Geekz, videojáték
Marvel's Spider-Man: Miles Morales
Geekz, videojáték
A Pók új ruhája.
A Marvel’s Spider-Man zokszó nélkül hatalmasat ment még 2018-ban. Az Insomniac Games dédelgetésében megjelent játék vitathatatlanul az év egyik legjobbja volt (tegyük hozzá, hogy abban az esztendőben, amikor olyan Sony-exkluzív címek kerültek fel a boltok polcaira, mint a God of War és a Detroit: Become Human), mindezt úgy, hogy bár a spanyolviaszt nem találta fel, a népszerű témaválasztásnak, a főhősnek és a korábban lefektetett, de itt tökélyre fejlesztett receptnek köszönhetően, a nagy sikert aratott Spider-Man 2 és a szintén közkedvelt Arkham-széria nyomán olyan élményt adott a rajongóknak (és nem csak nekik), hogy attól mindenki megnyalta mind a tíz ujját. Valamit nagyon-nagyon eltaláltak a fejlesztők akkor és ott: a gördülékeny gameplay, a lebilincselő történet, a remekbe szabott karakterek, az aprólékosan lemodellezett város és a bámulatos grafika mellett a készítők nem feledkeztek meg az egyik legfontosabb összetevőről, ami elengedhetetlen a sikerhez – a szívről, amely az elejétől a végéig hajtotta az egész játékot. A Marvel’s Spider-Man Pókembere – és most a velem egyidős rajongókhoz szólok elsősorban – a MI Pókemberünk. A gyerekkoromé/gyerekkorunké, akinek kicsiként a képregényeit olvastuk, a filmjeit, rajzfilmjeit néztük, akinek szimpatikus, segítőkész és megingathatatlan jelleme rögtön megérintette a lelkünket. Akivel együtt küzdöttünk, izgultunk, sírtunk és nevettünk – és aki elé hiába gördítette az élet a legnehezebb, legleküzdhetetlenebb akadályokat, sosem adta fel. A játék igazi sikerét valahol itt kell keresni. Tovább elemezni tehát felesleges ezt a modern klasszikust, részemről elég az a tény, hogy a Marvel’s Spider-Man az egyetlen játék, amit valaha kiplatináztam. Azt hiszem, ennél többet nem kell róla mondanom.  



Ugorjunk előre két évet: küszöbön a generációváltás, a fél világ a PlayStation 5-re van ráizgulva, a Sony pedig váratlanul bejelenti a következő Pókember-kalandot, amelynek főhőse ezúttal nem a jó öreg Peter Parker, hanem a 2018-as játékban felbukkant Miles Morales. Nem mintha annyira meglepő lenne ez a döntés: az Insomniac nyilván már nagyban ügyködik az igazi második részen, addig is, mintegy érdekes árukapcsolásként (a stuff ugyanis a PS5 egyik nyitócíme, noha PS4-re is kijött), valamint a rajongók felfokozott várakozását enyhítendő, a Sony bedobta az egyik nagyágyújának spin-offját. A Marvel’s Spider-Man: Miles Morales tehát több, mint egy sima DLC, ugyanakkor kevesebb, mint egy teljes értékű játék (hasonlóan az Infamous: First Lighthoz), ami főhőséül a képregényes és az Irány a Pókverzum! című animációs produkciónak köszönhetően most már filmes körökben is ismert afro-amerikai és Puerto Rico-i gyökerekkel rendelkező Miles Moralest teszi meg. A karakter képregényes formában 2011-ben, az Ultimate: Fallout című minisorozat negyedik számában mutatkozott be, és csakhamar a Marvel egyik legnépszerűbb szuperhősévé nőtte ki magát, annyira, hogy a 2015-ös Secret Wars című gigaesemény után áthelyezték őt a kiadó fő-univerzumába. És hogy miben rejlik a figura tulajdonképpeni sikerének titka, és mi teszi őt többé, jobbá annál, hogy az emberek csak egy átlagos Pókember copy-nak gondolják, vagy létjogosultságát a manapság divatos PC-mániával hozzák összefüggésbe? Mi sem egyszerűbb ennél: Brian Michael Bendis író és Sara Pichelli rajzoló egy tökéletesen szerethető, csupaszív karaktert alkotott meg, aki az eredeti Falmászó összes képességével rendelkezik, miközben az őt megmaró génkezelt pók másféle erőkkel is felruházta, emellett megvannak benne azok a belső tulajdonságok, amelyek Peter Parkerben is – azaz okos, elszánt, bátor, vicces, rendíthetetlen és tettre kész. Mert pontosan ettől lesz hős a hős.  



Miles Morales ebben a mai képregényes berendezkedésben, amelyben az alkotók szinte csak és kizárólag a már több évtizede bejáratott karakterekből élnek, és az újabb hősök is kimerülnek annyiban, hogy a már ismert héroszok ellenkező nemű, vagy más bőrszínű megfelelői, kifejezetten nagy kuriózum, mi több, a modern képregényipar egyik fényesen csillogó ékköve. Nem csoda hát, hogy ő kapta a főszerepet ebben az új Pók-kalandban, hiszen a figurája van olyan érdekes, hogy elbírjon egy önálló játékot – amit a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales nem is győz megerősíteni. A hólepte New Yorkban járunk, az előző rész eseményei után több, mint egy évvel: Miles a Pókembereskedés fortélyait gyakorolja mesterével, Peterrel, amikor utóbbi úgy dönt, itt az ideje egy kis külföldi kiruccanásnak, és amíg ő távol van, Milesre bízza a szuperhősi teendőket. Az ambiciózus, ámde még mindig viszonylag tapasztalatlan Miles magára marad, és ahogy az lenni szokott, nemsokára be is üt a baj. A Harlemet bekebelezni akaró kapzsi és nagyhatalmú Roxxon vállalat egyébként is borsot tör a boldogulni akaró átlagpolgárok orra alá, de amikor színre lép a titokzatos Underground nevű szervezet, élükön a high-tech kütyükkel felvértezett Tinkererrel, felpörögnek az események. A multimilliárdos nagyvállalat és az Underground veszélyes háborúba kezd egymással, amelynek kereszttüzébe egész New York is belekerül – így hát Miles feladat lesz felvenni a harcot egyszerre mindkét csoporttal, és egyúttal azt is be kell bizonyítania, hogy méltó a Pókember-jelmez viselésére.  



A Miles Morales nagyjából 8 órás szórakozást ígér, ha a fő-küldetésszálról van szó, de ha a mellékküldetéseket és az egyéb tennivalókat is belevesszük, akkor a játék szavatossága körülbelül 12 órára is rúghat. Meg kell hagyni, játékidőben ez a spin-off nem tör az eredeti alkotás babérjaira, ugyanakkor az Insomniac mindent bele adott, amit csak lehet ilyen szűkre szabott keretek között. Az írók ismét remekül teljesítettek, legyen szó a főhősről (aki mondanom sem kell, rendkívül jól el lett találva), a mellékszereplőkről (akiket Mileshoz hasonlóan sikerült igazi élettel, szívvel-lélekkel megtölteni), az ellenfelekről (akikből ugyan most meglepően kevés van, igazi azokat legalább erős és néhol igencsak mély motivációkkal ruházták fel), a látványfilmeket lazán keresztbe lenyelő akciójelenetekről (nem egy olyan lesz köztük, amely láttán kapkodni fogjuk az állunkat), és nem utolsósorban a történet hatalmas, vitán felül intelligensen kifejtett és végig vitt emocionális töltetéről. Valószínűleg nem véletlen, hogy a cselekményt a mindig hálás karácsonyi hangulatba ágyazták bele, ugyanis a Miles Morales azon felül, hogy fő témájának a mára már teljesen agyonhasznált nagyvállalatok ártatlan emberéleteket semmibe vevő, pénzorientált, korlátlan hatalomvágyból elkövetett kíméletlen térnyerését teszi meg, valami sokkal személyesebbről, átélhetőbbről és érzelmesebbről, nem kevésbé elhasználtabb, de megfelelő kezek között mindig jól működő dologról szól. Igen, a családról. A családról, ami itt mikro- és makro-szinten is megjelenik. A Miles Morales egyfajta kellemes, néhol kissé szirupos tanmese a családi szeretetről és összetartástól, amely egyszerre érinti a Miles szűk családi körében lévőket és magát Harlem közösségét is, amelynek Miles és Pókember egyaránt oszlopos tagja lesz a játék végére.  



Előbbi természetesen magától értetődik: a sztori nagyban fókuszál Miles és családtagjai kapcsolatára. A főhős viszonya édesanyjával, Rióval (aki New York városi tanácsának képviselői posztjáért kampányol), barátjával, az echte kocka Ganke-vel (aki egy olyan applikációt készített Milesnak, ami folyamatosan jelzi a különböző mellékküldetéseket és gyűjtögetni valókat), nagybátyjával, a balhés múlttal rendelkező Aaronnal, és nem utolsósorban a friend zone-ban haverkodó barátosnőjével, Phinnel ugyanannyira elengedhetetlen részei a játéknak, mint a látványos, ügyesen megrendezett és megkoreografált csihipuhik. A játék érzelmi vonulata remekül illeszkedik a korábbi Sony-exkluzívok sorába: az Insomniac „kevéssel mond sokat”, az érzékeny, egyben intelligensen levezényelt narratíva egyből beszippantja a játékost. A Miles Morales, csakúgy, mint az eredeti, 2018-as stuff, igazi rajongók játéka igazi rajongóknak, és ez pontosan az emocionális pillanatokban válik nyilvánvalóvá. Egy példaképnek számító édesapa iránt érzett hatalmas, csillapíthatatlan gyász, egy egykor a bűn útjára tévedt elveszett lélek vezeklése a megbocsátás felé, egy régi, beteljesületlen szerelem sebének újbóli feltépése, két egykori barát külön utakra való tévedése – ezek és még sok más hasonló momentum teszi a Miles Moralest egy empatikus érzelmi hullámvasúttá, egy erős történetté, és közben ugyancsak ezen együtthatók felelősek utóbbiért, azaz, hogy Miles végül elnyerje Harlem lakosságának tiszteletét, valódi, méltó Pókemberré érjen, és ezáltal megadja a közösségnek azt a hőst, akit megérdemel.  



Persze annak, hogy ezúttal New York hófödte felhőkarcolói között lengedezhetünk, nem csak történeti, hanem praktikus okai is vannak, lévén, hogy mivel az eredeti játék szinte tökéletesre csiszolta a formulát, a Miles Morales már alanyi jogon sem tartalmazhat sok újdonságit, így az egyik ilyen nóvum a karácsonyi hangulatba öltöztetett metropolisz, ami egyébként valóban egyedi, kellemes feelinget kölcsönöz a játéknak. Karácsonyfák, ünnepi dekorációk, világító díszek, karácsonyi vásárokon sündörgő embertömegek, mindezt gyönyörű grafikai köntösben – az összhatás parádés, az ember szinte érzi a csípős levegőt és a hideg szelet az arcán. Köztudott New Yorkról, hogy minden évszakban más-más arculatot mutat, és főleg az ünnepi szezonban tud igazán megkapó város lenni – a játékot játszva ezt tökéletesen elhisszük, és ennek hála hiteles képet kaphatunk róla itt, a szürke Közép-Európában. Ezen és néhány apróságon kívül nagyjából minden maradt a régiben. Ismét számos gyűjtögetni való van, ismét különböző bázisokon tehetünk rendet, ismét harci, vagy lopakodós kihívásokat teljesíthetünk, ismét üldözhetjük a bűnt és ismét mellékfeladatok egész során hajthatjuk végre két fő-küldetés között. Ezek a szelfikészítéstől, az elveszett macskák és galambok megkeresésén át, egészen a komolyabb bűntények felderítéséig és megakadályozásáig terjednek. Szó, ami szó, nem valami változatosak, de legalább izgalmasak. A Miles Morales továbbá örökölte az előd majdnem összes tulajdonságát, vagyis a koncepció ugyanolyan játékosbarát, mint az volt, ennek nyomán a kimaxolásért és a platináért sem kell vért izzadni, mi több, azt vettem észre, hogy a stuff még normál fokozatosan is kifejezetten könnyű., bár ez részben betudható annak, hogy lopakodáskor az ellenfelek kijelölése után mindig mutatja a HUD, hogy mikor biztonságos elintézi az adott NPC-t.  



A Miles Morales ugyan nem ismételi meg elődje sikereit, és nem is ér fel annak nagyszerűségéhez, hovatovább, meglepő módon ahhoz képest eléggé bugos is, valamint Peter Parker eredeti arcának a lecserélése okán is sok rajongó zsebében ki fog nyílni a bicska, de ennek ellenére kifejezetten patent kis spin-off lett. Gyakorlatilag mindent tud, amit már a 2018-as epizód is tudott, komolyabb újdonságra tehát nem kell számítani, de annyi baj legyen, emiatt aggódjon majd a feltehetően egy-két éven belül elkészülő igazi második rész. Végeredményben nincs új a nap alatt, de a rendeltetését csont nélkül teljesíti: a Miles Moralest ugyanaz a szív hajtja, mint a 2018-as remekművet – és ez az üdvösséghez több, mint elég.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
Boss Level - Játszd újra! (Boss Level)
Insert Coin!
Sound of Metal
Hallássérült dobos, egy sokunk számára ismerős helyen.
Nagymenők (Goodfellas)
Az álomvilág vége.
Wonder Woman 1984
Amazonhercegnőből diszkókirálynő.
Dunkirk
A háború ezúttal elmarad.