Geekz, képregény
Thanos győz
Geekz, képregény
Örök körforgás.
Akik ismerik a szuperhősképregényeket, vagy úgy általában a szuperhős-történeteket, azok tisztában vannak azon egyetemes szabályrendszerrel, hogy a jó kivétel nélkül mindig győz a rosszal szemben. Ugyan előfordulhat, hogy az adott ellenlábast meg-megérinti a siker szellője, akár még az is lehetséges, hogy összejönnek a világpusztító tervek, amelyeknek több tucatnyi hős és több milliárdnyi élet látja kárát, sőt, az is könnyen elképzelhető, hogy a gonosz ezek után elégedetten ülhet fel a romokra és csontokra épült trónjára, vetélytársak nélkül, de még ha hosszan tartó is a diadal, a győzelem egyáltalán nem végleges. Mert bár rengeteg példa volt arra, hogy a gonosz a hősök fölé kerekedett, de a képregények működési elve szerint (és ez kikerülhetetlen) bármi történik, a rossz végül mindig elbukik. Donny Cates írót annyira megragadta ez a gondolat, hogy hamarosan egy ezzel kapcsolatos történet kezdett megfoganni a fejében, a vad elképzelés pedig rövid időn írni akarássá formálódott – ennek gyümölcsét élvezhetjük a Thanos győz című sztoriban, amelyet a Fumax jóvoltából immáron magyar nyelven is elolvashatunk. A kiadó már jó ideje újra (és ezúttal sokkal, de sokkal komolyabb szinten) fejest ugrott a képregénykiadás rejtelmeibe, látszik is, hogy minden esetben igyekeznek a lehető legjobb történeteket kiválasztani a Marvel-univerzum szerteágazó világából, és jelen esetben még egy kis ingyen reklám is jól jött. Így a Bosszúállók: Végjáték hatalmas hype-ját meglovagolva dobták ki a Thanos győzt a nyomdából – és ez a kötet vastagságán, illetve a gyors boltokba kerülésén azért meg is látszik.  



Mondjuk erre is megvan a magyarázat, ugyanis noha az összesen 18 számot megélt önálló Thanos-sorozatot nem tartalmazza teljes egészében a kiadvány, de maga a Thanos győz amúgy is totál függetlenül a többi résztől, és egy 6 felvonásos miniszériaként is tökéletesen megállja a helyét. Akik minden Marveles tudásanyagukat a mozifilmekből és több évtizednyi történést pár perces summázásokba sűrített YouTube-videókból szerezték, azoknak talán meglepő lehet eme képregény legtöbb pontja – de többek között nekik ajánlott a legjobban ez az olvasmány. Thanos ugyanis valójában nem a Marvel-univerzum legintelligensebb, legkidolgozottabb ellenfele, de még csak nem is a legerősebb. A Végtelen háború egy jóval árnyaltabb, bizonyos szempontból érthetőbb motivációkkal felruházott karaktert faragott belőle, aki talán csak idézőjelben gonosz, és akivel annyira még szimpatizálni sem nehéz. Akinek az volt a célja, hogy egyensúlyt hozzon az univerzumba, a saját szemszögéből egyáltalán nem rossz szándékkal, ugyanakkor mocskos és elítélendő eszközökkel, de ugye ezek a tettek számára csupán fájdalmas, ám szükséges döntések voltak a sikerhez vezető úton. Őrült volt, az tény, de mindezek ellenére köszönőviszonyban sem volt a képregényes megfelelőjével. A Thanos győz titánja ugyanis semmitől sem akarja megóvni a galaxist, maximum csak a lét minden formájától: mindent és mindenkit megöl, akivel csak találkozik, és akinek nem látja hasznát saját érdekeinek érvényesítéséhez.    



Ennek a Thanosnak nincsenek világmegváltó ambíciói, semmiféle magasztos cél nem vezérli, nem akar balanszot teremteni, csak pusztítani, gyilkolni, mészárolni, rombolni, és addig nem áll le, míg ki nem irtja az életnek még az írmagját is, így adózva örök szerelme, a Halál előtt. Cates elszabadult és némely elemében egyenesen beteges agyszüleménye egy olyan alternatív valóságot mutat be, amelyben a Föld hőseinek legnagyobb félelme, egyben az univerzum végzetének egyik legvalószínűbb formája valósággá vált: Thanos minden létező ellenségén átgázolt, mindenki felett véres diadalt aratott. A rettegett rémkép testet öltött, beköszöntött a világ(ok) vége, az Őrült Titán pedig megkérdőjelezhetetlenül ülhetett fel arra a bizonyos trónra, amely a legyilkolt ellenfeleinek csonthalmára épült. Ténykedéseinek köszönhetően az egész világegyetem szélsebesen száguld a megsemmisülés felé, de miközben a világmindenség a végnapjait éli, a kozmosz romjain uralkodó Thanos még mindig nem kapa meg, amit akar. És hamarosan szembe kell néznie azzal a kiábrándító ténnyel, hogy hiába mindenható, hiába ő minden létező ura, és hiába rendelkezik a létezés felett, saját végzetét nem tudja kikerülni – és sorsa már születésétől fogva eleve el van rendelve.  



Cates képregényét szinte már formabontónak is könnyen lehetne nevezni, legalábbis ádáz, kompromisszummentes jellege és apokaliptikus víziói miatt nyugodtan oda lehet tenni az Old Man Logan, a Marvel Zombik és a mostanában megjelent Megtorló: Végszó mellé. Írónk nem fogja vissza magát, való igaz, erre nem is volt szükség (még ő maga is meglepődött, amikor a kiadó rábólintott a valóban eszement ötletére), így bátran szabadjára eresztette fantáziáját. Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: rettegő és szánalmas áldozattá alacsonyodott Galactus, vénségére megtébolyodott, láncra vert háziállattá vált Hulk, vérre és bosszúra szomjazó Ezüst Utazó. Thanos apokalipszist elhozó hadjárata nem csak a kozmoszon, de a katasztrófa túlélőin is rajta hagyta a nyomát. Egyszerűen mindegyikük kifordult magából, a legyőzöttek a maguk módján dolgozták fel, hogy mindennek vége – egyesek megadták magukat, maradék méltóságukat sutba dobva, másokat már csak a bosszú motivál és tart még életben, mintha annak esetleges beteljesülése számítana még valamit a világegyetem alkonyán. A jól ismert Marvel-figurák hitelesen adják át a képregényben látható állapotokat, így új oldalukról mutatkoznak meg, de közülük mégis a Kozmikus Szellemlovas viszi a prímet. Az egykor szebb napokat látott bolygófaló halhatatlan hírnökeként egyszerre idomul a bekövetkezett armageddoni hangulathoz, és közben oldja is azt, akár egy nagydumás komikus, aki soha nem képes befogni a száját – néhol erőteljes Deadpool-személyiségjegyeket mutat, és időnként mintha egy mostani Marvel-filmből lépett volna ki, de összességében működik, és a valódi személyazonosságát leleplező fordulat remekül felteszi a koronát az egészre, ezt ennél jobban nem lehetett volna kitalálni.  



Apokaliptikus látomásokhoz apokaliptikus képek dukálnak, és Geoff Shaw rajzoló maradéktalanul tesz róla, hogy a Thanos győz ne csak a cselekmény, hanem a külcsín miatt is emlékezetes legyen. Szerencsére nem sűríti bele apró panelekbe a fontos pillanatokat, helyette egész oldalakat kitöltő képeken nézhetjük végig az isteni erőt birtokló gigászok csatáját. Ámde hiába nagyívű, kozmikus és grandiózus, végeredményben az epikus felszín alatt egy keserű tanmese bújik meg a halálról, a pusztításról és a magányról. A gigantikus díszletek és a világegyetem-szintű színpad mögött ez a történet az egyénről szól, a gyarló, romlott lényről, akinek szembe kell néznie tetteivel, majd önmagával, legvégül pedig fel kel tennie a kérdést, hogy mi végre a rengeteg pusztítás, rombolás, mészárlás és erőszak. Mi vár az út végén, mit rendel el a végzet, a végső válasz pedig egyszerre mélységesen kiábrándító és ironikusan törvényszerű. A felismerés, hogy a győzelem sem győzelem, az utolsó ajtó mögött pedig csak egy valami található: az elmúlás. A nagy semmi. A Thanos győz egyaránt ajánlható a tapasztalt olvasóknak és azoknak is, akik csak most ismerkednek behatóbban a Marvel-univerzummal.  



Minden szempontból különleges képregény, izgalmas, egyben hátborzongató betekintés magának a megtestesült gonosznak jéghideg, fekete szívébe.

Thanos győz (2019)
Thanos #13-18 (2018)
Kritikák
Volt egyszer egy... Hollywood
Hollywoodi (rém)álom.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
American Horror Story: A gyilkos ház (American Horror Story: Murder House)
Családi értékek.
Joker
Egy megbomlott elméjű kisember vallomásai.
Rambo V: Utolsó vér (Rambo: Last Blood)
Nem Rambónak való vidék.
Aki bújt (Ready or Not)
Mansonék bekaphatják!
Az: Második fejezet (It Chapter Two)
27 évvel később...