A végtelen, és kegyetlen tenger mindig remek táptalajt biztosított epikus hőstettek, kemény férfidrámák, és romantikus történetek elmeséléséhez.
Nem mindennapi magasztos dolgok történhetnek ebben az embert próbáló, kegyelmet
nem ismerő környezetben, a vízen hánykolódó közösségek mikrovilágán belül pedig
szintén mély mondanivalóval, emberi sorsokkal, ellentétekkel, bátorsággal,
barátsággal teli meséket lehet fellelni. Nem meglepő tehát, hogy beidegződésünktől
fogva látunk valami kalandvágyat, és nagy tetteket a hullámok között.
Olyanokat, amiket talán még mi sem értünk teljesen. Moby Dick legendás
történetét is mindenki ismeri, Herman Melville regényének jelentőségét mi sem
bizonyítja jobban, minthogy megjelenése után több mint 150 évvel is számon
tartják, iskolákban kötelező olvasmány, ahogy Hollywoodban is időről-időre
előveszik, hogy megfilmesítsék. Ezek közül a legjobbnak tartott az 1956-os,
John Huston rendezte adaptáció, Gregor Peck főszereplésével. Azt már meg sem
jegyzem, hány íróra, és rendezőre volt hatással a könyv, részben ezek miatt is
tudjuk mindannyian, ki az az Ahab kapitány, és ezért ismerjük Ishmael nevét.
Melville lehet, hogy saját bevallása szerint nem volt nagy író, de ezzel a művel
letette a névjegyét az irodalomban. Halhatatlan amerikai hősmítoszt alkotott.
Mindezt nem teljesen saját kútfőből. Merthogy az ámbráscet meséje valós eseményeken alapul. Minderről eddig kevesen beszéltek, nem igazán kapott nagy figyelmet a dolog, gyakorlatilag Melville művének nagyszerűsége még ezt az igaz történetet is képes volt elhomályosítani. De az biztos, hogy a valóban élt bálnavadász csapatnak a sztoriját el kell mesélni. Ennyit ők is megérdemelnek. Ron Howard valósággal odavan az igaz történetekért, így nem csoda, hogy az Apollo 13, az Egy csodálatos elme, A remény bajnoka, a Frost/Nixon, és a Hajsza a győzelemért című filmek után ő harapott rá az újabb, nem-fiktív alapanyagra, ami hosszú idő után megpróbál fényt deríteni arra, mi zajlott le a távoli 19. század első felében, mit éltek át a hajósok, és mi ihlette meg Moby Dick legendáját. Ennek fényében fontos tehát a történelmi hűség, és a hitelesség, még akkor is, ha alapvetően egy nagyon régi eseményről van szó, A tenger szívében pedig ezen téren biztos nem vall szégyent. A történetet a jól ismert klasszikus formában, kereseten tárja a néző elé, részben pont az egyik túlélő beszámolójából ismerhetjük meg ezt a hihetetlen, de igaz sztorit.
1850-ben járunk, egy bizonytalan, és egy jó történetre éhes író, Herman Melville (Ben Winshaw) egy hideg éjszakán felkeresi az egykori matrózt, az öreg Thomas Nickerson-t (Brendan Gleeson), aki fiatalkorában azon a bálnavadász hajón szolgált, melynek legénysége találkozott egy addig semmihez se fogható hatalmas fehér bálnával, ami aztán elsüllyesztette az egész hajót, követte a legénységet, és majdnem mindnyájuk vesztét okozta. A történet két főszereplője Owen Chase első tiszt (Chris Hemsworth), aki parasztcsaládi múlttal, és börtönviselt apai háttérrel szel a végtelen tengereket, de már nagyon áhítozik a hajókapitányi rangra, amire sajnos még egy ideig várnia kell. Terhes feleségét hagyja hátra, hogy elinduljon ismét bálnára vadászni, azonban a neves családból származó George Pollard kapitány (Benjamin Walker) meghiúsítja Chase hőn áhított terveit. Az első tiszt helyett őt jelölik ki a vezetői posztra, pont a családneve miatt. A társadalmi különbségek miatt is kevésbé szívleli egymást a két ember, de miután több hónappal az indulás után sem szereznek elegendő zsákmányt a hazatéréshez, kénytelenek összefogni. Ugyanis hallanak egy mesét, egy egykori tengerésztől, aki állítólag olyasmire lelt, amit addig csak kevés ember látott. Pollard, és Chase amellett döntenek, hogy megadott cél felé indulnak, de még nem tudják, hogy a közelgő események mennyire próbára teszik majd erejüket, és kitartásukat.
A tenger szívében visszahozza a régi tengerészfilmek romantikáját, miközben olyan szálak kapnak szerepet a cselekményben, mint két eltérő gondolkodású ember rivalizálása, egy kamasz matróz első megpróbáltatása a vízen, vagy egy mitikus jelleggel felruházott nagy fehér bálna. Kemény történet, nem mindennapi emberekről, az 1800-as évek nem kevésbé viszontagságot idejéből. Howard szépen halad előre, jól mossa össze a jelen (Nickerson-Melville beszélgetése), és a múlt (a legénység katasztrófája) idősíkját, és még ha igazi újdonságot nem is sikerül mutatnia, az akció, és a dráma adagolása is korrekt. Kellően hősies, egyben szentimentális, az atmoszféra megteremtése is profi módon történik. A tenger szívében lehengerlő tájképekkel operál, gyönyörű fényképezéssel (kissé sok, de elviselhető szuperközelivel), és mindezek megkoronázásaként egy óriásbálnával, melynek megjelenésekor félelem, egyben izgalom támad a nézőben, mivel a méretarányok kiváló érzékeltetése miatt az egész legénységet szállító hajó is csak olyan, mint egy csepp a tengerben.
Ám valami mintha mégis hiányozna. A film első felében jó érzékkel alapozzák meg a történetvezetést, a lépések kicsik, ugyanakkor a feszültség nő, és ez a mesteri megoldás átcsap egy átgondolatlan második félbe, ahol a korábban látott elemeknek valahogy nyoma vész, elnyeli az óceán. A miliő nem ránt be annyira, az érzelmi töltet is kevés, ami időnként egy elveszett nyakláncban, vagy egy elhunyt bajtársban mutatkozik meg. Mindez az összecsapottság miatt papírvékony karakterekkel, bár a színészek jól hozzák a szerepüket, különösen Chris Hemsworth, aki eddig nem éppen kiváló színészi képességeiről volt híres, azonban egy ideje rendre bizonyít drámai körökben is. A Hajsza a győzelemért után megint példásan hozza a karaktert, nem egy bolygó méretű lépt, de mégis nő kicsit az ember szemében, hogy végre nem csak külseje miatt mutat jól a vásznon. A neves stáb megtette, ami tőle telt, mindegyikük mélyebb jellemábrázolást érdemelt volna, de a nagy bálna is, aki majdhogynem egyszerű mellékszereplővé degradálódik le, a forgatókönyvírók pedig – mivel ugye igaz történet – fantáziájukat sem engedték túlságosan szabadjára.
A történetből azonban mégis jól le lehet vonni a konklúziót, kötelességről, amit egy férfiembernek meg kell tennie, különben élete végéig kísérteni fogják démonai – ez igaz Nickerson-ra, akinek el kell mesélnie egy történetet, Melville-re, akinek meg kell írnia egy regényt, és Ballard-ra, akinek le kell vadásznia egy bálnát. Sajnos A tenger szívében nem szólt akkorát, mint várható volt, igazából az egész alapanyag nem volt olyan érdekes, és izgalmas, mint a könyv, amit Melville saját fantáziája hozzáadásával írt meg. Mindezek ellenére szerencsére nem lett rossz a film. Csak kiderült, hogy a legenda nem is annyira hatalmas.
Mindezt nem teljesen saját kútfőből. Merthogy az ámbráscet meséje valós eseményeken alapul. Minderről eddig kevesen beszéltek, nem igazán kapott nagy figyelmet a dolog, gyakorlatilag Melville művének nagyszerűsége még ezt az igaz történetet is képes volt elhomályosítani. De az biztos, hogy a valóban élt bálnavadász csapatnak a sztoriját el kell mesélni. Ennyit ők is megérdemelnek. Ron Howard valósággal odavan az igaz történetekért, így nem csoda, hogy az Apollo 13, az Egy csodálatos elme, A remény bajnoka, a Frost/Nixon, és a Hajsza a győzelemért című filmek után ő harapott rá az újabb, nem-fiktív alapanyagra, ami hosszú idő után megpróbál fényt deríteni arra, mi zajlott le a távoli 19. század első felében, mit éltek át a hajósok, és mi ihlette meg Moby Dick legendáját. Ennek fényében fontos tehát a történelmi hűség, és a hitelesség, még akkor is, ha alapvetően egy nagyon régi eseményről van szó, A tenger szívében pedig ezen téren biztos nem vall szégyent. A történetet a jól ismert klasszikus formában, kereseten tárja a néző elé, részben pont az egyik túlélő beszámolójából ismerhetjük meg ezt a hihetetlen, de igaz sztorit.
1850-ben járunk, egy bizonytalan, és egy jó történetre éhes író, Herman Melville (Ben Winshaw) egy hideg éjszakán felkeresi az egykori matrózt, az öreg Thomas Nickerson-t (Brendan Gleeson), aki fiatalkorában azon a bálnavadász hajón szolgált, melynek legénysége találkozott egy addig semmihez se fogható hatalmas fehér bálnával, ami aztán elsüllyesztette az egész hajót, követte a legénységet, és majdnem mindnyájuk vesztét okozta. A történet két főszereplője Owen Chase első tiszt (Chris Hemsworth), aki parasztcsaládi múlttal, és börtönviselt apai háttérrel szel a végtelen tengereket, de már nagyon áhítozik a hajókapitányi rangra, amire sajnos még egy ideig várnia kell. Terhes feleségét hagyja hátra, hogy elinduljon ismét bálnára vadászni, azonban a neves családból származó George Pollard kapitány (Benjamin Walker) meghiúsítja Chase hőn áhított terveit. Az első tiszt helyett őt jelölik ki a vezetői posztra, pont a családneve miatt. A társadalmi különbségek miatt is kevésbé szívleli egymást a két ember, de miután több hónappal az indulás után sem szereznek elegendő zsákmányt a hazatéréshez, kénytelenek összefogni. Ugyanis hallanak egy mesét, egy egykori tengerésztől, aki állítólag olyasmire lelt, amit addig csak kevés ember látott. Pollard, és Chase amellett döntenek, hogy megadott cél felé indulnak, de még nem tudják, hogy a közelgő események mennyire próbára teszik majd erejüket, és kitartásukat.
A tenger szívében visszahozza a régi tengerészfilmek romantikáját, miközben olyan szálak kapnak szerepet a cselekményben, mint két eltérő gondolkodású ember rivalizálása, egy kamasz matróz első megpróbáltatása a vízen, vagy egy mitikus jelleggel felruházott nagy fehér bálna. Kemény történet, nem mindennapi emberekről, az 1800-as évek nem kevésbé viszontagságot idejéből. Howard szépen halad előre, jól mossa össze a jelen (Nickerson-Melville beszélgetése), és a múlt (a legénység katasztrófája) idősíkját, és még ha igazi újdonságot nem is sikerül mutatnia, az akció, és a dráma adagolása is korrekt. Kellően hősies, egyben szentimentális, az atmoszféra megteremtése is profi módon történik. A tenger szívében lehengerlő tájképekkel operál, gyönyörű fényképezéssel (kissé sok, de elviselhető szuperközelivel), és mindezek megkoronázásaként egy óriásbálnával, melynek megjelenésekor félelem, egyben izgalom támad a nézőben, mivel a méretarányok kiváló érzékeltetése miatt az egész legénységet szállító hajó is csak olyan, mint egy csepp a tengerben.
Ám valami mintha mégis hiányozna. A film első felében jó érzékkel alapozzák meg a történetvezetést, a lépések kicsik, ugyanakkor a feszültség nő, és ez a mesteri megoldás átcsap egy átgondolatlan második félbe, ahol a korábban látott elemeknek valahogy nyoma vész, elnyeli az óceán. A miliő nem ránt be annyira, az érzelmi töltet is kevés, ami időnként egy elveszett nyakláncban, vagy egy elhunyt bajtársban mutatkozik meg. Mindez az összecsapottság miatt papírvékony karakterekkel, bár a színészek jól hozzák a szerepüket, különösen Chris Hemsworth, aki eddig nem éppen kiváló színészi képességeiről volt híres, azonban egy ideje rendre bizonyít drámai körökben is. A Hajsza a győzelemért után megint példásan hozza a karaktert, nem egy bolygó méretű lépt, de mégis nő kicsit az ember szemében, hogy végre nem csak külseje miatt mutat jól a vásznon. A neves stáb megtette, ami tőle telt, mindegyikük mélyebb jellemábrázolást érdemelt volna, de a nagy bálna is, aki majdhogynem egyszerű mellékszereplővé degradálódik le, a forgatókönyvírók pedig – mivel ugye igaz történet – fantáziájukat sem engedték túlságosan szabadjára.
A történetből azonban mégis jól le lehet vonni a konklúziót, kötelességről, amit egy férfiembernek meg kell tennie, különben élete végéig kísérteni fogják démonai – ez igaz Nickerson-ra, akinek el kell mesélnie egy történetet, Melville-re, akinek meg kell írnia egy regényt, és Ballard-ra, akinek le kell vadásznia egy bálnát. Sajnos A tenger szívében nem szólt akkorát, mint várható volt, igazából az egész alapanyag nem volt olyan érdekes, és izgalmas, mint a könyv, amit Melville saját fantáziája hozzáadásával írt meg. Mindezek ellenére szerencsére nem lett rossz a film. Csak kiderült, hogy a legenda nem is annyira hatalmas.
