Bár Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence), és Peeta Mellark (Josh Hutcherson) megnyerték a 74. Éhezők Viadalát, győzelmük a kegyetlen, vasmarokkal irányított diktatórikus rendszerben nem maradt következmények nélkül. A több millió elnyomott, megtépázott emberben reményt ébresztett az arénában kialakult szerelmük, ami könnyen veszélybe sodorhatja Snow elnök (Donald Sutherland) hatalmát, ha nem próbálja meg kordában tartani. A véreskezű diktátor igyekszik, hogy még csírájában elfojtsa a népben feléledő lázadásvágyat, és ezért hatalma megtartása érdekében mindent megtesz, hogy Katniss, és Peeta megjátszott kapcsolata továbbra is a hitelességet tükrözze. Azonban miután a győzelmi körútjuk az emberek megvezetése híján kudarcba fullad, az elnök egy új játékmesterrel, Plutarch Heavensbee-vel (Philip Seymour Hoffman) nekilát, hogy megszervezze a viadal 75. fordulóját, ahol a korábbi győztesek mérkőznek meg egymással: jól tudja, hogy csakis akkor fog győzni, ha porig rombolja Katniss egyre növekvő mítoszát.   



Suzanne Collins regény-trilógiájának sikerét nem annak irodalmi jelentőségeiben kell keresni, hanem mert zsánere ellenére képes volt egyszerre megszólítani több generációit is: fiatalokat, akik mindig vevők egy romantikával fűszerezett szerelmi vívódásra, és azokat is, akiktől távol áll ez az egész Young Adult mánia. Az éhezők viadala példásan emelkedik ki az átlagos, egy kaptafára legyártott tini-történetek közül, ahogy a belőle készült filmadaptáció is annak köszönheti sikerét, hogy Gary Ross rendező, és a stáb eleve abban a szellemben dolgozott, hogy minél jobban kitörjenek a skatulyából. A feladat a hibák ellenére is sikerült, a stafétabotot pedig a folytatásban Francis Lawrence vette át, akinek minden bizonnyal könnyebb dolga volt, hiszen az alapanyag már önmagában is hálásabb, nincs semmi szükség a karakterek bemutatására, a sztori alapjai megvannak, mint egy negyedéig megfőzött étel, amit abbahagytak, hogy más folytathassa: csak rajta áll, hogy ezután mit kezd vele. A Futótűz lényegében nem annyira másabb, mint elődje, sőt, néhány eltérés kivételével ugyanazt az utat járja végig, mint első epizód, ám ha az, az egész sorozatot vezette fel, akkor a második felvonás egy még súlyosabb dolognak a prológusa, ami így már a kettészedett befejezéssel is tökéletesen összeolvad – egy nagy cliffhanger formájában alkot egységes egészet, és hozza el egy grandiózus finálé ígéretét.  



A Futótűzben sokkal fontosabb dolgok jutnak szerephez, ezúttal a rendszer elleni lázadáson van a hangsúly, valamint annak árán: a diktatúra nem is lenne diktatúra, ha ezt nem fizettetné meg az utolsó csepp vérig. Ennek köszönhetően az igazi felszültség sem a viadalon ütközik ki, hanem a különböző kerületekben, ahol Békeőröknek nevezett halálosztagok portyáznak, végeznek ki embereket nyilvánosan, korbácsolják őket a főtereken, és akit a kijárási tilalom megszegése miatt meglátnak, arra is ugyanez a sors vár. Nem finomkodnak, nem bocsátanak meg, cseppet sem elnézőek, a legapróbb engedelmességet sem tűrik el, hanem véres kézzel megtorolják. A lázadás elnyomása után a Kapitólium hatalma ismét veszélybe kerül Katniss, és Peeta miatt, ezért már a média hatalma sem olyan nagy, amely hamis érzelmeket, vágyakat, és véleményeket próbál közvetíteni a nép felé. A társadalomkritika ezúttal sem marad ki, könnyen észrevehető hogy a felsorolt dolgok, és a filmben látottak mennyire élesen reflektálnak a jelenre, a mi világunkra – sőt, ezúttal ezeket jobban is bontják ki, mint az első részben. A maguk időnként előforduló hatásvadász elemeivel együtt.  



Amellett, hogy a Nagy Mészárlásnak nevezett 75. viadalt szépen, fokozatosan, és példát mutatóan vezetik fel, ezúttal maga a viadal is sokkal dinamikusabb, és nem lóg ki a cselekményből. A történet pergősebb, összeszedettebb, a jelenetek kivitelezése annyira jól sikerült, hogy itt már valóban egy kőkemény akciófilmmel állunk szemben, aminek minden pillanata magában hordozza a feszült izgalmat, ami nem csak azért jó, mert komplexebb, hanem mert a kamerát sem rángatják túlzottan, sokkal átláthatóbb az egész. A Futótűz sikeresen kijavítja az első rész kisebb-nagyobb hibáit, ez a karakterekre is igaz. A drámájuk sokkal jobban átérezhető, van itt minden, túlélés, áldozathozatal, függés, és függetlenség, Katniss, és Peeta egymást segítik, miközben mindkettő azt akarja, hogy a másik maradjon életben. A mellék-alakok személyes dolgai sem szenvednek csorbát, a jó karakterdrámák miatt érzelmileg sokkal hatásosabb a Futótűz, a színészek pedig az előzményben látható kifogástalan alakításukat természetesen itt is megismétlik, és az újoncként becsatlakozott Philip Seymour Hoffman csak tovább öregbíti az amúgy is erőteljes színészi jelenlétet.  



A Futótűz azon kivételek egyike, amikor egy folytatás jobb az elődjénél. Igaz, sok szégyenkeznivalója annak sem volt, de a második epizód fényesebbre, és jobbra csiszolta azoknak az elemeit: akciófilmnek kiváló, és a karakterdráma is a helyén van. Egyszóval remek blockbuster, ahol jól adagolták az arányokat. Nem hibátlan, félreértés ne essen, de ha minden egyes YA-adaptáció ilyen lenne, akkor kevesen köszörülnék annyira a nyelvüket ezen a sokszor lenézett, és igazság szerint tényleg nem sok minden kínáló műfajon. Ám, ha Az éhezők viadala sorozat nem is egy korszakalkotó, filmtörténeti remekmű, a Futótűz képes letépni a zsáner adta láncait, és ékesen a magasba emelkedni. A széria minden kétséges kizáróan legjobb darabja ez.