Kritika
Toy Story 4
Kritika
Elbűvölő fölösleg.
A Toy Story szériát senkinek sem kell bemutatni. Az 1995-ben debütált eredeti epizód, mint animációs film (eme műfaj/stílus legelső, teljes értékű képviselőjeként) igazi és megkerülhetetlen mérföldkövet rakott le a filmtörténelemben, emellett valóságos forradalmat indított el, ami szintén nem szorul különösebb bemutatásra, hiszen több mint két évtized alatt nézők millióit varázsolta el a Pixar stúdió a jobbnál-jobb produkciókkal, amelyek mindig megtalálták a legkönnyebb utat a szívünkhöz. A további két folytatásnak köszönhetően az életre kelt játékok kalandjain generációk nőttek fel, és ezt a felejthetetlen történetet a Toy Story 3 nagyon szépen le is zárta – így ezzel a Pixar nem csupán minden idők legnagyszerűbb animációs alkotását rakta le az asztalra, hanem az is bebizonyosodott, hogy Woody, Buzz és a többiek sztorija ezzel elérkezett a befejezéshez. Illetve mégsem: nem telt el sok idő, amíg hivatalossá vált, hogy készül a negyedik rész, és attól függetlenül, hogy a Pixar nagyon ritkán nyúl mellé, mégis már a legelején felmerült a kérdés, hogy vajon mit lehet még hozzátenni a zseniális trilógiához a bámulatos harmadik felvonás után, ami minden igényt kielégítve tett pontot az egész történet végére.  



És voltaképp ez az a banánhéj, amin a Toy Story 4 elcsúszik. Tele van bájjal, humorral, érzelmekkel, minden olyan elemet tartalmaz, amiért megszerettük az előző részeket, profin adagolja a cselekményt, nagyszerűen vegyíti a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt megnevettető poénokat a látványos és izgalmas akciójelenetekkel, minőségi, profin kivitelezett szórakozást nyújt a közönségnek, úgy és ahogy csak a Pixar képes rá. Szóval lényegében tényleg nincs miért szégyenkeznie, főleg mert, ahogy korábban is megszokhattuk, az alkotóknak megint sikerült előállni egy frappáns és érdekes témával, amely ismét elviszi a hátán az egész koncepciót, és bár ehhez fel kellett áldozniuk néhány, eddig jól bevált receptet (pl. a trilógiát nagyban meghatározó szimbolikát), sőt, szellemiségében a film majdhogynem szembe is megy elődeivel (erre azért majd még visszatérünk), de összességében a Toy Story 4 játszi könnyedséggel ejti rabul a szívünket. Csakhogy van egy bizonyos dolog, amit egész játékideje alatt képtelen levetkőzni, pedig tényleg nagyon igyekszik: az, hogy felesleges. Na persze nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni, és igazából maga a jelző is teljesen lekicsinylően hat, főleg abban a tekintetben, hogy manapság is száz meg száz szükségtelen és logikátlan folytatás készül Hollywoodban, és azokhoz képest a Toy Story 4 igazi grátisz (legalábbis minden negyedik rész örülne, ha minimum fele ennyire lenne jó), viszont nagy rá az esély, hogy a nézőt a film közben nem hagyja békén az az idegesítő, folyton-folyvást vissza-visszatérő gondolat, hogy az új epizód inkább csak egy érdekes utózönge, egy trilógiához hozzátoldozott kiegészítés, mintsem szükségszerű, teljes értékű produktum.  



Így hát az új felvonás, bár közel sem annyira epikus és sokrétű, mint amilyen az előd volt, ettől még különösebb probléma nincs vele – ahogy fentebb utaltam rá, bárcsak minden sokadik folytatás csupán ennyire lenne felesleges, mint a Toy Story 4. Ahogy a trilógia soron következő epizódjai kaptak egyre nagyobb és monumentálisabb hangvételt, illetve nagyívűbb koncepciót, úgy a negyedik rész tudatosan hátrébb lép, és egy sokkal személyesebb, bizonyos értelemben véve „kisebb” történetet mesél el, ami egy-két ritka pillanattól eltekintve egyetlen egy főszereplőről szól: ez pedig nem más, mint Woody. Bár ha jobban megvizsgáljuk az első három filmet, észrevehetjük, hogy kis túlzással élve már ott is szinte legfőképp rá volt kihegyezve minden. Az első részben a féltékenység és az irigység vakítja el Buzz miatt, aki új játékként kerül Andy-hez, így hát az addig megkérdőjelezhetetlen hierarchia egy csapásra felborul, és Woody-nak nem csak gazdája figyelméért kell megküzdenie, hanem el kell érnie, hogy újdonsült vetélytársa valahogy kikerüljön a képből, ám a rengeteg önző, gonosz tett ellenére végül barátra talál Buzz-ban, és rájön, hogy mindenki számára van egy hely Andy polcán. A második epizódban tulajdonosa iránt érzett hűsége kérdőjeleződik meg, amikor ráébred arra, hogy Andy elkerülhetetlenül fel fog nőni, és akkor már nem lesz szüksége játékokra, így előbb-utóbb mindenképp megválik tőle. A harmadik felvonásban pont ezzel szembesült, és el kellett fogadnia azt, hogy Andy elengedte a játékait, és neki ugyanígy kell tennie, hiszen a játékoknak az az elsődleges rendeltetésük, hogy játsszanak velük.  



A Toy Story 4-ben azonban Woody-nak, immáron Bonnie játékaként pontosan azt a korlátoltságot kell levetkőznie, hogy ő „csak” egy játék, akinek egyetlen egy célja van az életben, és sorsa eleve el van rendelve. Szép lassacskán rádöbben, hogy telis-tele van vágyakkal és szabad gondolatokkal, vele együtt pedig mi is megértjük, hogy az egész Toy Story-sorozat tulajdonképpen Woody „felnövés-története”, amelyben egy antropomorfizált tárgyból gyakorlatilag egy élő-lélegző eleven lény válik, aki most már nem csupán emberi tulajdonságokkal van felruházva, hanem valóban emberi szív lüktet benne. Ebből a szempontból persze egyáltalán nem annyira „felesleges” a film, sőt, kifejezetten van értelme, ahogy a fentebb említett szimbolikus vonást elhagyva afféle spirituális átlényegülést mutat be a Toy Story 4, Woody karakterén keresztül, néhány mellékszereplő feltűnő háttérbe szorulása árán (még Buzz is lényegesen kevesebb teret kap, mint eddig), ami kicsit furán veszi ki magát az előző epizód „csapatos” koncepciója után, főleg, hogy ott a személyesebb témák ellenére is sikerült grandiózus mivoltot kölcsönözni az egésznek, itt viszont csupán alig néhány szereplőre korlátozódik le a figyelem. De szokás szerint vannak új belépők, illetve természetesen visszatérő játékok is, így újfent ismét megtalálhatja mindenki a saját kedvencét, és ahogy az egy minden magára valamit is adó Pixar produkcióhoz illik, a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt megnevettető poénok mellett az érzelmes, megható jelenetek láttán a szem ezúttal sem marad szárazon.  



Mégis, a Toy Story 4 legfőképpen utóbbiaknak szól: azaz a felnőtt generációnak, akik annak idején még gyerekként látták az eredeti filmet, majd utána egész életüket végig kísérték ezek a játékok és ezek a felejthetetlen, gyönyörű kalandok. Persze nyilván minden korosztályt meg szeretne szólítani, ami sikerül is neki, de bizonyos üzeneteit csakis mi érthetjük, mi, akik ezeken a filmeken nőttünk fel, és együtt nevettünk, vagy sírtunk az ikonikus karakterekkel. Velük, akik tényleg egy életen át velünk voltak: amikor gondtalan gyerekek voltunk, aztán pelyhedző állú kamaszok, ma már pedig meglett felnőttek. Oké, fogjuk rá, hogy ezt már a Toy Story 3 is tudta, ami nem lenne annyira légből kapott állítás. De ugyanakkor a kör tulajdonképpen a negyedik résszel zárul be, ezzel együtt alkot az egész széria egy egységes egészet, még ha néha az a bizonyos belső hang nagyon is igyekszik, hogy ennek az ellenkezőjét gondoljuk. Valójában nem is érdemes ezen rugózni: a Toy Story 4-gyel egy újabb bájos, szívet melengető történetet kaptunk. Végeredményben csakis ez számít.
DVD / Blu-ray filmek olcsón
-53%
950 Ft (-53%)
450 Ft
-32%
950 Ft (-32%)
650 Ft
Kritikák
Űrdongó
A Transformers-film, amire vártál - majdnem.
Alita: A harc angyala
A CGI-szem a lélek tükre.
Friss kritikák
Batman - A denevérember (Batman)
A harminc éve tartó tánc a sápadt holdfénynél.
Halloween: Feltámadás (Halloween: Resurrection)
Big Brother: Michael Myers Edition.
A Büntető (The Punisher)
Dolph Lundgren méltán elfeledett, Film+ gyanús Megtorlója.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw)
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Stranger Things: Harmadik évad (Stranger Things: Season Three)
A retro kiszúrja a szemedet!