Geekz, képregény
Megtorló: A kezdet
Geekz, képregény
Ölni jó!
Mindenki ismeri azt az elcsépelt és agyonhasznált ezeréves klisét, hogy az egyszerűségben esetenként tekintélyes nagyszerűség rejlik. Ha ezt a meglátást rávetítjük a Megtorló-képregények világára, akkor tökéletesen igazunk is van: az 1974-ben, a The Amazing Spider-Man 129. számában debütált karakter eredetileg egy stílusos megjelenésű antagonistának indult, akit a Sakál azért bérelt fel Pókember megölésére, mert így akart revansot venni Gwen Stacy halála miatt, azonban az olvasók annyira megszerették a koponya-pólós figurát, hogy később még számtalanszor feltűnt a rajzolt füzetek lapjain, majd a ’80-as években saját minisorozatot is kapott, de mégis 2000-ig kellett várni, mire jött Garth Ennis, és a hipererőszakos, naturalista, kendőzetlen és közben kegyetlenül perverz humorú Welcome Back, Frankkel a képregényikonok halhatatlan panteonjáig repítette Frank Castle-t. Azóta a Megtorló a Marvel egyik legnépszerűbb és legbadasebb karaktere lett (Rozsomák mellett), és bár az utóbbi tíz évben is megélt egy-két hullámvölgyet (lásd az instant tűzre vetendő Frankencastle című borzalmat), Ennis kezei alatt valami olyan tökéletes, még a képregényiparban is abszolút ritka csoda ment végbe ezzel a figurával, hogy az levakarhatatlanul rányomta a bélyegét a jövőbeli Megtorló-történetek hangulatára és felfogására – tegyük hozzá, hogy nélküle a karakter Netflixes adaptációja sem lett volna olyan, amilyen. Az észak-ír származású író receptje egyáltalán nincsen túlbonyolítva, és végeredményben a siker titka pontosan ebben rejlik: nem lacafacázik, nem beszél mellé, és nem tököl. Csak simán belevág egyből a közepébe, beizzítja a minigunt, meghúzza a ravaszt, és arat, mint egy vadállat – az áldozatokat meg majd az Úr szétválogatja.  



A 2004-ben indult, 65 számot megért harmadik Megtorló-sorozatában sem adta alább. A MAX fémjelezte széria (amely a vérengzésre, a brutalitásra és a komolyabb témákra éhező kamaszokat, illetve felnőtteket volt hivatott megnyerni) remek lehetőségeket biztosított az olyan alkotóknak, mint Ennis, aki halandó volt élni is ezzel, mi több, ha már lúd, legyen kövér alapon járatta csúcsra könyörtelen, vérgőzös és visszataszítóan mocskos stílusát. A kezdet ennek a golyó lyuggatta sebekkel, levágott, szétlőtt, lerobbantott végtagokkal, kiontott belsőségekkel, kiloccsantott agyvelőkkel, szétzúzott koponyákkal és felkoncolt testekkel tarkított erőszaktúrának az első felvonása. Amelyben Ennis elegánsan semmibe is veszi a mainstream Marvel-képregények legismertebb jellemzőit: nincsenek szuperhősök, mutánsok, repkedő, lézert lövöldöző gonosztevők, high-tech kütyükkel felvértezett SHIELD-ügynökök, űrhajók, földönkívüliek és idegen galaxisok meg pláne nem. Hogy akkor mi van helyette? Szétlőtt holttestek, törött csontok, over-the-top erőszak, mocskos nyelvezet, literszámra spriccelő vér, test-test elleni bunyó, és az emberi természet legsötétebb, legbrutálisabb, legperverzebb oldalának a lehető legnyersebb bemutatása. Ennisnek szokás szerint nincsenek illúziói, szikár, már-már hiteles képet ad (legalábbis a képregényt olvasva kevés kétely marad az olvasóban) arról, hogy az emberiség velejéig romlott, korrupt, önző, vérszomjas, az ártatlanok életét semmibe vevő, emberéletek százait követelő mészárlások láttán is csak lazán vállat vonó pszichopatákból áll, azaz mindent összevetve: szart sem ér. Ennek a maffiával, gengszterekkel, piti bűnözőkkel, korrupt politikusokkal, korrupt rendőrökkel, hivatásos bérgyilkosokkal és nem kevésbé szemétláda CIA-ügynökökkel teleszőtt pókhálónak a közepén pedig ott áll a családját elvesztett, bosszúra éhes ex-katona, és mostanra már hosszú évek óta profi gyilkológép, Frank Castle, akinek az a halálig szóló küldetése, hogy levadássza ezeket a veszélyes elemeket – gépkarabéllyal, puskával, pisztollyal, késsel, vagy épp puszta kézzel.  



Castle és Ennis „kapcsolata” szinte már példaértékűnek számít a képregényiparban. A ritka esetek egyike ez, amikor egy író rátalál arra a karakterre, aki tökéletesen illik az ő stílusához, és aki által tökéletesen, igények nélkül kiélheti az összes kreativitását. Pontosan tudja, hogyan vezesse a figurát: mindenféle felesleges lózung, drámai körítés és lélekbúvárkodás nélkül, csak egyenesen és keményen. Nem magyaráz túl semmit, mert tisztában van vele, hogy egy olyan karakternek, mint Frank Castle, egyáltalán nincs ilyesmire szüksége. A kezdet remek bizonyítéka ennek, amit Ennis néha-néha a negyedik fal áttörésével kacérkodva nem is győz kihangsúlyozni. Már maga az alaptörténet, illetve a narratíva bizonyos elemei is egyértelmű kiszólások az olvasó felé, de főleg azok felé, akik valami bonyolultabb, mögöttes tartalmat keresnének Frank motivációjában, és eszeveszett elméleteket gyártva próbálnák megérteni, hogy mitől lett az, aki. Azaz olyan sötét sarkokba szeretnének reflektorral bevilágítani, ahová az égvilágon semmi értelme. Hogy egy elsőre furcsa, de jobban átgondolva azért nem is annyira légből kapott példával éljek: emlékszünk még a 2018-as Halloween-mozifilmre? Amikor minden idők egyik legnagyobb slasher ikonja, Michael Myers szó nélkül az arcába taposott az őt hosszú évtizedekig kezelő és elkeseredett megszállottsággal megérteni akaró öreg pszichológus arcába, az egy kicsit sem burkolt üzenet volt a nézők felé – hogy az észérveknek, az értelemnek, a logikának és úgy en bloc maguknak a szavaknak nincs itt semmilyen keresnivalójuk.  



És bár a két karakter indíttatása jócskán különbözik egymástól, a működési elvük nagyjából ugyanaz: ahogy Myers-et, úgy Castle-t sem lehet jobb belátásra bírni, nem lehet lebeszélni arról, amit megakar tenni, nem hat rá a szentbeszéd, lehetetlen eltántorítani őt a céljától – és ha mégis megpróbálod, jó eséllyel te is rossz fát tettél a tűzre, és végül a te fejedet is szétlövi. Hajthatatlan, megállíthatatlan gőzgép, akit csak a rendrakás éltet. Ennél fogva nem szorul különösebb bemutatásara: az alapokat már réges-rég lerakták, és ennyi pont elég, noha Ennis két előzményt is írt a Megtorlónak (Born, The Platoon), ezek semmit sem csorbítottak a karakter mítoszán, sőt, csak fokozták azt. Eme történet elején Frank már olyan hatékonysággal gyilkolja a maffiózókat, hogy már a nagy befolyású, minden hájjal megkent keresztapák és a puska rossz végére kerülnek – és ha ez így megy tovább, lassan szervezett bűnözés sem lesz már New Yorkban, nemhogy nagyfőnökök. Ezt persze a maffia nem engedheti meg, ezért felfogad néhány kegyvesztett pszichopata végrehajtó-embert, hogy kapják el Franket, mindeközben azonban a CIA is a Megtorlóra pályázik, élükön Castle egykori társával, Micróval. Ennis hozza a formáját, kezdve a sokkoló felvezetéssel (Frank meggyilkolt családja sírjánál áll, és brutális flashback-képekben idézi fel lemészárlásuk napját), az elvetemülten explicit akciójeleneteken át (a főhős rezzenéstelen arccal kaszálja le és robbantja fel gengszterek százait egy születésnapi bulin, majd egy temetésen, tekintélyes vérfürdőt hagyva maga után), az agybeteg mellékszerelőkkel és az erőszakorgiát tökéletesen megkoronázó fináléval.  



Ehhez a vérbő hadjárathoz Lewis LaRosa egyszerre realisztikus és karikaturisztikus, néhol kifejezetten groteszk, baljós feszültséget sugárzó rajzai remekül asszisztálnak. Castle ábrázolásmódjában Clint Eastwood szikár tekintete és Arnold Schwarzenegger robosztus testalkata találkozik – LaRosa pedig mindvégig sötét színekkel dolgozik és fény-árnyék hatásokkal játszadozik, ami tökéletesen idomul Ennis történetének hangvételéhez. Érdemes megfigyelni a kihallgatószobás jelenetet, ami a képregény grafikai és pszichológiai csúcspontja. Csupán néhány gyenge fényforrás világítja meg a szereplőket, egy alapból szűk, klausztrofóbikus helyiségben, amelyet a szénfekete háttér csak tovább fokoz – mintha a karakterek (főleg Castle) örökre a sötétség foglyai, vagy inkább annak urai lennének. A kezdet igazi esszenciális Megtorló-képregény attól az írótól, akinél senki sem dédelgette nagyobb odaadással és tehetséggel ezt a karaktert – és ha esetleg valaki az ellenkezőjét gondolná, A kezdet a legjobb példa arra, hogy óriási tévedésben van.

Megtorló: A kezdet (2020)
The Punisher #1-6 (2004)
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Akciók / kedvezményes ajánlatok
Friss kritikák
Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong)
Hölgyeim és Uraim, tegyék meg tétjeiket!
Kelly hősei (Kelly's Heroes)
Az arany bűvöletében.
Két öszvér Sara nővérnek (Two Mules for Sister Sara)
Afrika királynője a vadnyugaton.
Zack Snyder: Az Igazság Ligája (Zack Snyder's Justice League)
A végső igazság.
WandaVision
A gyász és a valóság elviselhetetlen keserűsége.