Geekz, képregény
Rozsomák: Eredet
Geekz, képregény
A szétkarmolt lepel lehull...
Mindmáig tisztán emlékszem, hogy jó tíz esztendővel ezelőtt, még 2009-ben, amikor mozikba került az akkoriban nagyon nagy csinnadrattával beharangozott X-Men kezdetek: Farkas, mennyire vártam, hogy végre láthassam egyik kedvenc képregényfigurám történelmi korszakokon átívelő kalandját, mennyire bíztam abban, hogy jó film lesz, mennyire bizseregtem a mozis magazinok oldalain belebegtetett hangulatfokozó filmből kiollózott világháborús képek láttán, és hiába tudtam, hogy a sztori majd szépen eloszlatja a karaktert övező ütős misztikumot, egyszerűen annyira látni akartam, hogy ez a legkevésbé sem érdekelt. Aztán arra is tökéletesen emlékszem (sajnos), hogy mekkora csalódás, milyen fokú vizuális sokk volt, amikor azt a bő egy évszázadot, amire simán fel lehetett volna húzni az egész sztorit, már a főcímben, gyakorlatilag másfél perc alatt elmesélték, és ehhez hozzájött még az a lelombozó felismerés, hogy maga az egész produkció is rettenetesre sikeredett. Persze ha egy ködbe burkolódzó karakter eredetét próbálják megmagyarázni, akinek előéletéről alig tudunk valamit (ráadásul jelen esetben ez a misztikum adja a figura sava-borsát), az mindig kockázatos vállalkozás, és legtöbbször inkább rossz vége lesz, mint jó – eme törekvések nagy része is vagy túl sokat árul el, ezzel kiirtva a misztikumot, vagy túl keveset, úgy viszont az égvilágon semmi értelme nem lesz az egésznek. Az X-Men kezdetek inkább előbbi kategóriába tartozott, míg a film egyik fő inspirációs forrásaként szolgáló Rozsomák: Eredet című képregény csak simán túlmagyarázza a képletet, és nagyrészt görcsösen próbálja megindokolni valamivel azokat a személyiségjegyeket, amik majd a későbbi életében meghatározzák a főhőst és jellemét.  



A rossz emlékű mozifilm megemlítése már csak azért is volt érdemes (azon kívül, hogy rengeteget kölcsönzött a tárgyalt képregényből), mert aki tényleg behatóbban megszeretné ismerni Rozsomák kezdeti éveit, és nem volt oda a filmbeli nagy időugrásért, annak az Eredet szórakoztató alternatívát nyújthat. Valójában a képregény többek közt pont az első X-Men-film sikerének köszönhetően született: Rozsomák származását a képregényekben már évtizedek óta nagy misztikum övezte, ezzel szemben a mozgóképes adaptáció elég határozottan belemarkolt ebbe a kérdésbe, így rövid időn belül a Marvelnél is meglátták benne a lehetőséget, és végül, „ha már ők, akkor mi miért ne?” alapon neki is álltak a munkának a kiadó akkori fejesével, Joe Quesada-val (ami egyértelmű bizonyítéka lett annak, hogy tényleg fontos projekt volt ez), Bill James-szel és Paul Jenkins-szel. Amíg ők a forgatókönyvért voltak felelősek, addig Andy Kubert eme három úriember elképzeléseit illusztrálta – tehát enyhén szólva sem kispályások vették kezükbe kedvenc morcos-karmos mutánsunk eredettörténetét. Azonban még egy ilyen tehetséges szupercsapat ellenére is rögtön felmerül a kérdés, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága egy ilyen sztorinak. Vajon érdemes-e lerántani a leplet erről a karakterről, akinek származásához és eredetéhez tényleg száz, meg száz izgalmasabbnál-izgalmasabb elméletet és agymenést találtak ki a rajongók?  



Rozsomák múltjával az Eredetig csak nagyon felületesen foglalkoztak (pl. a Weapon X sorozatban kiderült, hogyan és miként kapta az adamantium csontvázat), itt azonban az írók tényleg egy határozott mozdulattal elhúzták a függönyt. Megismerjük a családját, a gyerekkorát, a tinédzser éveit, megtudjuk, hogy pontosan mikor manifesztálódtak mutánsképességei, kiderül hol és mivel töltötte életét több mint fél évszázaddal az előtt, hogy csatlakozott az X-Menhez. Persze mikor azt mondom, hogy az Eredet remek opció azoknak, akik hosszabb fejtegetést vártak a moziteremben, akkor az alatt Rozsomák nagyjából első 25 évét értem, a kisfiú- és serdülőkortól, tinédzser-éveken át, a fiatal férfivá érésig bezárólag, így a képregény cselekménye nem jut el a két világégésig és a vietnámi háborúig, „csak” a századforduló Albertájának és Brit-Kolumbiájának fagyos mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. A történet valamikor a XIX. század végén kezdődik: Rozsomák egy jómódú arisztokrata család gyermekeként látja meg a napvilágot, James Howlett néven, Kanadában. Kölyökkorát állandó betegeskedéssel tölti, egyetlen barátja egy Kutya becenévre hallgató, szegényebb körülmények közül származó fiú, akinek apja, a részeges Logan, kertészként dolgozik a Howlett-birtokon. A tájékozottabb olvasók már itt értetlenül vakargathatják a fejüket, de nyilván idővel minden a „helyére kerül”, és a meglepő karakterprezentálásról is kiderül, hogy csupán egy viszonylag ügyesen kivitelezett, de voltaképp olcsó húzás.  



Az írók szánt szándékkal akarták az állandóan panaszkodó és zsörtölődő morcos kertész fiát beállítani Rozsomáknak, így az Eredet-béli Logan minden vonásában a későbbi adamantium karmos mutánsra emlékeztet – más kérdés, hogy a kb. két percig tartó hatáskeltésen kívül mi értelme volt az egésznek. A helyzet később sem lesz sokkal rózsásabb: egy, a birtokon történt tragikus esemény után főhősünk menekülni kényszerül egy Rose nevű szolgálólánnyal (aki voltaképpen a sztori narrátora), kettejük vándorlása azonban számtalan nehézséget, megpróbáltatást és kihívást rejt magában, ráadásul előbb-utóbb a múlt is visszatér, hogy könyörtelenül törlessze régi adósságát. Ahogy már korábban is említettem, a képregény legnagyobb baja a túlerőltetett magyarázgatás. Az írók semmit sem bíztak a véletlenre (tegyük hozzá, hogy az olvasók intelligenciájára sem), és erőszakosan szuszakolták bele a sztoriba a Rozsomák-legendárium összes fontos elemét, illetve az időnként tényleg nevetségesre sikeredett indokokat, amelyek minden áron bizonygatni akarják, hogy a karakter természete miért lett később olyan, amilyen.  



Ezek fényében már egyáltalán nem meglep, hogy Rose kísértetiesen hasonlít Jean Grey-re, és hogy a képregény azon kívül, hogy eredetsztori, még egy szomorú végződésű szerelmes történet is, amelyben a főhős annak a lánynak a viszonzatlan szerelmével néz szembe, akivel rengeteg mindenen keresztül ment, és aki szinte egész életében mellette állt, ám ő mégis más iránt táplál gyengéd érzelmeket – néhány dolgot leszámítva egy kicsit ismerős, nemde? Az már külön slusszpoén, hogy a Rose-t James elől elhappoló bányakolónia-vezető Smitty eredetileg úgy nézett volna ki, mint Scott Summers, azaz Küklopsz, de valószínűleg ez már túlságosan direkt utalás lett volna – nem mintha amúgy az alkotók nem rágnának mindent bele az olvasó szájába. A kezdetleges Kardfog-szüleménnyel, a japán szál belebegtetésével, a főhős összekötését a rozsomákokkal (pedig mindvégig farkasokkal vadászik, hát érti ezt valaki?), de még a beszédstílusa kialakulásának előrevetítésével is csak feleslegesen ragozzák azt, amit alapból nem kellet volna bolygatni – vagy legalábbis nem pont ebben a formában. Nos persze a megjelenés óta eltelt lassan két évtized alatt az Eredetnek is fokozatosan kevesebb lett a jelentősége, a Marvel-univerzum eseményeit már követhetetlenül módosítgatták össze-vissza, így ez a képregény is sokat vesztett amúgy sem túl acélos horderejéből.  



Mindazonáltal egy kicsit (nagyon) ellent kell mondanom magamnak, mert bár hosszú sorokon keresztül listáztam a képregény negatívumait, amelyek után úgy tűnhet, a végeredmény tényleg nem ígér sok jót, de ennek ellenére az Eredet egész szórakoztató olvasmány – de tényleg! Mert amikor épp nem akarják két kézzel leerőszakolni az olvasók torkán az agyonforszírozott magyarázatokat, és nem dörömbölnek a fejünkön, hangosan kiabálva, hogy „hé, ezt, meg azt az utalást mindenképp észre kell venned”, akkor az Eredet egészen olvasmányos, élvezetes, sőt mi több, nagyon szépen megrajzolt képregény. Andy Kubert digitálisan színezett képei csak úgy árasztják magukból az autentikus XIX. századbeli hangulatot, amely a lehet legmesszebb áll a tradicionális X-Men füzetektől, csakúgy, mint a szuperhősképregényektől általában, de pont ezért ütős a feeling, hiszen így sikerül érzékeltetni igazán hatásosan, hogy Rozsomákot ekkor még egy világ választotta el a jól ismert, klasszikus eseményektől. Mindent összevetve a karakter lelki folyamatainak ábrázolása sem ment mellé, végig hitelesen viselkedik. Persze ha sulykolás helyett a mű csak finoman és árnyaltan tálalt elegáns kikacsintásokkal utalgatott volna, akár még egy széles körben ajnározott kultusz-darab is lehetett volna belőle. Így viszont „csak” egy félig-meddig tisztességesen összerakott eredettörténet.

Nagy Marvel-képregénygyűjtemény #36 – Rozsomák: Eredet (2019)
Wolverine: Origin #1-6 (2001-2002)
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.