Szeretjük a bokszot. Nem feltétlenül azért, mert két erőtől duzzadó ember esik egymásnak hangos csatakiáltások közepette, hanem mert ez a sport többről szól, minthogy az adott ellenfelek agyba-főbe verik egymást, miközben vért, verítéket, és könnyeket hullajtanak a ring padlójára. Igaz, mostanra ez a sportág is leginkább már csak a pénzről, és az üzletről szól, régi értékét egyre jobban kezdi elveszíteni, ugyanakkor még mindig az átlagosnál magasztosabb dolgok lengik körül az öklözés közegét: szól ez dicsőségről, kitartásról, bátorságról, szívről, becsületről, küzdeni akarásról, és még sok minden másról is. Ezen kívül pedig ez a sport, és a többi ringen belüli „rokona” is tökéletesen alkalmas arra, hogy nagyívű, szívszorító, és könnyfakasztó epikus történeteket mondjon el. Főleg a filmiparban, ahol elég csak egy nincstelen, a semmiből jött, de a végén mindent vivő senkire (Rocky, Millió dolláros bébi, The Fighter – A harcos), két testvér konfliktusának ringen belüli lerendezésére (Warrior – A végső menet), vagy egy megöregedett, de szívében még mindig fiatal egykori bajnok utolsó próbatételére (Rocky Balboa, A pankrátor) gondolni. Szeretjük nézni ezeknek az embereknek a sztorijait, velük vagyunk szomorúságban, boldogságban, szurkolunk nekik, tiszteljük őket, és felnézünk rájuk, még ha néha bizony nem sok eredetiséggel szolgálnak ezek a filmek. Viszont néha a legegyszerűbb történetekből születnek a legszebb dolgok, ezt már számtalan alkotás bizonyította már. És most itt van a Mélyütés, mely a bokszfilmek sorát hivatott gyarapítani, szintén kevés egyediséggel, viszont annál erősebb karakterekkel, és drámával.  



Billy Hope (Jake Gyllenhaal) sikeres bokszolóként karrierje csúcsán van: övé a bajnoki öv, milliókat keres már egy meccsel is, otthon pedig egy szerető feleség, Maureen (Rachel McAdams) várja, akivel még gyerekként ismerkedett meg az árvaházban, és közös kislányuk, Leila (Oona Laurence). Címét immár negyedszerre védi meg, és egyre nehezebben tudja kiütni ellenfeleit, ugyanakkor feladni sem tudja azt a sportot, amire született. Miközben Billy-t a fiatal, és energikus öklöző, Miguel Gomez (Miguel Hope) verbálisan támadja egy jótékonysági esten, dulakodás alakul ki köztük, részben pont Billy büszkesége miatt, ennek következtében pedig felesége halálos lövést kap. Billy élete egyik napról a másikra összeomlik, bajnoki címét elveszíti, nemsokára a vagyonát, házát is, balhéi miatt pedig még a kislánya is állami gondozásba kerül. A totális mélypontra jutott egykori bajnok végül felkeresi a hírhedt edzőt, Tick Wills-t (Forest Whitaker), hogy segítsen neki újra formába jönni. Az öreg edző igyekszik lelket önteni Billy-be, akinek szembe kell néznie élete legnagyobb kihívásával, hagynia kell az önsajnálatot, küzdenie mindenért, amit elvesztett: a bajnoki övért, a becsületért, és a lányáért.  



A Mélyütés koncepciójának gerince tehát annyiban nyilvánul meg, hogy megfordítja a legtöbb sportfilm dramaturgiáját, ezúttal nem a főhős felemelkedését, és valakivé válását követhetjük nyomon, hanem egy tragikus bukásnak lehetünk szemtanúi. Egyfelől kifejezetten jó ötlet, hiszen ha végiggondoljuk, egy ilyen helyzetben talán sokkal nehezebb nem feladni, és újból nekiveszekedni a harcnak, a romokból felépíteni még egyszer a trónt, másfelől pedig a történet teljesen kiszámítható, még egy sportfilmhez képest is, a mélypontról újra a csúcsra emelkedő hős harca sem újkeletű, a film leginkább a Rocky III-al rokonítható össze, kicsit más körítésben. Természetesen itt sem a boksz a legfontosabb, hanem a köré épített dráma, Billy küzdelme a fájdalommal, önmagával, és az élettel, ami végül egy lendületesen, és energikusan megrendezett látványos meccsen csúcsosodik ki, Antoine Fuqua, akinek úgy istenigazából csak egyszer jött össze, a Kiképzéssel, azokban a jelenetekben biztos kézzel fogja a kamerát. Tökéletesen mutatja be mindazt, amit két ember átél, miközben azon vannak, hogy legyőzzék a másikat: vér, izzadság, könny, kín, akarat, harci szellem, fájdalomtűrés, és még sok minden más, amit a néző is átérezhet a csodálatos rendezés, na meg a szintén remek operatőri munka okán. A film végén pedig garantált a katarzis, az addigra már igencsak erős drámai hangvétel, és az erős színészi játék miatt, melyek értelemszerűen a Mélyütés legnagyobb erényei, egyben képesek feledtetni az időnként megjelenő sablonokat.  



Ezek után nem meglepő: a színészek brillíroznak. Nos, a karaktereket mindegyikőjük jól hozza, de az igazi nagyágyú egyértelműen Jake Gyllenhaal, ezen kétségtelenül senki sem lepődik meg. Már a legelején rá irányult az összes figyelem, ami körülvette a filmet, az egész marketing kampányt, előzeteseket, interjúkat, cikkeket rá, az ő bámulatos átalakulására (az Éjjeli féregben szinte már zörögtek a csontjai, itt pedig olyan hatalmas izomtömeget szedett magára, hogy majd kicsattan) építették. A film elején dühöngő vadállat, egy igazi háborús isten, Gyllenhaal mimikájával, mozdulataival, és robosztus alkatával hitelesen személyisíti meg a karaktert. A jellemében végbemenő változás is dicséretet érdemlően van lefestve, ahogy szép lassan büszke, és egoista alakból igazi emberré, és apává lényegül át, személyiségét pedig nemcsak a testén olvasható, sokat mondó tetoválásokkal rágják a szánkba, hanem már magával a vezetéknevével is, ami hatalmas metaforaként lebeg, nemcsak Billy, de az egész cselekmény felett. A film üzenete, és mondanivalója ennél nem is lehetne egyértelműbb. Gyllenhaal alakításáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, épp ezért, szinte kivétel nélkül mindenkit háttérbe is szorít, attól függetlenül, hogy a többiek sem nyújtanak gyenge teljesítményt: Rachel McAdams ritkán ilyen jó, Forest Whitaker pedig olyan lelki erőtől duzzadó, bíztató edző, akit minden bokszoló zokszó nélkül akarna maga mellé.  



A Mélyütés könnyen lehetett volna az utóbbi évek legjobb bokszfilmje, viszont a műfajra jellemző sablonokat, és kiszámíthatóságot nem tudta elkerülni. Összességében így is egy jó filmről beszélünk, de egy sor kihagyott ziccer majdnem tönkretette az ambiciózus próbálkozást, szerencsére a színészi teljesítményre így sem lehet egy rossz szavunk sem. A film igazi férfidráma, ahol egyetlen egy ember felülír mindenféle törvényszerűséget, miközben örökérvényű bölcsességek hangoznak el, főleg a boksszal kapcsolatban, de ezek persze könnyen lefordíthatóak a hétköznapi életre is. Lényegében a sportfilmek szokásos kliséi, és kellékei mind-mind megvannak a Mélyütésben is, ez magától értetődik, egy erőtől duzzadó, energiától kicsattanó alkotást kapunk, hangvételéhez illő zenével, a nemrég elhunyt James Horner biztos kézzel szállítja a megható dallamokat, Eminem pedig agresszív szövegeivel, és tempójával járul hozzá az összképhez. Azonban hosszú évek elteltével minden bizonnyal csak Gyllenhaal kiváló alakítása miatt fogunk rá emlékezni. Ám miatta bőven megéri legalább egyszer rászánni magát az embernek a film megtekintésére.