Viszonylag könnyű dolga volt: Michael Crichton azonos című regénye alig érintette a boltok polcait, mikor Spielberg azonnal megvette a jogokat, hogy az író tevékeny támogatásával nekiálljon összehozni egy újabb látványfilmet, amit természetesen a nyári blockbuster szezonra terveztek bemutatni. Az sem valami meglepő, hogy Crichton könyve mindennél jobban mozivászonra kívánkozott, hatalmas dinoszauruszok, izgalmas tudományos értekezések, jókora erőszak faktor, az emberi tényező negatív szerepeltetése, valamint kalandosabbnál kalandosabb jelenetek, amik remekül kiegyensúlyozták a regényben elhelyezett fontos, elgondolkodtatásra kényszerítő témákat. Persze Spielberg csatlakozásával néhány elemből jócskán le kellett faragni a mozgóképes adaptáció eladhatósága, és alacsonyabb korhatár besorolása érdekében, mégis, ezt a filmet senki sem tudta volna pontosan így, ilyen formában megcsinálni, mint a nyári blockbuster trendek jó öreg kreátora. A stílus sokkal könnyedebb, ezáltal szélesebb rétegek által is befogadhatóbb lett, miközben halványan, de mindenképp jelentősen megmaradtak benne azok az elemek, ami valamiféle üzenetet, mondanivalót hordoztak magukban, attól függetlenül, hogy mégiscsak egy nagyköltségvetésű látványfilmről beszélünk. Manapság nem mindenki tudja, hogyan kell intelligens blockbustert csinálni, ami nem csak ideig-óráig nyújt élvezetet, és többet jelent, mint egy gyorsétteremben bedobott hamburger, de akárhányszor igényes látványfilmekről beszélünk, a Jurassic Parknak mindig erősen bebetonozott helye lesz a listán.
Az idős multi milliárdos, John Hammond (Richard Attenborough) élete legnagyobb álmát valósítja meg, amikor a modern géntechnológia segítségével feltámasztja az évmilliókkal ezelőtt kihalt dinoszauruszokat, hogy egy látványpark keretében nyűgözze le vele a világ összes gyerekét, és felnőttjét egyaránt. Jólelkű, fehér szakállú, kedves télapóként nem kevesebb a célja, minthogy egy felejthetetlen élménnyel ajándékozza meg az embereket, és ezért minden óvintézkedést megtesz, hogy elérje terveit. A nyitás előtt meghív a szigetre egy szakértő csapatot, akiknek az lenne a dolguk, hogy igazolják a Costa Rica közelében lévő Isla Nublar nevű sziget parkjának biztonságát. A paleontológus Alan Grant (Sam Neill), a paleobotanikus Ellie Sattler (Laura Dern), és a matematikus-káosz teória-megszállott Ian Malcolm (Jeff Goldblum) valósággal elámulnak, mikor meglátják Hammond tudósainak élő, mozgó, lélegző eredményeit. Ám mindvégig bennük vannak a kétségek, hogy jó ötlet volt vajon beavatkozni az evolúcióba, mérlegelték e mi mindent jelenthet, hogy a dinók, és az emberek közti 65 milliónyi év különbsége egyszerre semmissé vált. Nemsokára azonban néhány hibából kifolyólag a csúcskategóriásnak beállított biztonsági rendszeren komoly csorbák esnek, és a parkban valósággal elszabadul a pokol, mikor az egész sziget a húsevő, ragadozó dinoszauruszok játszóterévé válik.
Spielberg filmjében ismét előkerül az örökérvényű téma, ami általában a sci-fire jellemző, de a Jurassic Park esetében is tökéletesen beleillik a teljes képbe. Az ember végtelen arroganciája, egója miatt azt hiszi, jogosan játszhat istent, babrál a genetikával, DNS-láncokkal, úgy érzi, maximálisan tisztában van minden kockázattal, és a legmodernebb technológiák miatt teljes mértékben biztonságban érzi magát, ám nem számol az evolúció, és a természet tényével, ami kudarcának végső okozója lesz. Közben különböző üzleti érdekek is bejátszanak a dologba, melyek miatt viszont a néző érezheti jogosan, hogy valójában itt nem is a világ leghatalmasabb élőlényei a szörnyetegek, hanem maga az ember, aki végtelen hatalomvágyának, és kapzsiságának köszönheti végül a vesztét. Spielberg csak halványan tapogatja a kicsit amúgyis szájbarágós üzenetet, azonban a Jurassic Park igazi ereje egyáltalán nem ebben rejlik, nem is az emberi karakterekben. A forgatókönyv, és a cselekmény kevesebb figyelmet szán a figurák személyiségének elmélyítésére – Dr. Grant soványka jellemfejlődésén kívül nem nagyon erőltették meg magukat az írók. Viszont a jó, és végtére is szimpatikus színészek remekül kiküszöbölik ezeket a hiányosságokat, amik néha a finom humorban, és mimikában nyilvánulnak meg. A történet is látványosan háttérbe húzódik idővel, de a film második felében kezdődő adrenalinbomba egészen a stáblistáig tart, cseppet sem zavaró, hogy Spielberg határozottan feláldozta a karaktereket, és a sztorit a látvány oltárán.
Merthogy a Jurassic Park igazi szereplői a dinoszauruszok. Spielberg sokáig rejtegeti őket, és a suspense jegyében majdnem a végletekig húzza a nézők idegrendszerét, mire a számos, jelentőségteljes, és olyan jelenetek után, amik egy életre beleégnek a néző agyába (a pohárban rezgő víz felejthetetlen), be nem robog a hatalmas T-rex a képbe, és nem tarol le mindent, ami az útjába kerül. Ma már elengedhetetlen egy nyári látványfilm esetében, hogy a számítógépes effektekre dollármilliókat költsenek, de akkoriban a Jurassic Park indította el ezt a forradalmat, már-már igazi főszereplővé nemesedik elő a hihetetlenül szép, kidolgozott, és aprólékos CGI-effektek. A Stan Winston boszorkánykonyhájából előlépő lények még ma is zsigeri módon hatásosak, megjelenésük tökéletességéből mit sem vesztettek az eltelt évek alatt, és még annak ellenére is elszorul a lélegzetünk, hogy ma már gyakorlatilag bármikor láthatunk egész épületeket, városokat összeomlani a mozivásznon – s ezek után ki hinné el elsőre, hogy a film teljes 2 órájából csak 6 percet szerepelnek a CGI dinók? Spielberg akkora izgalmat, és annyi adrenalint zúdít ránk, hogy a nagy káoszban észre sem vesszük, de mindez nem fontos. Amint megszólal John Williams emlékezetes, fülbemászó, és nagyszerű zenéje, amint meglátjuk az első dinoszauruszt, s miután felüvölt az őslények királya, a hatalmas T-rex, a Jurassic Park egyszerűen beszippant. A gyermeki lelkesedés, amit Spielberg belevitt a filmbe, szinte tapintható, ahogy a mértéktelen kalandvágy is, amit még ezredszeri újranézéskor is tökéletesen érezni.
A Jurassic Park a tökéletes blockbuster mintapéldánya. Bemutatása után persze elképesztő nagy sikert ért el, generációk meghatározó filmjévé lépett elő, egy rakás ember gyerekkorának szerves része lett. A rengeteg játékdinóról, és különféle kellékekről már nem is beszélve. Világraszóló hatású alkotás, ami egy ilyen filmtől - mely egy életre szóló kalandra hív, megfog, meghódít, megigéz, előhozza bennünk lakozó gyermeket - teljesen magától értetődő. Hatását, és eredményeit senki sem vitathatja el tőle, Spielberg mostanában talán már inkább biztonsági játékot játszik filmjeivel, de akkoriban még volt benne annyi spiritusz, hogy ne ijedjen meg attól, hogy bátor ötletekkel gazdagítsa az alkotásait: mint megannyi filmjén, úgy a Jurassic Park on keresztül is a szívünkbe látott. Egy életre szóló utazásra hívott minket, egy igazi hajmeresztő kalandra, amelynek végeztél újra, és újra el akarunk látogatni arra a veszélyes, ámde számtalan izgalmat magában rejtő, dinoszauruszokkal teli szigetre.
