Kritika
Kedvencek temetője (Pet Sematary)
Kritika
A 30 éves halott.
Stephen King anno még a ’70-es évek első felében Carrie című debütáló regényével egy csapásra népszerű író lett, ezzel együtt pedig Hollywood is rekordgyorsasággal vetette ki pénzéhes karmait következő könyveinek megfilmesítési jogaira, óriási sikerek lehetőségét szimatolva. Bár King legjobb szerzeményei papíron elvileg valóban jó alapokat szolgáltat(ná)nak egy mozgóképes adaptációhoz (amellett, hogy azért írt ő már szart is, nem is keveset, de ez most mellékes), ám a kútba esett próbálkozások hosszú sora hamar bebizonyította, hogy egyes műveit vagy a témában inkompetens, soványabb tehetséggel megáldott alkotók vették a kezükbe (innentől pedig természetesen egyenes út vezetett a bukásig és a feledésbe merülésig), vagy azoknak történetei, hiába működnek ütősen eredeti formátumukban, jól megfilmesíteni őket egyenesen lehetetlen. Utóbbi megállapítás legtöbbször inkább előbbiből következett (nézzük csak meg például az 1990-es és a 2017-es Az közti minőségbeli különbséget), egyes esetekben azért mégsem áll ez annyira messze a valóságtól, ugyanis King zseniálisabb és mélyrehatóbb regényeiből néhány annyira szerteágazó gondolatokkal és megfoghatatlan atmoszférával rendelkezik, amit egy másfél, vagy két órás filmben visszaadni egyszerűen képtelenség. Az 1983-ban megjelent Állattemető (illetve az új film apropóján kinyomott sokadik újrakiadásban stílszerűen most már Kedvencek temetője) is hasonló cipőben jár.  



Szerény véleményem szerint King hosszú pályafutásának egyik legzseniálisabb könyve ez, mely jóval több egy átlagosnál valamivel félelmetesebb horrornál, jóval több a címbéli hátborzongató helynél, és az azt körülölelő ősi, zabolátlan átoknál is – nem elsősorban a műfajra jellemző alkotóelemei, hanem az ezekkel kéz a kézben járó, a való élettel is tökéletesen összeegyeztethető üzenete miatt. Mert hát a Mester már csak ilyen: ismeri az ágyunk alatt rejtőző szörnyeteget, tudja, milyen hívószóra merészkedik ki a sötétből, és legmélyebb félelmeinket csomagolja be egy rémisztő történetbe, mely nem csak egy velőtrázó horrorsztorit eredményez, de időnként még azt is megmutatja, hogy a valósággal való szembenézés az, ami igazán vérfagyasztó. A Kedvencek temetője esetében viszont annyira hátborzongató volt mind a körítés, mind pedig a mögöttes mondanivaló, hogy még maga King sem akarta befejezni, de hiába tartotta visszataszítónak, és hiába nem tetszett a kiadónak sem, a szerződéseket már megírták, így hát nem volt visszaút, a könyv végül felkerült a boltok polcaira. Az biztos, hogy egy nagyszerű remekművel lettünk volna szegényebbek, ha a regény a fiókban marad: no de Hollywood annak rendje, s módja szerint ezt is mozivászonra akarta vinni, így hát a jogokat viszonylag hamar, már a könyv megjelenése után egy évvel, 1984-ben eladták, mégpedig a zombifilmek atyjának, George A. Romeronak, potom 10 ezer dollárért, és egy ideig úgy volt, hogy ő is fogja rendezni a produkciót – de utólag kiderült, túl szép volt ez ahhoz, hogy igaz legyen.  



A munkát végül Mary Lambert kapta, akinek ez volt a második nagyjátékfilmje, de emellett rengeteg videoklipet dirigált le a korszak nagy sztárjainak (többek közt pl. Madonnának is), szóval annyira azért mégsem volt tapasztalatlan a témában (más kérdés, hogy azóta hol tart szakmailag…), ráadásul a forgatókönyvet maga Stephen King írta, aki eddigre talán már megelégelhette, hogy műveit olyanok adaptálják vászonra, akiknek sokszor kétes értékű produkciói vagy kevés hasonlóságot mutatnak az eredeti alapanyaggal szemben, vagy simán csak valami olyannal rukkolnak elő, ami egyszerűen nem nyeri el az író tetszését. Az meg már megint más dolog, hogy bár King tehetségét gyengébb művei ellenére is felesleges megkérdőjelezni, viszont filmes ízlése egyszerűen pocsék: ez a Kedvencek temetője esetében is gyakran megmutatkozik. Mondjuk, az valamennyire a védelmében szólhat, hogy rettenetesen fogott rajta az idő: 1989-ben nyilván sokkal hatásosabb volt, ugyanakkor, ami könyvben veszettül borzongató, az filmen nézve ma már inkább vicces, ha nem egyenesen gagyi benyomást kelt. Az adaptáció ugyan szorosan követi az eredeti sztori eseményeit, a lényegesebb történések bemutatásával és a fontosabb pontok kihangsúlyozásával, miközben néhányat azért nagyvonalúan kihagy, vagy nemigen fejteget túlzottan.  



Előbbivel nincs is különösebb probléma. A film nagyjából hűen átadja a regény fő témáit, azaz, hogy ne bolygassuk, és ne próbáljuk megszegni a természet szabályait, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek, hiszen voltaképp a mű való életre is rávetíthető üzenete, hogy a halál az élet része, annak elfogadásának megtagadása pedig ugyanúgy megmérgezi a lelket, mint a szívet, ennél fogva, legyen bármennyire is fájdalmas, előbb-utóbb szembe kell néznünk vele. Ezt a gyötrelmes tényt ki-ki a maga módján dolgozza fel, legyen szó egy régóta haldokló, maradék emberségét is elvesztett nővérről (akit amúgy egy férfi színész játszott el), egy elgázolt macskáról, vagy épp egy szintén elgázolt kisgyermekről – eme dolgok súlyát a helyén kezeli a Kedvencek temetője, a néző szíve összeszorul ott, ahol a cselekmény szerint össze kell szorulnia, és megrándul a gyomra akkor, amikor a történet szerint meg kell rándulnia. Ósdi különleges effektek és sminkek ide, vagy oda, a film érzelmi vetülete többségében a helyén van, kár, hogy ezt, a regényt körülölelő, az adaptációból viszont hanyagolt, vagy inkább teljesen kilúgozott elvont misztikumról már nem igazán lehet elmondani. Az eredeti mű legjobb és legkísértetiesebb szegmensei pont azok, amikor King a temető hátborzongató misztikumáról és nem evilági szelleméről mesél, azonban a film nem szán erre komolyabb időt, inkább a horror-elemekre és a sokkolásra fekteti a fő hangsúlyt – a részletek helyett.  



Ami kifejezetten nagy hiba, ugyanis több más pozitívum mellett, a könyv extrém szintű aprólékossága miatt is éri el a kívánt hatást. King híres arról, hogy gyakran túlírja regényei, ebben az esetben is ez történt, viszont kivételesen nemhogy zavaró, vagy unalmas, de egyenesen erény lett a nyomasztó hangulatnak és a karakterek gondolatainak a lehető legrészletesebb bemutatása. Többek közt utóbbi hiánya miatt bukik meg a film, és utóbbi, illetve az azzal kapcsolatos filmnyelvi problémák miatt bizonyosodik be, hogy ezt a történetet tulajdonképpen egyszerűen nem lehet jól adaptálni mozivászonra. Ezt a megállapítást elég erősen indokolja ez a verzió, ahogy sajnos a 2019-es újrafeldolgozás is.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Űrdongó
A Transformers-film, amire vártál - majdnem.
Alita: A harc angyala
A CGI-szem a lélek tükre.
Friss kritikák
Shazam!
Az igazi Marvel Kapitány!
Hellboy
Legendary trash!
Kedvencek temetője (Pet Sematary)
A 30 éves halott.
Marvel Kapitány (Captain Marvel)
A film, amiben egy macska a legvagányabb karakter.
A törvény nevében: Első évad (True Detective: Season One)
A fény és a sötétség harcának örök körforgása.