Kritika, sorozat
The Walking Dead: Negyedik évad (The Walking Dead: Season Four)
Kritika, sorozat
Soha ne nézz vissza!
A The Walking Dead harmadik szezonja viszonylagos happy end-el ért véget: Rick, és a csapata sikeresen megvédték a menedékként szolgáló börtönt, legyőzték a Kormányzót, az állapotok nagyban javultak, a falakat, és a kerítéseket sikerült megerősíteni, Woodbury átvert polgárait is befogadták, így minden esélyt megkaptak egy új, boldogabb életre. Egy olyanra, ami már valamivel jobban hasonlít az egykori, mára teljesen elpusztult világra. Szervezettség, családalapítás, biztonság, elfoglaltság, barátság, azaz az élhető körülmények megteremtése elkezdődött. Egyúttal a karakterek is elkényelmesedtek, már-már kezdik elhinni, hogy mindig számíthatnak egymásra, együtt maradnak, és békében élhetik le az életüket. Azonban ha a néző azt hiszi, valóban minden így marad, akkor eddig rossz sorozatot nézett. Nagyobbat nem is tévedhetne. A börtön lakossága pedig kőkeményen megfizet minden egyes tévedésért, és pozitív gondolatért, melyet a jövőjükkel kapcsolatban állítottak fel. A negyedik évad kezdeti idillje egy sokkal tisztább, és reményteljesebb képet fest a zombiapokalipszis utáni életről, azonban a viharfelhők lassan, de biztos kezdenek gyűlni a szereplők felett. Hamarosan kiderül, minden, amit hittek, csupa önámítás, vagy önbecsapás, a világ általuk nem lett jobb, csak az élőholtaknak, és a kívülről támadó ellenségnek köszönhetően rosszabb, mialatt a csapattagok belülről bomlasztják a közösséget, nem kisebb károkat okozva ezzel a külső betolakodóknál. A The Walking Dead a negyedik évaddal eljutott azon keserű, de tagadhatatlan felismerésig, hogy immár olyan káosz lett úrrá a világban, amiben egyáltalán nem lehetséges többé az emberek által ismert civilizáció újjáépítése.



A szezon első felében a régi eseményeket varrják el, a végén pedig az új szálakat kezdik kibontani. A főszereplők számára egyre jobban biztonságban érzik magukat, és egyre kevesebb okuk van a panaszra. Minden összevetve elég jó dolguk van a menedéknek felállított börtön falai között, azonban nemsokára kiderül, sajnos az egész egy hatalmas ámítás volt, a veszély nem szűnt meg, csak egy időre csendesedtek el a kedélyek. A Kormányzó ugyanis bosszúra készül, és nem éri be békekötéssel, vagy egységes alkuval. Totális győzelmet akar aratni Rick-ék felett, így hát minden tárgyalás, és időhúzás felesleges, itt bizony háború lesz. Elkerülhetetlen tehát a vérontás, melyben nehéz eldönteni ki is az igazi ellenség, a minden bokor mögött leső élőholtak serege, vagy az ember, aki alapvetően találhatna megoldást a békés együttélésre, de természeténél fogva mindent szétcsesz maga körül, amit csak lehet. A túlélőknek pedig saját belső harcukat is meg kell vívniuk, miközben az emberevő zombik elől menekülve, társaikat elvesztve kell napról-napra életben maradniuk, egy biztos menedéket keresve, ami talán nem is létezik…



Alapvetően tényleg két részre osztható fel az évad, viszont mondanivalójában tökéletesen egységes. Az előzmények után ismét megtett egy lépést a sorozat a feneketlen, sötét mélységek felé. Ha volt is valami remény, vagy apró szikra egy szebb jövő felé, az most gyakorlatilag végleg eloszlott. Nem lesz béke, nem lesz együttélés, nem lesz szép vég, már maga a feltevés is nevetséges. Egyszerűen most már semmi sem állandó, a hagyományos értékek ugyanúgy zuhannak a mélybe, mint az erkölcs, vagy a megmenekülés lehetősége – túlélni pedig nehezebb, mint valaha, és sokkal többet elvesz az ember lelkéből, mint megment. A börtönbeli élet idillje csupán hazugság, mint ahogy minden más is, ami egy lehetséges menedékkel függ össze. Ez a világ már nem erről szól, helyét átvette az átverés, a csapda, és az egyéni érdekek körforgása. Ember embernek farkasa ennyire még sosem volt mióta erre a bolygóra teremtették. Ezzel a Kormányzó is maximálisan tisztában van. A két epizód, mely őt helyezi középpontba egy megtört embert tár elénk, akit kísért a múltja, kísért saját, elállatiasodott személyisége, aki menekülne szörnyű tetteitől, szinte már sóvárog a halála után, ugyanakkor mégis működik még benne valami minimális túlélő-ösztön, ami hajtja előre. Ahogy Rick, úgy ő sem tudja teljesen levetkőzni a jellemét, szép lassan ismét előjön belőle a bosszúszomjas groteszk lény, aki semmilyen határt nem ismer, és mindent elkövet azért, hogy elpusztítsa ellenségeit – ha kell, maga köré szervez embereket, akiknek hazudik, kihasznál, feláldoz a cél érdekében, neki teljesen mindegy, a lényeg, hogy elérje, amit akar. A magukat csak „Claimers”-nek nevező, gyilkoló, fosztogató, erőszakoló banda kíméletlen vezére sem szépíti a dolgot: az ő, és csapata számára kifejezetten jól jött a zombiapokalipszis, mert így levethetik magukról a társadalom béklyóit, mindenféle felszínesség, képmutatás nélkül lehetnek azok, akik akarnak. Mert ez a világ már így működik. Elveszed, amit akarsz, ha nem, akkor vagy a saját fajtád öl meg, vagy rosszabb esetben a rothadó élőhalottak falnak fel elevenen. Értelmes kommunikációnak mostanra már nincs helye.



Az évad második felétől azonban ismét a puszta túlélés a tét. A klasszikus poszt-apokaliptikus elemek itt ismét kiemelt szerepet kapnak, szereplőinknek ugyanis tényleg mindent újra kell kezdeniük, csak nem abban a formában, ahogy elképzelték. Egy szebb jövő ígéretével szemben menedék után kell kutatniuk, élelmet keresniük, egyaránt muszáj gondoskodni magukról, és társaikról is. Más-más csoport sorsát követhetjük nyomon így, tehát néha egész epizódokat szenteltek egy-egy szereplőnek, hogy aztán a fináléban ismét keresztezzék egymás útját. Hőseinknek legalább annyira gondot okoz a túlélés, minthogy megszokják azt, hogy újra maguk vannak, és ennek hatására nagyban megváltozik a gondolkodásmódjuk is. Egymástól elszakadva próbálnak valami biztos pontot találni, de egyre jobban elvesztik a reményt, mígnem a semmiből felcsillan a nagy lehetőség: azonban semmi sem az, aminek látszik. A szezonban egész végig csak vesztenek, és vesztenek a szereplők, társakat, lelkük egy darabját, vagy józan eszüket, mígnem az utolsó epizódnak kapnak egy hatalmas gyomrost a Terminus képében, ami nem is annyira meglepő, tekintve, hogy egész évadon keresztül érzékeltették azt, mennyire hiábavaló az, amit a karakterek folytatnak napról napra csak azért, hogy még egy ideig kicselezhessék a biztos halált, ami előbb-utóbb utoléri őket. Lehet szidni a sorozatot, mert lassú, és mert legtöbbször csak feleslegesen húzzák-nyúzzák a cselekményt, tény, hogy a negyedik szezon nem képvisel olyan fokú minőséget, mint az első két évad, vagy akár az legelső, hogy csak a második felére indul be igazán, és az összképet is menti meg, viszont egyvalami nem vitatható el tőle. Briliánsan, és realisztikusan mutatja be a világvége utáni állapotokat, és berendezkedést, az emberek lelki világát, ezzel együtt minden sötét darabkát, ami ezzel jár.



A pokollá vált világ pedig remek kontrasztokat teremt a felnőtt, és gyerek-szereplők között is. Előbbiek még őriznek valami emléket a régi civilizációból, utóbbiak számára pedig szép lassan természetessé válik ez az egész káosz, mivel ebben nőnek fel. Az évad, de talán az egész sorozat egyik legmeghökkentőbb, és legletaglózóbb epizódjában tökéletesen bemutatják ezt a folyamatot, melynek a végén két lehetőség létezik: vagy az őrület, vagy a halál. Vagy, ami Carl számára is, mindenféle erkölcsi gátlásoktól mentes hidegvérűség, ami vészhelyzetekben sokkal józanabb viselkedésre ösztönöz. A záró rész pedig a maga utalásaival felkészül egy újabb lépésre. Az évad elején diktatúrát felváltotta a demokrácia, ahogy a csoport, úgy Rick is elgyengült, fegyverét letéve ösztöneit is eltompította, pisztoly helyett ásót fog, hogy földet műveljen, és fiának is példát mutathasson. A fináléban párhuzamosan mutatják be a múlt Rick-jét, aki újra kezdte elhinni, hogy békére lelhet, azzal a Rick-el, aki eszét vesztve hagyja elszabadulni erőszakos, állati énjét, aki végleg magába szippantja ennek a kegyetlen világnak a zord valóságát, és elfogadja minden realitását. A The Walking Dead a negyedik évadban is tudja, mit csinál, a tempó ugyanúgy halad, ugyanakkor jóval jelentéktelenebb az első felében, mind elődei. A komor felhők lassú, és fokozatos gyülekezése azonban a fináléra kiteljesedik, az akaratlanul Rick csapdájába eső nyúllal együtt a szereplők is csapdába sétálnak, megerősítve azt a megállapítást, ami körüllengi az egész szezont: nincs remény, csak a ramaty világ.
Kritikák
Tyler Rake: A kimenekítés
Thor végre megtalálta Noobmastert.
Úriemberek
Az igazi gengszterek tényleg öltönyt viselnek.
Friss kritikák
Mosolyogj (Smile)
Az idei év horror-termésének egyik legfényesebben ragyogó ékkövétől garantáltan arcodra fagy a mosoly.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder)
Trash and Thunder.
Obi-Wan Kenobi
Ezt a Jedit keressük?
A Magnum ereje (Magnum Force)
Keménykezű önbíráskodóból a törvény embere.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness)
A Marvel Moziverzumban egy horrolegendának is terem babér.