvényű viszonyok és a status quo megőrzésével van probléma, hanem annak görcsös, erőltetett módszerével. Ennek ellenére azonban a Titkos háború kellemes kikapcsolódás. Attól függetlenül, hogy nagyon fogott rajta az idő kereke, és igazából elég rosszul öregedett (ez rengetegszer ki is bukik, leginkább mikor a karakterek minden egyes cselekedetüket narrálják, hogy mindenki számára érthető legyen, mit is tesznek éppen), egy korszakalkotó, fontos műről van szó, melyet minden fanatikusnak kötelező ismernie. És azt se felejtsük el, hogy itt Magyarországon is felnőtt egy generáció a ’90-es években, akiknek gyerekkorát meghatározta ez a képregény. A mai közönségnek viszont lehet, hogy szüksége lesz hozzá némi toleranciára – és a retro mindig megértő szemüvegére.

X-Men #13-18 (1993-1994)
Marvel Extra #6-10 (1993-1994)
A Csodálatos Pókember #57, 59 (1994)
Nagy Marvel-képregénygyűjtemény #25-26 – Marvel-szuperhősök titkos háborúja 1-2. rész (2018)
Marvel Super Heroes Secret Wars #1-12 (1984-1985)
Kritikák
Volt egyszer egy... Hollywood
Hollywoodi (rém)álom.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Karácsonyi akciók / ajánlatok
Friss kritikák
Ragyogás (The Shining)
Megőrültem, tehát vagyok.
Terminátor: Sötét végzet (Terminator: Dark Fate)
Megrohadt élő szövet, elrozsdásodott fémváz.
Ad Astra - Út a csillagokba (Ad Astra)
Otthontalanul.
American Horror Story: A gyilkos ház (American Horror Story: Murder House)
Családi értékek.
Joker
Egy megbomlott elméjű kisember vallomásai.