Geekz, képregény
Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást
Geekz, képregény
Humor nélkül mit érek én?
A mainstream-képregényekben gyakran előfordul, hogy megváltoztatják egy jól ismert karakter eredettörténetét valamilyen alternatív, a fő kontinuitástól eltérő sztori keretein belül, hogy megnézhessék hogyan is boldogul azon események nélkül, amelyek azzá a hőssé, vagy épp azzá a gonosztevővé formálták, akit mind jól ismerünk a füzetek lapjairól, de az sem ritka, hogy egy adott figura személyiségét, jellemét, vagy éppen az aktuális történet szellemiségét és hangvételét írják át annyira, hogy az komolyabban el is üssön annak a bizonyos szereplőnek a természetes közegétől. Mi tagadás, kisült már egy-két egészen érdekes végeredmény ebből a koncepcióból, de legtöbbször mégis inkább a felejthető középszer, vagy az abszurd gagyiság felé dőlt a mérleg nyelve. Az Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást című kötet esetben mondjuk annyiban más a leányzó fekvése, hogy bár az előbb említett dolgok egy része kifejezetten jellemző rá (pontosabban az, hogy a karakter jól megszokott felfogásából kivettek egy fontos tartozékot), az több mint valószínű, hogy ez nem szánt szándékkal történt, azaz egyáltalán nem kerülhetett szóba ilyen indíttatás az alkotói folyamat során. Már csak azért sem, mert az Ölégia nagyjából úgy indul, mint akármelyik Deadpool-sztori – némi csavarral: ott van a hírhedt főhős (aki megint morbid, megint elvont és megint vérre szomjazik), egy kellően elborult sztori (Deadpool leszámol a Marvel-univerzum összes ismert szuperhősével, aztán más világok hőseivel, majd végül „önmagával” is), hasonlóan elborult rajzokkal (Dalibor Talajić, Matteo Lolli és Salva Espin képei hozzák azt, amit az ember vizuálisan elvár egy Deadpool-képregénytől), szóval papíron egészen jól néz ki a dolog.  



Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi is tulajdonképpen a probléma, és hogy voltaképp mi is az, ami miatt maximum csak a középszerűség ligájában játszhat ez a kötet, de ott is csak komoly fenntartásokkal. Végeredményben egyvalami hiányzik az Ölégiából, de az nagyon: a humor. Mert hát mindannyian ismerjük Deadpoolt: állandóan ökörködik és hülyéskedik, két marékra szórja az agybeteg, aberrált poénokat, sosem veszi magát túl komolyan, csetlik-botlik, de a végén mégis valahogy mindig ő nyer, miközben meghódít néhány hiányos öltözetű lányt, hiszen kevés perverzebb, szexistább és sármosabb képregény-karakter létezik nála. Szóval az elvont fekete humor nála nem csupán egy elhanyagolható eszköz, nem valami mellékes dolog, amit nyugodtan el lehet hagyni. Pont ellenkezőleg: olyan kiemelt fontosságú, mint Bruce Wayne szüleinek meggyilkolása, mint Supermannek az, hogy a Kent-család nevelte fel, vagy mint Pókembernek Ben bácsi halála. A groteszk humoros vonal, a perverz poénok és az őrült csipkelődések eredendően hozzá tartoznak, nélküle már rettenetesen nagy gondban van az adott író. Mert hát vajon mi marad Deadpoolból, ha elvesszük legfontosabb alkotóelemét, azaz a már sokat emlegetett groteszk, morbid fekete humort? Hát ez, ami az Ölégia is: a nagy semmi. És ez egyébként Deadpoolról is kiállít egy szomorú szegénységi bizonyítványt. Mert bármennyire szeretem és bármennyire is hatalmas a rajongótábora, azt be kell vallani, hogy nem valami komplex karakter, sőt, vele kapcsolatban még az sem érvényes, ami a legtöbb szuperképességű képregényfigura esetében: mert lehet úgy is jó Batman-történetet írni, ha a Wayne-szülőket nem ölik meg, lehet úgy is jó egy Superman-sztori, ha a Kripton utolsó emberét mások nevelik fel, ahogy születhet úgy is jó Pókember-képregény, ha Ben bácsi túléli a rablótámadást. De ha egy Deadpool-történetben nincs humor, akkor annak lőttek.  



Pedig a történetben azért van potenciál. Ebben az aktuális agybeteg tripben az a végzetes felismerés, hogy Deadpool csupán egy kitalált karakter, akit az írók kényük-kedvük szerint rángathatnak ide-oda, arra sarkallja hősünket, hogy megszabadítsa önmagát ezektől a kínzó béklyóktól, ámde legelőször a Marvel-univerzum többi szereplőjével kezdi. Elindul tehát legyilkolni társait, hogy így óvja meg őket a gaz alkotók szadista machinációitól. De ez még nem minden: Wade Wilson nem dőlhet hátra, mint aki jól végezte dolgát, mivel ugye kb. minden mai népszerű karaktert lényegében egy rakás másik, régebbi figura ihletett, és emiatt Deadpool a klasszikus irodalmi alakoknak (pl. Moby Dick, Huckleberry Finn, Scrooge, vagy Sherlock Holmes) is nekimegy, majd végül, mikor már mindenkit lekaszabolt, jöhet a végső megmérettetés – saját magával. Ez az alapfelállás azért adna némi okot egy kis elmebeteg, bűnös élvezetre, azonban Cullen Bunn túlságosan komolyan vette a feladatot, ráadásul a humorérzéke sincs a toppon. A gyengébb idegzetűeknek persze alapjában véve kellemetlen élményeket és rossz szájízt okozhat az, hogy a népszerű, kedvenc hőseik groteszk és zokszó nélkül szánalmas körülmények között halnak meg, ami akár még vicces is lehetne valamilyen szinten (csak nem az), ha sikerülne rendesen felépíteni a hangulatot (de nem sikerül).  



Ezek nélkül az Ölégia csupán egy borzalmasan önismétlő, agyatlan baromság, mint ahogy a legtöbb Deadpool-képregény, ugyanakkor ebből hiányzik az a fajta humor, amely általában mindig el tudja vinni a hátán az ilyesféle produktumot. Az egyébként látszik a végeredményen, hogy mi volt az író eredeti célja ezzel a sztorival (fiktív karakterek, akiket alkotóik már szanaszét cincáltak a rengeteg alternatív verzióval, párhuzamos dimenziókkal, meg a sok hülyeséggel, az anyagi siker érdekében – „enyhe” áttörése ez a negyedik falnak), talán még ezt sikerült a legjobban átadni a koncepcióból. Ironikus, hogy a történet pont a végére indul be és válik viccessé (amikor már az eredeti, 616-os Deadpool is bekerül a képbe), de azon nyomban vége is, így összességében ez nem kecsegtet túl sok pozitívummal. Az Ölégia önmagában is egy gyenge és erőltetett munka, hát még az előző Deadpool-köteteket (Zsémbes Zsoldos, Deadpool-alakulat) figyelembe véve. A Fumax által kiadott három (plusz egy felvezető) történetre akár egy kerek trilógiaként is tekinthetünk – és hát ugye tudjuk, hogy általában mindig a harmadik rész a legrosszabb…
Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást (2020)
Deadpool Kills the Marvel Universe #1-4 (2012)
Deadpool: Killustrated #1-4 (2013)
Deadpool Kills Deadpool #1-4 (2013)

Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
Batman: Kezdődik! (Batman Begins)
Ígéret.
Álmatlanság (Insomnia)
Az önmarcangolás, a beszennyezett lelkiismeret és az elvesztett ártatlanság hálójában.
Mementó (Memento)
Az emlékek őre.
Követés (Following)
Egy elsőfilmes rendező ígéretes szárnypróbálgatása.
Káosz (Ran)
Az apokalipszis képei.