IV. rész: Egy új remény
V. rész: A Birodalom visszavág
VI. rész: A Jedi visszatér
Minden, aminek kezdete van, véget is ér – szokták mondani a nagy mesélők, és ez nem volt másképp a Star Wars trilógiával sem, amely két sikeres és mindent letaroló film után elérkezett a záró etapjához. Legalábbis ha különböző egységekre felbontva nézzük a sagat, hiszen nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ellátogathattunk a messzi-messzi galaxisba, és nem utoljára láthattuk az űrben kúszó feliratokat sem. Az Egy új remény megismertette velünk ezt az elképesztő, kalanddal, fantáziával, lélegzetelállító csatákkal és végtelen határokkal rendelkező univerzumot, A Birodalom visszavág pedig tovább tágította a világot, nem utolsósorban több, nagyobb, jobb, keményebb volt, mint elődje. Természetes hát, hogy a trilógia lezárásának hoznia kell az elvárásokat, és nagyot kell szólnia. Főleg úgy, hogy két kasszarobbantó és kritikailag elismert mű után már senki sem kételkedett a franchise sikerében és létjogosultságában. A záró epizódot pedig az egész világ tátott szájjal várta, teljesen mindegy, hogy a bolygó melyik tájékán élt, és hogy melyik játszótéren próbálta házilag összebarkácsolt fakardjával, vagy sugárvetőjével magára vállalni a világ megmentését. És persze nem csak a suliban X-szárnyúkat és TIE-vadászokat rajzolgató gyerekeket igézte meg George Lucas halhatatlan univerzuma, kamaszok, felnőttek és idősebbek egyaránt becsatlakoztak, amikor a szokásos három esztendős kieséssel mozikba került a harmadik epizód, ami nem meglepően rekordokat döntött, letarolt mindent és több, mint tisztességes módon szerepelt – de ennél senki sem várt kevesebbet.
A Jedi visszatér esetében Lucas biztosra ment, ő is érezte a hatalmas, sokat nyomó súlyát ennek a filmnek. Azt tudta, hogy ha rosszul sikerül, rajongók hada fogja megrohamozni a házát, hogy válogatott kínzások után keresztre feszítsék, és ez talán még kegyes vég is lenne számára. Már A Birodalom visszavág sem volt könnyű helyzetben, hiszen arra rendeltetett, hogy folytasson egy olyan grandiózus alkotást, ami remekül volt felépítve, meghaladta a korát és emberek milliói kedvence lett, így el lehetett képzelni a nagy elvárásokat a zárórésszel kapcsolatban, azonban hamar kiderült, egy harmadik lezáró részt talán még kínkeservesebb dolog összehozni. Nem csoda, hogy míg A Birodalom visszavág új volt, más hangvételt, és más megközelítést képviselt, addig A Jedi visszatér egy kicsit biztonsági játék lett, nem mert már túlságosan más irányba indulni, maradt a jól bevált alapoknál, inkább az előző két filmre építkezett, minthogy felfrissítse a meglévő recepteket. Ezért sokan talán jogosan gondolják az eredeti trilógia fekete bárányának. Az alkotók, Lucas bátyóval az élen fogták az első két epizód legfontosabb elemeit: karaktereket, űrcsatákat, kardpárbajokat, még bizonyos fordulatokat is, és újrahasznosították őket. Nem hibáztathatóak azok, akik az Egy új remény nem hivatalos remakejét látják benne, túlságosan messze nem is állnak az igazságtól. Lucas is megjegyezte többször, hogy míg az első epizód esetében nem állt rendelkezésre annyi összeg, hogy úgy forgasson le bizonyos jeleneteket, ahogy azt eredetileg elképelte, hat esztendő, három sikeres film (időközben Az elveszett frigyláda fosztogatói is meghódította a világot) és több millió dolláros bankszámla-dagadás után ennek többé már nem volt akadálya.
Lucas a rendezést ezúttal a brit Richard Marquandra bízta, aki bár nem rossz rendező és kifejezetten jó filmeket hozott össze ezen munkája előtt és után is, az emberek természetesen ha meghallják a nevét, egyből A Jedi visszatérrel kapcsolatban hozzák összefüggésbe. Az, hogy végül rá esett a választás, több oka is volt: David Lynch és David Cronenberg nem vállalták a munkát, Steven Spielberg szívesen megrendezte volna a filmet legjobb barátja kérésére, de mivel tagja volt a DGA szervezetnek, és azok minden létező módon keresztbe tettek Lucasnak, így valaki mást kellett keresni. Lehetőleg olyat, aki hasonló korban van, mint Lucas és akit némiképp lehet irányítani is, és nem utolsó sorban nem erőlteti tűzön-vízen keresztül saját elképzeléseit sem. Így hát Marquand pont kapóra jött: szolga módon követte Lucas szüleményét, aki ezúttal most már a forgatókönyv írásába is komolyabban beleszólt – ennek lett később néhány kínos következménye, de arról majd később. Hogy mennyire lett kudarc a befejezés és mennyire szolgál méltó lezárással az előző két filmnek, az kicsit bonyolultabb. Ugyan nem mutat fel sok újdonságot, vannak hibái, ugyanakkor mégis képes működni, nem veszítette el a báját. Vannak ötletek, amikbe bele lehet kötni, nem is kevés, viszont miközben egyre több súly kerül a mérleg negatív oldalára, addig a pozitívon mindvégig ott szerepel a levakarhatatlan Star Wars felirat, annak minden bájával együtt. Mert A Jedi visszatér néha úgy tűnik, hogy hibát hibára halmoz, közben mégsem felejt el az maradni, ami: kőkemény Star Wars-film a javából, egy epikus történet betetőzése, az imádott univerzum egy újabb kalandja, ami ismét pillanatok alatt berántja nézőjét.
Egy évvel járunk A Birodalom visszavág szomorú eseményei után. Luke Skywalker (Mark Hamill) az eltelt idő alatt kitanulta a Jedi-lovaggá válás fortélyait, miközben azon ügyködött, hogy barátaival, Leia hercegnővel (Carrie Fisher), Lando Calrissiannal (Billy Dee Williams), és Chewbacca-val (Peter Mayhew) kiszabadítsák a lefagyasztott Han Solot (Harrison Ford) a Tatooine-i gengsztervilág urának, Jabbának, a huttnak karmaiból. Közben a Galaktikus Birodalom egy új pusztító fegyveren dolgozik, a második Halálcsillagon, ami ha elkészül, még nagyobb fenyegetést jelenthet az egyébként sem nagy létszámú, és egyre jobban fogyatkozó Lázadók Szövetségére, akik békét szeretnének teremteni a galaxisban. Mikor néhány megszerezett információ alapján kiderül, hogy van egy hatalmas gyengepontja a pusztító fegyvernek, Han és csapata elindul, hogy legyőzzék az élőlények milliárdjait elnyomva tartó rendszert. Lukenak közben saját sorsával is meg kell birkóznia. Tudja, hogy az a végzete, hogy megölje apját, Darth Vadert (David Proswe), aki az Uralkodóval (Ian McDiarmid) együtt megpróbálja áttéríteni a fiatal fiút az Erő sötét oldalára. Az ifjú Jedi-lovag hatalmas kockázatot vállal, mikor önszántából a gonosz Uralkodó kezére játssza magát: minden erejét be kell vetnie, hogy ellenálljon a csábításnak, a haragnak és a dühnek, ami a sötét oldalra térítheti, és végleg megpecsételheti sorsát.
A Jedi visszatér nem sokat tesz hozzá az elődök által lefektetett alapokhoz, ehelyett csak nagyvonalakban összegzi a múltbeli eseményeket. Az egész történet ezeknek a dolgoknak a következménye. Az előző epizód hideg, borongós és sötét hangulata után a befejező részben természetesen már újra a jónak kell teret nyernie, ettől lesz a trilógia egy kerek egész – és ettől lesz a záró darab kiszámíthatóbb is a korábbiaknál. Luke alakja itt a legjobb: már nem egy zöldfülű, vakmerő, kissé idegesítő jellemű karakter, hanem egy igazi bölcs, megfontolt, felnőtt férfi, aki nem hamarkodik el semmit, tisztában van a képességeivel, és ellenfeleit sem becsüli le. Mark Hamill nem a világ legjobb színésze, ugyanakkor szépen oldotta meg ezt az átmenetet a figura személyiségében és lelkében lejátszódó vívódást a jó és a gonosz oldal között. A kapcsolata apjával tovább bonyolódik, a film párbeszédei iszonyatosan jól lettek megírva (az írógép előtt ismét Lawrence Kasdan ült), a cselekmény tetőpontjaként szolgálnak a tróntermi jelenetek, mely során a gonosz és aljas Uralkodó gátlástalanul próbálja átcsábítani Luke-ot a sötét oldalra. Darth Vadernek ennél fogva itt hatalmas szerep jutott, nem túlzás mitikus jelentőséggel felruházni, ahogy a keresztény vallással vonható párhuzam is tisztán látszik a filmen, hiszen az apát végül fia váltja meg, miközben ellenáll magának az Ördögnek, és annak piszkos csábításának, így végül győzedelmeskedik a jóság és az önzetlenség, a gonosz pedig – mint minden mesében – elpusztul. Érdekesség, hogy Lucas annak idején a film megírása előtt gyerekpszichológusok véleményét kérte, hogy Vader valóban igazat mondott-e A Birodalom visszavágnak abban a bizonyos jelenetében, vagy csak hazudott, hogy így hálózhassa be Luke-ot. Ma már kissé nevetséges és hihetetlen, hogy annak idején sokan azt hitték, hogy a nagy fordulat csupán egy hazugság
Érezni a feszülő ellentéteket, a dialógusok pedig már-már Shakespeare-i magasságokba emelkednek: igazi dráma zajlik le a szemünk előtt, Ian McDiarmid tenyérbemászó, velejéig gonosz alakításának köszönhetően is. Közben láthatjuk a Lázadók hősies harcát a Birodalom ellen, ami természetesen nem is végződhet mással, csakis győzelemmel: az elnyomásnak, az egész galaxisra kiterjedő zsarnokságnak és a diktatúrának vége, a rossz helyét pedig átveszi valami jó, egy új időszak formájában. A Jedi visszatér megoldja az összes problémát, elvarr minden szálat, és választ ad mindenre, kivétel nélkül, épp ezért nincsenek benne olyan briliáns csavarok, mint az előzményben, és annak sötét hangulata is mellőzve lett. Viszont az epikus, látványos jelenetek nem hiányoznak, a Sarlaccnál lezajlott harctól kezdve, az Endor-i gerilla-modorú lövöldözéseken át, a végső leszámolásig a Halálcsillagnál, mind-mind a helyükön vannak, és garantálják a karfa-szorongatását – A Jedi visszatér egész cselekménye egy hatalmas, három fronton játszódó csatával csúcsosodik ki, ami bár idestova több mint 30 éves, a mai napig teljesen lélegzetelállító élmény - az ewok részvétel ellenére. Igen, sajnos van, ami bezavar a képbe, még ha nem is annyira hatalmas mértékben, mint később, de tény, hogy ebben az epizódban kissé túlságosan megfiatalodik a hangvétel. Míg az előző rész pont azért volt zseniális, mert bátran mert kemény, felnőttesebb lenni, itt visszaléptek kettőt, és ez a szellemiség sajnos szinte már elővetítette azt, ami 16 esztendővel később fog történni a Star Wars univerzummal. Itt még nem kezdett el annyira kettészakadni a rajongói tábor, de érezhető volt a negatív visszhang a gyerekfilmeket idéző mackók felé, akik a Császár elit-csapatát is könnyűszerrel elintézik kőkorszaki fegyverarzenállal (ha ez nem Vietnám-allegória, akkor nem tudom mi), és az időnként előforduló üresjáratokért is őket lehet hibáztatni. Meggondolatlan döntés volt, ugyanakkor az idő valamelyest szépített rajta. És a filmet végül az erős drámai szál menti meg, az apa-fiú kapcsolat, az epikus űrcsata, és maga az érzés, hogy egy grandiózus űreposz egyik szeletének lezárását nézzük végig.
A Jedi visszatér, bár nem olyan tökéletes, mint az első két rész, maximálisan megállja a helyét, mind a trilógia részeként, mind Star Wars filmként. Még mindig egy fantasztikus tündérmese, egy monumentális űropera, amely lebilincselő látványorgiáján kívül filozofikus mélységű gondolatokat és mitikus elemeket is nagyban tartalmaz - ezek gyakran még fontosabbak is, mint az izgalmat, robbanást és lézernyalábokat ígérő epikus csatajelenetek. Az utókor pedig mindig szívesen emlékszik vissza az olyan emblematikus dolgokra a filmből, mint Jabba palotája, Ackbar admirális szállóigévé váló mondata, na meg a láncra vert Leila hercegnő és az ő bikinis rabszolga-ruhája. A Jedi visszatér hibái és bugyutasága ellenére minden szempontból a trilógia betetőzése, méltó a nevéhez – tehát egy roppant izgalmas befejezés is.
V. rész: A Birodalom visszavág
VI. rész: A Jedi visszatér
Minden, aminek kezdete van, véget is ér – szokták mondani a nagy mesélők, és ez nem volt másképp a Star Wars trilógiával sem, amely két sikeres és mindent letaroló film után elérkezett a záró etapjához. Legalábbis ha különböző egységekre felbontva nézzük a sagat, hiszen nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ellátogathattunk a messzi-messzi galaxisba, és nem utoljára láthattuk az űrben kúszó feliratokat sem. Az Egy új remény megismertette velünk ezt az elképesztő, kalanddal, fantáziával, lélegzetelállító csatákkal és végtelen határokkal rendelkező univerzumot, A Birodalom visszavág pedig tovább tágította a világot, nem utolsósorban több, nagyobb, jobb, keményebb volt, mint elődje. Természetes hát, hogy a trilógia lezárásának hoznia kell az elvárásokat, és nagyot kell szólnia. Főleg úgy, hogy két kasszarobbantó és kritikailag elismert mű után már senki sem kételkedett a franchise sikerében és létjogosultságában. A záró epizódot pedig az egész világ tátott szájjal várta, teljesen mindegy, hogy a bolygó melyik tájékán élt, és hogy melyik játszótéren próbálta házilag összebarkácsolt fakardjával, vagy sugárvetőjével magára vállalni a világ megmentését. És persze nem csak a suliban X-szárnyúkat és TIE-vadászokat rajzolgató gyerekeket igézte meg George Lucas halhatatlan univerzuma, kamaszok, felnőttek és idősebbek egyaránt becsatlakoztak, amikor a szokásos három esztendős kieséssel mozikba került a harmadik epizód, ami nem meglepően rekordokat döntött, letarolt mindent és több, mint tisztességes módon szerepelt – de ennél senki sem várt kevesebbet.
A Jedi visszatér esetében Lucas biztosra ment, ő is érezte a hatalmas, sokat nyomó súlyát ennek a filmnek. Azt tudta, hogy ha rosszul sikerül, rajongók hada fogja megrohamozni a házát, hogy válogatott kínzások után keresztre feszítsék, és ez talán még kegyes vég is lenne számára. Már A Birodalom visszavág sem volt könnyű helyzetben, hiszen arra rendeltetett, hogy folytasson egy olyan grandiózus alkotást, ami remekül volt felépítve, meghaladta a korát és emberek milliói kedvence lett, így el lehetett képzelni a nagy elvárásokat a zárórésszel kapcsolatban, azonban hamar kiderült, egy harmadik lezáró részt talán még kínkeservesebb dolog összehozni. Nem csoda, hogy míg A Birodalom visszavág új volt, más hangvételt, és más megközelítést képviselt, addig A Jedi visszatér egy kicsit biztonsági játék lett, nem mert már túlságosan más irányba indulni, maradt a jól bevált alapoknál, inkább az előző két filmre építkezett, minthogy felfrissítse a meglévő recepteket. Ezért sokan talán jogosan gondolják az eredeti trilógia fekete bárányának. Az alkotók, Lucas bátyóval az élen fogták az első két epizód legfontosabb elemeit: karaktereket, űrcsatákat, kardpárbajokat, még bizonyos fordulatokat is, és újrahasznosították őket. Nem hibáztathatóak azok, akik az Egy új remény nem hivatalos remakejét látják benne, túlságosan messze nem is állnak az igazságtól. Lucas is megjegyezte többször, hogy míg az első epizód esetében nem állt rendelkezésre annyi összeg, hogy úgy forgasson le bizonyos jeleneteket, ahogy azt eredetileg elképelte, hat esztendő, három sikeres film (időközben Az elveszett frigyláda fosztogatói is meghódította a világot) és több millió dolláros bankszámla-dagadás után ennek többé már nem volt akadálya.
Lucas a rendezést ezúttal a brit Richard Marquandra bízta, aki bár nem rossz rendező és kifejezetten jó filmeket hozott össze ezen munkája előtt és után is, az emberek természetesen ha meghallják a nevét, egyből A Jedi visszatérrel kapcsolatban hozzák összefüggésbe. Az, hogy végül rá esett a választás, több oka is volt: David Lynch és David Cronenberg nem vállalták a munkát, Steven Spielberg szívesen megrendezte volna a filmet legjobb barátja kérésére, de mivel tagja volt a DGA szervezetnek, és azok minden létező módon keresztbe tettek Lucasnak, így valaki mást kellett keresni. Lehetőleg olyat, aki hasonló korban van, mint Lucas és akit némiképp lehet irányítani is, és nem utolsó sorban nem erőlteti tűzön-vízen keresztül saját elképzeléseit sem. Így hát Marquand pont kapóra jött: szolga módon követte Lucas szüleményét, aki ezúttal most már a forgatókönyv írásába is komolyabban beleszólt – ennek lett később néhány kínos következménye, de arról majd később. Hogy mennyire lett kudarc a befejezés és mennyire szolgál méltó lezárással az előző két filmnek, az kicsit bonyolultabb. Ugyan nem mutat fel sok újdonságot, vannak hibái, ugyanakkor mégis képes működni, nem veszítette el a báját. Vannak ötletek, amikbe bele lehet kötni, nem is kevés, viszont miközben egyre több súly kerül a mérleg negatív oldalára, addig a pozitívon mindvégig ott szerepel a levakarhatatlan Star Wars felirat, annak minden bájával együtt. Mert A Jedi visszatér néha úgy tűnik, hogy hibát hibára halmoz, közben mégsem felejt el az maradni, ami: kőkemény Star Wars-film a javából, egy epikus történet betetőzése, az imádott univerzum egy újabb kalandja, ami ismét pillanatok alatt berántja nézőjét.
Egy évvel járunk A Birodalom visszavág szomorú eseményei után. Luke Skywalker (Mark Hamill) az eltelt idő alatt kitanulta a Jedi-lovaggá válás fortélyait, miközben azon ügyködött, hogy barátaival, Leia hercegnővel (Carrie Fisher), Lando Calrissiannal (Billy Dee Williams), és Chewbacca-val (Peter Mayhew) kiszabadítsák a lefagyasztott Han Solot (Harrison Ford) a Tatooine-i gengsztervilág urának, Jabbának, a huttnak karmaiból. Közben a Galaktikus Birodalom egy új pusztító fegyveren dolgozik, a második Halálcsillagon, ami ha elkészül, még nagyobb fenyegetést jelenthet az egyébként sem nagy létszámú, és egyre jobban fogyatkozó Lázadók Szövetségére, akik békét szeretnének teremteni a galaxisban. Mikor néhány megszerezett információ alapján kiderül, hogy van egy hatalmas gyengepontja a pusztító fegyvernek, Han és csapata elindul, hogy legyőzzék az élőlények milliárdjait elnyomva tartó rendszert. Lukenak közben saját sorsával is meg kell birkóznia. Tudja, hogy az a végzete, hogy megölje apját, Darth Vadert (David Proswe), aki az Uralkodóval (Ian McDiarmid) együtt megpróbálja áttéríteni a fiatal fiút az Erő sötét oldalára. Az ifjú Jedi-lovag hatalmas kockázatot vállal, mikor önszántából a gonosz Uralkodó kezére játssza magát: minden erejét be kell vetnie, hogy ellenálljon a csábításnak, a haragnak és a dühnek, ami a sötét oldalra térítheti, és végleg megpecsételheti sorsát.
A Jedi visszatér nem sokat tesz hozzá az elődök által lefektetett alapokhoz, ehelyett csak nagyvonalakban összegzi a múltbeli eseményeket. Az egész történet ezeknek a dolgoknak a következménye. Az előző epizód hideg, borongós és sötét hangulata után a befejező részben természetesen már újra a jónak kell teret nyernie, ettől lesz a trilógia egy kerek egész – és ettől lesz a záró darab kiszámíthatóbb is a korábbiaknál. Luke alakja itt a legjobb: már nem egy zöldfülű, vakmerő, kissé idegesítő jellemű karakter, hanem egy igazi bölcs, megfontolt, felnőtt férfi, aki nem hamarkodik el semmit, tisztában van a képességeivel, és ellenfeleit sem becsüli le. Mark Hamill nem a világ legjobb színésze, ugyanakkor szépen oldotta meg ezt az átmenetet a figura személyiségében és lelkében lejátszódó vívódást a jó és a gonosz oldal között. A kapcsolata apjával tovább bonyolódik, a film párbeszédei iszonyatosan jól lettek megírva (az írógép előtt ismét Lawrence Kasdan ült), a cselekmény tetőpontjaként szolgálnak a tróntermi jelenetek, mely során a gonosz és aljas Uralkodó gátlástalanul próbálja átcsábítani Luke-ot a sötét oldalra. Darth Vadernek ennél fogva itt hatalmas szerep jutott, nem túlzás mitikus jelentőséggel felruházni, ahogy a keresztény vallással vonható párhuzam is tisztán látszik a filmen, hiszen az apát végül fia váltja meg, miközben ellenáll magának az Ördögnek, és annak piszkos csábításának, így végül győzedelmeskedik a jóság és az önzetlenség, a gonosz pedig – mint minden mesében – elpusztul. Érdekesség, hogy Lucas annak idején a film megírása előtt gyerekpszichológusok véleményét kérte, hogy Vader valóban igazat mondott-e A Birodalom visszavágnak abban a bizonyos jelenetében, vagy csak hazudott, hogy így hálózhassa be Luke-ot. Ma már kissé nevetséges és hihetetlen, hogy annak idején sokan azt hitték, hogy a nagy fordulat csupán egy hazugság
Érezni a feszülő ellentéteket, a dialógusok pedig már-már Shakespeare-i magasságokba emelkednek: igazi dráma zajlik le a szemünk előtt, Ian McDiarmid tenyérbemászó, velejéig gonosz alakításának köszönhetően is. Közben láthatjuk a Lázadók hősies harcát a Birodalom ellen, ami természetesen nem is végződhet mással, csakis győzelemmel: az elnyomásnak, az egész galaxisra kiterjedő zsarnokságnak és a diktatúrának vége, a rossz helyét pedig átveszi valami jó, egy új időszak formájában. A Jedi visszatér megoldja az összes problémát, elvarr minden szálat, és választ ad mindenre, kivétel nélkül, épp ezért nincsenek benne olyan briliáns csavarok, mint az előzményben, és annak sötét hangulata is mellőzve lett. Viszont az epikus, látványos jelenetek nem hiányoznak, a Sarlaccnál lezajlott harctól kezdve, az Endor-i gerilla-modorú lövöldözéseken át, a végső leszámolásig a Halálcsillagnál, mind-mind a helyükön vannak, és garantálják a karfa-szorongatását – A Jedi visszatér egész cselekménye egy hatalmas, három fronton játszódó csatával csúcsosodik ki, ami bár idestova több mint 30 éves, a mai napig teljesen lélegzetelállító élmény - az ewok részvétel ellenére. Igen, sajnos van, ami bezavar a képbe, még ha nem is annyira hatalmas mértékben, mint később, de tény, hogy ebben az epizódban kissé túlságosan megfiatalodik a hangvétel. Míg az előző rész pont azért volt zseniális, mert bátran mert kemény, felnőttesebb lenni, itt visszaléptek kettőt, és ez a szellemiség sajnos szinte már elővetítette azt, ami 16 esztendővel később fog történni a Star Wars univerzummal. Itt még nem kezdett el annyira kettészakadni a rajongói tábor, de érezhető volt a negatív visszhang a gyerekfilmeket idéző mackók felé, akik a Császár elit-csapatát is könnyűszerrel elintézik kőkorszaki fegyverarzenállal (ha ez nem Vietnám-allegória, akkor nem tudom mi), és az időnként előforduló üresjáratokért is őket lehet hibáztatni. Meggondolatlan döntés volt, ugyanakkor az idő valamelyest szépített rajta. És a filmet végül az erős drámai szál menti meg, az apa-fiú kapcsolat, az epikus űrcsata, és maga az érzés, hogy egy grandiózus űreposz egyik szeletének lezárását nézzük végig.
A Jedi visszatér, bár nem olyan tökéletes, mint az első két rész, maximálisan megállja a helyét, mind a trilógia részeként, mind Star Wars filmként. Még mindig egy fantasztikus tündérmese, egy monumentális űropera, amely lebilincselő látványorgiáján kívül filozofikus mélységű gondolatokat és mitikus elemeket is nagyban tartalmaz - ezek gyakran még fontosabbak is, mint az izgalmat, robbanást és lézernyalábokat ígérő epikus csatajelenetek. Az utókor pedig mindig szívesen emlékszik vissza az olyan emblematikus dolgokra a filmből, mint Jabba palotája, Ackbar admirális szállóigévé váló mondata, na meg a láncra vert Leila hercegnő és az ő bikinis rabszolga-ruhája. A Jedi visszatér hibái és bugyutasága ellenére minden szempontból a trilógia betetőzése, méltó a nevéhez – tehát egy roppant izgalmas befejezés is.
