Kritika
Six Underground - Hatan az alvilágból (6 Underground)
Kritika
– Ezek nem ötletek, hanem különleges effektek, Mr. Bay. – Nem értem a különbséget.
Biztos sokan emlékeznek még arra a South Park-epizódra, amelyben a Pentagon emberei híres hollywoodi filmrendezőket kérnek meg, hogy ötleteikkel segítsenek megoldani a Képzeletföldén kialakult válságot. Többek közt Michael Bayt tanácsát is kikérik, aki épkézláb, használható ötletek helyett speciális effektekről kezd hadoválni, és csakhamar kiderül, hogy nála ez a kettő kvázi ugyanaz, és nem érti köztük a különbséget. Ez a durván egyetlen egy perc remekül összefoglalja Bay komplett rendezői karrierjét – többet nem is lehet, és nem is kell róla mondani, megnézed ezt az egy jelenetet, és rögtön tűpontos elemzést kapsz róla. Persze mondhatnánk, hogy ez csupán erőteljes csúsztatás, vagy a valóság felnagyítása, de az tény, hogy Bay tényleg nemigen ért máshoz, mint a látványos akciójelenetekhez, a dögösen felvett robbanásokhoz, az agyonszűrőzött narancssárga naplementéhez, a lassított felvételben lobogó amerikai zászlóhoz és a polgárpukkasztó, jó ízlést hírből sem ismerő suttyóhumorhoz – viszont voltak olyan idők, amikor piszkosul jól tudta hozni ezeket. Csakhogy legjobb filmjeit említsem: Bad Boys I-II, Armageddon, A szikla, A sziget (utóbbi kettőt fogalmam sincs hogyan hozta össze, valószínűleg megcsíphette valami, mert önmagához képest kifejezetten értelmes, jó és minőségi alkotások), de még az első Transformers is félig-meddig szórakoztató trash-produkció tudott lenni, nem is szólva az utóbbi néhány évben összehozott rendezéseiről, melyeket két agysejtromboló robotos zúzda közé ékelt be.  



Pontosan ezért vártam a következő, immáron Netflixre gyártott filmjét, mert egyrészt úgy tűnik, végre tényleg szakított a Transformers-frencsájzzal (ami azóta hiába kapott jobb rendezőt és jobb filmet, rendesen földbe állt, főleg miatta), másrészt mert ha az elmúlt tíz esztendőt nézzük, akkor Bay bebizonyította, hogy tud ő még nézhető, sőt, kifejezetten jó filmeket csinálni (Pain & Gain, 13 óra), ha épp nem óriásrobotokat terelget egyik túlnyújtott akciójelenetből a másikba. Szóval a Six Underground – Hatan az alvilágból című opusban megvolt a lehetőség, hogy direktorunk villantson valamit régi stílusából, és olyan tehetséggel vezényeljen le egy fej- és észnélküli csörtét, ahogy azt fénykorában tette. A slusszpoén viszont az, hogy a Six Underground ugyanolyan szemétre való, követhetetlen akciójelenetekkel megvert, borzalmasan megrendezett, monoton, rettenetesen primitív poénokkal működő, giccsbe fulladt kínpad, mint az utolsó kettő Transformers-folytatás, ami ráadásul még el is akarja hitetni magáról, hogy van agya és okos. Ha úgy tetszik, a film korunk Bad Boys II-je, annak minden bája, feelingje és hangulata nélkül. Ha a Six Underground mellé tesszük, tökéletes képet kapunk arról, mi is a különbség a régi és a mostani Michael Bay között. Mert amíg a Bad Boys II igazi bűnös élvezet volt, jól megkomponált, látványos csihi-puhikkal, remekül eltalált arányokkal, szórakoztató karakterekkel, és egyszerűen jól állt neki az alpári poénkodás, no meg az, hogy egyáltalán nem vette magát komolyan, addig a Six Underground guilty pleasure-nak túlságosan élvezhetetlen, zseniális szarfilmnek pedig nem elég zseniális.  



Emlékszem, még végzős általános iskolásként elkezdtük írni egy akciófilm forgatókönyvét az akkori haverokkal, ami képtelenebbnél képtelenebb akciójeleneteket tartalmazott (pl. úttest két szélére sorban lerakott bombák, amik akkor robbannak, amikor a célszemély a hatókörükbe ér), civileket/járókelőket élből leszaró pozitív karaktereket (többek közt egy vad és durva minigunos lövöldözést egy diszkóban, ami zsúfolásig van bulizó emberekkel – jó, ezt mondjuk a Collateralból loptuk), és a párbeszédek sem mutattak túl az „igen/nem/baszdmeg” szentháromságán – na az volt akkora baromság, mint a Six Underground. A film sztorija (vagyis inkább sztorinak kinéző valamije) hat olyan embert állít középpontba, akik meghaltak, majd aztán jobban lettek, azaz ahelyett, hogy saját szakállukra gyilkolásznak, lopnak, rabolnak, vandálkodnak, rombolnak és számítógépes rendszereket törnek fel totál felelőtlenül, most az amerikai kormány szupertitkos megbízásából teszik ugyanezt névtelenül – és a változatosság kedvéért ugyancsak totál felelőtlenül. Persze árad az egészből a szokásos „faszagyerekek vagyunk, és megmutatjuk ezeknek az araboknak, hogyan is kell élni” patrióta nyál, és úgy akarják elhozni a demokráciát a Közel-Keletre, mintha ez lenne a megoldás az ott tomboló több ezer évnyi erőszakra, gyilkolásra, háborúra és szenvedésre (természetesen az valamiért kimarad a pikszisből, hogy részben pont az amerikai befolyás miatt akkora trágyadomb manapság az a földrész), teszik ezt élvezhetetlen és túlnyújtott akciójelenetek közepette, ami miatt a film két órás játékideje minimum dupla annyinak érződik, és kiemelten nehéz egy szuszra végignézni.  



Kezdve a film elején ritmustalanul túlvagdosott, flashbackekkel teleszórt, majdnem fél órás autós üldözéstől (hol vannak már azok az idők, amikor 90-100 percben is tudtak jól kivitelezett, tempós és feszes akciófilmet csinálni), egy sor érdektelen dialóguson, idióta, infantilis viccelődésen és szegényes karakterépítésen keresztül (a színészek csinos biodíszletek, és Ryan Reynolds is hozza ugyanazt, amit eddigi karrierjében kb. állandóan, de így százhuszadjára már kicseszett unalmas), a kötelező lelki motivációs fröccsig bezárólag (ami itt ártatlan nők és gyerekek lebombázásában és elgázosításában nyilvánul meg), ami nyomós indokot ad arra, hogy Reynolds és csapata még vagy háromnegyed óráig poénkodva osszák az ólmot, és majdnem ugyanakkora kárt okozzanak, mint azok, akiket le akarnak vadászni. Mondhatjuk persze (egyébként alapjában véve teljesen jogosan), hogy egy ilyen szögegyszerű filmbe, mint a Six Underground minek csavaros sztori, mély karakterek és komoly morális dilemmák, hiszen elég néhány alapvető tulajdonság a főhősöknek, pár dögös helyszín, pár dögös csaj, sok fegyver, valami egyszerű kiindulópont, ami nyomán szereplőink rosszarcúakat küldhetnek a túlvilágra, egysoros aranyköpések kíséretében, és annyi. Megint csak a Bad Boys II-öt tudom felhozni példaként: nem kell ide semmi mély, semmi okosság, csak jól felépített akciójelenetek és önmagát egy pillanatig sem komolyan vevő stílus. A Six Underground pontosan ennél a kettő tulajdonságnál hibázza el. Akciói fárasztóak, fantáziátlanok és unalmasak, na meg ahhoz képest, hogy alapvetően egy buta, agyatlan akciófilm, sokkal többnek gondolja magát, mint ami valójában.  



A bili akkor borul ki, amikor a film moralizálni kezd, és be akarja mutatni a világ kevésbé idillibb és szerencsésebb részeit, mintha előtte és utána nem egy infantilis, obszcén, alpári poénokkal teleszórt, totál erkölcstelen akciópornó lenne, amiben a főhősök lezúzzák fél Firenzét, járókelőkön hajtanak át, és holttesteken csiszolgatják tovább morbid humorérzéküket. Bay igazából sosem tudott igazi érzelmeket és mély empátiát vinni filmjeibe (már a Bad Boys II-nek is rosszul állt, amikor elkezdett lelkizni), így a tragikus jelenetekkel sem tud mit kezdeni. Nála tényleg megáll a tudomány a giccsbe fullasztott, lassításokkal, alsó szögből, a lehető legvagányabb és leghatásvadászabb módon felvett nagytotáloknál a naplemente fényében úszva, és ahogy nem látja miben más egy ötlet és egy speciális effekt, ugyanúgy nem érti a különbséget egy lassított felvételben menekülő, kis híján elgázolt, kisbabáját magához szorító anya, egy menekülő kutya, egy kilapított civil és egy gyerekekkel teli, szaringázzal lebombázott menekülttábor között. Ennek a filmnek a célközönsége elsősorban tényleg a pelyhedző állú, serdülőkoros, fegyverkultúrát magukba szívó amcsi tinik, akik túlcsordulnak a hazafiasságtól, és alig várják, hogy csatlakozzanak a hadseregbe, és zúzhassanak kicsit a világ másik felén. Mondhatni ugyanolyan, mint az összes többi Bay-film, de ez nem teljesen igaz: buta akciófilmnek túlságosan moralizáló, okos akciófilmnek, ne adj isten háborús thrillernek viszont túlságosan buta.  



Bár őszintén szólva kicsit azért megértem Bayt, hogy inkább ilyen agyatlan zúzdákat készít, mintsem aggyal rendelkező filmeket. Mert eddig akárhányszor próbálkozott elkanyarodni a bevett szokásaitól, A sziklán kívül mindegyik vagy anyagi bukta lett, vagy nem hozott annyi bevételt, ami miatt érdemes lenne változtatni. És ezt látva egy Bay-kaliberű arc, aki gyakorlatilag olyan egyszerű, mint a faék, csak egyetlen egy következtetésre juthat: nem ez kell a közönségnek, úgyhogy szarok bele, mindenki bekaphatja, ezen túl már tényleg nem fogom vissza magamat! Amivel még nem is lenne baj, sőt, Baytől tulajdonképpen mindenki ezt várja, de ahogy mindent, úgy ezt is lehet rosszul csinálni – és a Six Underground erre tökéletes példa. Ami így nem csak Bay leggyengébb munkája, de 2019 messze legrosszabb filmje is egyben.
Kritikák
Volt egyszer egy... Hollywood
Hollywoodi (rém)álom.
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
A macsó kopasz bácsik visszatértek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
A platform (El hoyo)
A vertikális kapitalizmus elembertelenítő hatásai.
Tyler Rake: A kimenekítés (Extraction)
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Bloodshot
Vérgagyi Vérlövés? Majdnem.
Úriemberek (The Gentlemen)
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csudasztikus felszabadulása) (Birds of Prey (and the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn))
Erős Nők, Akiknek Nincs Szükségük Férfiakra!