Régen elég nagy divat volt, hogy a legtöbb videojátékból mindenki filmet akart csinálni, de mire ezek eljutottak a vászonra, csak fogtuk a fejünket, mert nem hogy átlagos film nem született egyikből sem, de még katasztrófába is fulladtak egytől-egyig. Aztán most egy jó ideje már csend volt, senki nem mert kockáztatni - egészen az idei évig. Ugyanis ismét feltámadt ez a hullám - lássuk csak Warcraft, Assassin's Creed, The Witcher és talán még sorolhatnám. Valahogy érezzük most, hogy jobban odafigyelnek majd, aztán persze lehet továbbra is bukások sora elé nézünk - de a reménykedés megvan.
Most viszont egy újabb versenyző is beszáll a buliba. Az Activision - aki szintén a videojáték piacon uralkodik - úgy döntött, hogy ők is beszállnak a filmes bizniszbe és rögtön két címmel is bepróbálkoznak. Nyilván az egyik kiszemelt a Call of Duty lesz, mely a videojáték körökben elég népszerűnek számít, míg a másik cím egy kevésbé felnőtteknek szóló sorozat - ez pedig a Skylanders. De ennél a címnél inkább tv sorozat a fókusz, ráadásul valamilyen animációs formában.









