Természetesen ennél fogva a folytatás már nagyon nehezen akart megszületni, de a Marvel végül visszavásárolta a jogokat, és mivel a Vasemberrel a Bosszúállók koncepcióját is elindították, így az új Hulk-film cselekményét is belehelyezték ebbe az univerzumba. Bár A hihetetlen Hulk csak nyomokban tartalmaz utalást, nagyon igyekszik önálló filmmé válni. A 2003-as filmmel nincs nagyon kapcsolatban, az alkotók inkább egy reboot irányába terelték a produkciót, de a karakter eredetét, vagyis átalakulását kb. 5 perc alatt letudják. Amíg kiírják a rendezőt, szereplőket, producereket, írókat stb. addig visszaemlékezés formájában láthatjuk amint Dr. Bruce Banner balesetet szenved, és ennek következtében a vérszomjas dühöngő Hulkká változik, majd megszökik és kénytelen az árnyékba húzódni, bujkálni, elszakadni attól az élettől, amit ismert, és attól a nőtől, akit szeretett, miközben menekül az őt üldöző Ross tábornok és a hadigépezet elől, akik azért üldözik, hogy elkapják, és erejét brutálisan kihasználják. Emellett azonban feltűnik a színen egy új, szörnyű ellenfél, a Förtelem, akinek pusztító ereje még Hulkét is felülmúlja. Hősünknek tehát döntenie kell: vagy elfogadja a tudós békés életét, vagy felfedezi a hőst abban a lényben, aki benne lakozik.
A főszerepet ezúttal Edward Norton játssza, aki még a forgatókönyvbe is besegített, és láthatóan nagyon igyekszik hogy átadja a karakter motivációit és vívódásait. Norton-ról tudjuk hogy nagyon jó színész, és képes csodákat véghez vinni, a tehetsége Robert Downey Jr.-al egyenértékű, mégis, most nem sikerült neki az amely korábban. Látszik hogy rengeteg jelenetet kivágtak a filmből, amely miatt A hihetetlen Hulk szöges ellentétben áll az Ang Lee-féle verzióval. Az egy intelligens, mély mondanivalókat, drámát sugalló alkotás akart lenni, ezzel szemben a „folytatás” egy átlagos, nyári, agyatlan blockbuster mozi, rengeteg robbanással, látvánnyal és irtózatos monsztákkal, akik a film végén tisztességesen összecsapnak. Norton persze hozza az elvárhatót, de ez az egész Hulk frencsájz hasonló cipőt vett fel mint Superman: valahogy nem lehet átérezni a főkarakter drámáját, valahogy nem tudja megfogni annyira az embereket, mint mondjuk egy tejfölös szájú Peter Parker, vagy egy köpenyes igazságosztóként funkcionáló Bruce Wayne. Louis Leterrier rendező igyekszik kijavítani elődje, Ang Lee hibáit, de mivel ő köszönőviszonyban sincs az Oscar-díjas direktorral, így persze inkább a látványra gyúr rá, mint a figurák jellemfejlődéseire. Igaz, akcióból nincs hiány, ezúttal tényleg megkapjuk amire vártunk, viszont valahogy mégis kevésnek és értelmetlennek tűnik az egész. Banner menekül, Banner átváltozik, Hulk zúz, szökik, majd visszaváltozik, verekedik, menekül, stb. s ezek még nem is lennének negatívumok, de úgy látszik pont azokat a jeleneteket vágták ki, amelyek komolyabban összetartották a filmet.
Ezen kívül Norton hiába segített bele a forgatókönyvbe, az annyira bugyuta és semmitmondó, aligha őrjönghet amiatt hogy nem lett feltűntetve a stáblistán az írók között. Mint mondtam, a direktornak valóban sikerült orvosolni néhány hibát: Hulk például egész jól néz ki az előző rész rikító zöld ogre-utánzatával szemben. Sötétebb, kidolgozottabb lett, és ezúttal a lila gatyót is hanyagolják (van is a filmben egy ehhez kapcsolódó poén, amely viszont elég tűrhetőre sikeredett). Hasonlóan ötletes az ellenfél, a másik szörny, Förtelem és a végső összecsapás, New York szívében is elég impozáns, Hulk végre nemcsak tankok és helikopterek ellen küzd. A szörny emberi formája Emil Blonsky, akit Tim Roth alakít, s bár őt is nagyon jó színésznek tartom, valahogy nem illik rá ez a szerep: egy SAS kommandóst játszik, akit kölcsönadnak az amerikaiaknak, hogy segítse a kutatást Banner után, aztán Ross különleges szérumot ad neki, amitől ereje fokozódik, de ő nem éri be ennyivel. Nem is magával az alakításával van baj, de amikor félmeztelenül áll a tükör előtt, úgy éreztem mintha átnyargaltam volna valami drogos-leépülés dokumentumfilmbe.
William Hurt sem művel csodát Ross tábornok szerepében, látszólag unta az egészet, mimikája nem nagyon van, motivációi pedig a mozi végére már iszonyatos nagy ellentmondásba torkollnak. És igen, a végére marad a szerelmi szál. Nem hinném hogy fogok én még valaha olyan képregényfeldolgozást (vagy egyáltalán filmet) látni amibe nem kerül legalább egy cseppnyi szerelmi szál, így hát A hihetetlen Hulk esetében is adott volt hogy ne az legyen benne a romantikus pillanat, hogy a nagy zöld óriás egy nagy réten, lassított felvételbe szalad, időnként pedig meg-megáll virágokat szagolgatni. Banner szerelmét ezúttal Liv Tyler alakítja, és ő is hozza az elvárhatót, de a romantikus pillanatok, vagy a két szereplő közötti dialógusok valami iszonyatosan buták, az ember csak fogja a fejét, tudom hogy egy ilyen film esetében nem Shakespeare-i szintre kell számítani, de azért megerőltethették volna magukat az alkotók hogy ne csak egymondatos párbeszédeket illesszenek be a megfelelő helyre, vagy hogy ne találjanak ki egy olyan, egyszerre romantikus és vicces pillanatot, amely majdnem az egész Hulk-kultusz tökönrúgása lett.
És hogy ezek után mégis mi a fene az, amely ugyan nem teszi klasszikus, minőségi adaptációvá a Hulkot, de mégis elfogadható nyári mozivá teszi? Minden hibája ellenére, A hihetetlen Hulk végül eléri a célját, még a béna dialógusok, a néhol logikátlan történet, a gyenge színészi alakítások ellenére is: szórakoztat. Igaz, nem úgy mint például egy Vasember, vagy egy Batman. Ez egy igazi, agyatlan, CGI-bomba, egy látványos trancsírfilm, amely ugyan valóban többnek akart látszani ami, de figyelembe véve hogy Hulk nemigazán alkalmas arra hogy adaptációt készítsenek belőle, mégis leköt arra a két órára ameddig tart, és a hangulat egy hangyányit az átlag fölé emeli.
