Kritika
A sötét lovag (The Dark Knight)
Kritika
Fordulat.
Christopher Nolan már a pályája elején is érdekes (Követés), zseniális (Mementó) és enyhén szólva is több, mint korrekt (Álmatlanság) filmeket forgatott, majd a Batman: Kezdődik!-kel és A tökéletes trükkel betonozta be sztárstátuszát Hollywoodban, mégis, a 2008-as, nagy sikert arató blockbusterével, A sötét lovaggal (és persze a két évvel későbbi Eredettel) alakult ki az a hatalmas (és sok esetben kissé elvakult) Nolan-imádat, amely nem csak többszázmilliós bevételeket eredményezett pusztán azzal, hogy a plakátokon ott virított Nolan neve, hanem azt is kiváltotta, hogy a filmrajongók egyfajta félistenként kezdjenek tekinteni a brit rendezőre, aki képtelen hibázni, és aki a moziteremben rendre elvarázsolja a közönséget – és ne feledjük azt a mára már kifejezetten elcsépelt sablont sem, hogy ő a világ legjobb rendezője. A hatalmas Nolan-kultusz közepette persze az ember hajlamos elsiklani afelett, hogy ő sem tévedhetetlen, és azért nem mindig csillog annyira vakítóan az az írói és rendezői tehetség, de A sötét lovag idejében még tényleg mindenki szentül meg volt róla győződve, hogy ez az ember valahonnan az égből érkezett közénk, hogy páratlan mozgóképes mesterművekkel kápráztasson el minket. És A sötét lovagot látva alig lehet kétségünk afelől, hogy ez ne lenne így: a Batman: Kezdődik! folytatása, A sötét lovag-trilógia középső darabja, számos másik alkotás inspirációs forrása, egy egész generáció és stílusirányzat meghatározó műve, azaz minden idők legzseniálisabb képregényadaptációja és minden idők egyik legjobb filmje. Any questions?  



Nyilván a Warner stúdiónál is érezhették, hogy valami igazán nagy van készülőben, mert a film bemutatását megelőző hónapokban példátlan reklámkampány zajlott le A sötét lovag körül, amelyet egy ötletes, akkoriban tökéletesen egyedinek mondható vírusmarketinggel fűszereztek meg, és az előzetes, szinte egyöntetűen pozitív kritikák, valamint a Jokert játszó Heath Ledger tragikusán korán bekövetkezett halála után (persze badarság lenne csak ennek betulajdonítani a film hatalmas sikerét, de azért megtolta egy kicsit az amúgy sem elhanyagolható érdeklődést) a mozikat megrohamozó tömegek és a bűvös, világszerte egymilliárd dolláros bevétel túlszárnyalása sem volt már annyira elérhetetlen álom. A sötét lovag új szintre emelte a képregényfilmeket, és egyúttal olyan magasságokba jutott, ahová azóta sem sikerült követnie senkinek. A Batman: Kezdődik!-ben egy tragikus múltú hős, egy megnyomorított lelkű főszereplő fejlődéstörténetét követhettük nyomon, aki belső útja során képessé válik különbséget tenni a bosszú és az igazság között. A sötét lovagot pedig eme két fogalom elkerülhetetlen összemosódása, illetve lerombolása határozza meg, és mindez egy nyakatekert, rengeteg karaktert mozgató nagyvárosi krimit eredményez, amelyben a történet helyszínéül szolgáló metropolisz, Gotham City is legalább annyira hangsúlyos szerepet kap, mint azok, akik a korrupciótól és a bűntől átitatott utcákat járva küzdenek a rendért, az igazságért, próbálnak helytállni, miközben körülöttük minden darabjaira hullik, és mint azok, akik anarchiába taszítják a várost és lakosait, a céltudatos átlagember világképét szétzúzva, csupán egyetlen egy, nehezen értelmezhető célból: hogy porig égessék a világot.  



A bűndrámába áthajló koncepciónak köszönhetően a már az előző részben is tevékenyen jelen lévő realisztikus megközelítés egy újabb szintet ugrott. A folytatásban látható nagyváros égbe magasodó felhőkarcolói, sötét sikátorai, zsúfolt kikötői és úgy általában a film figurái, témái és a karakterei közötti viszonyrendszerek egy, szinte teljes mértékben a realitás talaján álló modern bűnügyi eposz képét festik fel, amelyben immáron nincsen helye évszázadok óta tevékenykedő, az önbíráskodás és a tisztítótűz eszméjétől megrészegült mániákusoknak, hallucinogén anyag okozta vízióknak és az átlagos nyári blockbusterekre jellemző látványpornónak. Ez már maximálisan Nolan világa, amely egyszerre idézi meg a klasszikus gengszterfilmeket, és egyszerre funkcionál amolyan régimódi rendőrdrámaként. És ha lehámozzuk róla a fekete maszkot és köpenyt, a fehérre mázolt arcot és a szuperhős zsáner egyéb tulajdonságait, akkor egy nagyszabású, alaposan átgondolt, intelligensen megírt és megrendezett stílusos és komplex, pszichológiai elemekkel teletűzdelt bűnügyi thriller-dráma rajzolódik ki előttünk, ami így olyan remekművekkel rokonítható össze, mint a Szemtől szemben, vagy a Piszkos Harry. Nagyvárosi macska-egér játék, ahol a hős üldözi az őt kiegészítő ellenfelét, aki legalább annyira hasonlít rá, mint amennyire különbözik tőle. A brit rendező egyik állandó stílusjegye, a megszállottság talán itt van a legerősebben jelen, A tökéletes trükköt leszámítva, amely ezúttal Batman kötelességtudatában és Joker nietzschei hatalomvágyában, valamint a karakterek konfrontációjában (Batman-Joker, illetve Harvey Dent és gonosz, fokozatosan elhatalmasodó alteregójában, Kétarcban) nyilvánul meg.  



Ennek a szövevényes, pszichológiai és morális hálónak a közepén Joker áll, Batman ellentétpárja, aki tulajdonképpen a Bőregér másik fele, aki nélkül éppúgy nem létezhetne, mint ahogyan a Sötét Lovagnak is kölcsönösen szüksége van a festett képű bohócra. Az ismeretlenség homályából lépett elő, nem tudni, miért lett olyan, amilyen, nem tudni, mikor és hol bomlott meg ennyire a lelke és az elméje, még a sebhelyeivel kapcsolatban is mindig másféle mesét mond (ez egyszersmind Alan Moore kultikus képregényét, A gyilkos tréfát is megidézi: Joker minden alkalommal másképp emlékszik a múltjára), csak annyit lehet tudni róla, amennyi feltétlenül szükséges. Célja, hogy megmutassa az embereknek, micsoda gyenge alapokon nyugszik saját etikai kódexük, és hogy ezeket az alapokat milyen könnyen le lehet rombolni némi elszántsággal és mindennemű szabály élből való elutasításával. Így Joker szöges ellentétben áll Batman eddigi ellenfeleivel, mivel amíg a maffiózók könnyen megfejthetők, tökéletesen kiismerhető bűnözők, addig Joker semmiben sem hasonlít ahhoz, amivel a Denevér eddig szembekerült. Nem tervez, csak végez („Tudod, mi vagyok én? Egy autókat hajkurászó kutya. Fogalmam sincs, mihez kezdjek vele, ha egyszer elkapom. Csak csinálom.”), ennek köszönhetően pedig minduntalan Batman és a rendőrség előtt jár, minimum két lépéssel. Minden gesztusa arról árulkodik, hogy nála egyetlen szabály van: az, hogy nincs szabály – bár tetteit inkább a szabályoknak való ellentmondás határozza meg, és már maga a sebeinek (valamint azok ködös, nem ismert keletkezésének) eredete is a valóság és az emberek által támasztott illúziók semmibevételének szimbólumai. Ha ismernénk, akkor Jokert is ismernénk, de mivel nála nem lényeges, hogy mitől vannak, így a történet szempontjából is lényegtelen. Akkor sem érthetnénk meg teljesen, ha tudnánk az igazságot.  



A sötét lovag nem másról, mint a tiszta és (Joker szerint) igazságos káoszról szól: Joker a normákat és úgy en bloc a normalitást keresztberöhögve szabadítja rá őrültségét és kívülállóságát Gothamre, és végül eléri a célját. Nem csak akkor, amikor különböző cselekedeteivel kihozza az emberekből (köztük Batmanből) a bennük lakozó vadállatot – megbomlott elméjében ez az igazi és valódi győzelem, mert így igazolja saját világát. És ugyan ki ne vesztené el a fejét, miután Joker olyan körülményeket teremt, amelyek miatt az ilyen ellenreakciók szinte már törvényszerűnek tekinthetőek? Az ő világa teljességgel kikezdhetetlen: képtelenség hatni rá, lehetetlen jobb belátásra bírni, annyira meg van győződve saját igazáról, hogy semmi sem képes őt kibillenteni a saját maga köré épített világképéből – ha ez esetleg megtörténne, totális függetlenségén esne csorba, amit élete árán sem engedhet. Ezzel jutunk el a végső és megkérdőjelezhetetlen győzelméig, amely során bebizonyítja, hogy az őrültség és a normalitás közti határvonal hajszálvékony és könnyen átléphető, maximum csak a társadalmi intézmények és normák szegélyezik. Teszi ezt úgy, hogy mind Harvey Dent, mind pedig Batman morálját lehúzza a mély, sötét verembe. Előbbi a Bőregér jobb, makulátlanabb és méltóbb utódjaként jelenik meg, majd erkölcsi bukásának közepette Joker káoszból teremtett lényévé válik, aki a helyzet kaotikusságának köszönhetően és mert nem látja be, hogy ő is csak egy báb volt ebben a véres sakkjátszmában, őrületbe fordul át, utóbbi pedig a történet végére olyan mélypontra jut, ahová filmes és képregényes karrierje alatt még sohasem.  



A sötét lovag erkölcsi miliőjének labilitása a film legvégén nyer igazán értelmet. Amíg Harvey Dentet, a dühös szörnyeteggé vált államügyészt piedesztálra emelik, addig az igazi hőst, Batmant, Jokerrel egyenértékű őrültnek bélyegzik meg – azért, mert a valódi hősnek végül volt bátorsága ahhoz, hogy meghozza a szükséges döntést, és feláldozza magát a nagyobb jó érdekében, még ha ez erkölcsisége részleges tönkremenésével és valódi lényének elkárhozásával is jár. Batman végeredményben messiássá lényegül át a fináléban: „meghal” az emberek bűneiért – mert ezt csak halálként lehet értelmezni, hiszen számára az, hogy nem lehet Batman, a halált, a megsemmisülést jelenti. Bűnüldözői pályafutását, erkölcsös igazságosztói státuszától megfosztva, rendőrökkel és vadászkutyákkal a sarkában nem folytathatja, Bruce Wayne-ként pedig szintén nem élheti az életét – ha volt is szemernyi esély arra, hogy a milliomos playboy maszkja mögé bújva megtalálja a boldogságot, az Rachel Dawes halálával látszólag végleg odaveszett. Paradox módon viszont Batman bukását és Bruce Wayne rendezett magánéletének halva születését is a remény és igazság bajnokának kikiáltott és végül a kívülálló nemezisek szintjére lesüllyesztett Harvey Dentnek köszönheti és köszönhette volna: előbbi esetben a minden szempontból felőrült államügyész sorsa Batman önmegsemmisítő áldozatát vonta maga után, utóbbi esetben Bruce Wayne számára semmiképpen sem lett volna remény, Rachel sorsától függetlenül. Nolan a nagyívű elkárhozástörténet mesélése közben szép lassan kilép a műfaj behatárolt keretei közül, és a zsáner kötelező, egyébként mostanra már kifejezetten fárasztóvá és idegesítővé vált elemeit (gyermekded humor, könnyed hangulatvétel, mindenféle súly- és tétnélküliség) is lazán a kukába dobja, a koncepciót és a narratívát pedig súlyos morális dilemmákkal tölti meg. Így válik A sötét lovag többé és jobbá, mint egy képregény- és szuperhősfilm.  



Az alkotás egyszersmind a modern éra, napjaink társadalmi szorongásainak és működési rendszerének korhű, kendőzetlen lenyomata. Ugyanúgy megtalálhatóak benne a szeptember 11-ei terrortámadás utáni Amerika lelki és szellemi állapotát meghatározó tulajdonságai, amelyek által a mainstream hollywoodi dramaturgiával is bátran szembemegy (nyári blockbusterhez képest kifejezetten merész, mikor sokkolásról, szereplők elhalálozásáról, valamint különböző, csúnya halálnemekről van szó), mint a hétköznapi életben is jelen lévő véleménykülönbségek, és verbális, illetve fizikai konfliktusok mibenlétének formái, azaz, amikor pusztán véleményütközések miatt emberek képesek lealacsonyodni mások szintjére – a film a düh veszélyes természetét tárja a néző elé, egyúttal megüzeni, hogy összességében annak elkerülése minden esetben hasznosabb megoldás, mint fejvesztve belerohanni az adott konfliktusba. A sötét lovag gondolatai jóval komolyabb szintet képviselnek egy átlagos látványfilmnél: több, mint tíz év távlatából is érdemes és kell is róla beszélni, különböző témái miatt mindmáig nem veszítette el aktualitását, és a benne felmerülő kérdések jelenünkben is tökéletesen megállják a helyüket – sőt, minél többször nézi meg az ember, annál több új apróságot fedezhet fel benne. Már-már fájdalmasan hétköznapi az egész: nem csak a képregényadaptációk, de egy fiktív sztorival rendelkező mozgóképhez képest is. És ahogy a nagyívű, epikus méretekkel öltő trilógiáknál lenni szokott, itt is a középső rész a legsötétebb és legdepresszívebb. Fő témája a káosz, ez pedig bánatban, csalódásban, borúban és bukásban gyökeredzik. Egyik sem olyan elem, amely jellemző lenne egy hollywoodi blockbusterre, hát még egy képregényfilmre – egyáltalán nem ehhez vagyunk szokva, és akkor, 2008-ban főleg nem voltunk.  



Márpedig A sötét lovagnál aligha létezik komorabb, gyászosabb és szomorúbb középső epizód. A film története minden szempontból egy hatalmas tragédia: Batman harca a bűn ellen és Bruce Wayne fájdalmának felhasználása katalizátorként és motivációs eszközként pontosan Wayne elsorvadásához vezetett, ami pont kapóra jött Jokernek, miután meglátta ezt, és így kénye-kedvére tudta irányítani az eseményeket. Mindketten kitartanak saját elveik mellett, bármi is történjék, lehetetlen megingatni őket – és Jokernek igaza volt, amikor Harvey Dent megrontására összpontosította erejét, aki ironikus módon amúgy is a vesztébe rohant volna előbb-utóbb. Benne nem volt meg az a belső erő és az a morális és lelki iránytű, ami ahhoz kell, hogy kezelni tudja indulatait és még a legszélsőségesebb esetben is helyes döntést hozzon. Joker pont ezt ismerte fel: hogy egy olyan városnak, mint Gotham, ami valósággal bűzlik a korrupciótól és a képmutatástól, nem egy valódi arcát felvállaló makulátlan hősre, egy Fehér Lovagra van szüksége, hanem egy arctalan, maszkos igazságosztóra, egy árnyakban megbúvó és onnan lecsapó néma védelmezőre – egy Sötét Lovagra. Így, ha csak közvetve és akaratlanul is, de Joker győzelmével és Harvey Dent tragikus bukásával, valamint Batman önkéntes száműzetésével pont az lett elősegítve, hogy majd a pusztítás, a zsarnokság és a fájdalom hamvaiból újra feltámadhasson a legenda. Ám ezért mindenkinek hatalmas árat kellett fizetnie.  



A sötét lovag amellett, hogy a félelemkeltés szimbólumának lerombolásáról szól, egyben eme szimbólum, sőt, eszme felemelkedésének előhangja is. A felemelkedésé, amelyért el kellett fogadni az árat, meg kellett fizetni azt (Rachel életével, Dent elkárhozásával, az áldozathozatallal, a rengeteg veszteséggel és vele együtt az összes fájdalommal), hogy Batman végül megmenthesse városát, és hogy Bruce Wayne újjászülethessen. De ez már egy másik történet...
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises)
Jutalom.
Eredet (Inception)
Mesterien elültetett gondolatok.
Total Recall - Az emlékmás (Total Recall)
Harminc éve mentünk el a Marsra.
A sötét lovag (The Dark Knight)
Fordulat.
A tökéletes trükk (The Prestige)
Jól figyelnek?