A Mount Everest a Föld egyik legveszélyesebb helye. A több mint 8 ezer méter magasan elhelyezkedő csúcsot már számtalan ember próbálta megmászni,
azonban sajnos csak keveseknek volt ebben sikerélményük. Az ember nyughatatlan
kíváncsiságának köszönhetően újra, és újra próbálkozik azzal, hogy győzzön,
hódítson, ismeretlen terepeket térképezzen fel, ez a hajthatatlanság pedig
legtöbbször még a józan gondolkodást is minden nehézség nélkül felülmúlja. És
vannak, akiknek még a testi épségük, és az életük is elenyésző kockázat annak
érdekében, hogy feljussanak a világ tetejére, és néhány kósza pillanatra
részese legyenek mindannak az isteni hatalmasságnak, amit az Everest hegycsúcsa
képvisel. Azonban, mint általában, úgy az ember görcsösen uralni akar mindent,
kisajátítani, elfoglalni, üldözi a lehetetlent, mígnem a kíváncsisága, na meg a
bátorsága már túlontúl messzire viszi: csontig hatoló hideg, életveszélyes
havas-jeges viharok, az emberi szervezet számára a megszokottnál jóval kevesebb
oxigén, mindez egy Boeing 747-es repülési magasságán – csak néhány azon dolgok
közül, amik még a legedzettebb, legrátermettebb hegymászót is kikezdhetik. Az
Everest még a legerősebb embert is kegyetlenül bedarálja, nem törődve semmivel
sem, ami az útjába áll, nem csoda, hogy a legtöbben valami spirituális,
emberfeletti, semmihez sem hasonlítható égi megtestesülést látnak, amikor
felnéznek a világ legmagasabb hegyére. Mintegy elrettentésként pedig ott vannak
mindenhol a sikertelen próbálkozók tetemei, akiknek nyughatatlan lelke
valószínűleg örökre ottmaradt a számukra meghódítatlan hegyen.
Nem csoda, hogy Hollywood is ráharapott erre a témára. Az Everest című, majdnem tucatnyi ismert sztárral megtámogatott produkció cseppet sem újkeletű a filmiparban, ugyanakkor az utóbbi évek egyik legjobb ilyen típusú alkotása, még úgy is, hogy sem újat, sem egyedit nem mond a témában: de mint oly sokszor, most sem a recepten van a hangsúly, hanem a tálaláson. 1996-ban járunk, az Everest-re induló extrém turizmus még gyerekcipőben jár, Rob Hall (Jason Clarke), az Adventure Consultants vezetője pedig nagy üzleti lehetőséget lát abban, hogy kétes tapasztalatokkal bíró amatőr hegymászókat is felkísérjen a csúcsra. Terhes feleségét hagyja otthon, hogy felvigyen egy újabb csapatot, köztük az orvosként dolgozó Beck Weathers-et (Josh Brolin), és a postás Doug Hansen-t (John Hawkes), a szintén velük tartó újságíró Jon Krakauer (Michael Kelly) pedig minden bizonnyal segíteni fog a cég, és a túrák reklámozásában, és népszerűsítésében, tehát mindenki jól jár. Ám semmi sem úgy alakul, ahogy azt megtervezték: már az elején gondokba ütköznek, mivel mások is megneszelték a túrákban rejlő pénzmennyiséget, ezért túl sokan vannak ahhoz, hogy teljes biztonságban fel lehessen jutni az Everest-re. Hall így szövetkezik a szintén pénzkereseti lehetőségeket hajszoló profi hegymászóval, az örökké vigyorgó, és roppant megnyerő Scott Fischer-el (Jake Gyllenhaal), hogy párhuzamosan indítsanak el egymást segítve két expedíciót. A csapat kisebb-nagyobb nehézségek után fel is jut a csúcsra, azonban nemsokára hatalmas, pusztító erejű hóviharral találják szembe magukat. A rettentő hideg, az egyre fogyó oxigénpalackok, és a különböző akadályok is keményen próbára teszik a hegymászókat, akik kíméletlen élet-halál harcot folytatnak az időjárással, és az embertelen viszonyokkal a túlélésért…
A ’96-os esemény az addigi legnagyobb katasztrófa volt az Everest történetében, így persze nem meglepő, hogy számos könyv íródott (nagy részük a túlélők tollából természetesen), és nem egy dokumentumfilm, vagy tévéfilm készült már, az Everest mégis tud úgy létezni, hogy ne legyen elcsépelt a témája. Ugyan nem egy ilyen alkotás készült már, mégis, a rengeteg sablon, és kiszámíthatóság ellenére valahogy mégis működik. Ugyan a hatalmas kockázatokat vállaló, sokszor önző hegymászók jellemét igencsak nehéz megérteni, hiszen az Everest megmászásához nem csak bátorság, energia, tapasztaltság kell, hanem azért egy kis őrültség is: azonban még mindig nem lehet őket egy kategóriába beskatulyázni, és a film sem tesz így. Nem igazolják, vagy kritizálják az alkotók a hegymászók motivációit, cselekedeteit, és döntéseit. Lehet, hogy emiatt a karakterek kevésbé kidolgozottak, viszont ettől is kíméletlenül őszinte érzelmileg a film. A szereplők igazi típusfigurák, mindegyiküknek van valami indoka, van, aki a meggazdagodás reményében vág neki a hegy meghódításának, van, aki a hétköznapi polgári élet szürkesége elől menekül, mások be szeretnék bizonyítani, hogy egy átlagos, három műszakban melózó embernek is teremhet babér az Everest-en. A közös bennük, hogy ott van ereikben a csillapíthatatlan adrenalin, és a vágy a csúcs elérésére, még ha halvány lila gőzük sincs arról, valójában miért is teszi kockára az életüket, mért akarnak haldokolni 8 ezer méter felett. A nagyszerű szereposztásnak köszönhetően pedig teljesen átérezhetjük a hegymászók megpróbáltatásait, hiteles képet kapunk mindarról a lelkesedésről, kitartásról, erőfeszítésről, szenvedésről, amit ők érezhettek, és a feladásról is, amikor némelyikük belenyugszik a végzetébe, és gyakorlatilag a monumentális, megigézően szép hegy „része” lesz. Könnyen megkedveljük a figurákat, az összes színész, kivétel nélkül jól játszik, de ez egy ilyen neves gárdától minimum elvárható ugye.
Az ő érdemük, hogy a karakterek drámája a film utolsó harmadában teljesen átélhető, aggódunk értük a hegy embert próbáló viszonyai miatt, haragszunk rájuk, amiért eldobták jobb sorsra érdemes életüket, legvégül pedig elkezdjük tisztelni őket. De a film nem csak a karaktereket kezeli tisztelettel, és értéssel, a megmászni készülő csúcs is legalább annyira fontos, sőt az Everest főszereplője igazából maga a címszereplő: az IMAX technikának köszönhetően a látvány igazán magával ragadó, és szinte mindent testközelből élhetünk át. Végre igazi értelmet nyer a 3D, amikor a néző olvadó jégfalak között, és a fenyegetően égbe meredő sziklák oldalán találja magát. Egyszerre lélegzetelállító, és félelmetes, ahogy bemutatják nekünk az Everest összes szépségét, és veszélyét is. Feneketlen mélységek, instabil létrák, gleccserhasadékok, a néző szinte megszédül, mikor szereplőink minden erejüket felhasználva másznak egyre magasabbra, miközben a kamera mutatja alattuk a sötét, halált jelentő mélységet, aminek a feneke ki tudja, milyen messze van. Az operatőri munka elismerésre méltó, mi több, tökéletes, a végletekig elhiteti velünk, hogy egy nagyon veszélyes terepen járunk. Baltasar Kormákur rendező nagyszerűen mutatja be, hogy ez a különleges táj mennyi veszélyt rejt magában.
Az Everest igazi ereje a hihetetlen látványban, és a könnyen megkedvelhető karakterekben rejlik. Persze nem kétséges, hogy szánt szándékkal lett mindenki ilyen makulátlan, és kevésbé árnyalt, gyakorlatilag mindegyikük külön egyéniség, akinek nincs semmilyen konkrét jellemhibája, amit negatívumként lehet felhozni, de nem is baj. A film így sem próbál belőlük önfeláldozó hősöket faragni, a kissé túldramatizált jeleneteket pedig nem is igazán lehet kritizálni, lévén mert kifejezetten kevés van belőlük, másrészt pedig a jelenetek többé-kevésbé hűen követik a valós eseményeket. Rendkívül szomorú, tragédiába torkolló történet, amit maximális hűséggel mesélnek el, és ehhez hasonlóan a katasztrófát átélt embereket, és az égbe magasodó hegyet is teljes mértékben tiszteletben tartják. Az év egyik leghatásosabb filmje, és már önmagában vacogást okoz a hatalmas hegycsúcs látványa, amely felülír minden emberi nagyságot, és életveszélyes kihívásként testesül meg a vesztükbe rohanó mászok számára.
Nem csoda, hogy Hollywood is ráharapott erre a témára. Az Everest című, majdnem tucatnyi ismert sztárral megtámogatott produkció cseppet sem újkeletű a filmiparban, ugyanakkor az utóbbi évek egyik legjobb ilyen típusú alkotása, még úgy is, hogy sem újat, sem egyedit nem mond a témában: de mint oly sokszor, most sem a recepten van a hangsúly, hanem a tálaláson. 1996-ban járunk, az Everest-re induló extrém turizmus még gyerekcipőben jár, Rob Hall (Jason Clarke), az Adventure Consultants vezetője pedig nagy üzleti lehetőséget lát abban, hogy kétes tapasztalatokkal bíró amatőr hegymászókat is felkísérjen a csúcsra. Terhes feleségét hagyja otthon, hogy felvigyen egy újabb csapatot, köztük az orvosként dolgozó Beck Weathers-et (Josh Brolin), és a postás Doug Hansen-t (John Hawkes), a szintén velük tartó újságíró Jon Krakauer (Michael Kelly) pedig minden bizonnyal segíteni fog a cég, és a túrák reklámozásában, és népszerűsítésében, tehát mindenki jól jár. Ám semmi sem úgy alakul, ahogy azt megtervezték: már az elején gondokba ütköznek, mivel mások is megneszelték a túrákban rejlő pénzmennyiséget, ezért túl sokan vannak ahhoz, hogy teljes biztonságban fel lehessen jutni az Everest-re. Hall így szövetkezik a szintén pénzkereseti lehetőségeket hajszoló profi hegymászóval, az örökké vigyorgó, és roppant megnyerő Scott Fischer-el (Jake Gyllenhaal), hogy párhuzamosan indítsanak el egymást segítve két expedíciót. A csapat kisebb-nagyobb nehézségek után fel is jut a csúcsra, azonban nemsokára hatalmas, pusztító erejű hóviharral találják szembe magukat. A rettentő hideg, az egyre fogyó oxigénpalackok, és a különböző akadályok is keményen próbára teszik a hegymászókat, akik kíméletlen élet-halál harcot folytatnak az időjárással, és az embertelen viszonyokkal a túlélésért…
A ’96-os esemény az addigi legnagyobb katasztrófa volt az Everest történetében, így persze nem meglepő, hogy számos könyv íródott (nagy részük a túlélők tollából természetesen), és nem egy dokumentumfilm, vagy tévéfilm készült már, az Everest mégis tud úgy létezni, hogy ne legyen elcsépelt a témája. Ugyan nem egy ilyen alkotás készült már, mégis, a rengeteg sablon, és kiszámíthatóság ellenére valahogy mégis működik. Ugyan a hatalmas kockázatokat vállaló, sokszor önző hegymászók jellemét igencsak nehéz megérteni, hiszen az Everest megmászásához nem csak bátorság, energia, tapasztaltság kell, hanem azért egy kis őrültség is: azonban még mindig nem lehet őket egy kategóriába beskatulyázni, és a film sem tesz így. Nem igazolják, vagy kritizálják az alkotók a hegymászók motivációit, cselekedeteit, és döntéseit. Lehet, hogy emiatt a karakterek kevésbé kidolgozottak, viszont ettől is kíméletlenül őszinte érzelmileg a film. A szereplők igazi típusfigurák, mindegyiküknek van valami indoka, van, aki a meggazdagodás reményében vág neki a hegy meghódításának, van, aki a hétköznapi polgári élet szürkesége elől menekül, mások be szeretnék bizonyítani, hogy egy átlagos, három műszakban melózó embernek is teremhet babér az Everest-en. A közös bennük, hogy ott van ereikben a csillapíthatatlan adrenalin, és a vágy a csúcs elérésére, még ha halvány lila gőzük sincs arról, valójában miért is teszi kockára az életüket, mért akarnak haldokolni 8 ezer méter felett. A nagyszerű szereposztásnak köszönhetően pedig teljesen átérezhetjük a hegymászók megpróbáltatásait, hiteles képet kapunk mindarról a lelkesedésről, kitartásról, erőfeszítésről, szenvedésről, amit ők érezhettek, és a feladásról is, amikor némelyikük belenyugszik a végzetébe, és gyakorlatilag a monumentális, megigézően szép hegy „része” lesz. Könnyen megkedveljük a figurákat, az összes színész, kivétel nélkül jól játszik, de ez egy ilyen neves gárdától minimum elvárható ugye.
Az ő érdemük, hogy a karakterek drámája a film utolsó harmadában teljesen átélhető, aggódunk értük a hegy embert próbáló viszonyai miatt, haragszunk rájuk, amiért eldobták jobb sorsra érdemes életüket, legvégül pedig elkezdjük tisztelni őket. De a film nem csak a karaktereket kezeli tisztelettel, és értéssel, a megmászni készülő csúcs is legalább annyira fontos, sőt az Everest főszereplője igazából maga a címszereplő: az IMAX technikának köszönhetően a látvány igazán magával ragadó, és szinte mindent testközelből élhetünk át. Végre igazi értelmet nyer a 3D, amikor a néző olvadó jégfalak között, és a fenyegetően égbe meredő sziklák oldalán találja magát. Egyszerre lélegzetelállító, és félelmetes, ahogy bemutatják nekünk az Everest összes szépségét, és veszélyét is. Feneketlen mélységek, instabil létrák, gleccserhasadékok, a néző szinte megszédül, mikor szereplőink minden erejüket felhasználva másznak egyre magasabbra, miközben a kamera mutatja alattuk a sötét, halált jelentő mélységet, aminek a feneke ki tudja, milyen messze van. Az operatőri munka elismerésre méltó, mi több, tökéletes, a végletekig elhiteti velünk, hogy egy nagyon veszélyes terepen járunk. Baltasar Kormákur rendező nagyszerűen mutatja be, hogy ez a különleges táj mennyi veszélyt rejt magában.
Az Everest igazi ereje a hihetetlen látványban, és a könnyen megkedvelhető karakterekben rejlik. Persze nem kétséges, hogy szánt szándékkal lett mindenki ilyen makulátlan, és kevésbé árnyalt, gyakorlatilag mindegyikük külön egyéniség, akinek nincs semmilyen konkrét jellemhibája, amit negatívumként lehet felhozni, de nem is baj. A film így sem próbál belőlük önfeláldozó hősöket faragni, a kissé túldramatizált jeleneteket pedig nem is igazán lehet kritizálni, lévén mert kifejezetten kevés van belőlük, másrészt pedig a jelenetek többé-kevésbé hűen követik a valós eseményeket. Rendkívül szomorú, tragédiába torkolló történet, amit maximális hűséggel mesélnek el, és ehhez hasonlóan a katasztrófát átélt embereket, és az égbe magasodó hegyet is teljes mértékben tiszteletben tartják. Az év egyik leghatásosabb filmje, és már önmagában vacogást okoz a hatalmas hegycsúcs látványa, amely felülír minden emberi nagyságot, és életveszélyes kihívásként testesül meg a vesztükbe rohanó mászok számára.
