Kritika
Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel)
Kritika
A CGI-szem a lélek tükre.
Az Alita: A harc angyala című giga-költségvetésből készült produkció enyhén szólva is nehéz szülés volt. Yukito Kishiro népszerű mangájának megfilmesítési gondolata James Cameron fejében ütött először szöget, még a ’90-es évek közepén, és rögtön le is csapott a jogokra, ámde hiába végzett minden apró részletre kiterjedő alapos kutatómunkát a megalomán író/rendező és hiába volt kész a forgatókönyv, csak nem akart testet ölteni a film. Aztán szép lassacskán Cameron szerelemprojektjéből egy hosszú évekig development hellben hánykolódó, valószínűleg-soha-el-nem-készülő produkció lett, melynek vászonra vitele ilyen-olyan okokból állandóan meghiúsult – vagy mert nem volt még hozzá elég fejlett a technológia, vagy mert Cameron épp más filmekkel volt elfoglalva. Durván húsz esztendő és több, nem sok reményt keltő premier-tologatás után végül mozikba került az Alita, egy olyan korban, amikor a tájékozott közönségnek nem nagyon kell magyarázni, hogy az Álomgyár miként viszonyul az ilyesféle Japán illetőségű manga-adaptációkhoz – mondanám, hogy a Páncélba zárt szellem rettenetes emléke is mindmáig ott lebeg még a köztudatban, ha pár hónap alatt nem felejtette volna el mindenki. Az igéző szemű angyali, de vad és elszánt kiborglány azonban más kávéház.  



A rendezői feladatokat a karrierügyileg a Sin City 2 óta tetszhalott állapotban vergődő Robert Rodriguez látta el, a dolog pikantériája, hogy az Alita ennek ellenére is inkább Cameron filmje. Lépten-nyomon az ő stílusát lehet benne felfedezni, a technikai perfekcionizmustól kezdve, az erős női karakteren és sűrűn beiktatott akciójeleneteken át, egészen a szemkápráztató látványig, illetve aprólékosságig bezárólag – igaz, mindezt nagyrészt csak gazdaságos módon. Bár Rodriguez lelkes és szorgalmas bér-direktorhoz illően szerencsére tisztességesen elvégzi a feladatot, de az biztos, hogy mindenki nyugodtabb lett volna, hogy ezt is inkább Cameron rendezi (mint, ahogy az új Terminátor esetében is jobban örülne a nép, ha ő ülne abban a bizonyos székben), de helyette tököl még újabb tíz évet az Avatar folytatásokkal. Mindazonáltal a filmnek így sincs komolyabb szégyenkezni valója, sőt, személyében megkaptuk az idei év első nagy meglepetését. Főleg amellett, ahogy befogadja, és ahogy kezeli a hollywoodi filmgyártás, meg úgy en bloc az egész nyugati világ ezeket az ő berendezkedésüktől és felfogásuktól szinte teljesen eltérő műveket. Az Alita esetében is rendesen megtódult az internet népének megkeseredett, befásult és bigott „régen minden jobb vót” hada (igen, itthon is), amikor kijöttek az első előzetesek és marketing anyagok, habzó szájjal fennakadva azon, hogy a főhősnőnek micsoda nagy CGI-szemei vannak. Lényeg a lényeg, ezt a dolgot nagyon sokan, nagyon nem tudták hová tenni – pedig Japán ennyire azért nincsen messze.  



És bár Alita különleges kinézetét a mangával ellentétben itt egyáltalán nem magyarázzák, vagy fejtegetik, a távoli jövő roncstelepén talált, majd megjavított kiborglány karaktere sokkal több egy számítógépes arcnál, vagy egy tech-demóként funkcionáló próbababánál. Szó szerint él és lélegzik, nem csak fizikailag (Rosa Salazar alakítása önmagába megéri a dicséretet, a szakemberek munkájának köszönhetően pedig megkapta minden idők egyik, ha nem a legszebb digitális fizimiskáját), de karakterrajz-ügyileg is. Először egy mindenre rácsodálkozó, folyton-folyvást álmodozó tinédzser, aki helyét és rendeltetését keresi a világban, ami (amnéziája miatt) kezdetben összezavarja, és amit nem ért. Majd lázadni kezd, rátalál a szerelem, szembesül a gonoszsággal és az élet árnyoldalaival, miután pedig lassacskán felfedezi önmagát, rájön ki is volt ő valójában, és hogy kicsoda most, elszánt harcossá vedlik át. Szóval nagyjából a kamaszkor lépcsőfokait, problémáit, sikereit és buktatóit járja végig, dióhéjban. Ezekhez a látványos akciójelenetek remek táptalajt biztosítanak: az útkeresés, a makacsság, a küzdeni akarás és a vágyakozás párosul a dinamikus bunyókkal, üldözésekkel, menekülésekkel, a fejvadász-szakma mindennapjaival és a manga egyik későbbi folytatásából átemelt többszáz oldalnyi őrületes erejű Motorball-versennyel. És akkor a szemkápráztató, tömött, egyszerre mesés és mocskos világ kidolgozásáról még egy szó sem esett.  



Mindez elsőre eléggé soknak tűnik még egy ilyen volumenű alkotáshoz is, de tény, ami tény, egy ennyire szerteágazó világ és ennyi történés nem egy 120 perces hosszúságú filmnek való. Több ízben túlzsúfolt, akár világépítésről, akár fordulatokról, akár karakterfejlődésről van szó, néha a maximális fordulatra kapcsoló tempót tovább csorbítják a kevésbé átérezhető monumentumok, a gyakran meg-megbicsakló szerelmi szál, a sok-sok kibontatlan elem, és ezen kívül még maga a film befejezése is. Persze valószínűleg ebből is minimum egy trilógiát terveznek (ehhez mondjuk a bevételi adatoknak is lesz egy-két szavuk), így a történet nincs teljesen lezárva, sőt, kifejezetten zavaró, hogy akkor és úgy ér véget, amikor és ahogy. Nem mintha ez manapság annyira ritka lenne: jelenleg a nagyköltségvetésű blockbusterek szinte egyáltalán nem ismerik az arany középutat, csupán a két szélsőség létezik. Vagy elmesélnek egy sztorit 90-100 percben, de az kidolgozatlan, pongyola, tartalmatlan és nincs rendes íve, vagy 140-150 percben kerekítenek egy mindenféle jósággal megpakolt vidámparkot, de sokszor még az sem tud egységes egészként, egyetlen film alatt elkezdett-folytatott-lezárt körként működni – bár mostanság az utóbbira sokkal több pozitív példa létezik, mint előbbire.  



Az Alita is igazán megérdemelt volna még minimum fél órát, ami hiányérzet nélkül tesz pontot a történet és a főhősnő sorsának végére, ahelyett, hogy ennek meg nem létével csak kínos fészkelődés maradna a stáblista legördültével. Úgy akár egy következő remekmű születésének lehettünk volna szemtanúi, így viszont „csak” egy simán szórakoztató mozi az eredmény, brutális látványvilággal (kötelező a nagyvászon és az IMAX) és egy kidolgozott főszereplővel. Azért a végeredmény így sem annyira rossz – bőven fényévekkel jobb bármelyik utóbbi időben kiköpött nyugati manga-értelmezésnél. Bizonyos szemszögből nézve már ez is nagy szó.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Űrdongó
A Transformers-film, amire vártál - majdnem.
Alita: A harc angyala
A CGI-szem a lélek tükre.
Friss kritikák
Marvel Kapitány (Captain Marvel)
A film, amiben egy macska a legvagányabb karakter.
A törvény nevében: Első évad (True Detective: Season One)
A fény és a sötétség harcának örök körforgása.
Alita: A harc angyala (Alita: Battle Angel)
A CGI-szem a lélek tükre.
Üveg (Glass)
Az egykor szépreményű rendező hosszú agóniájának utolsó halálhörgése.
Creed II
A ruszkik visszavágnak.