A filmiparban mindig is kiemelten érdekesek voltak azok az alkotások, melyek valamilyen
zárt térben játszódnak, egy maroknyi ember főszereplésével, és cselekményük
középpontjában egy náluknál is sokkal nagyobb, és veszélyesebb fenyegetés áll,
ami akár életük végét is könnyen okozhatja. Ezek a filmek remekül rávilágítanak
arra mi jön elő az emberekből akkor, ha csupán egymásra vannak utalva.
Ilyenkor, az amúgy nyugodt, és hidegvérűnek tűnő jellemekből is előbukkan a
túlélési ösztön, olyankor derül ki igazán, hogy ki milyen ember. Ezt remekül
bemutatta az Alien, A dolog, a Kocka, vagy például a
legelső Fűrész, hogy a modern klasszikusokat is emlegessük. De ilyen a
2000-ben bemutatott Pitch Black - 22 évente sötétség is, mely ugyan
aligha sorolható az időtlen klasszikusok mellé, mégis hatalmas kult-státuszt
élvez, már bemutatása óta. David Twohy (az Alien 3, és A
szökevény társ-írója) filmje valószínűleg szerencsés csillagzat alatt
születhetett, hiszen híján van újító, egyedi ötleteknek, ahogy a története sem
valami eget rengető (néhol erősen győzködni kell magunkat, hogy egyáltalán van-e
neki), tipikus, ezer helyről összelopkodott elemekből dolgozik, „ezt már láttam
valahol” érzésekkel operál, viszont ez egyáltalán nem vált a kárára. A Pitch
Black-nek méltán van helye a kult-filmek táborában, nagyszerűsége az egyszerűségben
rejlik. Emellett a történet főhőse okán nem véletlenül van ott, ahol.
Vin Diesel alighanem legjobb szerepe ez. A sokszor csak simán antiszínésznek nevezett hapsi ekkortájt kezdte el letenni a névjegyét Hollywoodban az olyan karrierindító filmekkel, mint a Halálos iramban, és a xXx, melyek tényleg megismertették őt szélesebb körben is, azonban a Pitch Black nélkül valószínűleg sehol sem lenne a dörmögő akciósztár. Neve legalább annyira összeforrt a filmbeli Richard B. Riddick-jével, mint az adrenalinfüggő Dominic Toretto-éval. Diesel, és Riddick alakja kölcsönösen hatott egymásra, melynek eredményeként egy emlékezetes, karakteres antihős született meg. Különleges látóképességekkel rendelkező, ámde hihető, és emberi figura, akit önös érdekek vezérelnek, társaival nem igazán törődik (már ha vannak neki), igazi hidegvérű gyilkos, aki, bár lelkiismeret nélkül képes ölni, mégsem eszetlen pszichopata, és sosem tesz semmit sem ok nélkül. Sőt, kifejezetten vonzó, és szerethető karakter, Diesel tolmácsolásában pedig maga a megfontolt, de veszélyes vadállat, akit nem véletlenül tartanak mindig leláncolva. Meglehet, a Pitch Black szereplői közül még csak nem is ő a legrosszabb. A filmben az emberi jellem gonoszságainak legmélyebb bugyrainak lehetünk szemtanúi, ahol a normális gondolkodásmódot, és felfogást felülbírálja a teremtésünktől belénk ivódott erős túlélési ösztön, ami arra sarkallja az embert, hogy társait saját érdekében feláldozza, átverje, vagy akár megölje.
Egy embereket szállító teherhajó meghibásodása miatt egy ismeretlen, és elhagyatott (vagy inkább annak vélt) sivatagos bolygón zuhan le, alig egy maréknyi túlélővel a fedélzeten. Hamarosan azonban üres kutatóbázisokat találnak, ahol kiderül, hogy a bolygóra nemsokára hosszan tartó sötétség vetül, ami nemcsak a napelemeket nyírja ki, de a mélyben lakozó szörnyetegeket is előhívja, akik nagyon várták már az emberek érkezését. A túlélés, és a kijutás lehetetlenné válik, így a csoportnak Riddick segítségét kell kérnie, akit többszörös gyilkosság miatt köröznek, fejére pedig elég tekintélyes vérdíjat tűztek annyira, hogy sehol se tudjon sokáig elbújni. Közveszélyes, de ez esetben muszáj bízniuk benne, ha túl akarnak élni, és kijutni a kietlen, és rémisztő bolygóról.
A sztori tehát nem valami nagy szám, mégis kellemes, és nélkülözi a túlzott, és hosszútávon unalmas mitizálást, és ideologizálást, ami a mai korra igencsak jellemző tud lenni. A film stílusa, és képi világa épp annyira le van egyszerűsítve, és épp annyira puritán, mint Riddick karaktere, az egyetlen olyan szereplő a filmben, aki minden képmutatás nélkül működik, nemcsak hogy levetette a civilizáció béklyóit, hanem soha nem is volt neki – így a legtöbb erkölcsi aggályoktól mentes, nem kell másnak mutatnia magát, mint ami valójában. Az egész film rá fókuszál, nem is véletlenül, Diesel elviszi a hátán az egészet. Na meg a kreatív megvalósítás. A Pitch Black a fényes bizonyítéka annak, hogy nem kellenek súlyos dollármilliók a jó ötletek, és a fantáziadús elemek mellé, sőt épp ellenkezőleg, a pénzhiány épphogy megsokszorozta a kreatív gondolatokat, és egy remek, szórakoztató filmet eredményezett. A hangulata kétségkívül verhetetlen: a sötétség eljövetelével a fény, és árnyék-hatások sokkal hangsúlyosabbá válnak. A film minden percében igyekeznek is érzékeltetni azt a feszült légkört, ami körülveszi a szereplőket, cselekményvezetésben, képkompozícióban, és még zenében is (Graeme Revell szerzeményei valóban illenek a hangulathoz, és emlékezetesek is), a képi világ – különböző színhatások kihangsúlyozása miatt – különösen erős.
A Pitch Black már-már fájdalmasan kevés pénzből készült, azonban kis költségvetése ritkán látszik meg rajta. Azon túllépve, hogy már egy 16 éves filmről beszélünk, a báját mind a mai napig sikeresen tartja, kitűnő példa arra, hogy nem mindig kellenek horribilis pénzek, hogy filmre vigyenek egy kreatív, nagyon ól működő ötletet. A film bemutatása után rövid időn belül „sleeper hit” lett, és a videotékába járók egyik kedvence. Hogy azután mi történt Diesel-el, és a Riddick franchise-al, az már, ahogy mondani szokták, történelem. A Pitch Black méltán kultusz-darab, annak ellenére, hogy bizony egy kőkemény B-filmről beszélünk. Annak viszont az egyik legjobb.
Vin Diesel alighanem legjobb szerepe ez. A sokszor csak simán antiszínésznek nevezett hapsi ekkortájt kezdte el letenni a névjegyét Hollywoodban az olyan karrierindító filmekkel, mint a Halálos iramban, és a xXx, melyek tényleg megismertették őt szélesebb körben is, azonban a Pitch Black nélkül valószínűleg sehol sem lenne a dörmögő akciósztár. Neve legalább annyira összeforrt a filmbeli Richard B. Riddick-jével, mint az adrenalinfüggő Dominic Toretto-éval. Diesel, és Riddick alakja kölcsönösen hatott egymásra, melynek eredményeként egy emlékezetes, karakteres antihős született meg. Különleges látóképességekkel rendelkező, ámde hihető, és emberi figura, akit önös érdekek vezérelnek, társaival nem igazán törődik (már ha vannak neki), igazi hidegvérű gyilkos, aki, bár lelkiismeret nélkül képes ölni, mégsem eszetlen pszichopata, és sosem tesz semmit sem ok nélkül. Sőt, kifejezetten vonzó, és szerethető karakter, Diesel tolmácsolásában pedig maga a megfontolt, de veszélyes vadállat, akit nem véletlenül tartanak mindig leláncolva. Meglehet, a Pitch Black szereplői közül még csak nem is ő a legrosszabb. A filmben az emberi jellem gonoszságainak legmélyebb bugyrainak lehetünk szemtanúi, ahol a normális gondolkodásmódot, és felfogást felülbírálja a teremtésünktől belénk ivódott erős túlélési ösztön, ami arra sarkallja az embert, hogy társait saját érdekében feláldozza, átverje, vagy akár megölje.
Egy embereket szállító teherhajó meghibásodása miatt egy ismeretlen, és elhagyatott (vagy inkább annak vélt) sivatagos bolygón zuhan le, alig egy maréknyi túlélővel a fedélzeten. Hamarosan azonban üres kutatóbázisokat találnak, ahol kiderül, hogy a bolygóra nemsokára hosszan tartó sötétség vetül, ami nemcsak a napelemeket nyírja ki, de a mélyben lakozó szörnyetegeket is előhívja, akik nagyon várták már az emberek érkezését. A túlélés, és a kijutás lehetetlenné válik, így a csoportnak Riddick segítségét kell kérnie, akit többszörös gyilkosság miatt köröznek, fejére pedig elég tekintélyes vérdíjat tűztek annyira, hogy sehol se tudjon sokáig elbújni. Közveszélyes, de ez esetben muszáj bízniuk benne, ha túl akarnak élni, és kijutni a kietlen, és rémisztő bolygóról.
A sztori tehát nem valami nagy szám, mégis kellemes, és nélkülözi a túlzott, és hosszútávon unalmas mitizálást, és ideologizálást, ami a mai korra igencsak jellemző tud lenni. A film stílusa, és képi világa épp annyira le van egyszerűsítve, és épp annyira puritán, mint Riddick karaktere, az egyetlen olyan szereplő a filmben, aki minden képmutatás nélkül működik, nemcsak hogy levetette a civilizáció béklyóit, hanem soha nem is volt neki – így a legtöbb erkölcsi aggályoktól mentes, nem kell másnak mutatnia magát, mint ami valójában. Az egész film rá fókuszál, nem is véletlenül, Diesel elviszi a hátán az egészet. Na meg a kreatív megvalósítás. A Pitch Black a fényes bizonyítéka annak, hogy nem kellenek súlyos dollármilliók a jó ötletek, és a fantáziadús elemek mellé, sőt épp ellenkezőleg, a pénzhiány épphogy megsokszorozta a kreatív gondolatokat, és egy remek, szórakoztató filmet eredményezett. A hangulata kétségkívül verhetetlen: a sötétség eljövetelével a fény, és árnyék-hatások sokkal hangsúlyosabbá válnak. A film minden percében igyekeznek is érzékeltetni azt a feszült légkört, ami körülveszi a szereplőket, cselekményvezetésben, képkompozícióban, és még zenében is (Graeme Revell szerzeményei valóban illenek a hangulathoz, és emlékezetesek is), a képi világ – különböző színhatások kihangsúlyozása miatt – különösen erős.
A Pitch Black már-már fájdalmasan kevés pénzből készült, azonban kis költségvetése ritkán látszik meg rajta. Azon túllépve, hogy már egy 16 éves filmről beszélünk, a báját mind a mai napig sikeresen tartja, kitűnő példa arra, hogy nem mindig kellenek horribilis pénzek, hogy filmre vigyenek egy kreatív, nagyon ól működő ötletet. A film bemutatása után rövid időn belül „sleeper hit” lett, és a videotékába járók egyik kedvence. Hogy azután mi történt Diesel-el, és a Riddick franchise-al, az már, ahogy mondani szokták, történelem. A Pitch Black méltán kultusz-darab, annak ellenére, hogy bizony egy kőkemény B-filmről beszélünk. Annak viszont az egyik legjobb.
