Az X-akták a ’90-es évek egyik legnépszerűbb tévésorozata volt. A kilenc évadot megért széria hétről-hétre nézők millióit szegezte a képernyők elé, akik az évtized elején igencsak felkapott ufós, és paranormális témákra annyira vevők voltak, mint a cukorra. Még Magyarországon is. A sorozat annak idején akkora felhajtás volt itthon, hogy gyakorlatilag nem lehetett olyan embert találni messze földig, aki ne ismerné a két természetfeletti ügyekre szakosodott FBI-ügynököt, Fox Mulder-t, és Dana Scully-t. Nem ok nélkül: a rendszerváltás után egy egészen új világot ismerhettünk meg, és ebbe az akkora alapból hihetetlen népszerű összeesküvés-elméletek is beletartoztak. Hódítottak a különböző ufó magazinok, klubok alakultak, dokumentumfilmeket vetítettek éjjel-nappal a tévében, és nem csak Amerikában, hanem itthon is megemelkedett azok száma, akik saját elmondásuk szerint valami furcsát, valami megmagyarázhatatlant láttak repülni az égen, vagy egyes esetekben azt állították, őket is magukkal vitték a vélt földönkívüliek. Hogy ebben hisz-e, vagy sem, azt mindenki döntse el maga, azonban az X-akták néhai vad, és valóságtól elrugaszkodott stílusa ellenére olyan teóriákkal, lehetséges elméletekkel foglalkozott, ami nemegyszer bogarat ültetett a nézők fülébe. Mulder a hétköznapi tényeket, és a vad konspirációkat szembeállító gondolatai, na meg a sorozaton túlmutató különböző, valóban megtörtént, ámde ködbe burkolózó események után lehet, nem csupán egy oldalról kellene megvizsgálni a dolgokat. A rengeteg vélt ufó észlelés, a még annál is több elrablós beszámoló, a több ezer homályos kép, és videofelvétel, melyek különös tárgyakat mutatnak, több száz, vagy ezer éves rajzok, festmények, amik valamilyen repülő tárgyat ábrázolnak, a régi írásokban elhelyezett különös utalások valami paranormálisra, és a rengeteg más összeesküvés teória lehet, hogy csupán kitaláció, hírverés, félre értett dolog, ami arra szolgált, hogy emberek gazdagodjanak meg belőle, vagy a tévében szerepeljenek, a hiszékenyek kihasználásával, és rájuk volt alapozva az egész. De fel kell tennünk a kérdést: mi van akkor, ha mégis igazak? Mulder, hosszú évek után, megint felteszi ezt a kérdést.  



Az X-akták egy ideig töretlen népszerűségnek örvendett, aztán vele is megtörtént az, ami minden olyan sorozattal, ami az elején nagymértékű kritikai, és közönségsikert arat, ámde túl sokáig fut. Az epizódok egyre gyengébbek lettek, a fő szál pedig egyre zavarosabb, az évadonkénti átlagos 20-22 epizód sem tett jót neki (hatványozottan megnövekedett a töltelék-részek száma), a Mulder-t alakító David Duchovny kiszállt a sorozatból, helyére pedig két olyan újonc érkezett, akik még csak árnyékai sem voltak a két ikonikus ügynöknek. A sikertelen ötletek pedig egyre sikertelenebb nézettségi eredményeket hoztak, ami után 2002-ben a széria befejezése mellett döntöttek. A kilenc szezon mellett két darab mozifilm is készült, 1998-ban (ez volt a jobb), a legutóbbi 2008-ban, amit a rajongók mind a mai napig szeretnének elfelejteni. És most, 2016-ban, a sorozat befejezése után 14, és a Hinni akarok bemutatása után 8 évvel újra megnyílnak az X-akták! Egy hat részes „event” keretében visszatérnek kedvenc ügynökeink, sőt mi több, a régi alkotók is újra megvillantják a képzeletüket. Hogy ez jó, vagy rossz, azt majd az epizódok megtekintése után döntse el mindenki, de az tény, hogy annak idején a sorozat atyja, Chris Carter nem mindig állt a helyzet magaslatán, főleg ha a mitológiai szálról volt szó, ami az évadok során egyre összevisszább, és logikátlanabb lett. Az sem elhanyagolható dolog, hogy közben jelentősen átalakultak a tévénézés szokások, ahogy maga a világ is fordult egy hatalmasat. Hogy az új X-akták mennyre igazodott ehhez, és közben mennyire maradt a régi, az a rajongók körében a legnagyobb rejtély volt, és egyben a legnagyobb kérdés is, ami szkepticizmusra adott okot.  



A két egykori FBI-ügynök, Fox Mulder (David Duchovny), és Dana Scully (Gillian Anderson) külön utakon bár, de csendesen élik az életüket, mikor felkeresi őket az ügynökség igazgatója, Walter Skinner (Mitch Pileggi), aki a segítségüket kéri egy ügy felgöngyölítésében. Egy Ted O’Malley (Joel McHale) nevű ember, aki saját internetes összeesküvés-elméletekkel teli internetes műsorát vezeti, úgy gondolja, a világ a saját szemünk előtt omlik darabjaira, és egy olyan fenyegetés közeleg szép lassan, ami végzetes lehet az emberi faj számára. A két ex-ügynököt újra állományba helyezik, és elindulnak felülvizsgálni az ügyet. Találkoznak egy Sveta (Annet Mahendru) nevű nővel, akit saját állítása szerint többször is elraboltak, és kísérleteket végeztek rajta. Mulder, és Scully először szkeptikusan állnak a dolgok előtt, azonban hamarosan olyan nyomokra bukkannak, amelyek nemcsak újraértelmezik, hanem teljesen új megvilágításba helyezik összes addigi természetfelettivel kapcsolatos munkájukat.  



Az új évad újra elkalauzol minket a sorozat világába, és igyekszik minden olyan elemet felvonultatni, ami az első kilenc szezonra jellemző volt. Az alkotók ebben a hat epizódban meg szerették volna mutatni, hogy milyen is volt anno összességében az egész széria. Megvolt az ufós mitológiai szál (My Struggle I-II), az emberi genetikával foglalkozó témák (Founder’s Mutation), a könnyed, humoros, és parodisztikus hangvétel (Mulder and Scully Meet the Were-Monster), a félelmetes rész (Home Again), és nem utolsósorban a spiritualitással, és vallással kapcsolatos epizód (Babylon). A sorozat legfőbb témáit gyúrták össze erre a hat részre, ami kicsit olyan mintha tényleg a ’90-es években készült volna. Mindeközben nem felejtették el, hogy mégiscsak 2016-ot írunk már, vagyis a ’90-es évtized homályos fényképei, és szaggató videofelvételei óta eléggé megváltozott a világ, ma már egész mást jelentenek ezek a teóriák, mint akkor. Ezért is, az új X-akták már nem a szokásos, és amúgyis egyre sótlanabb elrablós-hibrides-szuperkatonás dolgokat boncolgatja, hanem modern köntösbe öltözve mutatja be a jelenkor világát. A teóriák középpontjában a 9/11 után események állnak, mint például egy lehetséges, és láthatatlan felsőbb elit, akik először Amerikát, majd az egész világot uralni akarják, vagy az olyan, tényleg valós összeesküvés-elméletek, mint a lakosság lebutítása, a civilek után való kémkedés, az emberek megfigyelése, háborúk kirobbantása, a chemtrail, és a hatalom központosítása. Egy szeptember 11, és egy wikileaks-botrány utáni világban ezek talán nem is annyira vad elméletek, és természetesen az X-akták univerzumába is remekül illeszkednek, bizonyos dolgok azonban így sem egészen klappolnak a legelső részben (aminek cselekményére a hírhedt 1947-es roswelli incidens van felfűzve), ugyanis az egy jó kövér kérdőjelet rak az egész mitológiai-szál mellé. És ilyen korábban is történt már a sorozatban – igaz, akkor sokkal rosszabbul sült el.  



Bár csak két olyan rész van, ami kizárólag a széria fő szálához kapcsolódik, ettől függetlenül még a nem mitológiai epizódokat is megfűszerezték a sorozat szempontjából fontos dolgokkal. Ilyen például Mulder, és Scully közös gyermeke William, aki amolyan képzelgés formájában fel is tűnik – az évad legszomorúbb, és legszívszorítóbb pillanatoknak az okozója. Az epizódok minősége néha ingadozó, bár az kifejezetten jót tett neki, hogy a hat résznek köszönhetően sokkal feszesebb lett a tempó, mégsem kerülték el, hogy ne legyen legalább egy olyan, ami teljesen felesleges, értelmetlen, és nyugodtan kihagyható lett volna (az ötödik, ami megint csak fényes bizonyítéka annak, hogy Chris Carter egyre rosszabb író). Ugyanakkor a csúcspontok sem ritkák, a szezon legparádésabb epizódja a harmadik, ami szintén a sorozat egyik régi írójának, Darin Morgan-nek az agyszüleménye, aki az X-akták legviccesebb epizódjaiért felel. Végig könnyed, remek, és szórakoztató humorral operál, és megmutatja, hogy nekünk, embereknek néha micsoda nagy teher az öntudatosság. Hogy a szorongások, gondok valójában mennyire is piti dolgok. Emellett pedig kiparodizálja a végsőkig az egykori nagy teóriákat, és kételyeket, amik a modern kor, és a fejlett technológia eljövetelével teljesen komolytalanná tették ezeket a rejtélyeket.  



Az új X-akták természetesen a régi rajongóknak készült. Felesleges a mellébeszélés, és a rebootként emlegetés, a széria első sorban, és szinte teljesen a nosztalgiára épít, többé-kevésbé sikerül is neki. Jó érzés újra látni a két ügynököt, hallani a kultikus, fülbemászó főcímdalt (és az animációt, annak teljes valójában), újra félni, izgulni, nyomon követni a paranormális eseteket. Hatalmas nosztalgiavonat az egész, de aligha több annál. Így aztán a számításokat úgyis azok fogják benne megtalálni, akik már annak idején is fennmaradtak késő estig, hogy megnézhessék az új epizódokat, és sokadjára is kikölcsönözték a videotékából az egyben kiadott részeket. Nekik, alighanem be fog jönni ez az új szezon, még annak ellenére is, hogy az élmény nem mindig nagyszerű, és maga a befejezés (???) is úgy borzalmas, ahogy van. Minden negatívumtól eltekintve azonban tényleg képes nemegyszer megdobbanni a szív egy-egy nosztalgikus jelenet alatt. És bizony ezek után hinni akarunk a folytatásban is.