Kritika, sorozat
Csernobil (Chernobyl)
Kritika, sorozat
A szovjet módszer gazdaságosabb.
1986: a hidegháború lassan a végéhez közeledik, a berlini falon kicsi, de mégis vészjósló jelentőségű repedések tapasztalhatóak, a Szovjetunió fű alatt már haldoklik, a fegyverkezési versenynek hála pénzügyileg egy ideje mindkét végéről égeti a gyertyát, soha véget nem érő harcot vív Afganisztánban, miközben hébe-hóba már a békéről tárgyalgat a rivális nagyhatalommal, akik eltökélték, hogy financiálisan fogják tönkretenni a vasfüggönyön túli nemzetet. És nem mellesleg, egy átlagosnak induló tavaszi napon az Ukrajnában található csernobili atomerőművet váratlan robbanás rázza meg, amelynek következtében radioaktív felhő teríti be, nem csak Kelet-és Közép-Európát, de Nyugat-Európa bizonyos részeit is. Ennek köszönhetően a katasztrófa a becslések szerint nagyjából 30-40 ezer ember életét követelte, arról nem is beszélve, hogy a tragédiának mindmáig tartó hatásai vannak, a lakhatatlanná vált Pripjaty városától kezdve, az évtizedek óta felhalmozódott sugárzás mértékén át, a politikai következményekig bezárólag. Mihail Gorbacsov, az SZKP korábbi főtitkára 2006-ban elmondta, hogy szerinte a csernobili atomerőmű-baleset volt az oka a Szovjetunió összeomlásának, és bár ezen kijelentése egy kissé túlzó lehet, az tény, hogy a ’86-ban történtek igazi fordulópontot jelentettek a világtörténelemben. Mintegy utolsó, nagy záróakkordja volt ez egy több mint fél évszázadig tartó rendszernek, ami nem szólt másról, mint a hamis biztonságérzetről, a kollektív néphülyítésről és az orbitális hazugságokról, amelyekről végül már hiába tudták, hogy hazugságok, mégis mindenki elhitte őket.   



A Csernobil című öt részes minisorozat főleg ennek a korrupcióra és tekintélyelvűségre épülő, a kollektivizmus ideáját hangoztató, de közben az egyéni érdekeket szem előtt tartó rendszernek a bukását vizsgálja, egymástól eltérő perspektívákon keresztül. Sorsok, életutak, társadalmi osztályok, különböző hatalmi pozíciókban lévő emberek önnön tragédiája segítségével meséli el, hol valós karakterekkel, hol pedig fiktív toldalékokkal a megtörtént eseményeket, és Craig Mazin író a több szálon futó, néha más-más terepekre kalandozgató cselekményt, a rengeteg meghatározó figurával együtt zseniálisan fogja össze egy kerek, egységes egésszé. A megannyi nézőpont tökéletesen szolgálja a széria feszes narratíváját, és számtalan hasonló tévésorozattal ellentétben, amelyek gyakran elkövetik azt a végzetes hibát, hogy a különböző történetfonalak túlontúl szerteágazóvá válnak, így az összkép végül nem kicsit hézagos lesz, a Csernobil példaértékűen használja a karaktereit, akik közül néhányan csupán tényleg csak rövid epizódszerepeket kapnak, mégsem érezni azt, hogy lehetett volna még tovább fejtegetni a sorsukat, vagy esetleg árnyaltabbá tenni őket. Épp ellenkezőleg, a röpke, de mégis fontos jelenlétük teszi igazán koherenssé a koncepciót és hatásossá a baleset súlyát, így gyakorlatilag összességében mindegyik karakter nélkülözhetetlen tagja a történetnek – a tűzoltók, az aggódó feleségek, a helyszínre kirendelt bányászok és a sugárfertőzött állatok lelövésére kiküldött likvidátorok ugyanúgy, mint a tudósok, az atomreaktornál dolgozók és a magas rangú pártfunkcionálisok.  



Persze már a legelején felmerült a kérdés, hogy ezt az egész büdös nagy szovjet világot, a horizontot uraló, fekete füstöt okádó gyárkéményekkel, a rusnya, lepusztulásnak indult üzemekkel és a tipikus, már-már börtönszerűen egységes, lehangolóan szürke kelet-európai lakótelepekkel vajon mennyire sikerül majd átlátni a messzi Hollywoodban, egy luxusvillában, a szikrázó napsütéses kék ég alatt és a pálmafák között, a sorozatnak mégis a korabeli ábrázolás a legnagyobb erőssége. Mind díszletekben, mind jelmezekben, mind pedig korabeli hangulatban kivételes precizitással idézik meg a nagyotmondásra és féligazságokra épülő társadalmat, ahol a „minden ember egyenlő” című kommunista eszme nemhogy félrement, de nem is létezett soha, ha úgy tetszik, tökéletesen működésképtelen – ennek ellenére a nép mégis eleve tényként kezel mindent, ami a felsőbb hatalom, a párt hazugsággyárából kikerül. Az egész szocializmus és több mint fél évszázadnyi kőkemény kommunizmus van beleágyazva ebbe a sztoriba, minden jelenetet, minden párbeszédet és minden apró rezdülést (ez persze főleg az egytől-egyig kiváló színészek érdeme is) átitat az az átkos kelet-európai depresszió. Az a megfáradt, keserű, szomorúan vigadó hozzáállás, az a „tudjuk, hogy minden szar, már jóval előttünk is szar volt, de nincs mese, mi is annak a rendszernek a részei vagyunk, amelyért apáink és nagyapáink is az életüket adták” attitűd – és ez a legkevésbé sem bújtatott üzenet nem csak átélhetőbbé teszi a Csernobil, hanem bizonyos szempontból nyugtalanítóan aktuálissá is.  



Persze az óriási hype mellett valamivel nehezebb kihallani a produkcióból ezeket a témákat, hiszen az utóbbi néhány hónapban a Trónok harca befejező évadján kívül másról sem szólt az internet, mint erről a sorozatról. Szinte már példátlan rajongás és (szerény véleményem szerint egy kissé túltolt) felmagasztalás övezte a Csernobilt, és eme dicsfény középpontjában leginkább a valós történések aprólékosan precíz visszaadása, illetve az áldozatok tragédiájának szívfacsaróan durva bemutatása állt. Valószínűleg pontosan az utóbbi dolog okán eredeztethető ez a mélyen elismerő fogadtatás (hiszen a tény, hogy mindez nagyjából tényleg így történt, már eleve maradandóbbá és hatásosabbá teszi az összképet), és bár egy icipicit talán meredeknek tűnhet, hogy sokan minden idők legjobb tévésorozataként hivatkoznak a Csernobilra, arra kétségkívül jó volt, hogy hiteles képet adjon a 33 éves esetről, illetve kellőképpen felhívja rá a figyelmet, mivel eddig nemigazán készült méltó feldolgozás a témában. Utóbbi össze is jött, és attól függetlenül, hogy a produkció semmi újat nem mond a baleset körülményeiről és úgy en bloc az atomenergiáról sem, hirtelen a fél világ reaktortechnikus és atomszakértő lett. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbben csak most jöttek rá, hogy „jé, úgy 30 esztendővel ezelőtt tényleg volt egy ilyen katasztrófa, mennyire durva már” – és lemerném fogadni, hogy a nézők majdnem a fele totál abban a hitben van, hogy Csernobil konkrétan Oroszországban található.  



De ez a sorozat minőségének szempontjából vajmi keveset számít. A gyakran előforduló hatásvadász stílust és a nagyritkán fel-felbukkanó hollywoodi giccset leszámítva a Csernobil egyértelműen és vitán felül az idei év egyik üde televíziós színfoltja, amiről még jó ideig beszélni fognak, és amit még jó ideig nem fognak elfelejteni. Nagyszerűen mesél a múltról, de a múlton keresztül a jelenről is, és ezáltal rámutat arra a nyugtalanító és hátborzongató gondolatra, hogy talán valamikor a mostani, vagy valamelyik jövőbeli generációnak is meg kell majd fizetnie a hazugságok keserű és fájdalmas árát. Ironikus, hogy ezt pont egy olyan korszak megidézésével próbálja a tudtunkra adni, amiben még a szovjet törpe is óriási volt…
DVD / Blu-ray filmek olcsón
Kritikák
Űrdongó
A Transformers-film, amire vártál - majdnem.
Alita: A harc angyala
A CGI-szem a lélek tükre.
Friss kritikák
Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far from Home)
Európai vakáció.
Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül (Men in Black International)
Ezek a zsaruk tényleg sötétek!
Csernobil (Chernobyl)
A szovjet módszer gazdaságosabb.
Aladdin
Egy nem annyira új élmény...
Halloween H20 - Húsz évvel később (Halloween H20: 20 Years Later)
Vérszegény osztálytalálkozó.