Sok minden megfogalmazódott bennem, amikor megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, és kiötleni valahogy azokat a szavakat, amikkel ki tudnám fejezni
milyen is lett a Star Wars saga új fejezete, Az ébredő Erő. Túl sok
dolog villan be: jelentőségteljes szavak, régi emlékek a gondtalan
gyerekkorról, fénykardokról, és azoknak szájjal imitált berregéséről, poszterek
kiragasztásáról, vadászgépekkel, ikonikus űrcsatákkal telerajzolt lapokról, karácsonyfa
alatt megbújt VHS díszdobozról, és még nagyon sok mindenről. Kitörölhetetlen
emlékképek, amik ugyanúgy hozzátartoztak a gyerekkoromhoz, mint például az első
lépések, az első nap az iskolában, vagy az első szerelem. Én is azok közé a
milliók közé tartoztam, akiket egyből megfogott, és megérintett George Lucas
univerzuma, és többet nem engedett szabadulni. Könyvek tömege, rongyosra
olvasott képregények, figurák, ruhák, plakátok, videojátékok – kétpofára
zabáltam mohón, és szívtam magamba azt a bizonyos Star Wars érzést, és lettem
egyre nagyobb rajongója ennek a világnak, ami mind a mai napig lenyűgöz. Nem
csak a látványossága miatt (sőt, mostmár eljutottam oda, hogy legkevésbé
azért), hanem a karakterek, a történetek, a dráma, a részletesség, a különböző
magasztos, mitikus gondolatok, filozofikus megközelítések az okai annak, hogy
még mindig magaménak érzem ezt a messzi-messzi galaxist.
Voltaképp a nagyszerű koncepciók, és epikus méretek mögött egyszerű dolgok bújnak meg: a jó, és a rossz örök harca egymással, a szerelem mindent áthidaló ereje, a barátság, a testvériség, és a család fontossága, a politika viszontagságai, hősök próbatétele, az elvágyódás, az álom valami hatalmas cselekedet véghezvitelére. Olyan dolgok, amik nyugodtan átfordíthatok a valóságba is, és olyan elemek, amik kivétel nélkül az összes korosztályt meg tudják szólítani. Hiszen, a legtöbben előbb-utóbb úgyis találnak legalább egy olyan részletet ebben a grandiózus mesében, amit kicsit magukénak érezhetnek, és ami ismerős számukra. Egy olyan nagyívű sorozat, ami, lassan 40 éves kora ellenére még mindig hihetetlen népszerűségnek örvend, az új generációkat is képes minden gond nélkül elvarázsolni, titkát sokan próbálták már megfejteni, de az egyszerűbb, mint hinnénk. A Star Wars, akárcsak úgy, mint az Erő, ott van mindenhol: része az életünknek, a pop kultúrának, a médiának, a marketingnek, lassan nincs már olyan tárgy, ital, étel, bármi, aminek ne lenne egy Star Wars-os változata. Körbevesz, és áthatol minket, így mi is érezhetjük ennek a csodálatos világnak a varázsát, mi is ugyanúgy kivesszük belőle a részünket, azonosulhatunk a szereplőivel, melyek végtelen számúak, így gyakorlatilag mindenki találhat magának legalább egy kedvencet. Kortalan, hiszen ezt látjuk úton-útfélen: ugyan hány filmet várnak ennyire, mikor máskor volt ekkora tömeg a mozipénztárak előtt? Kisgyerektől az öregekig, rajongók hatalmas tömege, akik az új epizód premierje előtt egy hónappal már hozzá akartak jutni a jegyhez. Hány olyan film volt ezen kívül, ami az online jegyfoglalás miatt komplett szervereket fagyasztott le órákra? Az internet felrobbant az első előzetes láttán, az egész világ megőrült – úgy várták az új részt, mint valami isteni eljövetelt, a marketing gépezet agresszíven pörgött maximálisan fordulatszámon. Ha ez nem tökéletes bizonyítéka annak, hogy a Star Wars kortalan, és örökké való, akkor semmi.
Idén pontosan tíz éve annak, hogy utoljára láttuk felvillanni az ismerős feliratokat, és utoljára hallottuk a mindig, mindenhol tisztán egy pillanat alatt felismerhető zenét egy új epizód kapcsán. Azóta történt, egy s más a világban. A gépezet nem állt le, és mindenki meglepődésére 2012-ben a Disney megvásárolta Lucas-tól a jogokat, be is jelentették, hogy készül az új epizód, és még sok nyalánksággal készülnek a rajongók számára – még ha ennek volt néhány nem épp kellemes hozadéka. Az egész világ gyomra összerándult. Elkezdődtek a spekulálások, találgatások, a rajongók szíve megdobbant, de talán ugyanannyian kételkedtek is, még az első előzetes láttán is. Elvégre nem volt annyira messze 1999… viszont sokaknak már az is elég volt az üdvösséghez, hogy az új film a klasszikus trilógiát folytatja. Annak ellenére, hogy mennyire vágytuk, és vártuk az új részt, sokan még csak fel sem fogtuk a jelentőségét, teljesen nem is lehetett. Hosszú idő után visszatérünk abba a világba, ami része volt a gyerekkorunknak, meghatározta azt, amit tinédzserként is magukkal vittünk, és felnőttként is ugyanúgy él még bennünk valahol mélyen. Ahogy a kalandvágy, és a rajongás, maga a nagybetűs TŰZ is, mely ott fog tombolni a moziteremben. Készülj fel, hogy felülünk egy svédasztalos, full extrás nosztalgiavonatra, és visszautazunk az időben. Az ébredő Erőben megvan az, ami a legfontosabb: a vérbeli, megmásíthatatlan, semmivel sem összehasonlítható Star Wars-érzés, a csillagromboló méretű feeling. Méghozzá piszkosul, minden egyes pillanatában.
Közel harminc év telt el A jedi visszatér óta. A második Halálcsillagot rég elpusztították, a Galaktikus Birodalmat legyőzték, időközben megalakult a békét elhozó Új Köztársaság, melynek vezetője az egykori hercegnő, Leila Organa tábornok (Carrie Fisher), ez a nyugodt időszak azonban nem tartott sokáig. A gonosz nem tűnt el nyomtalanul, a Birodalom romjaiból megalakult az Első Rend, egy minden eddiginél fenyegetőbb sereg, ami könyörtelenül el akarja tiporni az útjába állókat, Kylo Ren (Adam Driver) vezetésével, aki az Erő sötét oldalának használatával akarja kiontani a Köztársaság vérét. Mind az Új Köztársaság, mind az Első Rend az utolsó jedi-t, Luke Skywalker-t (Mark Hamill) keresi, akinek évekkel korábban veszett nyoma. Az Ellenállók legjobb pilótája Poe Dameron (Oscar Isaac) a Jakku nevű bolygó egyik falujában megszerez egy térképet, amely állítólag Luke nyomára vezethet, ám nemsokára Ren vezetésével váratlanul rohamosztagosok érkeznek, és elpusztítják a falut, majd magát Poe-t is elfogják. A BB8 nevű kis droid, akinek a memóriájában van elrejtve a térkép, elmenekül, keresztülhúzva ezzel az Első Rend tervét. A robotot egy lány, Rey (Daisy Ridley) találja meg, akit még gyerekkorában hagytak a szülei a Jakku-n. Reménytelenül tengeti napjait, ám hamarosan fenekestül felfordul az élete, amikor találkozik egy disszidált rohamosztagossal, Finn-el (John Boyega), aki segíteni akarja az Ellenállókat, és akit az Első Rend is meg akar semmisíteni.
Visszatérhetnék arra a témára, hogy a Star Wars márkanév egyáltalán nem volt garancia a sikerre, és hogy Az ébredő Erő könnyen lehetett volna egy rossz film, a hatalmas hype ellenére is, meg hogy azért akad néhány hiba (erre majd később kitérek), de amint elkezdődött a hetedik epizód (még leírni is csodás), az összes kételyem, és félelmem repült a lomtárba – pedig alig kellett hozzá 5 másodperc. Nem akarom túldramatizálni, de gyerekek, ahogy megjelentek a jól ismert feliratok az űrben, megszólalt a halhatatlan zene, én teljesen kész voltam! Ilyet sosem éreztem, és valószínűleg nem is fogok már érezni moziban – a rajongók nagyon jól ismerik ezt az érzést. Összeszorul a gyomor, megdobban a szív, ökölbe szorul a kéz, kicsordul egy könnycsepp – nagyon-nagyon ritkán történik velem ilyen, de itt majdnem elbőgtem magamat. Mindenféle túlzás nélkül. Egyszerűen önmagában hihetetlen, hogy a szám szerint hetedik epizódot nézzük, a rég nem látott szereplőkkel, újra halljuk a zenét, látjuk a különböző, megkapó világokat, megint átélünk egy hajmeresztő kalandot, izgulunk, nevetünk, sírunk, meglepődünk, szurkolunk. Két óra erejéig újra gyerekek vagyunk, felébred bennünk az az ember, aki ezredszerre is megnézte a tévében a régi filmeket, aki a játszótéren utánozta le, élte újra a filmek híres jeleneteit. Az ébredő Erő egy nagy rajongással, és kreativitással megálmodott nosztalgikus űrkaland, mely szellemes, és érzelmes is, épp amennyire kell, amellett pedig hogy egyértelműen inkább a veterán rajongóknak készült, nem felejti el a friss tempója mellett megszólítani a fiatalabb generációkat is. Egyszerre hozza vissza a klasszikus trilógia hangulatát, és egyszerre modern, minden elemében – makulátlan megvalósítással, energikus tempóval, elképesztő látványvilággal, csordultig nosztalgiával. Ahogy berepül a képernyőbe az első csillagromboló, eltakarva ezzel egy bolygó felét, rögtön tudjuk: nem lesz itt nagy probléma, minden a helyén van, aminek a helyén kell lennie. Han Solo szavaival élve: Otthon vagyunk!
A fan service pedig szintén rendesen pörög. Miazhogy pörög, valósággal kiakad, rengeteg jelenet idézi a régi trilógiát, megannyi utalás, kikacsintás van felé, a nosztalgiafaktort maximumra húzták – úgy, hogy már maga az alapsztori, és a cselekmény némelyik pontja is kísértetiesen emlékeztet az Egy új reményre. Egyrészt ezeken az utalásokon nem érződik az erőltetettség, inkább az alkotók tisztelete a klasszikusok felé (még ha egy kicsit túl is tolták ezeket), másrészt pedig a kételyekkel együtt az objektivitás is fénysebességgel repül be egy fekete lyukba, nehéz bármilyen dolgon fennakadni, miközben a film minden percén fülig ér a szád, vigyorogsz, mint egy hülyegyerek, és teljesen átjár a nosztalgia. J. J. Abrams, és a stáb többi tagja jól elvégezte a dolgát. Az ébredő Erő minden egyes mozzanatából lejön az a bizonyos törődés, figyelem, és hozzáértés, amivel kezelték a filmet, pontosan tisztában voltak vele, hogy melyik karaktert hogyan kell kezelni, és sikerült az nekik, ami George Lucas-nak az előzmény trilógiával kapcsolatban nem: bevonni egy mókás karaktert, aki nem ripacskodja, és hülyéskedi végig a filmet, szerethető mind a gyerek, mind a felnőtt korosztály számára, nem erőltetett, és nem akarja a néző két kézzel megfojtani. BB8 jópofa, de rajta kívül is jól építkezik a film az új karakterekkel, vegyítve ezt a jól ismert, rég nem látott figurákkal. A forgatókönyvet Abrams Lawrence Kasdan-nel, A Birodalom visszavág írójával szerezte, akinek vitathatatlan szerepe volt abban, hogy mára a Star Wars ilyen hatalmas névvé nőtte ki magát – látszik tehát a rutin, hiszen az újoncokat képesek pár perc alatt megszerettetni velünk. Ridley, Isaac, Driver mind-mind jól hozzák a szerepüket (különösen Ridley, aki még egy Luke-szerű legendává is kinőheti magát), és még Boyega is, aki minden előzetes félelmet eloszlatott, ő sem hoz szégyent, szerencsére a nagy öregek is méltóságteljes szerepeket kaptak, hatalmas élmény őket újra mozivásznon látni.
Természetesen, mivel a film egy új trilógia első darabja, leginkább epizodikus szerkezetű, ettől függetlenül a végére mégiscsak összeáll valamennyire egységes egésszé, rengeteg kérdést tesz fel, keveset válaszol meg, sok mindent nyitva hagy, teret engedve ezzel a folytatásoknak, és hálistennek, mind a karakterekről, mind a történetről elmondható, hogy rengeteg benne a potenciál, amit a következő két résszel tökéletesen ki lehet majd aknázni. Igazából, még csak most vette kezdetét az igazi kaland, melyhez tökéletes előételként szolgál Az ébredő Erő. Ennél fogva a film kicsit híján van az egyediségnek: nincsenek vakmerő, lenyűgöző újítások, inkább csak a biztonságos játék elvén a rajongóknak akar megfelelni, tesznek róla, hogy ne érezzük magunkat egy percre sem idegennek, de közben egy percig sem tér le az útjáról. Azonban, mindezek ellenére (vagy pont ezért) ízig-vérig Star Wars film, emellett majdhogynem kifogástalan blockbuster, humorral (amik ritkán kissé bugyuták, de annyi baj legyen), sosem lanyhuló tempóval, telis tele akcióval, lövöldözéssel, robbanással, kardozással, hősökkel, gonoszokkal, repkedő csatázó űrhajókkal, gyönyörű díszletekkel, amiknek nagy részét valóban felépítették, majd úgy segítettek rájuk CGI-vel. Azonban a több száz fős stáb valódi, fáradtságos keze-munkája nagy dicséretet érdemel.
Az ébredő Erő egyáltalán nem tökéletes film. Vannak hibái, vannak olyan elemek, amiket jobban meglehetett volna csinálni, részletesebben átgondolni, vagy megváltoztatni. De ezek a pozitívumokkal szemben elenyészőek. Mikor látod a rohamosztagosokat, a csillagrombolókat, az ismerős karaktereket, a csodaszép, megigéző világokat, az űrhajókat… mikor meghallod a TIE-vadász jellegzetes hangját, ami már bőven elég ahhoz, hogy megdobbanjon a szíved, és felmenjen a vérnyomásod… mikor először meglátod a Millennium Falcon-t, meghallod a fénykardok búgását… akkor a józan ész megy a sunyiba, újra kiskölyök leszel, együtt vagy a hősökkel, te is ennek az univerzumnak a része leszel, befogadod magadba, tiszteled, és szereted, hiszen gyerekkorod része volt, talán nagy fokban meg is határozta azt. Nem csak a magam nevében beszélek, amikor ezeket mondom, de az biztos, hogy ha nincs a Star Wars, akkor talán én sem ülnék itt örök mozirajongóként, és pötyögném be a szövegszerkesztőbe ezeket a sorokat. Nekem hatalmas, elmondhatatlan élményt adott korunk legnagyobb meséje, ahogy a legújabb tagja is kiszolgálta az igényeimet, mert pontosan erre vágytam: két órára elszakadni a valóságtól, visszatérni a messzi-messzi galaxisba, és gazdagabb lenni egy új, epikus kalanddal. Teljes mértékben elégedett vagyok, kösz J. J., és kösz mindenkinek, aki egy kicsit is kivette a részét Az ébredő Erő készítéséből, hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen egy újabb legenda. Ami valamikor, valahol, egy távoli galaxisban talán igaz is volt. Szóval felesleges elmondanom, ha rajongó vagy, akkor irány a mozi. Nem állítom, hogy biztosan tetszeni fog, de akárhogy is alakuljon a sorsod, ezt kár kihagyni. Bárhogy legyen, az Erő még mindig velünk van.
Voltaképp a nagyszerű koncepciók, és epikus méretek mögött egyszerű dolgok bújnak meg: a jó, és a rossz örök harca egymással, a szerelem mindent áthidaló ereje, a barátság, a testvériség, és a család fontossága, a politika viszontagságai, hősök próbatétele, az elvágyódás, az álom valami hatalmas cselekedet véghezvitelére. Olyan dolgok, amik nyugodtan átfordíthatok a valóságba is, és olyan elemek, amik kivétel nélkül az összes korosztályt meg tudják szólítani. Hiszen, a legtöbben előbb-utóbb úgyis találnak legalább egy olyan részletet ebben a grandiózus mesében, amit kicsit magukénak érezhetnek, és ami ismerős számukra. Egy olyan nagyívű sorozat, ami, lassan 40 éves kora ellenére még mindig hihetetlen népszerűségnek örvend, az új generációkat is képes minden gond nélkül elvarázsolni, titkát sokan próbálták már megfejteni, de az egyszerűbb, mint hinnénk. A Star Wars, akárcsak úgy, mint az Erő, ott van mindenhol: része az életünknek, a pop kultúrának, a médiának, a marketingnek, lassan nincs már olyan tárgy, ital, étel, bármi, aminek ne lenne egy Star Wars-os változata. Körbevesz, és áthatol minket, így mi is érezhetjük ennek a csodálatos világnak a varázsát, mi is ugyanúgy kivesszük belőle a részünket, azonosulhatunk a szereplőivel, melyek végtelen számúak, így gyakorlatilag mindenki találhat magának legalább egy kedvencet. Kortalan, hiszen ezt látjuk úton-útfélen: ugyan hány filmet várnak ennyire, mikor máskor volt ekkora tömeg a mozipénztárak előtt? Kisgyerektől az öregekig, rajongók hatalmas tömege, akik az új epizód premierje előtt egy hónappal már hozzá akartak jutni a jegyhez. Hány olyan film volt ezen kívül, ami az online jegyfoglalás miatt komplett szervereket fagyasztott le órákra? Az internet felrobbant az első előzetes láttán, az egész világ megőrült – úgy várták az új részt, mint valami isteni eljövetelt, a marketing gépezet agresszíven pörgött maximálisan fordulatszámon. Ha ez nem tökéletes bizonyítéka annak, hogy a Star Wars kortalan, és örökké való, akkor semmi.
Idén pontosan tíz éve annak, hogy utoljára láttuk felvillanni az ismerős feliratokat, és utoljára hallottuk a mindig, mindenhol tisztán egy pillanat alatt felismerhető zenét egy új epizód kapcsán. Azóta történt, egy s más a világban. A gépezet nem állt le, és mindenki meglepődésére 2012-ben a Disney megvásárolta Lucas-tól a jogokat, be is jelentették, hogy készül az új epizód, és még sok nyalánksággal készülnek a rajongók számára – még ha ennek volt néhány nem épp kellemes hozadéka. Az egész világ gyomra összerándult. Elkezdődtek a spekulálások, találgatások, a rajongók szíve megdobbant, de talán ugyanannyian kételkedtek is, még az első előzetes láttán is. Elvégre nem volt annyira messze 1999… viszont sokaknak már az is elég volt az üdvösséghez, hogy az új film a klasszikus trilógiát folytatja. Annak ellenére, hogy mennyire vágytuk, és vártuk az új részt, sokan még csak fel sem fogtuk a jelentőségét, teljesen nem is lehetett. Hosszú idő után visszatérünk abba a világba, ami része volt a gyerekkorunknak, meghatározta azt, amit tinédzserként is magukkal vittünk, és felnőttként is ugyanúgy él még bennünk valahol mélyen. Ahogy a kalandvágy, és a rajongás, maga a nagybetűs TŰZ is, mely ott fog tombolni a moziteremben. Készülj fel, hogy felülünk egy svédasztalos, full extrás nosztalgiavonatra, és visszautazunk az időben. Az ébredő Erőben megvan az, ami a legfontosabb: a vérbeli, megmásíthatatlan, semmivel sem összehasonlítható Star Wars-érzés, a csillagromboló méretű feeling. Méghozzá piszkosul, minden egyes pillanatában.
Közel harminc év telt el A jedi visszatér óta. A második Halálcsillagot rég elpusztították, a Galaktikus Birodalmat legyőzték, időközben megalakult a békét elhozó Új Köztársaság, melynek vezetője az egykori hercegnő, Leila Organa tábornok (Carrie Fisher), ez a nyugodt időszak azonban nem tartott sokáig. A gonosz nem tűnt el nyomtalanul, a Birodalom romjaiból megalakult az Első Rend, egy minden eddiginél fenyegetőbb sereg, ami könyörtelenül el akarja tiporni az útjába állókat, Kylo Ren (Adam Driver) vezetésével, aki az Erő sötét oldalának használatával akarja kiontani a Köztársaság vérét. Mind az Új Köztársaság, mind az Első Rend az utolsó jedi-t, Luke Skywalker-t (Mark Hamill) keresi, akinek évekkel korábban veszett nyoma. Az Ellenállók legjobb pilótája Poe Dameron (Oscar Isaac) a Jakku nevű bolygó egyik falujában megszerez egy térképet, amely állítólag Luke nyomára vezethet, ám nemsokára Ren vezetésével váratlanul rohamosztagosok érkeznek, és elpusztítják a falut, majd magát Poe-t is elfogják. A BB8 nevű kis droid, akinek a memóriájában van elrejtve a térkép, elmenekül, keresztülhúzva ezzel az Első Rend tervét. A robotot egy lány, Rey (Daisy Ridley) találja meg, akit még gyerekkorában hagytak a szülei a Jakku-n. Reménytelenül tengeti napjait, ám hamarosan fenekestül felfordul az élete, amikor találkozik egy disszidált rohamosztagossal, Finn-el (John Boyega), aki segíteni akarja az Ellenállókat, és akit az Első Rend is meg akar semmisíteni.
Visszatérhetnék arra a témára, hogy a Star Wars márkanév egyáltalán nem volt garancia a sikerre, és hogy Az ébredő Erő könnyen lehetett volna egy rossz film, a hatalmas hype ellenére is, meg hogy azért akad néhány hiba (erre majd később kitérek), de amint elkezdődött a hetedik epizód (még leírni is csodás), az összes kételyem, és félelmem repült a lomtárba – pedig alig kellett hozzá 5 másodperc. Nem akarom túldramatizálni, de gyerekek, ahogy megjelentek a jól ismert feliratok az űrben, megszólalt a halhatatlan zene, én teljesen kész voltam! Ilyet sosem éreztem, és valószínűleg nem is fogok már érezni moziban – a rajongók nagyon jól ismerik ezt az érzést. Összeszorul a gyomor, megdobban a szív, ökölbe szorul a kéz, kicsordul egy könnycsepp – nagyon-nagyon ritkán történik velem ilyen, de itt majdnem elbőgtem magamat. Mindenféle túlzás nélkül. Egyszerűen önmagában hihetetlen, hogy a szám szerint hetedik epizódot nézzük, a rég nem látott szereplőkkel, újra halljuk a zenét, látjuk a különböző, megkapó világokat, megint átélünk egy hajmeresztő kalandot, izgulunk, nevetünk, sírunk, meglepődünk, szurkolunk. Két óra erejéig újra gyerekek vagyunk, felébred bennünk az az ember, aki ezredszerre is megnézte a tévében a régi filmeket, aki a játszótéren utánozta le, élte újra a filmek híres jeleneteit. Az ébredő Erő egy nagy rajongással, és kreativitással megálmodott nosztalgikus űrkaland, mely szellemes, és érzelmes is, épp amennyire kell, amellett pedig hogy egyértelműen inkább a veterán rajongóknak készült, nem felejti el a friss tempója mellett megszólítani a fiatalabb generációkat is. Egyszerre hozza vissza a klasszikus trilógia hangulatát, és egyszerre modern, minden elemében – makulátlan megvalósítással, energikus tempóval, elképesztő látványvilággal, csordultig nosztalgiával. Ahogy berepül a képernyőbe az első csillagromboló, eltakarva ezzel egy bolygó felét, rögtön tudjuk: nem lesz itt nagy probléma, minden a helyén van, aminek a helyén kell lennie. Han Solo szavaival élve: Otthon vagyunk!
A fan service pedig szintén rendesen pörög. Miazhogy pörög, valósággal kiakad, rengeteg jelenet idézi a régi trilógiát, megannyi utalás, kikacsintás van felé, a nosztalgiafaktort maximumra húzták – úgy, hogy már maga az alapsztori, és a cselekmény némelyik pontja is kísértetiesen emlékeztet az Egy új reményre. Egyrészt ezeken az utalásokon nem érződik az erőltetettség, inkább az alkotók tisztelete a klasszikusok felé (még ha egy kicsit túl is tolták ezeket), másrészt pedig a kételyekkel együtt az objektivitás is fénysebességgel repül be egy fekete lyukba, nehéz bármilyen dolgon fennakadni, miközben a film minden percén fülig ér a szád, vigyorogsz, mint egy hülyegyerek, és teljesen átjár a nosztalgia. J. J. Abrams, és a stáb többi tagja jól elvégezte a dolgát. Az ébredő Erő minden egyes mozzanatából lejön az a bizonyos törődés, figyelem, és hozzáértés, amivel kezelték a filmet, pontosan tisztában voltak vele, hogy melyik karaktert hogyan kell kezelni, és sikerült az nekik, ami George Lucas-nak az előzmény trilógiával kapcsolatban nem: bevonni egy mókás karaktert, aki nem ripacskodja, és hülyéskedi végig a filmet, szerethető mind a gyerek, mind a felnőtt korosztály számára, nem erőltetett, és nem akarja a néző két kézzel megfojtani. BB8 jópofa, de rajta kívül is jól építkezik a film az új karakterekkel, vegyítve ezt a jól ismert, rég nem látott figurákkal. A forgatókönyvet Abrams Lawrence Kasdan-nel, A Birodalom visszavág írójával szerezte, akinek vitathatatlan szerepe volt abban, hogy mára a Star Wars ilyen hatalmas névvé nőtte ki magát – látszik tehát a rutin, hiszen az újoncokat képesek pár perc alatt megszerettetni velünk. Ridley, Isaac, Driver mind-mind jól hozzák a szerepüket (különösen Ridley, aki még egy Luke-szerű legendává is kinőheti magát), és még Boyega is, aki minden előzetes félelmet eloszlatott, ő sem hoz szégyent, szerencsére a nagy öregek is méltóságteljes szerepeket kaptak, hatalmas élmény őket újra mozivásznon látni.
Természetesen, mivel a film egy új trilógia első darabja, leginkább epizodikus szerkezetű, ettől függetlenül a végére mégiscsak összeáll valamennyire egységes egésszé, rengeteg kérdést tesz fel, keveset válaszol meg, sok mindent nyitva hagy, teret engedve ezzel a folytatásoknak, és hálistennek, mind a karakterekről, mind a történetről elmondható, hogy rengeteg benne a potenciál, amit a következő két résszel tökéletesen ki lehet majd aknázni. Igazából, még csak most vette kezdetét az igazi kaland, melyhez tökéletes előételként szolgál Az ébredő Erő. Ennél fogva a film kicsit híján van az egyediségnek: nincsenek vakmerő, lenyűgöző újítások, inkább csak a biztonságos játék elvén a rajongóknak akar megfelelni, tesznek róla, hogy ne érezzük magunkat egy percre sem idegennek, de közben egy percig sem tér le az útjáról. Azonban, mindezek ellenére (vagy pont ezért) ízig-vérig Star Wars film, emellett majdhogynem kifogástalan blockbuster, humorral (amik ritkán kissé bugyuták, de annyi baj legyen), sosem lanyhuló tempóval, telis tele akcióval, lövöldözéssel, robbanással, kardozással, hősökkel, gonoszokkal, repkedő csatázó űrhajókkal, gyönyörű díszletekkel, amiknek nagy részét valóban felépítették, majd úgy segítettek rájuk CGI-vel. Azonban a több száz fős stáb valódi, fáradtságos keze-munkája nagy dicséretet érdemel.
Az ébredő Erő egyáltalán nem tökéletes film. Vannak hibái, vannak olyan elemek, amiket jobban meglehetett volna csinálni, részletesebben átgondolni, vagy megváltoztatni. De ezek a pozitívumokkal szemben elenyészőek. Mikor látod a rohamosztagosokat, a csillagrombolókat, az ismerős karaktereket, a csodaszép, megigéző világokat, az űrhajókat… mikor meghallod a TIE-vadász jellegzetes hangját, ami már bőven elég ahhoz, hogy megdobbanjon a szíved, és felmenjen a vérnyomásod… mikor először meglátod a Millennium Falcon-t, meghallod a fénykardok búgását… akkor a józan ész megy a sunyiba, újra kiskölyök leszel, együtt vagy a hősökkel, te is ennek az univerzumnak a része leszel, befogadod magadba, tiszteled, és szereted, hiszen gyerekkorod része volt, talán nagy fokban meg is határozta azt. Nem csak a magam nevében beszélek, amikor ezeket mondom, de az biztos, hogy ha nincs a Star Wars, akkor talán én sem ülnék itt örök mozirajongóként, és pötyögném be a szövegszerkesztőbe ezeket a sorokat. Nekem hatalmas, elmondhatatlan élményt adott korunk legnagyobb meséje, ahogy a legújabb tagja is kiszolgálta az igényeimet, mert pontosan erre vágytam: két órára elszakadni a valóságtól, visszatérni a messzi-messzi galaxisba, és gazdagabb lenni egy új, epikus kalanddal. Teljes mértékben elégedett vagyok, kösz J. J., és kösz mindenkinek, aki egy kicsit is kivette a részét Az ébredő Erő készítéséből, hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen egy újabb legenda. Ami valamikor, valahol, egy távoli galaxisban talán igaz is volt. Szóval felesleges elmondanom, ha rajongó vagy, akkor irány a mozi. Nem állítom, hogy biztosan tetszeni fog, de akárhogy is alakuljon a sorsod, ezt kár kihagyni. Bárhogy legyen, az Erő még mindig velünk van.
