Geekz, képregény
Batman: Nehézfém
Geekz, képregény
Bruce Wayne után szabadon.
Sokan (köztük én is), sokszor, sok helyen leírták már, hogy Scott Snyder és Greg Capullo New 52-es Batman-sorozata mennyire zseniális, és mennyire nagymértékben határozta meg a Sötét Lovag karakterének mítoszát. Nem csak, hogy friss vért pumpált az addigra már kissé megfáradt Bőregér egyre erőltetettebb és fásultabb történeteinek vénájába, de a végeredményt tekintve bizton állítható, hogy a múlt évtized egyik legjobb és legemlékezetesebb mainstream-képregénye kerekedett ki az egészből. A 2011-ben indult, félig-meddig rebootolt széria csaknem új alapokra helyezte a Batman-legendáriumot, rögtön az elején: A Baglyok Bíróságában mind Bruce Wayne, mind pedig Batman kapcsolata megkérdőjeleződött Gothammel szemben, amikor egy gyerekeket riogató, rémisztő esti meséről kiderült, hogy nem csupán valós alapja nyugszik, de a város alatt megbúvó társaság már évszázadok óta a kezében tartja és irányítja a várost. Így Batmannek nem csupán halhatatlan orgyilkosok egész hadával és a végül már az otthonát is fenyegető szervezettel kellett megbirkóznia, de az is kiderült számára, hogy közel sem ismeri annyira szülővárosát, mint azt eddig hitte. Az itt idealistának ábrázolt, viktoriánus eszméket valló karakter egy őrjítő rémálomban találta magát, ami egyből kihúzta a lába alól a talajt – és mire vége lett az egész hajcihőnek, viszonya is átértékelődött azzal a hellyel, amit minden áron védeni akar. De ez a borzalom még így is semmi volt ahhoz képest, ami a folytatásban várt a Sötét Lovagra: ahogy A Baglyok Bírósága helyezte új alapokra Batman kapcsolatát Gothammel, a Halál a családra is ugyancsak ezt tette, azonban ezúttal Batman és Joker viszonya kapott egy teljesen új színezetet. Már a nyitósztorinak sem kellett a szomszédba mennie egy kis brutalitásért, de a Halál a családra maga volt a naturalisztikus, pszichét megerőszakoló horror: új szintre került mind Batman és családjának (Éjszárny, Jason Todd, Batgirl, Tim Drake, Damian és Alfred) viharos viszonya, mind pedig Batman és Joker bizarr és abnormális kapcsolata.  



A Halál a családra voltaképpen egyetlen történet első felvonása volt, amelyben lényegében az őrült bohóc egy utolsó táncra hívja ellenfelét, aki nélkül egyszerűen nem képes létezni – és Snyder többször utalt rá, hogy ez talán fordítva is igaz lehet. Joker terve, hogy leszámol a denevércsaláddal, hogy csak ő és legfőbb ősellensége legyenek egymásnak, és amikor a groteszk és hátborzongató családi vacsorával előadja a nagy tréfát, az a 2010-es évek egyik képregényes csúcspontja – lenne, ha a nagy hévvel beharangozott csattanó nem hagyna maga után erősen keserédes szájízt. Aztán még mielőtt Snyder megírta volna a véget, megírta a kezdetet: a Nulladik évben immáron sokadszorra képet kaphattunk Batman bűnüldözői karrierjének kezdetéről és szárnypróbálgatásairól, Snyderhez hűen megint egy kicsit más formában, mint azt eddig megszokhattuk. Mindezek után nem volt más hátra, csak a befejezés, az utolsó nagy megmérettetés: a Végjátékban minden szálat elvarrtak és mindent alárendeltek Batman és Joker végső nagy összecsapásához, amely egyszerre emelkedett mitikus magasságokra és egyszerre szűkült le nagyon is személyes, intim szemszögre. És tulajdonképpen (A sötét lovag visszatért leszámítva) ennél jobb véget nemigen lehet elképzelni Batmanhez: Gotham alatt összecsapott legnagyobb ellenségével, akivel szó szerint agyonverték egymást, majd miután mindketten véres húscafatként feküdtek a földön, élet és halál között vergődve, rájuk omlott az egész barlang – és ennyi. Tökéletes lezárása volt ez a Sötét Lovag hosszú pályafutásának, minden tekintetben hű a karakterhez. A Végjátékban tehát remekül körbeért a koncepció – és igazából itt kellett volna abbahagyni.  



Persze nyilván nem hagyták abba. Az természetesen várható volt, hogy Batman hiába lehelte ki a lelkét abban a barlangban, végül úgyis jobban lesz, és visszatér, hiszen a Marvel és a DC világában minden szuperhős csak ideiglenesen lehet halott (ezen talán még azok sem lepődnek meg, akik soha életükben nem vettek még képregényt a kezükbe), de a New 52-es sorozat írását végeredményben Snyder sem tudta elengedni, pedig az összképet nézve kis túlzással megállapítható, hogy mire a Végjáték az utolsó oldalához ért, ő már mindent elmesélt, amit csak el akart mesélni. Ugyan a széria csontig hatoló atmoszférájáról, vérfagyasztó hangulatáról és remek karakterábrázolásairól ismerkszik meg, eddig is akadtak vele kisebb-nagyobb gondok, de mindent összevetve Snyder még egész ügyesen lavírozott közöttük. A Nehézfém azonban más tészta: mivel Batman „halott”, Gothamnek új védelmezőre van szüksége, így a városi rendőrség egy különleges programot hoz lére, hogy a maga módján helyettesítse a Sötét Lovagot. Ennek a speciális osztagnak a kulcsfigurája pedig James Gordon felügyelő, aki magára vállalja Batman szerepét, és felölti a számára létrehozott gigantikus, hipermodern páncélruhát, hogy rendet vágjon Gotham bűnözői között, és a végére járjon egy új fenyegetésnek, melynek hátterében egy Kertész nevű veszélyes gonosztevő áll. A koncepció elsőre nem hangzik annyira képtelennek, hiszen korábban is előfordult már párszor, hogy Bruce Wayne helyét másvalaki vette át egy időre, és végülis, ha jobban belegondolunk, miért ne lehetne Gordon az a valaki (na jó, leszámítva azt, hogy talán már nem épp mai csirke ehhez a feladathoz)?  



A gond nem is az expozícióval van, nem is az új status quo-val, és még csak nem is a rögtön a legelső szám végén bedobott cliffhangerrel (ami azonnal elülteti annak írmagját, hogy Bruce Wayne nagyon is életben van), hanem ezeknek a módjával. És a problémák mindjárt a legelején elkezdődnek: a Batman-páncél enyhén szólva is röhejes, a nyúlfülekkel, a vállrakétával, a robosztus méreteivel, ráadásul már itt kiütközik az az alapvető különbség, hogy amíg Bruce Wayne csakis a leges leghúzósabb helyzetekben viselt páncélt, amikor a helyzet már addig fajult, hogy nem volt más választása, addig Gordon Batmanje alapból szinte mindig páncélban van (igaz, akkor sem túl hatékony), aztán néha-néha leveti, ha már nem maradt más lehetősége. Persze maga az alapgondolat, hogy mennyivel eredményesebb lehetne Batman, ha a rendőrség kötelékein belül működne, kifejezetten érdekes, azonban a megvalósítás mégis felemás, és amint megbizonyosodnánk arról, hogy a Sötét Lovag valóban hatékonyabb ebben a formában, egyből jön a hidegzuhany: nyilván feltételekhez és szabályokhoz kötik a működését, és természetesen Gordon korántsem kap annyi szabad kezet, mint amennyit Bruce Wayne megengedett magának. Ennél többet nem igazán sikerült kihozni a koncepcióból, és emellett egyébként is rettenetesen izzadságszagú erőlködés az egész – és ezen az sem segít, hogy Bruce Wayne „visszahozása” is elüt egy kissé az ilyenkor bevett kliséktől.  



Ahogy már fent is utaltam rá, Snydernek igazából a Végjátéknál kellett volna megállnia. Greg Capullo persze azért hozza a kötelezőt, bár ennek a sorozatnak csak ritkán állt jól, ha elszakadt a feketés-barnás-szürkés képi világtól, és átnyargalt a színgazdagabb megközelítéshez. A Nehézfém sem kivétel: túl csicsás és giccses ahhoz, hogy igazán átütő és sötét Batman-sztori legyen. Sajnos így nem lehet azt mondani, hogy a New 52-es korszak elejétől a végéig remek lenne – bár az ez előtti történetek ettől még szerencsére kicsit sem vesztettek erejükből.

DC Comics - A Legendás Batman #29: Nehézfém (2020)
Batman #41-45 (2015)
Batman Annual #4 (2015)
Divergence #1 (2015)
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
A sötét lovag (The Dark Knight)
Fordulat.
A tökéletes trükk (The Prestige)
Jól figyelnek?
Batman: Kezdődik! (Batman Begins)
Ígéret.
Álmatlanság (Insomnia)
Az önmarcangolás, a beszennyezett lelkiismeret és az elvesztett ártatlanság hálójában.
Mementó (Memento)
Az emlékek őre.