Nem ritka az mikor egy tévésorozatból filmadaptáció készül, és ezt a nagysikerű kémszéria a Mission:
Impossible (nálunk Az akciócsoport néven futott) sem kerülhette el, ám
viszonylag sokáig, egészen 1996-ig kellett rá várni. Talán az Aranyszem sikere
következtében döntöttek úgy a producerek és a stúdió, hogy ideje lenne
elkészíteniük egy hasonló filmet, mivel a produkció évek óta a fiókban volt és
végül Tom Cruise újonnan alapított stúdiójának első munkája lett. Természetesen
mivel a sorozat befejezése óta sok idő telt el, az eredeti színészgárdát sem
tartották meg, sőt, csak Jim Phelps neve lehet ismerős a régiek közül, maga a
film egy újonnan kitalált szuperügynököt, Ethan Hunt-ot helyez a középpontba.
Így hát a filmadaptációnak nincs sok köze az eredeti sorozathoz, nincs
csapatmunka. hidegháborús feeling, stb. Van viszont egy Brian de Palma, akit
sokan a "lopás nagymesterének" neveznek, mivel rendkívül szeret
idézgetni kedvenc rendezőitől, filmjein leginkább Jean-Luc Godard hatása érződik,
legnagyobbrészt viszont Alfred Hitchcock stílusát "koppintja".
Akárhogy is, de Palma összehozott sok jó filmet, de ekkortájt, a ´90-es évek
közepén hullámvölgybe került, így karrierjének is jót tett, hogy őt kérték fel
a mozi rendezésére. Érdekes választás volt pont őt megbízni vele, de így a
rendezőnek sikerült belecsempésznie saját rendezői stílusát, zsanérjait. És azt
sem jelenthetjük ki száz százalékosan, hogy az adaptáció csak nevében hasonlít
a szériára, ellenkezőleg, pont ez ez a rész, amely leginkább megőrzött valamit
a sorozat elemeiből, a későbbi folytatásokban már fokozatosan tűntek el ezek a
monumentumok.
Történetében amúgy igazi kémfilm, a széria rajongói (sőt, még maguk az eredeti színészek is) ellenérzésüket nyilvánították ki amiatt, ahogy az adaptáció fokozatosan rúgja fel a sorozat elemeit. Mivel a széria legfőképp a csapatmunkáról szólt, itt már a film elején kinyírják az összes tagot, csak Hunt ússza meg. Amúgy a sztori egy lista körül forog, amely a világ legjobb titkos ügynökeinek nevét tartalmazza, és amelyet egy volt orosz kém dobott a feketepiacra. Ezután megölik Hunt csapatát, ráadásul az ő nyakába akarják varrni az egészet. Az ügynök nem hagyja magát és veszélyes játékba kezd, hogy visszaszerezze a listát, közben pedig tisztázza a nevét. A történet amúgy rendelkezik egy-két fordulattal és egy kémfilmnek köszönhetően az emberek átverik egymást, macska-egér játékot játszanak. Igazából az egyik ilyen csavar az egyik fő karakterre vonatkozik (ezt az ötletet is sokan kritizálták) és egyértelmű hogy azért vetették be, mert arról a szereplőről gondolták volna a legkevésbé, hogy ő áll a háttérben. A sorozat fanatikus rajongóinak ez nyilván nem tetszik, de aki vevő az ilyesmire, az el fogja viselni, szerintem semmi különösebb baj nincs ezekkel a dolgokkal, elnézhető, azok után főleg, hogy az adaptáció nem nagyon hasonlít a szériára. Ettől eltekintve hozza azt a kémes hangulatot és a ’90-es évek filmjeinek hangulatát. Direkt nem azt mondtam, hogy a ’90-es évek akciófilmjeinek hangulatát, mivel a Mission: Impossible nem az a tipikus feszített tempójú akciómozi, amely ezen időkben készült. Műfajában inkább egy akció thriller-re hajaz, mert azért láthatunk elég izgalmas üldözéses, robbantásos jeleneteket, de lényegében nem erre van kihegyezve a mozi.
De ha már arról a kevés akciójelenetről van szó, azok legalább jól sikerültek. Bár realitást ne keressünk bennük, gondolok itt arra, hogy egy helikopter vonat alagútban repül, vagy, hogy egy TGV tetején mászkálnak a szereplők. De ezek lényegében élvezhetők, csak kicsit fura hogy a film háromnegyedéig nem sok minden, majd az utolsó percekben felrúgják azt a kis realitást, amely addig észrevehető volt a moziban. Ezek is ütős kis részek azért, de valószínűleg a legjobb, leghatásosabb jelenet a kötélen leereszkedés, amely rendkívül népszerűvé vált a filmes kultúrában, rengetegen idézgették meg saját rendezéseikben is. A kevés akciójelenet ellenére amúgy nem válik unalmassá, vagy vontatottá a film, ne úgy álljunk hozzá, hogy egy adrenalin pumpáló, látványos akcióorgia lesz, mert úgy mindenképpen csalódni fogunk. Amelyet viszont nyugodt szívvel kihagyhattak volna, az a maszkok használata, mert nem csak hogy elavult és hiteltelen, de még nevetséges is a kivitelezése. A kódfeltöréses babrálások a számítógépen már előrevetítik a modern kort és azért nincsenek is benne akkora túlzások, mint például a régi James Bond filmekben, viszont Ethan Hunt karaktere egyértelműen róla lett mintázva (nem hiába, ilyenkor csak a 007-es volt az egyetlen híres titkos ügynök, messze volt még Jason Bourne gyors vágásokkal operáló rendet tevése). Persze Hunt nem emelkedett olyan magasságokba, mint brit kollégája, ha nem lenne Bourne akár még Bond amerikai változatának is nevezhetnénk. Amúgy ő sem kispályás, tapasztalt, profi kém, aki lehetetlen küldetésekre szakosodott és gyakran józan esze, gondolkodása segítségével kerüli el a bajt és menekül meg a nehéz helyzetekből.
Tom Cruise-ot lehet szeretni, vagy utálni, de azt be kell vallanunk, hogy jól választ magának filmet, amihez a nevét adja az általában sikeres lesz és attól függetlenül, hogy mostanában úton-útfélen hülyét csinál magából és a bulvárlapokban éli magánéletét, színészi képességeit azért nem árt elismerni. Lehet, hogy ma már nem villant akkora teljesítményt, de azért a plakátokra még mindig nagy betűkkel írják ki a nevét, de a ’90-es években volt igazán nagy sztár, nem véletlen hogy a Mission: Impossible filmet is az ő karakterére építették. Cruise azért akármilyen jó filmekben is szerepeljen, van ahol igen hullámzó teljesítményt nyújt, szerencsére ezen mozi esetében ez nem áll fent, bár igaz hogy Bond mellett nem nagyon rúghatna labdába, de mégis jól alakítja Hunt-ot, csak időnként fordulnak elő felesleges fogpaszta reklámokba beillő mosolygások. Szerencsére Cruise nem lopja el a show-t, rajta kívül is akadnak még jól megírt szerepek és színészek, Ving Rhames-nek jól áll a törvényen kívüli kódfejtő karaktere, sőt, annyira bejött az embereknek, hogy Hunt-on kívül ő a másik szereplő, aki a folytatásokban is feltűnik. Jean Reno-nak is ekkoriban volt legfényesebb a csillaga, gyakran hívták Hollywood-i produkciókba is, és szerencsére nem is szippantotta be az amerikai stúdiógépezet, remek példája ennek ez a film, ahol szintén hozza a formáját. Cruise, Rhames és Reno mellett a negyedik Jon Voight Jim Phelps szerepében, aki az említett három színész közül nem lóg ki kicsit sem, a filmet lényegében ők négyen teszik egy átlagnál jobb mozivá. Talán ez a széria egyetlen olyan része, amelyet lényegében a pazar színészi alakítások visznek el a hátukon, itt teljesítenek legjobban a szereplők, a folytatásokban már háttérbe szorultak ezek és a hangsúlyt inkább a látványosabbnál látványosabb akciójelenetekre fektették.
A helyszíneket is jól választották meg, bár nem egzotikusak, semmi baj sincs velük, Prága különleges atmoszférát kölcsönöz a filmnek, kicsit visszajön a hidegháborús kémmozik hangulata, majd Langley, mint amerikai helyszín sem maradhat ki, bemutatva a ’90-es évek modern, lézeres biztonsági rendszerét. Ezután pedig London, ahol igencsak felpörög a cselekmény, a vonatos rész a film legpörgősebb, legizgalmasabb része. Ettől függetlenül persze cseppet sem monoton, és a már említett trükkök miatt kissé fogott rajta az idő kereke is, de végeredményben nem egy elavult és gázos filmről beszélünk, népszerűségét mind a mai napig megőrzi (a folytatások miatt is). A Mission: Impossible végülis egy átlagnál jobb film lett, úgy kell nekiállni hogy nem egy tipikus akcióorgiát nézünk, hanem egy kém thriller-t. Ettől függetlenül, ha nem lennének benne ilyen jó színészek, valószínűleg hamar feledésbe merült volna, mivel főleg Cruise-ék viszik a hátukon a mozit, de Palma jól rendez, a forgatókönyv, ami nincs eléggé kiegyensúlyozva, az ötletes csavarok ellenére sem. Különösebb baj azért nincs vele, nem az a fajta mozi, amit 2 havonta sűrűn előveszel, nem is a ’90-es évek egyik legjobbja, de korrekt és élvezhető is, a kötélen lógós jelenet pedig örökre beleégett a filmrajongók tudatába.
Történetében amúgy igazi kémfilm, a széria rajongói (sőt, még maguk az eredeti színészek is) ellenérzésüket nyilvánították ki amiatt, ahogy az adaptáció fokozatosan rúgja fel a sorozat elemeit. Mivel a széria legfőképp a csapatmunkáról szólt, itt már a film elején kinyírják az összes tagot, csak Hunt ússza meg. Amúgy a sztori egy lista körül forog, amely a világ legjobb titkos ügynökeinek nevét tartalmazza, és amelyet egy volt orosz kém dobott a feketepiacra. Ezután megölik Hunt csapatát, ráadásul az ő nyakába akarják varrni az egészet. Az ügynök nem hagyja magát és veszélyes játékba kezd, hogy visszaszerezze a listát, közben pedig tisztázza a nevét. A történet amúgy rendelkezik egy-két fordulattal és egy kémfilmnek köszönhetően az emberek átverik egymást, macska-egér játékot játszanak. Igazából az egyik ilyen csavar az egyik fő karakterre vonatkozik (ezt az ötletet is sokan kritizálták) és egyértelmű hogy azért vetették be, mert arról a szereplőről gondolták volna a legkevésbé, hogy ő áll a háttérben. A sorozat fanatikus rajongóinak ez nyilván nem tetszik, de aki vevő az ilyesmire, az el fogja viselni, szerintem semmi különösebb baj nincs ezekkel a dolgokkal, elnézhető, azok után főleg, hogy az adaptáció nem nagyon hasonlít a szériára. Ettől eltekintve hozza azt a kémes hangulatot és a ’90-es évek filmjeinek hangulatát. Direkt nem azt mondtam, hogy a ’90-es évek akciófilmjeinek hangulatát, mivel a Mission: Impossible nem az a tipikus feszített tempójú akciómozi, amely ezen időkben készült. Műfajában inkább egy akció thriller-re hajaz, mert azért láthatunk elég izgalmas üldözéses, robbantásos jeleneteket, de lényegében nem erre van kihegyezve a mozi.
De ha már arról a kevés akciójelenetről van szó, azok legalább jól sikerültek. Bár realitást ne keressünk bennük, gondolok itt arra, hogy egy helikopter vonat alagútban repül, vagy, hogy egy TGV tetején mászkálnak a szereplők. De ezek lényegében élvezhetők, csak kicsit fura hogy a film háromnegyedéig nem sok minden, majd az utolsó percekben felrúgják azt a kis realitást, amely addig észrevehető volt a moziban. Ezek is ütős kis részek azért, de valószínűleg a legjobb, leghatásosabb jelenet a kötélen leereszkedés, amely rendkívül népszerűvé vált a filmes kultúrában, rengetegen idézgették meg saját rendezéseikben is. A kevés akciójelenet ellenére amúgy nem válik unalmassá, vagy vontatottá a film, ne úgy álljunk hozzá, hogy egy adrenalin pumpáló, látványos akcióorgia lesz, mert úgy mindenképpen csalódni fogunk. Amelyet viszont nyugodt szívvel kihagyhattak volna, az a maszkok használata, mert nem csak hogy elavult és hiteltelen, de még nevetséges is a kivitelezése. A kódfeltöréses babrálások a számítógépen már előrevetítik a modern kort és azért nincsenek is benne akkora túlzások, mint például a régi James Bond filmekben, viszont Ethan Hunt karaktere egyértelműen róla lett mintázva (nem hiába, ilyenkor csak a 007-es volt az egyetlen híres titkos ügynök, messze volt még Jason Bourne gyors vágásokkal operáló rendet tevése). Persze Hunt nem emelkedett olyan magasságokba, mint brit kollégája, ha nem lenne Bourne akár még Bond amerikai változatának is nevezhetnénk. Amúgy ő sem kispályás, tapasztalt, profi kém, aki lehetetlen küldetésekre szakosodott és gyakran józan esze, gondolkodása segítségével kerüli el a bajt és menekül meg a nehéz helyzetekből.
Tom Cruise-ot lehet szeretni, vagy utálni, de azt be kell vallanunk, hogy jól választ magának filmet, amihez a nevét adja az általában sikeres lesz és attól függetlenül, hogy mostanában úton-útfélen hülyét csinál magából és a bulvárlapokban éli magánéletét, színészi képességeit azért nem árt elismerni. Lehet, hogy ma már nem villant akkora teljesítményt, de azért a plakátokra még mindig nagy betűkkel írják ki a nevét, de a ’90-es években volt igazán nagy sztár, nem véletlen hogy a Mission: Impossible filmet is az ő karakterére építették. Cruise azért akármilyen jó filmekben is szerepeljen, van ahol igen hullámzó teljesítményt nyújt, szerencsére ezen mozi esetében ez nem áll fent, bár igaz hogy Bond mellett nem nagyon rúghatna labdába, de mégis jól alakítja Hunt-ot, csak időnként fordulnak elő felesleges fogpaszta reklámokba beillő mosolygások. Szerencsére Cruise nem lopja el a show-t, rajta kívül is akadnak még jól megírt szerepek és színészek, Ving Rhames-nek jól áll a törvényen kívüli kódfejtő karaktere, sőt, annyira bejött az embereknek, hogy Hunt-on kívül ő a másik szereplő, aki a folytatásokban is feltűnik. Jean Reno-nak is ekkoriban volt legfényesebb a csillaga, gyakran hívták Hollywood-i produkciókba is, és szerencsére nem is szippantotta be az amerikai stúdiógépezet, remek példája ennek ez a film, ahol szintén hozza a formáját. Cruise, Rhames és Reno mellett a negyedik Jon Voight Jim Phelps szerepében, aki az említett három színész közül nem lóg ki kicsit sem, a filmet lényegében ők négyen teszik egy átlagnál jobb mozivá. Talán ez a széria egyetlen olyan része, amelyet lényegében a pazar színészi alakítások visznek el a hátukon, itt teljesítenek legjobban a szereplők, a folytatásokban már háttérbe szorultak ezek és a hangsúlyt inkább a látványosabbnál látványosabb akciójelenetekre fektették.
A helyszíneket is jól választották meg, bár nem egzotikusak, semmi baj sincs velük, Prága különleges atmoszférát kölcsönöz a filmnek, kicsit visszajön a hidegháborús kémmozik hangulata, majd Langley, mint amerikai helyszín sem maradhat ki, bemutatva a ’90-es évek modern, lézeres biztonsági rendszerét. Ezután pedig London, ahol igencsak felpörög a cselekmény, a vonatos rész a film legpörgősebb, legizgalmasabb része. Ettől függetlenül persze cseppet sem monoton, és a már említett trükkök miatt kissé fogott rajta az idő kereke is, de végeredményben nem egy elavult és gázos filmről beszélünk, népszerűségét mind a mai napig megőrzi (a folytatások miatt is). A Mission: Impossible végülis egy átlagnál jobb film lett, úgy kell nekiállni hogy nem egy tipikus akcióorgiát nézünk, hanem egy kém thriller-t. Ettől függetlenül, ha nem lennének benne ilyen jó színészek, valószínűleg hamar feledésbe merült volna, mivel főleg Cruise-ék viszik a hátukon a mozit, de Palma jól rendez, a forgatókönyv, ami nincs eléggé kiegyensúlyozva, az ötletes csavarok ellenére sem. Különösebb baj azért nincs vele, nem az a fajta mozi, amit 2 havonta sűrűn előveszel, nem is a ’90-es évek egyik legjobbja, de korrekt és élvezhető is, a kötélen lógós jelenet pedig örökre beleégett a filmrajongók tudatába.
