Kritika
Fekete Özvegy (Black Widow)
Kritika
Játszd újra, Natasha!
Natasha Romanoff, azaz közismertebb nevén a Fekete Özvegy önálló filmje már hosszú ideje a levegőben lógott a Marvel Stúdiónál. A karakter a 2010-es Vasember 2-beli debütálásánál legfeljebb egy érdekes mellékszereplő volt (vagy ahogy az őt megszemélyesítő Scarlett Johansson nevezte: egy jó numera), azonban a Bosszúállók: Ultron koránál derült ki véglegesen, hogy a sötét múlttal rendelkező, érzelemmentes, profi bérgyilkosnak kiképzett nő, aki ennek ellenére mégis képes volt megtagadni önmagát, és egy szebb jövőért küzdeni, igenis alkalmas arra, hogy elvigyen a hátán egy egészestés szólóprodukciót – innentől kezdve pedig csak Kevin Feige produceren múlt, hogy mikor határozza el magát és mikor küldi moziba a talán legtragikusabb sorsú, legemberibb Bosszúálló önálló kalandját. Jól lehet, erre a filmre mégis egészen pontosan 11 évet kellett várni (beleszámítva a járványhelyzet miatti megszámlálhatatlanul sok premier-tologatást), ráadásul időközben Natasha a Bosszúállók: Végjátékban feláldozta magát az emberiségért és családjáért, akiknek hála sikerült kihoznia magából a legjobbat, és bár az életet adta azért, amiért oly céltudatosan harcolt, ironikus módon halálával mégis békére lelt. Szóval a „kijárt már ennek a karakternek egy saját film”-megállapításba az is bejátszott, hogy Natasha karakteríve az Infinity Saga végével gyönyörűen körbeért és értelmet nyert, hovatovább az szintén egyértelművé vált, hogy valami elképesztően nagyot kell durrantani ahhoz, hogy a önálló filmje egy komoly, fontos darab legyen az MCU-ban, ami indokolttá teszi, hogy miért foglalkoznak még vele két ével az elhalálozása után, ne pedig egy megkésett, erőltetett lábjegyzet, ami csak és kizárólag azért készült el, hogy betömjék a rajongók száját és dobjanak végre egy csontot szegény Natashának is, miután már mindenki megkapta a maga lehetőségét.



Pedig a Fekete Özveggyel kapcsolatban nagyjából ez a helyzet. Mert azt valószínűleg senki sem vitatja, hogy a karakter megérdemel egy külön filmet – csak nem most, két évvel a halála után, és főleg nem 2021-ben, az MCU jelenlegi állapotában. A gyártási év már csak azért is fontos, mert egyrészt a sztori az Amerika Kapitány: Polgárháború eseményeit követően játszódik (Natasha a Sokoviai Egyezmény miatt menekülni kényszerül, de múltja hirtelen rátalál, ezért régi „családjával” elindul, hogy elpusztítsa a kiképzéséért felelős Vörös Szobát), másrészt a Marvel Stúdió pont ez idő tájt kezdte el teljes sebességgel nyomni az infantilis poénokat és a túltolt vígjáték-hangulatot a filmjeiben (addig is előfordultak humoros-momentumok, de ott még félig-meddig komolyan tudták venni a koncepciót, ha azt az alapanyag megkívánta), amely mára már odáig fajult, hogy konkrétan egyetlen egy jelenetet sem képesek kibírni valamilyen oda nem illő hülye vicc ellövése nélkül, amivel sokszor nem csak jónak és emlékezetesnek ígérkező pillanatokat csapnak agyon, de lényegében a tempót is folyton megakasztják (ezért is, talán hasznosabb lett volna Natasha-filmjét olyan 2016-17 körül elkészíteni). Nyilván vannak olyan filmjeik, amikhez jobban passzol ez a hangvétel, de pont a Fekete Özvegy az, amelynek a lehető legtávolabb kellene állnia ettől a komolyanvehetetlen szellemiségtől – gondolom senki sem fog meglepődni rajta, hogy ehelyett nyakig elmerül benne. Pedig a meglepően hosszú, kellően sötét prológus még kifejezetten ígéretes is: a nézőt a ’90-es évekbe visszarepítő flashback, majd a kifejezetten hátborzongató főcím tényleg azt sugallja, hogy a Marvel Stúdió végre helyén kezelte a dolgot, és ha egy brutális R-besorolású kémthrillert nem is (nyilván aki valami ilyesmit várt, annak enyhén szólva is bilibe lógott a keze – ezt már akkor tudni lehetett, amikor az előzetesben David Harbour sörhassal befeszített a tükör előtt), de a kellő végtisztességet minimum megadja a karakternek, miután a Végjátékban még egy rendes temetés sem jutott neki.



Ehhez képest a Fekete Özvegy első felét a fantáziátlan, semmilyen akciójelenetek gyilkolják le (szó, ami szó, baromi rossz a rendezés), a második felét pedig a Marveltől megszokott erőltetett jópofizás és műmájerkedés. Előbbinek köze nincs A Tél Katonája és a Polgárháború csihipuhijaihoz (amelyekre ennek a filmnek elsősorban hasonlítania kellene), sőt, lényegében semmivel sem mutat többet koreográfiában és pörgősségben, mint egy B-kategóriás only DVD-szösszenet, maximum annyiban, hogy többet költöttek rá és nagyobbak/látványosabbak a robbanások, utóbbi meg a jó öreg Transformers-példát követi. A múltbéli szegmensek még egész korrektek, a karakterek is teljesen közel vannak ahhoz, ahogy a normális emberek viselkednek és kommunikálnak a történetben látható éles, drámai helyzetekben, aztán hirtelen ugrunk a jelenbe, és rövid úton szinte mindegyikük óvodás kreténné, vagy jobb esetben hülye poénokat puffogtató nagyra nőtt kisgyerekké alakul. A film egy ideig ügyesen ellavírozik egy közepes Jason Bourne/James Bond-szerű akció-limonádé farvizén (igaz, akkor is csak maximum egy unalmas délutáni tévéfilmnek felel meg), aztán David Harbour feltűnésével a mára már tényleg minden MCU-darabban kötelező jelleggel beiktatott kellemetlenül kiirthatatlan ökörködés is megjelenik, a színvonal pedig elkezd csúszni a langyos családi komédiák bűzös posványa felé, ami nem elég, hogy önmagában is a Marvel Moziverzum eddigi legrosszabb filmjévé teszi a Fekete Özvegyet, de a Marvel Kapitányhoz hasonlóan régi, tragikus és szomorú, a főhős szempontjából fontos eseményekből is viccet csinál. (Emlékszünk az Ultron korában arra a csúcsjelenetre, amikor Natasha elmeséli, mit műveltek vele a Vörös Szobában, hogyan sterilizálták, és hogyan próbáltak lelketlen gyilkológépet csinálni belőle? Na, itt az egészből egy komikus párbeszédet faragtak a forgatókönyvírók.)



A gagyi főgonoszról (Taskmastert rendesen kiherélték a képregényes megfelelőjéhez képest, Ray Winstone meg nevetségesen elripacskodja a szerepét) és a film mögöttes üzenetéről (Az egyetlen olyan természeti erőforrás, amiből túl sok van a bolygón, a lányok. Komolyan, ne már…) nem is ejtek komolyabb szót, mindenesetre a Marvel mintha komplett évtizedeket utazott volna vissza az időben ezzel a filléres, gulágos, kelet-európai képi világgal (A Sólyom és a Tél Katonája is többek közt ebbe és a kémthrilleres koncepció elbaltázásába bukott bele), nagyon ráférne már valami színes-szagos, fantáziadús sci-fi (erre mondjuk remek alternatíva a mostanában véget ért, egyébként zseniális Loki első szezonja), mert nem a Fekete Özvegy fog minket meggyőzni arról, hogy az MCU még mindig képes elvarázsolni a közönséget, még mindig van benne kraft, és nem vette át az univerzumépítősdi izgalmasságát a fáradt, egyhangú rutin, továbbá hogy önálló filmjei nem csupán kötelező fogaskerekek, hanem – amellett, hogy megtudnak állni a saját lábukon – kreatív módon tágítják ezt a sokrétű, összetett világot – mert ha nagyon szőrösszívű akarnék lenni, mondhatnám azt, hogy ennek csak annyi értelme volt, hogy behozta a következő Özvegyet (Florence Pugh amúgy tökéletes a szerepre) és felvezette az idén télen érkező Sólyomszem-sorozatot. Ironikus egyébként, hogy a DC, akinek a Marvelnél sokkalta rosszabban megy a sora, egyvalamiben beelőzte és egyben felül is múlta a nagy vetélytársát: adott a közönségnek és a rajongóknak egy mozifilm-kompatibilis női szuperhőst, de ami még fontosabb, egy jó filmet a főszereplésével.



Persze a jövőben lesznek még Feige-nek ilyen próbálkozásai, viszont itt most már nem az a lényeges kérdés, hogy vajon sikerül-e egy női szuperhős filmjével igazán nagyot mennie a Marvelnek, hanem hogy mikor jön el végre az a pont, amikor egy film tényleg kellőképp komolyan veszi az adott témáját, és amikor a néző nem húzza majd ötpercenként a száját a drámai, szomorú, ígéretes, vagy nagyjából akármilyen jelenetet szó szerint megfojtó, leszúró, agyonlövő, megtaposó és megerőszakoló idióta poénokon.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.