Az 1997-es Batman és Robin után sok-sok évvel egy Christopher Nolan nevű, akkor még csupán három filmmel rendelkező direktor meglépte azt,
amit előtte nem sokan mondhattak el. Ismét vért pumpált a denevérember
franchise-ba, felfrissítette, megreformálta, vagy egyszerű szavakkal
újjáélesztette a legendát, nem is akárhogyan. Ha azt nézzük, az 1939-ben
bemutatkozott karaktert megjelenése után rengeteg író, alkotó
alakíthatta kénye-kedvére, és természetesen a mozis debütálását sem
kerülhette el, bár az 1989-ben készült adaptáció előtt is készültek
Batman-mozik, Tim Burton alkotása akkor is korszakalkotónak nevezhető,
nem csak azért mert kevés film kapott ilyen hatalmas reklámkampányt a
filmtörténelemben, hanem mert Burton mozija valóban a minőségi
képregényadaptációk sorába tartozik. A folytatásokkal azonban a
színvonal fokozatosan csökkent, amelynek az lett az eredménye hogy a
’90-es évek végére a franchise elfáradt, és több neves Hollywood-i
rendező kezében is megfordult egy új koncepciójú film ötlete (még Darren
Aronofsky is próbálkozott a Sötét Lovag felélesztésével, a forgatókönyv
a Year One című képregényből készült volna, kis költségvetéssel, sötét
hangulattal, Batman eredetét bemutatva), azonban végül Nolan kapta meg a
lehetőséget hogy új színt vigyen a produkcióba. A forgatókönyv olyan
képregényeken alapult mint a már előbb említett Year One, a hosszú
terjedelmű The Long Halloween és a The Man Who Falls. A film hatalmas
költségvetése, az előzetes, és az A-kategóriás színészek végül
bizonyosságra adtak okot, és a végeredmény ragyogó lett, a DC Comics a
filmes iparban végre labdába rúghatott a már akkor is uralkodó Marvel
mellett, de emellett sokkal fontosabb tényező hogy Nolan filmje nemcsak
hogy kielégítette a legtöbb Batman-rajongó igényeit, de Hollywoodra is
nagyon nagy hatással volt. Bemutatása után a producerek meglátták a
lehetőséget a rebootokban és az eredettörténetekben, így James Bond is
újjászülethetett a Casino Royale-ban, Vasember is tisztességes origin
story-t kapott a vásznakon, Hulk származását is sikerült jobban
elmesélni mint korábban, a Star Trek-ről, Sherlock Holmes-ról,
Rozsomákról már nem is beszélve.
Burton sötét, gótikus, expresszionista, vagy Schumacher mézes-mázos, neonfényes látványvilágával szembemenően Nolan egy realisztikusabb, emberibb hangvételt célzott meg, olyannyira hogy a filmet nézve akár azt is hihetjük, Batman így a valóságban is létezhetne (és ez a hit a folytatások esetében egyre erősebb lesz), a rendező nélkülöz mindenféle meseszerűséget, természetfeletti tónust, a film során végig földhözragadt marad, akárcsak azokban a képregényekben amelyek alapjául szolgáltak ennek a mozinak. Kis apróságok ugyan, de Nolan Batman univerzumában a Batmobilt sem Batmobilnak hívják, mint ahogy a trilógia záróepizódjában sem szólítják Macskanőnek Selina Kyle-t, és a Batplane is csak simán Bat névre hallgat. Ezen felül a Kezdődik! jóval emberközelibb lett, köszönhetően annak hogy Nolan olyasmit lép meg, amellyel addig egyik rendező sem próbálkozott: bemutatja Batman eredettörténetét, keletkezését, kezdeti éveit, küzdelmét a bűnözők ellen, stb.. Burton első filmje inkább szólt Jokerről, Bruce Wayne/Batman egyfajta rejtélyes, kettős személyiség volt, nem sikerült, vagy épp nem is törekedtek arra hogy érdekes figurának mutassák be, a ’89-es mozi folytatásában szinte egy mellékszereplő szintjére alacsonyodott le, és Schumacher két további Batman-filmje sem arról tett tanúbizonyságot hogy Wayne egy összetett, több oldalas esettanulmányt megérő karakter lenne. A 2005-ös Batmannek viszont ez a legfőbb témája, láthatjuk a fiatal Bruce-t, akinek szeme láttára ölik meg hidegvérrel a szüleit, nem találja helyét a világban, betegesen vágyik a bosszúra, mert úgy hiszi, fájdalma csak így enyhülhet. Ezután bejárja a világot, félelmei (a denevérek a kútban és hogy szülei halála miatt önmagát okolja) elől azonban nem tud elmenekülni, végül rátalál a titokzatos Henry Ducard, aki felajánlja segítségét a világtól már nagyon is távoljáró Wayne-nek, beinvitálja az Árnyak Ligájába és kiképzi, értelmet ad az életének, azonban Bruce hamarosan rájön, a bosszú és az igazság közt rettenetes nagy különbség van, és egy kisebb csetepaté után a Liga főhadiszállása elpusztul, Wayne azonban visszatér Gotham-ba hogy elkezdjen rendet tenni a bűnözés és mocsok fertőzte városban.
Gotham városa akárcsak a Year One című képregényben: mocskos, a gengszterek, piti bűnözők játszótere, az egész rendőrség velejéig romlott, korrupt, az emberi élet mit sem ér, a bíróságot és az egész alvilágot Carmine Falcone tartja a kezében, aki egyben a fő drogszállító is a városban. Ebbe a világba érkezik vissza Wayne, aki görcsösen próbál változatni a kialakult helyzeten, James Gordon felügyelő segítségével, aki talán az egyetlen becsületes rendőr a városban, valamint Rachel Dawes kerületi ügyész (Wayne gyerekkori „szerelme”) támogatásával. Gotham egyébként nagyon is fontos szerepet játszik a történetben, kinézetében, hangulatában jobban hasonlít Burton metropoliszára, mégis nagyon különbözik tőle, ügyesen keveri a képregényekben megismert betondzsungelt, a realisztikus hangvétellel, Nolan nem titkoltan az 1982-es kult science fiction a Szárnyas fejvadász stílusát használta inspirációként (a mozit egyébként Wally Pfister operatőrnek is levetítette, mielőtt megbeszélték volna a város kinézetét), és ennek köszönhetően Gotham egy valóban élő, lélegző város lett, amely szinte lemászik a vászonról, közelebb érezzük magunkhoz, mint eddig bármikor a Batman-filmekben. Akárcsak a Gotham-ben elburjánzott korrupció, úgy maga a félelem fogalma is fontos szerepet játszik a filmben, már maga az a motívum lenyűgözően van bemutatva hogy Wayne végül legyőzi és felülemelkedik saját félelmén, hogy azt jelképként felhasználva győzelmet arasson ellenségei felett, de ugyanolyan hatásosak azok a jelenetek, amikor láthatjuk a Madárijesztő által használt toxin működését gyakorlatban. A cselekmény végig megőrzi a maga dinamikáját, sehol egy felesleges jelenet, sehol egy túlerőltetett rész, egy elhúzódott akciójelenet, vagy üresjárat. A CGI-től nagyban mentes akciók rendkívül jól muzsikálnak, még úgy is hogy Nolan nem nagyon ért az ilyesmik megrendezéséhez, de itt vitán felül remekül végezte a dolgát, mind az autósüldözés, mind a film végi vonatos párbaj is izgalmas, nyálcsorgató jelenetek, az ügyesen megkoreografált bunyókról már nem is beszélve, de ha egy-egy nyugalmasabb, párbeszédekkel teli részről van szó, a Kezdődik! akkor sem vall szégyent. A dialógusokat mesterien írták meg, a felesleges sallangoktól mentesek, hanyagolják a giccseket, kezdve Bruce apjának a mozi szempontjából vett örökérvényű idézetétől, Ducard monológjától át (egyébként nagy franc volt ez a Nolan hogy a Liam Neeson által alakított karakter szájába az „elvették tőlem” szavakat adta, amikor a szerelmének elvesztéséről beszélt, Felemelkedésben pedig meg is játssza, és kétértelművé teszi ezt a kifejezést, így szolgáltatva fordulatot a néző számára), Batman egysorosaival bezárólag. És ezt Nolan még megfejeli a rá nagyon is jellemző kifinomult, megmosolyogtató humorral, amely leginkább a Michael Caine alakította Alfred képében jelenik meg, de az öreg Lucius Fox figurája is okoz kellemes pillanatokat, őt Morgan Freeman játssza.
Apropó, ha már a színészekről van szó: a Kezdődik! rendkívül sztárdömpinggel rendelkezik, dugig van A-kategóriás actorokkal, Christian Bale remekül alakítja a köpenyes igazságosztót, túlzás nélkül a franchise történetében a legjobb Batman ő, képes életet, színt, energiát vinni a karakterbe, nem csupán egy rejtélyes, az egydimenziósnál alig több figura, mint a korábbiakban. Gary Oldman brillírozik James Gordon rendőr szerepében, egyszerre tud cinikus, megfáradt veterán, majd energikus, derűs, vicces, mindent beleadó kopó is lenni, a pálmát mégis Neeson viszi el (igaz csak hangyányival), aki többek közt megint tanítgat és a mentor szerepkört hivatott betölteni, de teszi ezt úgy hogy a Batman franchise egyik legösszetettebb antagonistájává válik. A bőregér többi ellenfelével ellentétben ő nem őrült, nem a bosszú motiválja, csupán segíteni akar a világon. Így bizonyos szempontból véve nem sokban különbözik Batmantől, aki szintén a békéért, igazságért, és harmonikusságért küzd, de ő mindezt tiszta módszerekkel teszi, a törvény határain belül, nem piszkolja be a kezét, Neeson karaktere ezzel ellentétben még a drákói szigor bevetésétől sem riad vissza. A Kezdődik! másik gonosza, Madárijesztő már korántsem olyan karakteres mint Ducard, de ő sem sikkad el a cselekmény közben (ez egyébként nagyrészt Cillian Murphy kifogástalan alakításának köszönhető), valamint az is érdekes ha őt próbáljuk összehasonlítani Batmannel, Crane is próbál félelmet kelteni az emberekben, ő viszont szintetikus anyagokhoz folyamodik, bár ő is egy jelképet használ fel, elsőre nem annyira félelmetes, Madárijesztőhöz hasonló maszkját. A többi színészre sincs panasz, még az olyanokra sem akik lényegesen kisebb teret kapnak, Tom Wilkinson sem vall szégyent Falcone szerepében, Rutger Hauer-t is érdekes volt látni, de sajnos Katie Holmes-ra ez már nem mondható el. Nem mintha nagy probléma lenne a mozi szerelmi szálával, főleg azért nem, mert üdítően mentes a Pókember-filmekben látott romantikus, nyálas locsogásoktól, nyafogástól, viszont a kémia Bruce és Rachel között csak félig-meddig működött, az összképet Holmes gyenge színészi alakítása rontja le, de a romantikus töltet még ígyis jobb mint a többi hasonszőrű adaptációé.
A Batman: Kezdődik!-nek tehát méltán van helye a jobb képregényfilmek között, Nolan majdhogynem tökéletesen mesélte el a karakter eredetét, születését, méltó adaptációt készített el, méltót a figurához, képregényekhez, a legendához. Külön erénye hogy bár híres jelmez csak a film felénél kerül fel Bruce-ra, az addig eltöltött idő cseppet sem unalmas, nem kérdezünk rá minden második percben, hogy végülis mikor veszi már fel a denevérruhát, csak csendben, fotelhez szegezve adjuk át magunkat a lebilincselő történetnek és a remekül megkomponált jeleneteknek, nézzük ahogyan egy ember legyőzi a félelmét, megtalálja útját, hőssé válik és konkrétan felveszi valódi énjét, hiszen mindnyájan tudjuk, Bruce Wayne az igazi maszk, amelyet csak éjszakánként vesz le. Akárhogy is legyen, egy biztos: ennél jobb eredettörténetet nem csináltak a képregényadaptációk műfajában. És nem úgy néz ki ezt mostanában fogják elkezdeni. A Batman: Kezdődik! egy olyan film, amelyet egy minden magára valamit is adó képregényrajongónak látnia kell. Még az elsőre kissé riasztónak tűnő magyar cím ellenére is.
Burton sötét, gótikus, expresszionista, vagy Schumacher mézes-mázos, neonfényes látványvilágával szembemenően Nolan egy realisztikusabb, emberibb hangvételt célzott meg, olyannyira hogy a filmet nézve akár azt is hihetjük, Batman így a valóságban is létezhetne (és ez a hit a folytatások esetében egyre erősebb lesz), a rendező nélkülöz mindenféle meseszerűséget, természetfeletti tónust, a film során végig földhözragadt marad, akárcsak azokban a képregényekben amelyek alapjául szolgáltak ennek a mozinak. Kis apróságok ugyan, de Nolan Batman univerzumában a Batmobilt sem Batmobilnak hívják, mint ahogy a trilógia záróepizódjában sem szólítják Macskanőnek Selina Kyle-t, és a Batplane is csak simán Bat névre hallgat. Ezen felül a Kezdődik! jóval emberközelibb lett, köszönhetően annak hogy Nolan olyasmit lép meg, amellyel addig egyik rendező sem próbálkozott: bemutatja Batman eredettörténetét, keletkezését, kezdeti éveit, küzdelmét a bűnözők ellen, stb.. Burton első filmje inkább szólt Jokerről, Bruce Wayne/Batman egyfajta rejtélyes, kettős személyiség volt, nem sikerült, vagy épp nem is törekedtek arra hogy érdekes figurának mutassák be, a ’89-es mozi folytatásában szinte egy mellékszereplő szintjére alacsonyodott le, és Schumacher két további Batman-filmje sem arról tett tanúbizonyságot hogy Wayne egy összetett, több oldalas esettanulmányt megérő karakter lenne. A 2005-ös Batmannek viszont ez a legfőbb témája, láthatjuk a fiatal Bruce-t, akinek szeme láttára ölik meg hidegvérrel a szüleit, nem találja helyét a világban, betegesen vágyik a bosszúra, mert úgy hiszi, fájdalma csak így enyhülhet. Ezután bejárja a világot, félelmei (a denevérek a kútban és hogy szülei halála miatt önmagát okolja) elől azonban nem tud elmenekülni, végül rátalál a titokzatos Henry Ducard, aki felajánlja segítségét a világtól már nagyon is távoljáró Wayne-nek, beinvitálja az Árnyak Ligájába és kiképzi, értelmet ad az életének, azonban Bruce hamarosan rájön, a bosszú és az igazság közt rettenetes nagy különbség van, és egy kisebb csetepaté után a Liga főhadiszállása elpusztul, Wayne azonban visszatér Gotham-ba hogy elkezdjen rendet tenni a bűnözés és mocsok fertőzte városban.
Gotham városa akárcsak a Year One című képregényben: mocskos, a gengszterek, piti bűnözők játszótere, az egész rendőrség velejéig romlott, korrupt, az emberi élet mit sem ér, a bíróságot és az egész alvilágot Carmine Falcone tartja a kezében, aki egyben a fő drogszállító is a városban. Ebbe a világba érkezik vissza Wayne, aki görcsösen próbál változatni a kialakult helyzeten, James Gordon felügyelő segítségével, aki talán az egyetlen becsületes rendőr a városban, valamint Rachel Dawes kerületi ügyész (Wayne gyerekkori „szerelme”) támogatásával. Gotham egyébként nagyon is fontos szerepet játszik a történetben, kinézetében, hangulatában jobban hasonlít Burton metropoliszára, mégis nagyon különbözik tőle, ügyesen keveri a képregényekben megismert betondzsungelt, a realisztikus hangvétellel, Nolan nem titkoltan az 1982-es kult science fiction a Szárnyas fejvadász stílusát használta inspirációként (a mozit egyébként Wally Pfister operatőrnek is levetítette, mielőtt megbeszélték volna a város kinézetét), és ennek köszönhetően Gotham egy valóban élő, lélegző város lett, amely szinte lemászik a vászonról, közelebb érezzük magunkhoz, mint eddig bármikor a Batman-filmekben. Akárcsak a Gotham-ben elburjánzott korrupció, úgy maga a félelem fogalma is fontos szerepet játszik a filmben, már maga az a motívum lenyűgözően van bemutatva hogy Wayne végül legyőzi és felülemelkedik saját félelmén, hogy azt jelképként felhasználva győzelmet arasson ellenségei felett, de ugyanolyan hatásosak azok a jelenetek, amikor láthatjuk a Madárijesztő által használt toxin működését gyakorlatban. A cselekmény végig megőrzi a maga dinamikáját, sehol egy felesleges jelenet, sehol egy túlerőltetett rész, egy elhúzódott akciójelenet, vagy üresjárat. A CGI-től nagyban mentes akciók rendkívül jól muzsikálnak, még úgy is hogy Nolan nem nagyon ért az ilyesmik megrendezéséhez, de itt vitán felül remekül végezte a dolgát, mind az autósüldözés, mind a film végi vonatos párbaj is izgalmas, nyálcsorgató jelenetek, az ügyesen megkoreografált bunyókról már nem is beszélve, de ha egy-egy nyugalmasabb, párbeszédekkel teli részről van szó, a Kezdődik! akkor sem vall szégyent. A dialógusokat mesterien írták meg, a felesleges sallangoktól mentesek, hanyagolják a giccseket, kezdve Bruce apjának a mozi szempontjából vett örökérvényű idézetétől, Ducard monológjától át (egyébként nagy franc volt ez a Nolan hogy a Liam Neeson által alakított karakter szájába az „elvették tőlem” szavakat adta, amikor a szerelmének elvesztéséről beszélt, Felemelkedésben pedig meg is játssza, és kétértelművé teszi ezt a kifejezést, így szolgáltatva fordulatot a néző számára), Batman egysorosaival bezárólag. És ezt Nolan még megfejeli a rá nagyon is jellemző kifinomult, megmosolyogtató humorral, amely leginkább a Michael Caine alakította Alfred képében jelenik meg, de az öreg Lucius Fox figurája is okoz kellemes pillanatokat, őt Morgan Freeman játssza.
Apropó, ha már a színészekről van szó: a Kezdődik! rendkívül sztárdömpinggel rendelkezik, dugig van A-kategóriás actorokkal, Christian Bale remekül alakítja a köpenyes igazságosztót, túlzás nélkül a franchise történetében a legjobb Batman ő, képes életet, színt, energiát vinni a karakterbe, nem csupán egy rejtélyes, az egydimenziósnál alig több figura, mint a korábbiakban. Gary Oldman brillírozik James Gordon rendőr szerepében, egyszerre tud cinikus, megfáradt veterán, majd energikus, derűs, vicces, mindent beleadó kopó is lenni, a pálmát mégis Neeson viszi el (igaz csak hangyányival), aki többek közt megint tanítgat és a mentor szerepkört hivatott betölteni, de teszi ezt úgy hogy a Batman franchise egyik legösszetettebb antagonistájává válik. A bőregér többi ellenfelével ellentétben ő nem őrült, nem a bosszú motiválja, csupán segíteni akar a világon. Így bizonyos szempontból véve nem sokban különbözik Batmantől, aki szintén a békéért, igazságért, és harmonikusságért küzd, de ő mindezt tiszta módszerekkel teszi, a törvény határain belül, nem piszkolja be a kezét, Neeson karaktere ezzel ellentétben még a drákói szigor bevetésétől sem riad vissza. A Kezdődik! másik gonosza, Madárijesztő már korántsem olyan karakteres mint Ducard, de ő sem sikkad el a cselekmény közben (ez egyébként nagyrészt Cillian Murphy kifogástalan alakításának köszönhető), valamint az is érdekes ha őt próbáljuk összehasonlítani Batmannel, Crane is próbál félelmet kelteni az emberekben, ő viszont szintetikus anyagokhoz folyamodik, bár ő is egy jelképet használ fel, elsőre nem annyira félelmetes, Madárijesztőhöz hasonló maszkját. A többi színészre sincs panasz, még az olyanokra sem akik lényegesen kisebb teret kapnak, Tom Wilkinson sem vall szégyent Falcone szerepében, Rutger Hauer-t is érdekes volt látni, de sajnos Katie Holmes-ra ez már nem mondható el. Nem mintha nagy probléma lenne a mozi szerelmi szálával, főleg azért nem, mert üdítően mentes a Pókember-filmekben látott romantikus, nyálas locsogásoktól, nyafogástól, viszont a kémia Bruce és Rachel között csak félig-meddig működött, az összképet Holmes gyenge színészi alakítása rontja le, de a romantikus töltet még ígyis jobb mint a többi hasonszőrű adaptációé.
A Batman: Kezdődik!-nek tehát méltán van helye a jobb képregényfilmek között, Nolan majdhogynem tökéletesen mesélte el a karakter eredetét, születését, méltó adaptációt készített el, méltót a figurához, képregényekhez, a legendához. Külön erénye hogy bár híres jelmez csak a film felénél kerül fel Bruce-ra, az addig eltöltött idő cseppet sem unalmas, nem kérdezünk rá minden második percben, hogy végülis mikor veszi már fel a denevérruhát, csak csendben, fotelhez szegezve adjuk át magunkat a lebilincselő történetnek és a remekül megkomponált jeleneteknek, nézzük ahogyan egy ember legyőzi a félelmét, megtalálja útját, hőssé válik és konkrétan felveszi valódi énjét, hiszen mindnyájan tudjuk, Bruce Wayne az igazi maszk, amelyet csak éjszakánként vesz le. Akárhogy is legyen, egy biztos: ennél jobb eredettörténetet nem csináltak a képregényadaptációk műfajában. És nem úgy néz ki ezt mostanában fogják elkezdeni. A Batman: Kezdődik! egy olyan film, amelyet egy minden magára valamit is adó képregényrajongónak látnia kell. Még az elsőre kissé riasztónak tűnő magyar cím ellenére is.
