Kritika
Halloween: Feltámadás (Halloween: Resurrection)
Kritika
Big Brother: Michael Myers Edition.
Amikor egy csapat egyetemista megnyer egy versenyt, melynek jutalmaként egy éjszakát tölthetnek a brutális sorozatgyilkos, Michael Myers gyermekkori otthonában, számítanak némi borzongásra, de egyikük sem készült fel arra, ami valójában vár rájuk. A baljós, kihalt ház teljesen be van kamerázva, és hőseinket élő adásban követhetik az interneten a nézők milliói. Ahogy bóklásznak a házban, hogy valamiféle választ találjanak Michael gyilkos tetteire, sokkal nagyobb és halálosabb problémára akadnak. Michael hazatért, és nem akarja, hogy bárki is élve hagyja el a házát...



A ’90-es évekre a slasher-zsáner gyakorlatilag a végnapjait élte, majd a Sikoly elképesztő sikere után a stúdiók és a rajongók is rádöbbentek, hogy talán mégsem döglött meg teljesen ez a sokat szidott alműfaj, és talán lehet még kezdeni valamit vele a látványos minőségromlás, illetve az ötlettelenség ellenére. Az már viszont kevésbé volt meglepő, hogy mindezek után az akkori aktuális Halloween-film, a Húsz évvel később is egész szépen hozott a konyhára – a jelentéktelen mivoltától függetlenül is jól sült el az eredeti film huszadik évfordulójára időzített hetedik epizód. Ami csak egyvalamit jelenthetett: a frencsájz ugyanúgy képtelen kihalni, mint ahogy Michael Myers a mozivásznon, így a „hívószóra” az Álomgyár egy újabb Halloween-filmmel válaszolt, a rajongók (akik addigra valószínűleg már a falat kaparták a horrorikon ezredik megcsúfolása miatt) akarata ellenére. Az ezredforduló környékére a széria tetszhalott állapotba került ugyanis, hiába csilingeltek legutóbb a mozikasszák, mindaz, ami egykor John Carpenter eredeti művét körüllengte, az úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Azonban mielőtt még feladták volna az utolsó kenetet, a stúdió megpróbálkozott egy következő, amúgy a kezdetektől fogva eleve elvetélt ötlettel, hogy friss vért pumpáljon a megfáradt frencsájz vénájába – vagy csak keressen rajta még egy kis pénzt, amíg még van némi minimális kereslet rá. Valószínűleg inkább utóbbi ambíciók miatt született meg a Feltámadás alcímmel ellátott nyolcadik rész, amely csupán egy újabb koporsószög volt – aztán a két Rob Zombie remake aztán gödörbe is lökte a sorozatot, hogy a nagy könyvben meg van írva.



De ne szaladjunk ennyire előre: egyelőre még 2002-ben járunk, az átlagemberek immáron nem azért kapcsolják be a tévéjüket, hogy információhoz jussanak, vagy esetleg új dolgokat tanuljanak, hanem, hogy kvázi tükörbe nézzenek, ezért a valódi emberek valódi problémáival (hehe) foglalkozó valóságshowk új terepet biztosítottak a szórakoztatóiparnak, és közben a kézikamerákkal forgatott Blair Witch Project is nagyot hasított (erről szintén azt hitték sokan, hogy megtörtént), ezért az alkotók eme két stílust kombinálták végül össze. Végeredményben egy Való Világ vagy egy Big Brother karikatúrának nem lenne rossz, de összességében mégis kudarcba fulladt a koncepció, a filmet pedig nagyon rövid időn belül már csak a szupermarketek DVD-kínálatának legaljáról lehetett kikukázni, kb. 200 forintos áron – de sajnos még annyit sem ér. De amellett, hogy a Feltámadás behoz némi újítást, nagyjából maradt minden a régiben. A gyilkosságok végtelenül kiszámíthatóak, és már kimondottan unalmasak, Michael a maradék vonzerejét is elvesztette, történet az voltaképp nincs, ahogy színészi játék sem, de tulajdonképpen nem is lett volna mit eljátszania a stábnak, mivel a karakterek csupán hanyagul felskiccelt segghülye figurák, élükön a két lábon járó antitálentummal, a pösze Busta Rhymesszal (igen, ez még a „rappereket horrorfilmekbe” korszak volt), aki egy ponton lekaratézza Michaelt. Ráadásul a kézikamerák adta lehetőséggel sem éltek túl jól az alkotók: összességében nem sikerül hangulatosan összepárosítani a frencsájz megszokott hangulatával. 



Annak idején a Halloween III-ról írtam, hogy az a film totálisan olyan benyomást kelt, mintha egy alaposan megtépázott össze-vissza erőszakolt horror-sorozat ezredik darabja lenne, amikor már „minden mindegy” alapon a producerek inkább kiviszik az űrbe a cselekményt, mert igazából az sem tűnik sokkal elszálltabb marhaságnak, mint az előző 999 rész, és talán még egy kis lóvét is hoz majd a konyhára (lásd: Jason X). Nos, mivel a harmadik felvonás a címe ellenére sem tekinthető a franchise bebiztosított tagjának, mindent összevetve a Feltámadás tökéletesen betölti a fent leírt szerepet. Mindezt pedig a Halloween II-t rendezőként jegyző Rick Rosenthal prezentálásában, akinek neve azért okot adott volna némi bizakodásra, de végtére is ez sem lett jobb, inkább rosszabb, mint a legutóbbi néhány folytatás. Pedig már azok is inkább a nyomorúságos gyászmenet kategóriájába tartoztak: az akár trilógiának is tekinthető negyedik-ötödik-hatodik rész legjobb esetben is egy ócska Péntek 13-másolatnak illett be, a korszaknak való túlzott megfelelési kényszer miatt, a hetedik epizód magán viselte a Sikoly, zsánert felfrissítő slasher hatását (ámde ez vajmi kevés volt az üdvösséghez), a Feltámadás pedig (ami akár egy csúf haláltusának is felfogható) kifejezetten rosszul használja a mockumentary-vonalat, ami miatt pontosan olyan, ha nem nagyobb trágya, mint a Halloween-széria folytatásainak legtöbbje.
Kritikák
Volt egyszer egy... Hollywood
Hollywoodi (rém)álom.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Karácsonyi akciók / ajánlatok
Friss kritikák
Ragyogás (The Shining)
Megőrültem, tehát vagyok.
Terminátor: Sötét végzet (Terminator: Dark Fate)
Megrohadt élő szövet, elrozsdásodott fémváz.
Ad Astra - Út a csillagokba (Ad Astra)
Otthontalanul.
American Horror Story: A gyilkos ház (American Horror Story: Murder House)
Családi értékek.
Joker
Egy megbomlott elméjű kisember vallomásai.